Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)
1923-01-14 / 13. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. január 14. elintézte és a kérvényezőket felvette a választói névjegyzékbe. A választói névjegyzékekbe most felvett szavazó között nem volt egyetlen magyar sem. A törvényszék minden egyes kérvényhez megkívánja a kérvényező keresztlevelét és illetőségi bizonyítványát. Miután a városnál 2500 felvétel iránti kérvény fekszik, lehetetlenség minden egyes esetben a megszabott időn belül a kívánt bizonylatokat beszerezni. Érdeklődéssel tekintenek az elé, hogy a minisztertanács akaratának ki fog érvényt szerezni. Halálos verekedés Két fütárgyalás a sahoticai törvényezek előtt Múlt év november 11-én, szombaton éjjel tiz óra körül emberhalállal végződő verekedés volt Hajdujáráson, Veres Gáspár napszámos háza előtt. Amikor Veres Gáspár késő este hazatért, egy férfi lépett ki az ajtón. Kiss Mihály földriiives volt, közvetlen szomszédja Veres Gáspárnak. A nagy sötétségben Veres Gáspár nem ismerte meg mindjárt Kiss Mihályt és kézilámpásával az arcába világított. Az ajtón kilépő Kiss Mihály erre Verest a földre ieteperte és ütlegelni kezdte. A lármára kijött a házból Veres Gáspár 18 éves Mihály fia s midőn látta apja szorongatott helyzetét, kihozott egy vastag, hosszú megyfabotot és ráütött Kis Mihály feiere. Kiss erre felugrott és a kezében levő bottal ráütött Veres Mihályra. Utána pedig botjával rávágott Veres Gáspár szájára és futásnak eredt. Veres Mihály utána szaladt s amikor utolérte, botjával kétszer fejbeütötte. Kiss Mihály összeesett íés még aznap meghalt. Ezt az ügyet tárgyalta pénteken 'és szombaton a suboticai törvényszék büntető tanácsa, Pavlovics István törvényszéki elnök, elnökletéval. Az apa és fiú egymásm ellett ültek a vádlottak padján. Először Veres Gáspárt hallgatta ki a bíróság. Nem érzi magát bűnösnek. ő nem bántalmazta az elhalt Kiss Mihályt. Utána fiát hallgatták ki. Nem tagadja, hogy ő ütötte meg Kiss Mihályt, de apja védelmében. A bizonyítási eljárás befejeztével Perazics Bozsidar dr. törvényszéki orvos terjesztette elő Kiss Mihály sérüléseiről, valamint a vádlottak sérüléseiről az orvosi szakvéleményt. A vár- és védbeszédek előterjesztése után a biróság meghozta ítéletét, melyszerint Veres Gáspárt fölmenti, Veres Mihályt bűnösnek mondja ki erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés vétségében és fiatal korára, beismerésére és büntetlen előéietére való tekintetből négy havi fogházra ítélték. Az áüamügyész felebbezett, Kiss Mihály is íelebbezést jelentett be. Csak kenyeret akart lopni Simunkovics Simon lopással vádolva állt a biróság előtt. Nyurga fiatalember áll a biróság előtt. Nagy pátosszal beszél. Nem bűnös. Éhes volt, csak kenyeret akart lopni, »megesküszöm a feszületre«, mondja és már emeli is fel a jobb kezét. A vádirat azonban elárulja, hogy a vádlott besurrant özv. Novákovics Mária, vasúti igazgatósági mérnök lakásába és egy fiókból ellopott egy pár gyémánt fülbevalót, aranyláncot, látcsövet. Az ékszereket elakarta adni Kosztics ékszerésznek, de az nem akarta megvenni. Erre Magyarországba szökött és ott adta el az ékszereket. Közben a rendőri nyomozás megállapította, hogy az ékszereket Simunkovics lopta el. Az ékszerek értékesítése után Simunkovics vissza jött Suboticára, letartóztatták és szombaton ítélkeztek fölötte. A bizony-tó eljárás lefolytatása után a biróság figyelembe véve fiatal korát. 5 havi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. PriMcsevIcs iskolapolitikája a gyakorlatban Iskola, ahol a tanítványok és a tanítók nem tudják a nyelvet, amelyen tanulnál' ségét teszik tönkre, kétszáz gyereket nem tanítanak meg ismeretekre, számtanra, Írásra, olvasásra, földrajzra, de bevágatnak velük meg nem értett memoritereket. Ilyen körülmények közt érthető, ha a szülők egy része inkább engedi, hogy megbukjék a gyermek, semhogy az éjszakai tanulással tönkretegye idegeit. Az államnyelv megtanulásának szükségességétől mindenki át van hatva. A zsidó gyerekeket a középiskola magyar osztályaiba — szintén pribicsevicsi bölcseség, amelyet Pribicsevics politikai ellenielei is kéjjel alkalmaznak. — nem veszik fel, tehát nekik kétszeresen érdekük, hogy az állam hivatalos nyelvét jól