Bácsmegyei Napló, 1923. február (24. évfolyam, 31-48. szám)

1923-02-04 / 34. szám

1923. február 4.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

9. oldal.

Hisztéria

Irlai Végh Lajos dr.

A társadalom mai struktúrája szerint az egész gazdasági értékének mértékét annak hitelképessége adja. Más mérő. eszköz nincs. Az egyén gazdasági erejének ez az egyedüli nyilvántartási módja ; azt niások is csak e szempontból értékelik. Ha ö más eszközökkel akar terjeszkedni, ha ő kereskedelmi, ha — uram bocsáss — verekedni akar, akkor a törvény rákoppint. Nemcsak az in integrum restitutiora kötelezi, hanem meg is bünteti. Tehát fizikai hatalmi eszközökkel már nem terjeszkedlietik. Legfeljebb privát, de költséges mulatságként élhet vele.

Az államnak gazdasági értékét ma pregnánsul a valutája fejezi ki. Ítélet ez az állam gazdasági erejére, hitelképességére vonatkozóan. Az érdekelt , idegént nem igen lehet eb ben az Ítélkezésében megtéveszteni. Láttuk, hogy az erre irányult praktikák kérészéietüek voltak. Sőt a visszahatás rendszerint annál erősebb volt.

Az államnak azonban nemcsak gazdasági eszközök, hanem hatalmiak is rendelkezésére állanak. Öt a törvény ebben nem feszélyezi. Ha az állam gazdasági érdekeit vagy más, avult ideológián alapuló jogait kiterjeszteni kívánja, az erőszak eszközéhez'is nyúlhat. Olyan orgánum. amely őt ebben hatályosan megakadályozhatná, ma még nmcs. Megpróbálták e század hajnalán az európai államok, hogy »hatalmi egyensúly«- cégére alatt egy ily szervet létesítsenek. De Iáttiík, hogy ez sikerre nem vezetett. Sőt, végső eredményben kiterjedtebbé tette a veszedelmet.

A lemult fegyveres háború és a most folyamatos fegyveres béke azonban mindén kételkedést kizáróan bizonyította, hogy az erőszak politikája az államokra sem jó üzlet. A győztesnek sem! Ezt ma már sokan tudják, de távolról sem elegen. Különösen kormánykörökbe nem tud beszivárogni ez a tudat. Nem volna hálátlan feladat ennek a

sajátszerü tünetnek, mint társadalmi betegségnek a feltárásával módszeresen foglalkozni.. De erről majd máskor.

Most csak azt a tényt akarjuk konstatálni, hogy a győztes államok túlnyomó részének a valutája beteg. Némelyiké súlyosan beteg. A győzelmek mérve úgyszólván fordított arányban áll a valuta mérvével..

A változatos és néha nem minden komikum nélküli dcn.arsok időszakos sorrendben követik egymást. Mindegyiknek sikere van. A valuta zuhan- Mi ennek az oka? Bizonyára sok, mert rendszerint nem egy ok hozza létre az eredményeket Ezek között bizonyára nem utolsó az az erőszakos magatartás, amely az államok életében ma járványszerü. Ez egy betegség, amely a hisz íériénak minden ismérvét magán viseli. Bármilyen furcsán hangzik, ki kell mondanunk, hogy az államok ma, kevés kivétellel, hisztérikusok.

Egy pénz- és földnélküli János el akarja a trónját foglalni — persze előkészület nélkül, fegyveres erő hijján és ime, két állam nyakra-főre mozgósít. És mire ráeszmél, hogy tulajdonképp nincs és nem is volt veszedelem, néhány száz millió el van költve. Néhány, részben szesztől, részben más gőztől kótyagos egyenruhás egymásra puskáz és egy tekintélyes, tulerős békelétszámmal rendelkező állam mozgósít. Az ár ismét néhány száz millió. Egy prelátus, egy megnyomorított államocska koldus kancellárja meglátogat egy szomszédos »baj«-társt és egy csomó állam diplomatái idcgt görcsökben futkosnak egymáshoz, segítségért jajveszékelve. És igy tovább.

