Bácsmegyei Napló, 1923. február (24. évfolyam, 31-48. szám)
1923-02-04 / 34. szám
2. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ Ä színház-pártoló ligát nem lehet megalakítani Nehézségek a szuboticai színház fenntartása kerül A suboticai színházat csak a legnagyobb nehézségek árán lehet fentartani. A színház olyan deficittel dolgozik, hogy a csak nemrég folyósított 100.000 dináros állami subvencióból már csak 7000 dinár áll rendelkezésre, mert a többit már felemésztették a költségek. Néhány napon belül a színtársulat ismét minden anyagi támogatás nélkül lesz. Mivel újabb államsegélyre nincs kilátás, a szinház anyagi ügyeinek Helyi rendezése sürgőssé vált. Azt már megírtuk. hogy a szinügyi bizottság ligát akart létesíteni, amelybe száz tagot toboroztak volna és ezek mindegyike havi 250 ditiáros járulékával biztosította volna azt az összeget, ami a sziniidénynek julius elsejéig való fentartásához szükséges. Ez a terv azonban nem valósítható meg, mert a jelentékeny összeget nem lehet társadalmi akció utján előteremteni. Ezért a szinügyi bizottság most más módon próbálkozik a suboticai szezon életét meghosszabbítani. A bizottság felhívta a színigazgatót, hogy Masgon Miroszlávval, a szinügyi bizottság kiküldöttjével egyetértésben keressen lehetőséget a szinház kiadásainak redukálására. Ezenkívül felkéri a szinügyi bizottság a városi tanásot, hogy az évi költségvetésbe vegyen fel 50.000 dinár segélyt a szinház részére és ezt a segélyt március 1-től kezdve 4 hónapon keresztül egyenlő havi részletekben folyósítsa a szintársulat részére. A bizottságot e tekintetben az a meggondolás vezeti, hogy az évi segélyre a színtársulatnak a tavaszi hónapokban van a legnagyobb szüksége, mikor a színház látogatottsága különben is megcsökken. Ugyanebből a szempontból indult ki a szinügyi bizottság, amikor a 1922. február 4. színigazgatónak azt javasolja, hogy a szinház jövedelmének fokozása céljából tiz szelvényből álló blokkokat adjon ki 25 százalékos árkedvezménnyel, az állami és városi tisztviselők részére pedig 50 százalékos kedvezménnyel. A városi tanács a legközelebbi ülésén foglalkozik a szinügyí bizottsáe javaslatával Ilik lehetnek állampolgárok a Muravidéken A zsidók kérelmét visszautasították Az optálásról és az állampolgárság megszerzéséről szóló ren delíjezések zűrzavarából is kikivárvkozik az alábbi eset. Dolnya-Lendaván is éppúgy, mint az ország más részében, az ott élő magyar alattvalók a fennálló rendelkezések értelmében az illetékes hatóság utján benyújtották ez SHS. állampolgárság iránti kérvényüket. Nagy megütközést keltett az a fura megoldási forma, mely szerint csupán a keresztény vállásu magyarok kérelmét idlestieiték és az SHS. állampolgárságért folyamodó zsidó vallásit kereskedők, nagyiparosok eziránti l éteimét elutasították. A B terme-. gyei A7 pló dolnya-lendovai munkatársa ez ügyben kérdést intézett a Dolnya-Lendaván időző Zsupanics tárcanélküli miniszterhez, aki nagy megütközéssel hallgatta azt, hogy vallás szerint tettek megkülönböztetést arra nézve, hogy kit vesznek föl az állampolgári kötelékbe s megígérte, hogy e rendelkezést az illetékes minisztérium utján hatálytalanítja. A visszautasított folyamodók küldöttsége is megjelent a miniszternél, aki a küldöttségnek