Bácsmegyei Napló, 1923. március (24. évfolyam, 77-89. szám)
1923-03-25 / 83. szám
I 1923. március 25. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. Aláírták a jugoszláv-bolgir egyezméayeket Végei ért a nisi konferencia Nisbgl jelentik: Három napos munka után elkészültek a jugoszlávbolgár tárgyalások jegyzőkönyvei, amelyeket mindkét delegáció vezetői aláírtak. Március 23-án, a jegyzőkönyvek aláírása után a jugoszláv delegáció bankettet rendezett a bolgár megbízottak tiszteletére. A vacsorán elhangzott felköszöntők mindkét részről hangsúlyozták az első barátságos megegyezésnek nagy fontosságát és kifejezést adtak a jövőbeli barátságos együttműködésbe vetett reménynek. A jegyzőkönyvek aláírása után még hátra van a két kormány ratifikálása. Tekintettel azonban arra, hogy úgy a beogradi. mint a szófiai kormány a tanácskozások menetéről állandóan tájékozva voltak, ennek az aktusnak már csak formális jelentősége van. Lázics Zsika, a jugoszláv delegáció vezetője hírlapírók- előtt kijentette. hogy a konferencián végzett munkától jó eredményeket lehet várni, annál is inkább, mert a bolgár kormány már az egyezmény ratifikálása előtt megkezdette annak végrehajtását és erélyes akcióba kezdett a bandák ellen. A konferencián elhatározott közös akción kivü! azonban a jugoszláv kormány a maga részéről továbbra is mindent meg fog tenni, hogy a bandáktól veszélyeztetett területek biztonságát biztosítsa. Ennek a célnak elérésére Lázics szerint legelsősorban a déli végek közlekedési viszonyainak rendezése szükséges, mint utak és hidak építése, amelyek nélkül a közbiztonsági szolgálatot lehetetlen ellátni. Beogradban nagy fontosságot tulajdonítanak a nisi konferencia eredményének, különösen diplomáciai szempontból is. Különösen azt hangsúlyozzák, hogy sikerült Bulgáriát olyan nemzetközi tárgyalásokba bevonni, amelyeken bolgár: belügyek kérdését is érintették, mert! az egyezmények szerint a bolgár! kormány saját területén köteles fel- í lépni a macedón banda szervezetek i ellen. A nemzetgyűlés elé kerül a szabóikéi tisztviselő-elbocsátások ugye A bunyevác-sokác képviselők akciói a A választások' előtti napokban felfüggesztett két bunyevác városi tisztviselő ügyében meglepő fordulat állt be. Ismeretes, hogy a btmyevás tisztviselők nem voltak hajian-f 'dók elfogadni a választási bizottsa-f gokab történt beosztásukat és ezért: Pletikoszits András dr. főispán I együttesen közölte velük szóbelileg, f hogy felfüggeszti őket állásuktól. A tisztviselők ezután azonnal elhagy- ; ták a városházát és várták a fcgyel- j mi eljárás megindítását, amelynek során alkalmuk nyílt volna a masuk j tisztázására. A fegyelmi eljárás megindításai helyett most írásban is közölték az* érdekelt tisztviselőkkel a főispánŠ! határozatot, amely azonban márjj nem felfüggesztésről, hanem telmen-j, lésről szól. Ennek értelmében a hét? bunyevác tisztviselőt a szolgálati megtagadása miatt felmentették ál-1 lásuktói. A határozat ebben a formában jj érthető meglepetést és izgalma; kel-! tett a bunyevác-sokac pártban, a' melynek részéről már a íelfüggeszgesztést is túlzottnak Ítéltek meg.; Most rámutatnak a pártban arra,! hogy az adott esetben, 'mégha a; tisztviselők tényleg meg is tagadták i volna a szolgálatot, legfeljebb csak* felfüggesztéssel lehetett volna őket! sújtani, mert fegyelmi eljárás nélkül rendszeresített állásokat betöltő tisztviselőket nem lehet elbocsátani a szolgálatból. Ezenkívül azonban már az a körülmény, hogy a választási törvény értelmében a választásokat megelőző két hétben a tisztviselőket nem lehet elbocsátani a közhivatalokból — mondják a bunyevác-sokac pártban — törvénytelenné teszi a határozatot, amely felmentésről intézkedik. Éppen ezért a bunyevác-sokac párt országgyűlési képviselői magukévá teszik az ügyet és a felmentett bunyevác tisztviselők érdekében interveniálni fognak a kormánynál. Értesülésünk szerint Raics Balázs országgyűlési képviselő már legközelebb informálni akarja a belügyminisztert a saobticai városházán történtekről