Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)

1923-01-28 / 27. szám

1923. január 28.

írók és alkotások

MADÁCH

Az ember tragédiája

BACSMEGYEI NAPLÓ

9. oldal

Általános jellemzése

Az olyan természetű költői alkotás, mint Az ember tragédiája, az elismerést és a tekintélyt szinte egy csapásra megszerzi, de csak lassan hatol be a lelkek mélyébe és olvad át a közös, kultúrába. Madách nem tartozik a könnyen hóditó lelkek sorába, mint Petőfi, a centennárium másik halhatatlan magyarja, akinek múzsája szinte ellenállás nélkül behatol a szívbe és az értelembe. S ez hatásának is, nagyságának is egyik titka. Madách súlyosabb véríezetii elme, aki az élet legmagasabb kérdéseit forgatja magában, a nagy bölcseleti problémákat, amelyekre a feleletet a legtöbb embernek a vallás készen’, szolgáltatja. Az ő költészete magas röptű filozófia, amelybe, ha a magunkévá akarjuk tenni, bele kell merülnünk és sokszor csak nejiéz fáradsággal juthatnak a drága gyöngyhöz, amely a költői; formában el van rejtve. S aztán ha Madách mint elmélkedő! filozófus nagyobb is Petőfinél, kisebb, bár éppen nem jelentéktelen költő. Az ember tragédiája mint költői alkotás méltó ahhoz a szerephez, amelyet ez a mű a világirodalomban filozófiai tartalmánál fogva betölt. Vannak gyöngéi szerkezetében, előadásában; de senki sem tagadhatja költői koncepciójának páratlanul merész és nagyméretű voltát, amelyhez hasonló egyetlen más nagy költőnél, még Daniénál, sincs. S aztán tartalma fölötte változatos, színei meglepően fordulatosak. A szív mélységeiből fakad s e mélységek titkait sokszor megrázó erővel tárja föl s az életet számtalan oldalról mutatja be olyan, igazságokkal, amelyek örökre lel-] künkbe vésődnek, Kitűnő sajátságai-* nál fogva a magyar élet határain messzire túlnőtt s az egyetemes kultúrában Goethe, Byron, Milton és Dante közelében fnrr!al helyet. Madách pár évtizeddel azután, hogy a

Régi irók

Irta: Baedeker

VAJDA JÁNOS

Mikor megjelentek Vajda János Újabb munkái, amelyeket az e célra alakult irodalmi bizottság adott ki, minden fővárosi újság örömmel jelentette ezt az irodalmi eseményt s Jassankint megjelentek róluk egyes beható ismertetések is. Kevés magyar könyvről írtak nagyobb rokonszenvvei, m!"f erről a két kötetről, de a szerzőjük mégis elégedetlen volt. ,

— Más hangon kellene írni rólam, — panaszkodott — s több megértéssel »méltatni« a müveimet.

Sokáig tudott társalgásközben vitatkozni . azokkal a cikkelyekkel, amelyek ez időben a költészetével foglalkoztak. Ez időben szívesen beszélt nekem írói működéséről általában s egyes munkáiról Különösen, amelyek közt az Ábel és Aranka cimti verses elbeszélést becsülte legtöbbre, s rá akart bírni, hogy c költeményéről valamelyik lapba tanulmányt Írjak. A prózáját ismertettem is akkoron a Fővárosi Lapokban, de arra, hogy a verses dolgaival birkózzak meg, nem tudtam magam elhatározni. Az ö sokszor formátlan, de mindig tartalmas, erőteljes és nem egy helyen bölcseimi eszmékkel terhes versei erősebbek voltak az én kritikusi bátorságomnál s különben is az volt a véleményem, hogy csak olyan iró írhat igazságosan poétákról, aki maga is versköltő. Ma már nem hiszem ezt, de .akkor így gondolkoztam s ezt

magyar ég boltozatán feltűnt, ragyogásával átvilágít más népek égboltozatára is. Müvét, mint Petőfi vegeit, a kuíturnépek kitűnő fordításokban olvassák s az ő diadalutjának nem lesz vége, mint nem a Petőfiének.

Sokféle magyarázata

Madách müve abban a különös sorsban részesült, amelyben a legtöbb hasonló természetű alkotás. Azt, amit a költő lángelméje, magasabbrendü intuíciója, meglátása egyszerre. egész mivoltában, mintha élő valóság volna, elénk ravázsol, a közö"«;éges logikus elme csak részleteiben fogja föl, hol az egyik, hol a másik oldalát látja s rendesen azt, ami az ő egyéni Ízlésének a legjobban megfelel. Madách müvében is sokfélét kerestek: az emberiség történelmét. a pozitivista Comte hires teóriáját az értelme fejlődéséről, Hegel ellentéteinek alkalmazását; volt, aki pesszimizmust olvasott ki belőle; egy kritikusa nem az ember, hanem az ördög tragédiáját látta benne. A külföldi ismertetők is sok ferde nézetet nyilvánítottak s nem egy volt, aki felszínes olvasásra gyönge Goethe- és Byron-utánzatot látott benne. Igazi mivoltát csak kevesen fogták föl oly helyesen, mint kongeniális kortársa, akinek szerencsére a mű a kezébe került, Aron” János, a magyar nemzet és minden idők egyik legnagyobb epikusa, akinek első megállapításai a helyes irányt, a heh^s felfogást egyszerre kijelölték. Ha e felfogás, kitűnő kommentárok utján, azóta módosult is, lényegében meg nem változott.