megígérte, hogy a rendelkezést revízió alá véteti, mire a megjelentek nagy megelégedéssel távoztak. A csodák szomorú városa Berlinben nem érdemes koldulni — Tőzsdén keresi meg mindenki a kenyérre szükséges milliókat — Berlini levél — Berlin, február 1. Berlinben most minden második em!bér Vates. Mindegyike megjósolta a ] kétségbeejtő, lesújtó jövőt, a márka haláltusáját, az ötszámjegyü dollárkurzust,, egyszóval mindazt, amit úgy szoktak kifejezni, hogy: Wien. Németország bizony maholnap ténylegesen ott tart, ahol Ausztria, a valutája ma még kétszeresét éri az' osztrák koronának, de italán csak napok kérdése és megérjük azt a furcsaságot, hogy a két valuta I egyenlő értékű, illetve egyenlően érték- I télén lesz. , A világháború befejezése óta sok I mindent megszokott az ember. A fantasztikumok korát éljük és már semmi fölött sem csodálkozunk. De a minden képzeletet fölülmúló csodák néha mégis A Villa Kolonna táncosnői! Irta: Somlyó Zoltán 1. Négyen voltak: Rika, Berta, Olga és Matild. Fehérbörüek mind és piroshaju. ak: az a szóbeszéd járta róluk, hogy eleven máglyái a férfiaknak és sok ilyen bolondság. Nappal az erdőszélén barangoltak, éjjel pedig táncoltak a villa óriási Violasziu termében és egy éccakán csak egyetlen férfi vehetett, részt a négy piroshaju leány táncában. Csak egyetlen férfi, de azt el is nyütték. Hajnalra már egyedül járta a négy leány a táncot, egyedül, boszorkányos levegőben, megv.eszekedett őrületben... 2. Kolonna őrnagy nyomorék lett egy dandárgyakorlaton. A tüzérkatona korán emelte az ágyúba a gyutacsot, az idomtalan ágyúgolyó mindkét karját clröpítette a képzelt ellenség felé. Félholtan vitték a tábori mentőkocsin egy faluba, ahol csak hónapok múlva jutott annyira, hogy ujra kinyithatta a száját. Major Kolonna francia eredetű ember volt. nagyon kedélyes katona, hogyne busi'totta volna el a dolog! És hozzá még »táncos őrnagy«-nak hívták, mivelhogy úgy szerette a táncot, mint valami süldőleány. A lovát is megtanította táncolni. Úgy táncolt sokszor a lován, hogy a zászlóalja nem egyszer bálba képzelte magát. Amikor az őrnagy felgyógyult, mükarolcat illesztett a vállaiba és erdőszéli villájába vonult vissza, amelyet még az apja hagyott rá. A táncos éeeakák nem mentek jci a fejéből és a szivéből és első dolga volt, hogy négy kokoitot hozatott a városi nagy orfeumból és évekre szerződtette őket. Meghitt barátnői lettek, sok száraz csókjának s temérdek pénzének ragyogó temetői, ezekkel akarta pótolni a nágy veszteséget. két elrepült karját, amelyekkel a fagyos téli levegőt karolta át azon a végzetes gyakorlaton tompa ívben, utoljára . . . A lányoknak nem volt más dolguk: nappal ott barangolhattak az országúton, messze a hírhedt villától, pár lovászfiu felügyelete alatt. Bolondoztak, hancurcztak kedvükre. De este megismétlődött az őrületes tánc a violaszinü teremben. Tágas, ragyogóan megvilágított csarnok. Körös-körül árkádok sora. Aranyos csillárok. A falak függönyökkel borítva. Hatalmas szobrok, zöld kőből. Odaát a zenekar, buja ritmusok — igy folyt az óccakai tánc napról-napra. A csonka őrnagy óriási biborfotelben ült, onnan diktálta a táncot. Csonka karja helyén a glassé-keztyüs mükar, halotti mozdulatlanságban ... És Rika, Berta. Olga meg Matild őrült kavarodásban