és ha nem sikerülne a belügyminisztertől jogsegélyt kieszközölni, úgy a bunyevác képviselők a parlament összeülése után azonnal szóváteszik a parlamentben is a vártra nézve sérelmes ügyet. Megegyezést remélnek a budapesti vasmunkások kizárása ügyében Budapestről jelentik: A vasipari j; munkások kizárása ügyében megüt-g dúlt újabb tárgyalások a megegyezés j reményével biztatnak. Budapesti I munkatársunk értesülése szerint a j péntek éjszakai tanácskozáson —! noha még konkrét megegyezés a j munkaadók és munkások között nem í jött létre — mégis lényeges közele- jj dés történt. A hajnali órákban féibe-1 szakított tárgyalásokat szombat este a kereskedelmi minisztériumban tovább folytatták. Az érdekeitek erősen biznak abban, .hogy most már nincsenek messze a megegyezéstől. A kizárások ügyében egyébként állandóan folynak tanácskozások. A keresztényszocialista vasmunkások képviselőivel beszélték meg a munkaadók azokat a kérdéseket, melyekről eddig csak a szociáldemokratákkal tárgyaltak. Németország nem fejtbet ki katonai ellenállást Poincare fogadta a pápa Ruhr-vidékre küldőit megbízottját Berlinből jelentik: A porosz tartománygyüiés szombati ülésén Severing miniszter egy második beszédjében kijelentette, hogy a német szabadságpárt működését betiltotta. A miniszter kijelentette azt is, hogy az antantnak az az aggodalma és bizonyos jobboldali köröknek az a reménye, hogy a katonaság és a rendőrség fegyveres erejével nyugaton aktív ellenállás lesz kifejthető, teljesen alaptalan. Az önvédelmi szervezetekkel szemben a kormány semmi körülények között sem lehet elnézéssel. A kormány politikai irányra való tekintet nélkül teljes szigorral fog eljárni a rendbontó szervezetekkel és más hasonló célzatú alakulatokkal szemben. A reggeli lapok szerint tegnap befejezték a rendőri vizsgálatot Rossbach és a német szabadságpárt letartóztatott tagjai ellen. Rossbachot vizsgálóbíró elé állítják. g Berlinből jelentik, hogy a werdeni I francia törvényszék újra elítélte Fri- I gyes Vilmos lippei herceget. Szökési ; tervekkel vádolták s nyolchavi fogjj házzal és 350.000 márka périzbünte- I léssel sújtották. I Esseni távirat szerint a munkanél* küü kommunisták a városi tanács eilen felvonulást rendeztek, melybe a francia megszálló katonaság nem avatkozott bele. Düsseldorfból táviratozzák, hogy Degoutta tábornok az utcasarkokon kifüggesztette a megszállott terüle? tek vasúti igazgatásának uj rendjét. I Eszerint a vasutak élén egy francia I igazgató vezetésével szövetséges f igazgatóság áll. melynek Koblenz I lesz a székhelye. s Párisból jelentik: Monsignore Testi ta. akit a pápa külön megbízással ; Rómából a Ruhr-területre küdött, i hogy a viszonyokat tanulmányozza, \ tegnap Párisba érkezett. A pápa külf döttét a nuncius a Ouai d’Orsay-n * bemutatta Poincaré miniszterelnök- nek. A magyarországi fajvédők tSMb miniszter távozását követelik A kisgazdákkal szövetkeznek Kállay ellen Budapestről jelentik: Gróf Bethlen István miniszterelnök komoly nyilatkozatai, amelyeket tegnap az ellenzéki pártszövetség képviselői előtt, valamint a kormánypárt értekezletén a közrend kérlelhetetlen biztosításáról tett. máris éreztetik hatásukat a légkör enyhülésében. A péntek esti minisztertanácson, amely hajnali féíháromig tartott, a miniszterelnök megismételte a délelőtt folyamán tett nyilatkozatait. Véglegesen azonban — amint ez előrelátható is volt — nem adta fel játszmáját a Wolffékkal szövetkező szélső jobboldali agresszió. Frontális támadás helyett azonban egyelőre mellékhadiszintereken folytatják a küzdelmet oly formában, hogy nem a kormány általános politikája ellen hirdetnek harcot mint a legutóbbi napokban tették ezt »az arany középút« szüntelen támadásával, hanem egyes miniszterek gazdasági politikája ellen fordítják a harcot. Nem a legprononszmozottabb szélső jobboldali képviselőkre támaszkodnak, hanem a régi kisgazdákra, akiknek a kisebb kérdésekben fel-fellobbanő elégedetlenségét gyümölcsöztetik: elsősorban a péziigyminiszter ellen irányúié* hadjáratukban. A