Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-24 / 348. szám
38. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1922 december 24. kis mese Két kisfiúknak fc.f I. A Rtiró. Gyertek ide Péter. Pali, Karcsi, ha mindnyájan jók lesztek, anyuka telmeséli nektek a Ráró történetét. A Ráró hintaló volt s ott állott abban H nagy boltban, amelyben a játékokat árulják, tudjátok ott, ahol a kirakatban mozgatja fejét a medve, meg a kacsa, ahol az a sok baba, meg a nagy kocsi is van. Üt, ebben a boltban volt kis inas a Pista. A JPisía apukája elment a háborúba, itthon hagyta a Pista anyukáját, akinek nem volt pénze, hogy iskolába járassa a Pistát, odaadta hát Inasnak a játékboltba. Hogy örült a Pista, amikor oda került a sok játék közé s közelről látta a mozgó kacsát, a kis vonatokat, a sok nyuszit, a szép babákat. De lcgislegjobban örült a Karónak, akinek selyem volt k szőre, csillogott a szeme, hosszú volt a farka. A Pista tisztogatta, simogatta a Rárót és a Ráró okosan nézett rá azzal a két csillogó fekete szemével, mintha azt mondta volna, hogy soha se fogok tőled elválni, 'édes gazdám. Jegyszer csak bejött a boltba egy bácsi meg egy kis gyerek. A bácsin hatalmas prémes-bunda volt, a kis ‘gyereknek pedig uj matrózruhája. A kis gyerek még ott a boltban is nyügösködött, pityogott, nem tetszett neki a sok játék közül egyik Se. Egyszer aztán meglátta a Rárót. , — A hintalovat akarom, a hintaíovat akarom. „ Addig pityerjeit, amíg az apukája megvette neki a hintalovat. Jaj de megijedt a szegény Pista, amikor a Rárót bepakolták. A Ráró is szomorúan nézett rá. A Pista vitte haza a Rárót, nehéz volt-a szive, hogy meg kell válni a kis pajtásától, a kapuban még egyszer elbúcsúzott öle, talán meg is siratta lés azután is minden nap szomorúan gondolt a hűséges, szép Ráróra. Karácsony éjszakáján, amikor felébrednek álmukból a játékok és megelevenednek, egyszer csak kopognak a Pista ajtaján. — Édes gazdám, nyiss ajtót, fázom idekint, hallja a Pista a Ráró hangját. — Ki viccöl odakint, — mondta a Pista. — Én vagyok, a Ráró. A Pista felugrott, kinyitotta az ajtót. Hát csak ott áll ám a Ráró, megkopottam csapzottan, a fényes szőre egész piszkos volt. — Vigyél be, édes gazdám, a szobába. Visszajöttem hozzád, nem is megyek el tőled sr''Un Ahol eddig voltam, a Lacinál, rosszul bántak velem. Soha nem keféltek, soha nem simogattak, rugdostak, bántottak. Itt maradok én nálad. A Pista bevite a Rárót. Boldogan kefélte, boldogan simogatta, játszott vele és a Ráró nevetett rá a két okos szemével. Boldog volt a Pista, boldog volt a .Ráró. II. A duzzogó Kelemen. Egyszer volt, hol nem volt, volt ■egyszer egy kis gverek, úgy hívták, hogy Kelemen. Ez a kis Kelemen mindig mérges, mindig haragos volt. Ha sétált az apukájával az utcán, nem akart köszönni a bácsiknak, ha valaki szólt hozzá, lesütötte a szemét, összeszoritotta a száját, •otthon is örökké duzzogott, semmi se tetszett i;eki. Egyszer, amikor a mamája habostortát adott neki ebédre, azt is otthagyta s olyan mérges volt, hogy elhatározta, elmegy világgá. El is indult. Szaladt, hogy meg ne lássák. Mikor odaért a kis erdőbe, már nagyon elfáradt s leült egy fa alá pihenni. Egyszerre csak ott termett egy hatalmas farkas, Ilii, de megijedt a kis Kelemen, fel akart ugorni, hogy elszaladjon, de a farkas