lengenek körülötte. És hajnalra a csonka őrnagy elszunnyad, két inas felkapja a biboríoielt, kícipeli és lefekteti őt. És a villában megkezdődik a bachanáiia. Egy rekedt rivalgás szalad ki a négy leánytorokból és vakító fehér ingmellel, lakkcipőben. üdén és fiatalon egy urat bocsát be a livrés inas a kis tapéta-ajtón: la hajnal sötét, aki mindennap más, a I szerint, hogy a csonka őrnagy kit szemelt ki arra a napra a sok városi ut íj közül . . . I Szilveszter éccakája volt. Valami gazdag gyáros került sorra, aki a ködös csak ellensulyozódtak egy-egy realitással. Ilyen realitás, ilyen »greifbar« valami volt — Németország, a maga hatvanmilliónyi lakósságával, gazdag szénbányáival, ipartelepeivel, csodálatosan fejlett ipari és kereskedelmi kultúrájával. Minden veresége, anyagi és erkölcsi vesztesége mellett, a versaillesi szerződés ellenére is, mégis csak hatalmas erőt képviselt. A . legtöbbet és ä legjobban termelő nép maradt és ha a természetadta kincseit lassankint el is veszik, tudását, szorgalmát, kitartását és szervező erejét — a legmagasabb fokon álló kultúráját még sem lehet elvenni tőle. És íme. úgy látszik mégis elvették tőle! A német pénz a dollárnak harmincezred részét éri — s a koldusnak nem illik száz márkánál kétévesebb et adni. Egyébként alig látni már koldusokat Ez az üzletág a valutamizériák miatt egészen iejá.rta magát. Végre is a koldus nem írhatja elő a jószivü adako. zónák, hogy mit adjon, a jószivü adakozó viszont nem számíthatja ki az óránként változó newyorki paritás alapján, hogy mennyivel illik többet adui a koldusnak. A koldusok ezért sziráikba léptek. illetve pályát változtattak. Kinnt maradtak továbbra is az utcán, csakhogy már nem molesztálják a járókelő, két, hanem összegyűjtik a hulladékot. Vasat, rezet, újságpapírt, dugót. ciga. rettavégeket stb. gyűjtenek s ma min. den árunak meg van a bőséges »Absatzgebietje«. Mi várhat már egy olyan országra, ahol még koldulni sem érde^ mes, A kolduláson kívül azonban minden mást érdemes »csinálni«. Olyan üzleti konjunktúra Becs leghausseosabb ideiében sem volt. mint amilyen most itt van. A pénz röpköd a levegőben, az emberek milliókat keresnek ~ és napról-napra szegényebbek lesznek. A bér, llni tőzsde, hogy igen enyhe hasonlat, tál éljünk, valóságos bolondak-háza. Békében egy hónap alatt nem fordult elő annyi kötés, mint mostanában egy; szürke tőzsdenapon. Az utcaseprőtől k nagykereskedőig, mindenki papírokat vásáról. A fixfizetéses alkalmazott és a kereskedő egyaránt kénytelen mindet? készpénzét stabil értékekbe fektetni, mert a rohamos pénzelértékielenedés mellett tönkremegy. Az elsejei fizetéséért mindenki papirt vásárol és ha csak a hónap közepéig tartja, ezzel félig, meddig bitzosftja, hogy az értékpapíron nyert pénzéből megél a következő else, jéig A márka elértékieíenedéséve. a«, arak is napról-napra emelkednek. Természetesen ma még fizikailag is lehetetlen az árakat olyan mértékben fölsrófolni, mint ahogy a pénz rosszabbodik s az emberek ezt kihasználva; egyre vásárolnak. Azt hiszem egy hónap múlva valamenynyi üzlet üresen áll majd. A márkakatasztrófa külső hatásait alig lehet észrevenni. A berliniek már ugyanolyan türelmesek, mint a bécsiek* sőt még türelmesebbek — egyetlen ablaküveget sem törtek be. Az