szélső jobboldali sajtó tegnap már nyíltan követelte Kálláynak távozását más — a liberálizmus gyanújában álló — miniszterekkel együtt. Jóhelyről való információnk szerint azonbanmégha Kállay valóban távozik is. ez annál kevésbé jelenti a szélső jobboldal előnyomulását, vagy poziciónyereségét, mert a pénzügyminiszter utódjdnl egy óliberális findncpolitikus van kiszemelve. A tegnapi minisztertanács egyébként foglalkozott a pénzügyminiszter előterjesztéseivel a magángazdasági hitel és a kosztpénz dolgában. Az ellenzék nagy figyelemmel fordul a vasárnapi komáromi választás felé. A šzombai nap folyamán az ellenzéki képviselők iveket írtak alá, a j melyekkel azt kívánták biztosítani, j hogy a nemzetgyűlést az újabb öszszeüiésre kitűzött idő előtt is egybehivassák. Élénken tárgyalják politikai körökben azokat a híreket, amelyek a párton kívülieknek a kormánypárthoz való csatlakozásáról szólnak* Erre vonatkozólag legjobban tájékozott helyről azt mondják, hogy ez csak akkor következhetne be, ha Gömbösék kénytelenek volnának a kormánypártból kilépni, már pedig a pénteki nyilatkozatok után Gömbösek kerülni fogják a helyzetnek ezt a kiélezések Amennyiben azonban ez mégis megtörténne, a pártonkivüliek hajlandók a kormánypártban támadó rést betölteni, még pedig minden személyi leltétel nélkül, pusztán tárgyi és elvi kikötések ellenében, amely közt az első a közszabadságok biztosítása, .,» Magyar labdarugók találkozása Ottó királyfival i Budapestről jelentik: Pénteken j délben érkeztek meg a Ferencvárosi Torna Club játékosai , Budapestre. Az FTC csapata, hét napot töltött; San-Sebastimban, az Atlanti óceán partján. Közelségükben volt a Savoy-hotel, Zita volt királyné és gyermekeinek otthona. Egy séta alkalmával a magyar fiuk a tengerparton két lovassal találkoztak. Az egyik lovas hatmarkos paripán ült és valósággal mesebeli óriásnak tűnt fel a reggeli pirkadatban, a másik lovas mellett, mert az kis pónHovacskán ügetett, de még azon is szinte elveszett. A magyar fiuk a pónilovacskán egyenes derékkal, katonásan' ülő fiúcskában Ottó királyfit ismerték fel. Ez volt az első találkozás, amit hamarosan követett a másik a Hotel Savoy halijában. Szabó József, az FTC középső födözete megismerkedett Sólyom Károly bencés pappal, a kis királyfi magyar nevelőjével. Szabó ugyanis hamarosan felfedez* te, hogy nem igazak azok a hírek, mintha holmi katonai kordon venné körül a királyi család otthonát. A spanyol király egy tisztből és két közlegényből álló diszőrséget tart $ négyemeletes szálloda kapujában, á házat tehát nagyon könnyű megközelíteni. Sólyom Károly meghívására az FTO teljes csapata, Szigeti Imre alelnök, a múlt pénteket) tisztelgett a királyfinál. Sziget5 üdvözölte Ottót és beszéde végén megkérte, hogy fogadja el és őrizze mes a Ferencvárosi Torna Club selyemzászlaját. Ottó királyfi megköszönte a zászlót és kérte Szigetit, mutassa be neki a magyar játékosokat. A kis öltő minden játékos előtt összeütötte a sarkait és úgy fogott kezet. Ezalatt Zita Szigetihez intézett több kérdést. Kitűnt ebből, hogy Zita a spanyol lapokban figyelemmel kisérte az FTC útját. Megkérdezte többek között, ki volt katona a játékosok közül a világháborúban és érdeklődéssel hallgatta Szigeti felvilágositását, hogy az FTC valamennyi játékosát elvitték katonának és éppen emiatt került az MTK mögé a magyar futballbajnokságban. Zita négy gyermekével az oldalán fogadta az FTC csapatát -Elmondták a játékosok, hogy mikor gróf Apponyi Albert San-Sebastianba érkezett, a város ünnepélyes fogadtatásban részesítette a városházát. Apponyit San Sebastian polt gármestere üdvözölte és a beszédre Apponyi egy óráig tartó spanyol beszéddel válaszolt. Ez történt délelőtt és délután Apponyi már vidáman résztvett a királyi gyermekek játékában. Oító királyfit Sólyom Károly neveli, aki elragadtatással beszélt a gondjára bízott fiúcska szellemi képességeiről. Ottó naponta három órát tanul magyarul, németül és franciául, két órát pedig a rendes gimnáziumi tanulmányoknak szentel