rámordult: — Ha megmozdulsz, ősszetéplek, és már érezte is a lábán és a karjain a farkas rettenetes karmait. Fájt minden tagja. Kelemen sirni kezr dett. De a farkas kinyitotta a rettenetes nagy száját s ujfent rámordult: — Ha nem nézel szépen, mosolyogva. ide a szemembe, összeíéplek. Mit volt mit tenni a kis Kelemennek, mosolyognia kellett s bele kellett nézni a farkas két nagy szemébe. Ha megmozdult, ha lesütötte a szemét, már ott érezte a farkas karmait a fején, a karján, a hátán. Iszonyúan fájt minden tagja, mégis mosolyognia kellett s még sem volt^ szabad lesütni a szemét. Eszébe ju-1 tott most a kis Kelemennek, hogy ős milyen duzzogó volt, mennyire* * Weinertk írónké: nem akart senkinek' a szemébe nézni s szörnyen sajnálta a makacsságát, duzzogását és szeretet volna szabadulni. A farkas azonban rámeresztette két nagy szemét. Egyszerre csak ugv érezte a kis Kelemen, hogy nem bírja tovább, el kell szaladnia. Felugrott — és egyszerre csak felébredt. Ijedten nézett körül hát nyoma sem volt ott az ordas farkasnak, ott feküdt a fa alatt s a karjait, a lábait, a hátát nyomták a göröngyök és a fagyökerek. Boldog volt a kis Kelemen s soha nem felejtette el az álmát. Szépen, szelíden hazament s azután bátran szemébe nézett az embereknek, köszönt a bácsiknak és a néniknek, meg volt elégedve a játékaival és még egy darabot kért a habos tortából. Nem is csúfolták soha többé duzzogó Kelemennek. Pimbá Pambó karácsonya Karácsonynak szent ünnepén Az egész nagy föld kerekén magába száll minden lélek örvend a Jézus lőttének. Csillagok szebben ragyognak, iák és füvek kamatoznak. Jó kis fiuk, jó kis lányok Jézuska ion cl hozzájuk. Kapnak is sok szép játékot mindenféle ajándékot. Karácsonyfát ezer jóval, aranyhéju nagy diókkal, Péter és Pál kardot, csákót, Vica, Klári alvó bábut. * Messzi Szerecscnországba zord sivatagok honába Bintbum falunak közepén Pimbó és anyja éldegél Pimbó fekete legényke s fekete minden test vér je. Játszanak a falu mögött Kaktuszok és pálmák között. Pimbó busáit ballag haza — ma száll le a kis Jézuska szól szepegve s sírva fakad a bambusznád eresz alatt. Kérdi tőle jó mamája mért zokog kis Pimbócskája? — Talán az elefánt bántott, vagy egy majom rád kiáltott? Arcocskádon a gyöngy könnyek Tán a zsiráf miatt jönnek?. — Pimbó bánatosan felel — Anyikám Jézus ma jön el. Ma minden jó gyermek örül állnak karácsonyfa körül, fényes gyertyák, sok szép játék, lett jutalmuk a jóságért. Ugye Anyám én jó voltam, mért feledkezett meg rólam? Pimbó néni ép felelne ha nem lenne megijedve. Odakünt fényesség támad Azt hinnétek tán kőprázat, Ezer csillag kísérettel Jézuska Pimbóhoz jött el, Mindkét karján aranyzsákok bennük rejtett drágaságok, Karácsonyfa hintalóval ezer játék ezer jóval. Otthagy mindent a kunyhóba s szeretettel néz Pimbóra. Aztán hirtelen eltűnnek Jézus és a csillagsereg . . . * Pimbó csudálkozva bámul, Két kis szeme nagyra tágul. A könnyel elapadnak, Késő estig elvigadnoli, Pimbó s fekete mr.mála messze sötét Afrikába. A játékok el sosem fogytak talán most is játszadoznak. Rejtvények gyermekeknek m . ill «ftataEftüiiiiiu.! jiiiiTBl Számrejtvény 1—28. — Közismert igazság. 1. 2. 20.— Minden arcnak éke. 2. 14. 21. 5. — Akkor látod, ha alszol. 11. 16. 13. — Világosságot ad. 4. 12. S. 24. - Férfi név. 10. 5. 