Mi ez más. mint hisztéria!? Báj ’nélkül szűkölködő dámák kórsága. Ezeknél is baj, de förtelmes veszedelem, ha az államférfiakat teszi csúffá. Hisz azelőtt is tapasztalható volt a nehézipar mozgolódása, rablókalandok előestéjén bizonyos idegesség az államok életében, de ezt egyes koteriák kaján gazdasági érdekeivel, ha menteni nem is, de indokolni lehetett. A mai, hisztériáig fokozott, idegbántaloinnak sem mentsége, sem indoka nincs.

Az idegbeteg ember megbízhatatlan, mert cselekedetei kiszámithatlanck. Hitelképessége korlátoltabb. Ezen gazdasági törvény alól az állam sem vonhatja ki magát. Sőt, arra való tekintettel, hogy az állam mozgási képessége fokozottabb, mint az egyesé, még nagyobb óvatosságra és bizalmatlanságra készteti az érdekelt idegent. A zürichi lázmérő ennek frappáns bizonyítéka.

Ha tehát akarjuk, hogy a pénzünk vásárlóereje nagyobb legyen, amint hogy ezt minden állam akarja, akkor akarnunk kell a többek közt egészséges idegvezetékeket is. Az állam idegrendszerét a parlament és

a kormány alkotja. Ezekre ä nép

rendszerint kevés befolyást gyakorolhat Csak lusztrumonként szólhat bele a nép a sorsába. Most állunk egy ilyen lusztrum küszöbén. A választói törvény szerencsés kézzel lett megcsinálva, A titkossága tökéletes. Tehát mindenki szabadon határozhat. Ama sokak közül választhat, akikről tudja, hogy már belátták, hogy az erőszak politikája káros reám és reád is. És ha nyugodt idegzetű, belátásos és megértő képviselőket küld sorsa intézésére, akikor már r.agy utat tettünk az anylnyira hiányzó konszolidáció fele.

Bolyongás régi utcákon

Becskereki emlékek

Régi irók

Irta: Baedeíter

VAJDA JÁNOS

VL

Még egyszer visszatérek Vajda János ama boldog korszakára, amikor a könyveit — ha nem is olvasta, de — vásárolta a közönség.

A kedélyhangulata ebben az időben változó, r— hol keveset remélt, hol meg túlságosan sokat, mint a szerelmes lány vagy fiú, himmelhochjauchzend vagy zum Tode betrübt, aszerint, hogy irt-e vagy beszélt a ránézve oly fontos témáról. Ha irt: akkor aggódott, ha beszélt: a sikert biztosra vette.

A személyes érintkezésben e hónapok alatt bizakodó, reménykedő, majdnem dicsekvő volt, mig a leveleiben skrupulizált, elégedetlenkedett és panaszkodott. Vajda egyáltalában nem volt kellemes levélíró s c tekintetben ugyancsak nem hasonlított Tóth Bélához, akinek hozzám intézett három pompás episztoláját a Dcttre János kitűnő barátom érdekes kommentárjával közölte karácsonykor a Bácsmcgyei Napló. Tóth Béla minden egyes magánlevele cgy-egy finomon kidolgozott irásmíi, amely szinte kívánkozik nyomdafesték után. — ambicióvai szerkesztett levelek ezek, amelyek büszkékké tehetik azokat, akikhez intézték. Az Resti Levelek szerzője megtisztelte a barátait (és önmagát) azzal, hogy nem irt hozzájuk pongyolábban mint a nagy közönséghez s « priváikyelekbe éppen úgy

II.