emberek elkeseredettek a Ruhr-vidéki megszál, lás miatt s alig látszanak észrevenni azt a gazdasági katasztrófát, amelybe délutánon stafétával izent be a villa Kolonnába, hogy beteg, lehetetlen eljönnie a táncra. Ez még sohasem történt! Hogy villa Kolonna féríiporciója elmaradjon. És éppen újév éjjelén! Nagyon elbusitotta ez a dolog az őrnagyot és merészet gondolt. Az ajánlkozó urak névjegyei közt volt egy jelentéktelen név, bizonytalan szinü kártya: a költőé. Csak úgy találomra küldte volt el egy napon, maga se remélve, hogy elfogadják. Az őrnagy a legtüzesebb lóra ültetett egy lovászt és szigorúan meghagyta neki, hogy a költőt élvehalva előkeritse. A lovász lóhalálában száguldott be a városba a sürü hóesésben. A költő nem volt a lakásán. Kávéházakba utasították, mindenhova elment, sehol sem találta. Már este lett és a lovász tudta, hogy az őrnagy nem tréfál, ha valamit megparancsol. Ujra visszmént a költő szegényes lakásai a, ahol a vén háziasszony, akinek a lakója már hónapok óta tartozott, átkozódva mesélte, hogy a költő elissza a pénzét, most is bizonyára részegen ül valamelyik pufikban. A nekidühödött lovászfiú rá is akadt a sürü füstben, féloldalra billenve. Ftínyalábolta, oda ültette maga mellé a lóra és visszanyargalt vele a villába. Ott már r.agy volt az elkeseredés. Az óreg őrnagy türelmetlenül gubbasztott a helyén, nagyon szégyeítc a dolgot a lányok előtt s már azon gondolkozott, hogy mára maga áll be táncba. A lovász megérkezett a részeg költővel. Bevitte a költőt egy toalett-fülkébe — hiába rngkapálódzott — felöltöztette elegánsan, beszórta illatszerrel. A csonka őrnagy megbékélve elszenderedetí, az inasok kicipelték, mialatt az orkesztef éles tust adott és a tapétaajtón bebillent a költő, idegenül... szenzációsan ... A leányokra bámult, megdobbant a szive — aztán hanyattvágódott a tükörsima parketten... A muzsika megszakadt. A négy vöröshaju lány összeborzadt. Mint varázs, ütésre, odarohantak, letérdeltek hozzá, becéző, anyáskodó kézzel felemelték és lefektették egy kerevetre. Az egyik kigombolta reszkető ujjaival a nemrég feltett plasztrón kőkemény szárnyait, a másik hódító selycmkendőjével törölgette a sürti haj alól a szelíd verejté. két. Ott térdelt a négy festett nő a részegen áléit költő előtt, mint anyák, vagy nővérek, közös forró megegyezésben, egyik se gondolt táncra, vagy szerelmes csókra. A zenekart eltávolították a teremből. Csönd lett. A költő pihegve aludt a négy lány se-i lyemruhája közt. Egyiknek puha párnás karja ott volt a feje alatt, a másiké á dereka körül, úgy, ahogy odafektették, egyikük se mert. megmozdulni. Az alvó most hirtelen megfordult álmában. És a zökkenéstől hirtelen kihullt a zsebéből a lányok elé egy csomó írás. Szennyes, gyűrött papírlapok: versek, szép, keserves és panaszos ritmusok. Az egyik lány magában kezdte olvasni, a többi nézte. Gyors egymásutánban futotta át a lapokat, azután öntudatlanul fennhangon olvasni kezdte, halkan... A kiélt szemű lányok iélekzetüket visszafojtva hallgatták. Kint csöndesen hullott a hó és bevilágított a violaszinü terembe. A villa Kolonna táncosnői pőrére vetkezett tiszta lélekkel térdeltek egy részegen alvó költő előtt és zo-* kogva hallgatták panaszos dalait... . Egész világos, hajnal volt már.