Élmények Összege

A legnagyobb eltérések a mii szubjektív alapjaira és eszemei tartalmára vonatkoznak. De ma tudjuk, hogy Madách az ő müvét nem azért irta meg, mert családi életében boldogtalan volt, noha e körülmény a

meg is mondtam neki teljes nyíltsággal.

Nem haragudott meg s egy ideig nem volt szó köztünk e témáról. De néhány hét múlva megint előhozakodott vele s amikor újból nemet mondtam igy szólt a hangjában némi kis zavarral:

— Mit szólna hozzá, ha megírnám Ábel és Arankáról én, amit Önnek kellene róla írni?

— Az nagyon érdekes volna, — feleltem.

— No hát, majd megpróbálom, — dörmögte Vajda.

Azt hittem, az én számomra akarja megírni az autokriíikáját, hogy lássam: hogyan bírálná ő e poétái elbeszélést, ha azt valaki más irta volna . . . Mennyire bámultam, mikor később az derült ki, hogy az általa készített ismertetést valamelyik újságnak vagy folyóiratnak szánta! Hiszen a levelesládámban őrzők olyan leveleket, amelyekben egyes irótársak »beadják« nekem, hogy körülbelül mit óhajtanak olvasni tőlem a legújabb könyvükről s egy igen kiváló Írónk három este egymásután kisért haza Pesten a szállóbeli lakásomra, hogy alaposan informáljon a müvéről, amelyről cikket remélt tőlem — de az először történt a prakszisomban, hogy valaki a sajátmaga által irt dicsőítést általam kívánja aláíratni. Olyan távol állott ez a V. szúrós egyéniségétől és oly kevéssé vallott a máskülönben puritán jellemre, hogy múló ötletnek, a pillanat szeszélyének véltem.

Tévedtem.

Vajda János komolyan vette a dolgot s egy szép napon a Pannómü létrejövésébe belejátszott; nem is a magyar élet adta meg hozzá az alapot és a lökést, s nem Goethét és Byront akarta másolni a költő. A mii keletkezése legtöbbet köszönhet Madách kontemplativ természetének, amely a század nagy kérdéseit magába fogadta; annak a szkepszisznek, amellyel e kérdéseket

‘■nden oldalról forgatta, fájdalmak közt hányta-veteíte, hogy kielégítő megoldást találjon; mindenek fölött ä annak a zsenialitásának, amellyel e problémákat megérlelte s költői formába tudta önteni. Első munkái, dalai és drámai kísérletei világosan mutatják, hogy Az ember tragédiáfc-nak gondolatai, párbeszédei, problémái, jelentei fokról-fokra érlelődnek lelkében, míg végre bizonyos rendben sorakozva kipattannak, a még vajúdó eszmék koncepcióba tömörülnek s a nevezetes alkotás (1859—1860) megszületik. E munka fájdalmas belső, lelki élmények eredménye első sorban, leszürödése azoknak az érzéseknek, eszméknek, látásoknak, amelyeken Madách több mint egy évtizeden át keresztül ment. Benne vannak az ő egyéni keservei; benne nemzetének nagv szenvedései; benne korának kínos küzködései, amelyek a XIX. század emberét és társadalmát átformálták. És e pontban egyezik báró Eötvös Józseffel, aki a Karthausiban hasonló kérdéseket forgat a mesében és filozófiai elmélkedéseiben. E pontban mind a ketten az emberiség nagy poétái.

A mfl meséje

Az eszmei tartalom nehezebben tisztázható. Ebben a bonyolult szövedékben csak biztos fonál segítségével igazodhatunk el s ezt csak a mese nyújthatja. Lucifer föllázad az ur ellen. Ádám eszméletre jut s elpártol az Úrtól. A cselekmény e két ága abban végződik, hagy Ádám meghódol s Lucifer elbukik. A kezdet és a vég közé van beékelve Ádámnak küzdelme a maga sorsáért, amelyet önállóan, az Ürtól függetlenül, maga akar megalkotni. Ez a rész a mese gerince, amelynek több része van. Ádám küzdelmet folytat a természet körénia-kávéházban, a fogai közt morogva, miközben idegesen babrált az újságok közt, igy szólt:

— Csinálom már azt az . . izét.

Ez az »izé« mindenkitől mástól nagyon kellemetlen lett volna, de egyik legkiválóbb költőnktől mégis csak jelentősnek Ígérkezett s azért most már udvariasságból (vagy ahogy Vajda szokta volt ejteni bájos régieskedéssel: udvariságból) is ismételtem, hogy »érdekes lesz«, amit ő bizonyára bátorításnak vett, mert alig érkeztem haza Stiboticára pár nap múlva nagyon vastag ajánlott levél jött tőle és benne az »önbirálat« a következő megjegyzés kíséretében:

A bizalom ilyetén jelében még senkit sem mertem részesíteni. Kérem ügyelni a kéziratra 'és használat után megégetni vagy ha talán már elkésett volna, visz. ■szaküldcni.