Bocsásson meg mindenki ezekért az unalmasságokért, mit érdeklik az embereket, hogy valaki hazamegy és lényegtelen emlékeket hoz magával vissza kakaskukorékuláskor? Nem is kívánok én mást, mint találkozást régi lélekkel, akikkel együtt borongtunk el a példátlan boldog, nyugtalanságmentes napokban. akiknek a szive talán megdobban most is, hogy hozzájuk szólok a nagy messzeségből. Megvannak-e mind. merre széledtek? — azt se tudom biztosan mindenikről. De ott ülök a színházban, egyetlen előadást sem mulasztanék e! s Dankulov Péterrel eszíétizálok, aki jobb rendező volt minden hivatásos rendezőnél. Csak Kupuszárovics Jenő a titkos ellenfele, ellenben ő szerelmes szerepekben amaíőrködik, mig Péter bácsi a legjobb cigány s még a hivatalban is, aho! a számvevőség aktáit böngészi, minden betűvetése olyan precíz, mint egy szinielőadás.

Linder 'Róbert abbé-alakja halad el ! előttem, selyem a csatos félcipője, " selyem a reverend-55'». a piaristagimnázium udvarán pedig fiatal papok néznek lefelé, a folyóra, akik a lombos, fás túlsó partot látják, talán az elzáró határt, talán a végtelenséget.

Az iskola előtt áll a próta alacsony kocsija. A feledhetetlenül kedves

belefektette a maga egész írói művészetét, mint ha nagy honoráriumért alkotná remekbe őket . . . Nem igy Vajda János, ö a levelezését pongyolán intézi; hiszen ez magánügy, amelyhez a címzetteken kívül senkinek sincs köze, — gondolhatta Vajda. aki a prózában különben is távolról se volt olyan erős, mint a verseiben, amiben nagyon hasonli, tott Petőfihez. De azért a levelei küjjlönösen jellemzők, sokkal inkább,-f mint a Tóth Béláéi, éppen, mert ez5 utóbbi ötvösművészettel alkotta meg az övéit Vajda pedig azon pongyolán dobta papírra őket, ahogy a pillanat diktálta. Abból a 40—50 levélből, amely előttem fekszik, nemcsak Scheermann, aki az írásból következtet, konstruálhatná meg a Vajda János érdekes jellemét, de a pszichológus is megkapná a tartalmukból az igaz'i és az egész Vajdát. Mert] ez az őszinte ember és nyíltszívűi poéta, amikor levelet ir, nem ismer se konvenciót, se álszemérmet, — nem palástol semmit és elárul mindent.

Lehet, hogy a levelei azért voltak' tele aggsággal a mozgalom sikerével szemben, mert nagyobb agilitást akart kiváltani a híveiből, de valóbbszinü, hogy ez csak a töprenkedő természetéből eredő rágódás volt, amely őt teljes életében mindig izgatta s amellyel másokat is nyugtalanított.

Egyszer pl. így ir;

Méltóztassék ezen elöf. Ivekkel belátása szerint cselekedni. Amint az eddigi eredményt a la. pókból láthatja, illetőleg nem láthatja, az a várakozások mööreg ur, Pártos Ljubomir, külön szerbnyelvü kurzust rendez nekünk, csak ingyen, szivességből.

— Tanuljátok meg, gyerekek, a hazai nyelveket előbb, azokét, akikkel együtt élünk. A franciára ráértek azután is.

Nem igaz, hogy csak a mai diák komisz, az volt a régi is. Már a harmadik óráról megszöktünk. De mikor olyan nagy passzió az uccán játszani a próta lovával! Elaggott volt a jáwibor, félszemére vak és egyre bótongatta a fejét.

— Szamár-e a Vukatich Stévó? — kérdeztük.

A ló igent intett és mi nem tudtunk hova lenni a derültségtől.

Kiszeldk tanár ur már megint’ pikket kötött rám, pedig akármit mond, én beszélek tisztább magyarsággal, nem ő. A németet érti, szó sincs róla, viszont azt én nem állhatom ki. De a magyart! Engedelmet, Kis Sándor azt mondja, nekem van a legjobb nyelvérzékem, pedig ő csak tudja, hiszen piarista, vele fordittatja az Akadémia Tcrentiust, azonfelül szegvári születés, ott pedig csak tiszta magyarsággal beszélnek.