tudják. Meg is akarják tanulni s a szülök is szivesen látják, hogy a szerb nyelvre tanítják őket. Az iskola azonban elsősorban azért van, hogy ismereteket közvetítsen s nem iskola az, ahol a tanítók olyan nvelven tanítanak, amelyet ők maguk nem nagyon, a tanítványaik pedig sehogysem értenek. APribicsevics-féle tanügyi politikát gyakorlatban talán legpregnánsabban szemlélteti a suboticai zsidó iskola. Pedagógusoknak, emberi-arátoknak s minden fajta érdeklődőnek érdemes elmenni ebbe az iskolába, amelv nemrégiben még minta-iskola volt, s érdemes elmenni egy néliány szülői házba, ahol hat-tiz esztendős gyerekek éjszaka fekszenek le s hajnalban kelnek föl, hogy általuk nem érteit szöveget, olyan nyelven, amelyen nem beszélnek, kívülről bebiflázzanak. A modern pedagógia az úgynevezett memoíiter-ről, a tananyag bebífiázásáról már régóta megállapította, hogy ez a gyermek fejlődő értelmének és idegéletének rovására van, a suboticai zsidó iskolában pedig a íuídrajzot, a történelmet, a számtant, a biblia és imaforditást a beszéd és értelem gyakorlatot, szólal az öszszes tantárgyakat számukra idegen nyelven kell a növendékeknek bcmagolniok. A suboticai zsidó elérni iskolába Philatelisták Irta: Avar:senko Beteges ambícióm örökösen kellemetlenségeket okoz nekem. Egyszer meglátogat egy barátom és ünnepélyesen mondja: — Hiszen te író vagy. — Körülbelül. — Nagyszerű. Egy óra múlva eljössz a philatelista klub megnyitására. — Milyen klub? — Philatelisták. Talán nem tudod, hogy az mi? Egy kevésbé .ambiciózus ember erre becsületesen és nyíltan megmondta volna, hogy az ördög tudja micsoda. Én ellenben sértett ábrázattal morogtam: — Talán vizsgáztatsz? Biztosan nagyon műveletlennek tartsz, ha azt hiszed. nem ismerem a philharmonistákat — Philatelisták, nem philharmonisták. — Pardon, a spanyol riviérán, ahol tavaly nyaraltam, azt mondják, philharmonisták. — Jó, jó. csak gyere velem. — Igen, de mit csináljak én ott? — Leszel oly szives és tartasz egy felköszöntő beszédet az orosz irodalom nevében. — De hiszen én egy lehetetlen szónok vagyok. — Az mindegy. Oroszul beszélsz és azt nem érti ott senki. Inkább meghaltam volna, minthogy elárultam volna tudatlanságomat. Es sehol a közelben nincs lexikon. — Egy pillanatra — mondtam idegesen. — csak telefonálnom kell. Azonnal vissza! övök Leszaladtam a lépcsőn, a legközelebbi állomáshoz. — Kérem 13712. Maga az, Péter Siwonovics? Jónapot, hogy van? Éppen belépjem a philatelisták klubjába. — Na és? Gratulálok. — Köszönöm. Tehát ön helyesnek tartja a lépésemet? — Hogyne. Magam is philatelista voL tam. — Ó, és hogy használt az egészségének? — Éppen az egészségemnek? — Úgy érteni, elösegitette-e produktiv munkájában? — Munkámban? Hiszen az egész nem egyéb, mint szórakozás. (UtáJatos, nem tud világosan válaszolni!) — Péter Simonovics kedvesem, adhatna néhány jó tanácsot egy kezdő philatelista részére. — Mit kellenek itt hosszas tanácsok... vegyen egy albumot és vesse rá magát. — Hogy érti ezt, egy albumra vessem magam? —■ Igen, csak bátran menjen neki. Elszéúültem. Milyen titkos, misztikus hivatás lehet az, (vagy szórakozás) melyben albumokra vetik magukat? Vállvonogatva tettem vissza a kagylót és uj számot kértem. — Wassilij Árokopovics maga az, van szerencsém. Hallja csak... meg szeretném kérdezni... milyen állásponton áll phllatelistákkal szemben? — Mi? Hiszen azok ulondok! A csendes őrültség egy bizonyos neme. — Az istenért, mit mond... De nem veszedelmesek? — Hogy magyarázzam meg önnek? Hát az én fiam egészen bolond, az albumával alszik. — Különös fin és maga mit tett? — Még semmit, de még ma éjjel kitépem karjaiból. — De nézze, philatelista klubbokról beszélnek... — Ki kéne füstölni az egész bandát. járó tanulók kivétel nélkül magyar anyanyelvűek, más nvelven nagyon kis része tud a tanulóknak, szerbül tudó alig egy-ketto akad. A tanév elején az iskolában magyarul tanítottak s csak egyes tantárgyakat magyarázták el szerbül is. A tanulókat a szerb nyelvre tanították, a mi helyes, szükséges, de nem szerb nyelven tanítottak, amit a tanulók egyáltalán nem tudnak, a tanítók pedig mérsékelt tökéletességgel beszélnek. Egy napon valami támadás jelent meg az egyik helyi lapban a suboticai zsidók egy részének lojalitása ellen, s