Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-29 / 350. szám

1922. december 29. BÁCSMEGYEI NAPLŐ 3. oldal. megkárosítani szegény földnélkülie­ket. A kiszélesített tanács az izgal­mas vita után végül is leszavazta a tanács javaslatát. A közgyűlés ugyancsak leszavaz­ta a tanácsnak az ebadó kivetésére vonatkozó javaslatát is, majd hoz­zájárult a kövezetvám felemelésé­hez, valamint a városi tisztviselők és egyéb alkalmazottak személyi pótlékának emeléséhez is. Több kisebb jelentőségű ügy Ie­­tárgyalása után a közgyűlés véget ért. Az iffazsáffigviT: I??!szter Novisadcm A radikálisok választási előkészületei Novisadról jelentik: Mar kavics . Laza ígazságügyminiszter csütörtö­kön reggel Novisadra érkezett. Első útja Szlepcsevics főispánhoz veze­tett, akivel együtt a »Zasztava« szerkesztőségébe mentek, ahol Mila­­dinovics Miliyoj suboticai közjegy­ző, György evks Mita, a novisadi radikáiispárt elnöke és a Zasztava szerkesztőjének bevonásával érte­kezletet tartottak a választási ági tó­déról. A miniszter a helyi vezetők referátumai után megállapította, hogy a párt a Vajdaságban a leg­jobb kilátásokkal indul a választási küzdelembe. Később a radikális klub helyisé­geit kereste fel a miniszter, ahol az összegyűlt párttagok előtt beszámolt a politikái helyzetről. Hangsúlyozta Markovics, hogy a radikálispárt vá­lasztási bizottságához az ország minden részéből nagyon kedvező jelentések érkeznek be. Az ülés után a miniszter a főis­pánnál volt ebéden, ahova Miladino­­vlcs suboticai közjegyző is hivata­los volt. Délután Miraszavljevícs Mirko hadtestparancsnokot látogatta meg Markovics Lázár, majd a dél­utáni gyorssal visszautazott Deo­­gradba. Csütörtökön délután a novisadi iparosok és kereskedők egy küldött­sége, amelyben Monasevics Dusán, GeorgijevicS Milán és Miroszavlje­­vics Koszfa kereskedők vettek részt, felkereste Gyorgyevicsot, a radiká­lispárt elnökét és kérték, hogy a pán jelölt listájába vegyen fel egy kereskedőt vagy iparost is, akit ők jelölnének ki. A tárgyalások még nem vezettek végleges eredményre. A kereskedők és iparosok ugyan­ebben az ügyben a demokratákkal is tárgyalásokat fognak folytatni. Nikita özvegye haza akart jönni A montenegrói emigráció akadályozta meg hazatérésében Beogrsdból jelentik : Az utóbbi napokban olyan hirek terjedtek el Beogradban, hogy Nikita öz­vegye, Milena visszatér Olaszor­szágból Jugoszláviába. Az udvar­ban már előkészületeket is tettek fogadására és biztosították neki a királyi család tagjainak járó ösz­­szes előjogokat. Lakhelyéül a beogradi királyi udvart és Crno jevica Rékát ajánlották föl, ahol tudvalevőleg Nikita király állandó féli lakhelye volt. A montenegrói emigráció azon­ban az utolsó pillanatban meg hiúsította a fejedelemnő visszaté­rését. Állítólag Plamenac monte­negrói „miniszterelnök" az olasz kormánynál interveniált Milena utazása ellen. Ezenkívül Xenia hercegnő, Nikita leánya utján is befolyást gyakoroltak Milenára, aki elállóit szándékától, A vajdasági radikális-párt szakadása Novisadoa Is szervezkednek Preises hívei Tegnap megírtuk, hogy a bán­sági radikális pártból kizárt Pro­­tics-pórti csoport a választásokon önálló pártként fog föllépni. Egy beogradi lap nyomán Novisadon is olyan hírek terjedtek el, hogy Protics ottani hívei is küiön pártba tömörülnek és résztvesz­­nek a választásokon. A Protics­­iiszta élén e verzió szerint Klicm Mita, a R d'kn1 igazgatója állana, a 2. és 4. helyén pedig Hadzsi| Koszta, Ada movies István és Ta pavica György veit polgármester. Novisadi munkatársunk illeté­kes helyen érdeklődött ennek a hírnek valódisága felöl. Kérdé­seire azt a választ kapta, hogy valóban folynak tárgyalások a Praíics-csoport önálló föllépésé­ről, de a jelölt lisztára nézve még semmiféle megállapodás sem jött létre. A beegrsdi „Növi List" is hosz­­szabb cikkben foglalkozik a vaj­dasági radikális párt belső har­caival. Megállapítja ö lap, hogy még teljesen tisztázatlan kérdés az, hegy d Protics vagy a ra­­nagyobb