... Hát diskurálunk most is gyakorta. Én vagyok a ministráusa, mikor misét mond, hozzá járok gyónni s neki vallom be hogy elcsentem a könyvei közül Dóczi csókját.

gött marad, messzebb mint gon. dőltük.

Máskor meg;

Hogy eddig nagyobb siker nincs, annak legfőbb oka az én élhetetlenségem . . . Azt hiszem, hogy sok végzetes körülmény — fagy, azután szárazság. végre a Janszky-ügy — káromra voltak. De maid talán mégis föllendül a részvét az utolsó napokban.

Semmi se lehet jellemzőbb a kitűnő költő ősnaivitására, mint a fagynak s az azt követő szárazságnak tulajdonítani a »részvét« hiányát, amellyel az előfizetési iveket a publikum fogadta. Négy forintokról volt szó akkor s nem hiszem, hogy azért, mert fagy volt — még ha ezt az istencsapásáí szárazság követte is —, kevésbbé keitek a könyvek s hogy a legagráriusabb magyar is azért húzódozott volna a Vajda-mozgalomtól, mert a fagy tönkretette a vetését. Nem, ilyen kifogásokra nem szorul a közönség, ha nem akar olvasni ... De még furább a hivatkozás a Janszky-esetre, mint könyvvásárlást gátló körülményre. Ez már a politikát szerető embernek a mentalitásából fakad, amely szereti az ügyét az országos dolgokkal kapcsolatba hozni s személyét a politikai élet homlokterében látni.

Azoknak a kedvéért, akik már nem emlékeznek az akkor — 1886- ban — nagy port fölvert aíférre, vagy nem is hallottak soíia róla. röviden elmondom az esetet, amelytől Vajda a versei kelendőségét féltette s amely abból állott, hogy egy Jnnszky nevű osztrák vezérőrnagy a mondott év májusában Budavára visszavivásának az évfordulóján, azt

a bolondot követte el, hogy a budai temetőben tüntetőén megkoszoruzta Hentzi tábornok sírját s azt a másik bolondságot is. hogy a köréje csoportosult tiszteknek, mint a nemes kötelességteljesités és a katonai erények mintaképét magasztalta Hentzit, azt a gvölőlt generálist, akinek az emlékszobra külön ben is állandóan szálka volt a magyarok szemében. Nagy botrány lett ebitől. Interpellációk a tisztelt Házban, macskazene Janszkvnak (amelyet az egyetemi ifjúság rendezett a függetlenségi párt támogatásával sa kormánypárt titkolt helyeslésével), ablakbeverés a vezérőrnagy urnái, stb. Tisza Kálmán miniszterelnök ekkor állott hatalmának a tetőpontján s az interpellációkra szokatlanul »snajdig« felelt s a magas katonai méltóságok s az udvari körök nagy ámulaté’"’ helytelennek és tapintatlannak nyilvánította Janszky eljárását. Ez a válasz meg Becsben keltett kinos szenzációt. Megszólalt Albrecht főherceg is. aki természetesen nem a Tisza pártjára állt s merev katonai kaiserlich-königlich álláspontra helyezkedett, amire xneg Fáik Miksa irt a Pester Lloyd-ban fulminans vezércikket olyan hangon, aminőt — Kiég akkor — nem szoktak meg a főhercegek. Olyasvalamit szalajtott ki a tollán a kitűnő publicista. hogy >ar. Öreg már csak lármát tud csapni, d? ártani nem«. Persze Falkot arra kényszerttttiék, hogy H támadását »klmagyarázza«, és Janszkyt időközben soron kívül előléptették, de azért az affér végül mégis a rntgya: álláspontnak és Tisza K4i?i;4wals a teijts győzelme-