12. — Istent dicsérjük vele. 28. 8. 6. 11. 7. 9. — Az erős ellentéte. 3. 26. 12. 13. — Boros hordóba szükséges. :0. 14. 17. 18. 5. 6. 26. — Jó volna, “ha minden gyerek ilyen volna. 20. 15. 4. 27. 28. — A lélek erénye. 7. 16. 22. 21. 11. 12. — Táplálkozásunkhoz nélkülözhetetlen. 23. 21. 19. — A csomó másik neve. 25. 12. 20. — Fájdalmat kifejező indulatszó. 5. 18. 14. 6. 19. — Télen kevés van belőle. 22. 12. 17. 21. 28. — A balkezes embert igy hívják. 5. Szórejtvény Az egész szó embert jelent. Ki züllött, romlott, elhagyott, Arra gondolsz, kit gyermek szeret, Ha az utolsó betűt elhagyod. Megfordítva egy betű nélkül Valami, amiből viz csobog. Viszont, ha egy betűt végül Hováirsz, értelme: sok. Mindenki, aki mind az öt rejtvényt helyesen fejti meg s a megfejtést december 28-ikáig beküdi a Bácsmegyei Naplónak, jutalmat kap. Dávid ékszerésznél megérkeztek a szebhnél-szebb karácsonyi és újévi újdonságok. Arany és ékszereket legmagasabb árban veszek. Karácsonyi újdonságok, horgolt babák Mayerhof Ellánál. (*) Roth Olga kozmetikai intézeté* fcen Kr. Alexandrova-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotájában, félemeleten, modern szépségápolás, arebörhámiasztáa, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplők, májfoltok végleges eltávolítása. Kaphatók saját készitményü, kiváló hatású kenőcsök, púderek, gyógyszappanok, arcfehériíö és Ezepiőkenőcsök stb. 2304 Karácsonyi és újévi ajándékok olcsón kaphatók. Reitter-drogériában. Subotica. Mindenkinél többet fizet brilliánsért, aranyért és ezüstért Blaha és Nyilas Subotica, Pašićcva-ulica, edénypiac. Értesítjük mélyen tisztelt üzletefeleinket, hogy Suboticán a főképviseletünket a suboticai Gazdasági Egyesület helyiségében helyeztük el s annak vezetésével László Géza urat bíztuk meg. Gazdák Biztosító Szövetkezete, Sombor. Karácsonyi ajándékul eredeti művészi képeket vegyen Balázs Árpádnál, a Bácsmegyei Napló illusztrátoránál, Scgedinski put 127. Műterem. (*) Or. Vécsei Jenő orvosi rendelője nemi betegek részére. Rendel délelőtt 7—9-ig. Délután 2-től fél 4-ig ős 5—7-ig. Lakás: Cyrill* metoda-tér 12. I. emelet, Vojnich Piroska-féle ház. Menyasszonyi és nyoszolóleány-csoktot nász- és más alkalmi ajándékot legjobban beszerezhet Balog Lina virágüzletében Subotica, Bárány-szálloda mellett. Állandó mükiállitás. Naponta friss olasz virág. Egy tökéletes fotográfia a legszebb karácsonyi ajándék Reményi fényképszaloniából. Útlevelét 30 dinárért 24 óra alatt vizumozzuk. Szinatana, Pašičeva-ulica 2. Telefon 131. Habara utazási iroda. Dr. Kornél József megkezdte St.Kanjižan orvosi és fogorvosi rendeléseit. Krunska-ulica 5. sz. alatt, az ipartestület volt helyiségében. Értesítés. Dr. Herman Károly rendelése belbetegek részére Rudics-u. 2. Telefon 734. Rendelés d ,c. 8—11, d. ti. 2—5-ig. Modernül felszerelt röntgenlaboratórium. Átvilágítások, felvételek, therápia. Dr. Andrc-jevlcs Audra fogászati specialista fogorvosi és technikai műtermét egyévi berlini és bécsi tanulmány után megnyitotta és minden fogászati munkát a legmodernebb kivitelben teljesít. Fogászati laboratóriumában a technikai munkákat fogorvosok részére is Álesch ur, a bécsi fogászati egyetemi klinika volt főnöke végzi. Rendel d. e. 9—12 és d. u. 2—5-ig Kralja Petra Park 7. számú házban az emeleten (volt Reichi-palota). Telefon 4—52.