sics-csoportnak van-e esélye a választásokon A Bánságban Protics áll job­ban, sőt majdnem azt lehetne mondani, hogy ő az abszolút ura o pártnak, mert az ő részén van a nagyobb tömeg és a jelöltek kvalitása tekintetében is fölény­ben van. Másképen áli a helyzet a Bács­kában, ahol Protics hívei inkább a skartban lévő politikusok közül kerülnek ki. Itt nagyon nehéz prog­nózist felállítani, mert a választók jó része ugyan Protics hívének vallja magát, de Pasics is nagy tekintélynek örvend közöttük. Va­lójában még a választok maguk sem tudják, hogy melyik listával fognak szavazni, ez csak a vá­lasztás napján fog eldőlni. Emellett azt is tekintetbe kell venni, hogy a bácskai radikálisok között meglehetős konfúziót oko­zott az úgynevezett Szerb-párt fellépése is, amely Nagy-Szerbia jelszavával agitál. I!| rendelet a magyarok választójogáról A belügyminiszter ismételte® elrendelte, hogy a nemzetiségi kisebbségeket fel kell venni a választói névjegyzékekbe — A Magyar Fárt akciójának első sikere A magyarság választójoga még mindig a levegőben lóg, az eddigi nagy negatívum helyett most rövid négyhéten belül három olyan gyen­ge és furcsa positivum történt, hogy a kérdés bonyolultabbnak látszik, mint valaha s most, az utolsó órá­ban. amikor feltétlenül dűlőre kell jutnia a dolognak, a nagy kérdés úgy teljes komplexumában, mint részleteiben a íegnagyobbfoku bi­zonytalanság ködébe burkolódott. Ezt a szinte klasszikussá vált bi­zonytalanságot azok a kormány­rendeletek okozták, amelyek a Ma­gyar Párt ismeretes memoranduma folytán gyors egymásutánban kö­vették egymást és ahelyett, hogy teljes világosságot derítettek volna a sürgős megoldást kívánó problé­mára, egészen összekeverték a helyzetet ebben a tekintetben. A sok belügyminiszternek úgyne­vezett megkorrigáló rendelete újabb korrekcióra szorult és ezt most bo­csátotta ki az uj belügyminiszter. Alább következő tudósításunk rész­letesen beszámol a nemzeti kisebb­ségek választói joga ügyében kia­dott legújabb kormányintézkedés­ről, amelyről (már eleve meg kell állapítanunk, hogy lényegében ez sem alkalmas arra, hogy a magyar­ság széles tömegei számára bizto­sítsa a választói jogot. Az uj ren­delet ugyanazokat a megállapításo­kat tartalmazza, mint az előző két rendelet, vagyis azt, hogy utólag felveendők a választói névjegyzék­be mindazok a nemzeti kisebbségi állampolgárok, akik a törvény és az előző rendeletek téves értelmezése vagy a hatóságok mulasztása követ­keztében kimaradtak. Az eljárást, a módot azonban ezúttal sem jelöli meg a belügyminiszter, határidőt sem tiiz ki rendeletének végrehaj­tására s ezáltal a helyzet még bo­nyolultabbá vált ebben a kérdésben. Ä belügyminiszter uj rendelete Mint Novisadról jelentik, az otta­ni főispán! hivatalhoz újabb rende­let érkezett a nemzetiségek válasz­tójoga ügyében. A Vujicsics belügyminiszter által kiadott rendelet a következőket tar­talmazza: A jugoszláviai Magyar Párt ve­zetősége panaszt emelt nálam, hogy a Timotijevics belügymi­niszter által a választói névjegy­zékek összeállításáról kiadott rendeletet a közigazgatási ható­ságok nem hajtották pontosan végre. Nevezetesen eddig egyes közigazgatási hatóságok nem vették fel a névjegyzékekbe a nemzeti kisebbségekhez tartozó, de p""ébkérit választói jogosult­sággal bíró állampolgárokat. Utasítom az összes közigazga­tási hatóságokat, hogy szigorú­an ragaszkodjanak a Timotije­vics belügyminiszter által kia­dott rendelethez és mindazokat az állampolgárokat, akiket r rendelet negligálása vagy téves értelmezése folytán kihagytak, haladéktalanul vegyék fel a név­jegyzékbe. A novisadi főispán i hivatalban tu­dósítónk arról értesült, hogy dacára a technikai nehézségeknek (január _ 6-án lezárják a névjegyzékeket), a I magyarokat és a többi nemszlávo kát fei fogják venni a névjegyzé­kekbe és mindent el fognak követni, hogy a rendeletet haladéktalanul végrehajtsák. Radikális körökben, egy befolyá­sos politikus nyilatkozata szerint, azt hiszik, hogy a rendeleteí csak a