A kéziratnak egy percre megörültem mint egy nevezetes költő igen őszinte és szerfelett eredeti irodaimi vallomásának s szinte büszke voltam, hogy olyan okmányt tartok a kezemben, amely unikumszámba me^v az irók érintkezésében. De egyszersmind mog is ijedtem tőle, mert' hiszen egy pillanatig se gondoltam rá, hogy e különös kalandra vállalkozzak. Azt válaszoltam a költőnek, hogy »elkéstünk« s hogy ennyi sok hónappal a könyvek megjelenése után Ábel és Aranka, bármilyen tökéletes versesmü legyen is. már nem aktuális. Elhitte s lemondott arról, hogy az ő hihetetlen naivitással megirt dicsériádája az ép. kritikáin gyanánt jelenjen meg. Bizalmának és barátságának újabb jeléül azonban emlékül nálam hagy-!

ben: megalapítja a családot, a kul-l túrát s tudni akarja a természet tit-' kait. hogy a természetet Ingázhassa. Azután látni akarja az ember jövőjét, azokat a küzdelmeket, amelyeket a társadalomban folytat a nagy ember vezetése alatt a saját jólétéért, A cselekménynek külön, önálló része Ádám dacos harca az Ur ellen, amikor öngyilkos akar lenni, de célját nem érheti el. A végső mozzanat Ádám meghódolása, amelyet a kegyelembefogadás kisér.

Jelképes volta

Az ember ’tragédiája a maga teljes egészében jelképes (szimbolikus) történet. Gyönyörű meséje, úgy, amint van, amint előttünk legördül, minden magyarázat nélkül, kielégíti kedélyünket és képzeletünket. De kielégiti-e értelmi kívánságainkat? E szép mesének mi az értelme? Hogy ezt megtudhassuk, föl keli bontanunk a jelképek rendszerét, amelyből a munka egésze áll, ki kell hámozni belőle a jelentése, amelyet beburkol. Szimbólum itt minden: az Ur és Lucifer, annak harca az Ur ellen, Ádám és Éva, a természeti erők bemutatása, Lucifer csábításai, a történelmi képek, a jelen és a jövendő képei, az etheri repülés, az eszkimó-jelenet. És szimbólum Ádám öngyilkossági szándéka és meghódoBra is. iMit jelentenek mindezek? Az egész cselekmény? S van-e valami, ami megfelel neki az emberi életben, a lélek világában, a történetben? Mi a jelképes történet lelki alapja?

A megértés kulcsa

A megértés kulcsa a második színben van: Adómnak öntudatra ébredésében. Ha e tényből, mint lelki alapból indulunk ki, megérthetjük Ádám összes törekvéseit, a természetben való küzdelmeit, az álomképeket, az Ur ellen való rövid, dacos harcot és a megdolást: megállapíthatjuk minden részletnek értelmét, a szerkezet tagozatát s az egész' na^szerü eszméled folyamatot, amelyből a műnek a tartalma áll.

Mert mi más ez az öntudatra ébredés, mint önerőnknek, a természetben való állásunknak, emberta a különös kéziratot, amelyet vajdajánosi önzéssel, plajbásszal és majdnem olvashatatlan szurkalábakkaí — képzeljék! — a papiroslapok mind a két oldalára irt hegyesen, vékonyan. A kibetüzése, hogy ne mondjak kicsit, kerkulesi munka volt, amihez képest egy középkori elfakult latinnyeivü maiiuskripíumnak a kihámozása: közönséges regényolvasás.

Nekem mégis egyik legkedvesebb emlékem, amelyet hűségesen és diszkréten őriztem meg, mert egyik legkiválóbb költőnk bizalmának és barátságának a záloga volt Amíg Vajda élt, nem is tudott e kéziratról senki, de amikor meghalt s a halhatatlansággal jegyezte el magát, gondolkozni kezdtem, vájjon van-e jogom továbbra is egyedül a magaménak tekinteni ezt a fölötte nevezetes, sajátsxerü okmányt, amely a Vajda-irodalomnak kétségkívül egyik legérdekesebb adaléka és egészen uj oldalról mutatja be a jeles költőt? Azt gondoltam, hogy a kitűnő poéta halála után a kegyeletnek minden megsértése nélkül napvilágot láthatnak ez érdekes jegyzetek s hogy a Vajda János nagyszén vedelni ü, hatalmas lírájának nem árthat az a körülmény, hogy a dicsőségre olyannyira érdemes költő öreg napjaiban egyszer meg is szomjazott a dicsőségre. És megállapítottam magamba” azt is, hogyi ha az auíokritikák írása divatba jönne, a legtöbb ilye” irás még kevésbbé volna szemérmes mint a Vajdáé.

Néhány irodalmi barátommal közöltem az aggályaimat s azok föltétlenül a kézirat kiadása mellett nyilatkoztak. Még jó ideig haboz-