másnap az iskola oktatási nyelvét a tanügvi hatóság szerbre tette. Ma apró gyerekek a biblia, általuk nem értett héber szövegét lefordítják az általuk nem értett szerb nyelvre, a történelmet, földrajzot, a mit anyanyelvükön sem értenek, szerbül tanulják. Ami a valóságban annyit jelent, hogy kétszáz kis gyerek idegeit, játékos jókedvét, egészatBSttiMlBSlBÍHISaM SMWnM — Hallja, nem kéne jelentést tenni a rendőrségnek? — Minek rendőrség? Isten önnel, hívnak. Ez volt minden, amit a philatelisták. ról megtudhattam. * Mikor a terembe léptünk, ötven ember dörgő tapssal fogadott. Ügyetlenül meghajoltam és leültem. — Ne ülj le — lökött oldalba a barátom — mindenki már a beszédet várja. Eöláltam, mintha meredek partról mély. sötét, hideg vizbe ugranák.. — Tiszteit hölgyeim és uraim, az orosz irodalom nevében köszöntöm önöket, az orosz irodalom nevében, mely egy Tolstojt termett, egy Dostoievsky! és engem. (Csöndes lelkesedés, elvétve nehány »Éljen«). Nem az én feladatom a philatelistákról általában beszélni, habár nagyrabecsülöm őket. mint hordozóit egy magas, nemes, örök ... (Általános éljenzés és barátom lelkes biztató suttogása). Mi a philatelizmus általában és különösen? Hivatás, nem alacso. nyabbrendü minden másnál és én magam részéről föltétlenül többre becsülök egy philatelista, mint egy kokainkereskedőt. Hölgyeim és uraim! Komoly dolog az élet és vidám a művészet, ahogy a nagy Newton mondta (viharos lelkesedés. melytől föllélegzek. csak barátom mormogja: mit beszél ez a marha?) Legszebb dísze az embernek az ifjúság, de a békés öregségnek is megvan az előnye. Tehát éljen az élet!« Ezeket a szavakat olyan tűzzel mondtam, hogy a teremben dübörgött a tetszés. Hátamban éreztem ugyan barátom perzselő tekintetét, de óvakodtam ránézni: — Folytatom. Mondták nékem, hogy a philatelisták, szenvedélyeik oltására emelik albumjaikat és rájuk vetik magukat. rájuk borulnak, mint szent ber-Itura ellen A városi hatóság- megnehezíti az előadások és a hangversenyek tartását Állandóan panaszkodunk, hogy kulturéletünk elsenyved, elszegényedik, s lassankint kivesz az a kívánság is, ami a régi kulturéletet hivná vissza. Ennek az eikuiturátlanodásnak vannak hivatalos és nem hivatalos okai. A kulturális intézmények működését nem utolsósorban nehezítik meg azok a horribilis luxusadók, amelyeket az állam és a város szed minden hangverseny, estély, matiné és más előadás belépőjegyei után. Minden ilyen előadás bevételéből 20 százalék állami és 25 százalék városi adóra megy, úgy, hogy a bevételnek majdnem a fele esik el különböző adók dinén. Ilyen körülmények között nagyon nehézzé válik minden kulturális egyesület működése, amelynek útjában amugyis roppant sok akadály van. Eddig azonban legalább sok esetben tekintettel voltak a hatóságok kulturális érdekekre és elengedték ezeknek az adóknak egy ré~ kekben és imádkoznak bennük. Rendőrségre azonban nincs szükség. Különben is a phiiaíelizmus egy neme a csendes őrültségnek. (Hallatlan pátosszal beszéltein, az éljen nem akart szűnni és barátom suttogását már nem hallottam, azt reméltem, hogy már elájult...) Tehát egy forró nap delén a tengerparton az alpesek csúcsán állottam... Mossák gyermekeiket glicerinszappannal és ne igyanak egyebet, mint forralt vizet és könnü lesz. Önöknek a föld. És ha a velem szemben ülő tisztelt elnök urnák szemei nem emlékeztetnének annyira egy megfagyott hering látószerveire, megcsókolnám lelkesedéstől remegő ajkát. Sietek befejezni: Vessék magukat albumjaikra, míg csak bele nem kékülaek, de engem hagyjanak kérem békében, mert tőröm könnyen kijár hüvelyéből c'-s ősanyám kaukázusi hercegnő volt! Köszönöm önöknek hölgyeim és uraim. Az egész gyülekezet fölállt és tapsolt. Megfordulva megleltem vadul gesztikuláló barátomat, fölkaptam kalapot, kabátot, botot és megszöktem az ováció elől. * A negyedik uccasarkon utóiért a barátom. — Állj meg, megőrültél, vagy különben is hülye vagy? — »Miért vagy rögtön olyan goromba«. próbáltam megnyugtatni »nem magyaráznád tneg nekem inkább alkalom adtán, hogy mik a philatelisták tulajdonképpen?« — Te azt nem tudtad! Aljas! Azok bélyeget gyűjtenek, te marha. Ez volt tehát. * Különben meg kell vallanom: ha előbb tudtam volna, akkor is ezt a beszédet mondottam volna el.