túlnyomóan magyar lakosságú köz­ségekben fogják végrehajtani, ve­gyes lakosságú községekben és na­gyobb városokban azonban nehe­zebben lesz keresztülvihető. Beogradi hangok A nemzetiségi kisebbségek vá­lasztójogának kérdése mindjobban foglalkoztatja a beogradi szerb saj­atot is. Ez elsősorban a Magyár Párt “akciójának eredménye, de nem kis része van ebben Protics Sztoján sajtóakciójának is, amely a többi lapok figyelmét is ráirányította erre a kérdésre. Protics a »Radikal* szerdai számában ismét nagy cikk­ben foglalkozott a választói jogfosz­tás kérdésével. Csütörtökön a »Vreme« mutat rá' a kérdés aktualitására avval kap­csolatban, hogy a választások előtt a politikai köröket is erősen foglal­koztatja a kisebbségek' választójoga, ismerteti a lap Protics. határozott állásfoglalását a nemzetiségek vá­lasztójoga mellett és különösen azt hangsúlyozza, hogy a kormány nem veheti cl a nemzetiségektől azokat a politikai jogokat, amelyeket nekik nemzetközi szerződések biztosíta­nak. Uj rendeletre van szükség A belügyminiszteri rendelet, bár, intenciói igaz voltában kételkedni nincsen okunk, félő, hogy egy lépés­sel Sem viszi majd előre a magyar­ság választójogi ügyéi. Éppen a leg­fontosabb , gyakorlati kérdéseket hagyja válasz nélkül. Nem közli a hatóságokkal a kormány álláspont­ját, ugyanis abban a kérdésben, hogy miképpen kell értelmezni a választói törvénvnek a névjegyzé­kek kiigazítására vonatkozó rendel­kezéseit ebben a speciális esetben. A törvény szerint a választói név­jegyzékeket minden év januárjában hivatalból ki kell igazítani. Ez meg­felelő alkalmai és módot nyújtana arra, hogy a magyarság tömegeit pótlólag felvegyék a választói név­jegyzékbe. Közbejött most az a vá­ratlan helyzet, hogy a választáso­kat kiírták és erre az esetre a tör­vénynek az a rendelkezése, hogy a névjegyzékeket a választások kiírá­sától számított 15 napon belül kell kiigazitani. Ma a hatóságok az utób­bi rendelkezés szerint járnak el, ak­kor a magyarság egész komplexu­mának a névjegyzékekbe való fel­vételére nincsen már idő. A helyi hatóságok — mint azt jelentettük már — a legtöbb esetben erre az utóbbi álláspontra helyezkednek, így aztán teljesen üluzoriussá válik a belügyminiszternek most érkezett legújabb rendelete,-amelyet a gya­korlatban nem lehet végrehajtani, ellenkező utasítás hiányában. Hogy a magyarság csakugyan hozzájárulhasson választói jogához, még egy újabb belügyminiszteri rendeletre lesz szükség. A belügy­miniszternek fel kell világosítania a helyi hatóságokat, hogy a névjegy­zékeknek rendes januári, hivatalból való kiigazítását folytassák le és ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy a vá­lasztások kiírásának napjától szá­mítsak a kiigazítás idejét. Ezt az utasítást kell tartalmaznia a legsür­gősebben kibocsátandó belügymi­niszteri rendeletnek, mert különben megtörténik az tragikomikus hely­zet, hogy az alkotmány, a békeszer­ződések, a törvény és három bel­ügyminiszteri rendelet dacára a ju­goszláviai magyarságnak a márci­usi képviselőválasztások alkalmával sem lesz választójoga. ! Magyar konzulátus Szuboticán A bécsi magyar követ nyilatkozata A magyar politikai életben már, több Ízben felmerült az a szándék, hogy Magyarország és az utódálla­mok között kereskedelmi és gazda­sági megegyezést létesítsenek, hogy igy helyreállítsák a szorosabb kap­csolatot azok között a területrészek között, amelyek gazdaságilag egy­másra vannak utalva. Ez s szándék újabban a magyar kormány részé­ről is mind erősebben megnyilatko­zik és legutóbb Daruváry Géza, az uj magyar külügyminiszter is beje­lentette, hogy a magyar kormány a Csehszlovákiával kötött gazdasá­gi egyezményhez hasonló szerző­dést akar kötni az S. H. S. király­sággal is. A külügyminiszter közölte azt is. hogy az erre vonatkozó tár­gyalások a közel jövőben megkez­dődnek. í Mint értesülünk, magyar részről már megkezdődtek az előkészületek arra nézve, hogy a két állam között megindítandó tárgyalások anyagát

Next

/
Thumbnails
Contents