Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)

1922-12-24 / 348. szám

1922. december 24,

BACSMEGYE1 NAPLÓ

17. eldal

Szerb költők

Fordította: Franijó Zoltán

Az SMS. királyság Írói hasztalan sürgetik annak a fóromnak megteremtését, amely az SMS. királyság különböző nyelvű népei közt elvégezné a kultprjavak kicserélésének nagyjelentőségű, munkáját. Úgy érezzük, ha ezt a missziós munkát nem is vállalhatjuk, jó szolgálatot teszünk azzal, ha idöközönkint, amikor módunk van rá, ismertetjük a szerb irodalom reprezentáns alkotásait. Ezzel úgy véljük nemcsak a szláv lapoknak azt az elhatározását háláljuk meg, hogy idöközönkint magyar Írók müveit fordittatják le és teszik közzé, hanem arra is ösztönözzük őket, hogy a magyar írások lefordításával fokozottabb mértékben vegyék ki részüket a Iculturközösség megteremtésének fölbecsülhetetlen jelentőségű munkájából.

Az alábbiakban a modern szláv költészet egykéi kiváló kcpvitetöjének verseit adjuk Franyó Holtán mesteri fordításának kíséretében ■

nemes Tótli Gábor uram portájára,

bbol mindent ismét megtárgyaltak gondosan, hogy hiba ne essék. így készültek a városi közgyűlésre, amelyen majd végképp elintézik a »dolgot*. Amint gyülekeztek azonban naponkint az udvarházak táján, éppen tfgy összejött egy másik tábor Suráayi Péter uramnál is, ott meg pont arról folyt a vita, hogy miképpen letetne a járásosztást megakadályozni. Ez ugyan hasznot hozna az adófizető gazdag notatviitásoknak, de felsrófolná a közterheket a cívisek számára, akiknek a jussolásban nem nagy örömük lenne.

Közben mindjobban közeledett a közgyűlés napja, ameiy ugyancsak Viharosnak ígérkezett. A tekintélyes Vármegye is Szenta felé fordította figyelmét, sőt ma^a az alispán levélben értesítette Szenta nemes tanácsát, hogy részt fog venni azon az ülésen. Az »adjuk« és a »nem adjuk« párt lázasan toborozta a híveket, Bíró kántor uram meg valósággal korteskedett a földosztásra. Bizony mintha szegény templomegerének haszna lett volna belőle, dehát a nemesi porták pincéi nagyon elősegítették az agitálást.

Husvét ünnepére kissé csillapult a párttoborzás, de azért magában minden ember azzal a gondolattal foglalkozott, hogy mennyi jár neki a

J'árasból, vagy mennyi esne most rá, ia adófizető polgár volna. Az ünnepeket azonban keresztény szokás szerint a templomban töltötték. Surányi Péter is elment, leült egy hátúi só padba és onnan hallgatta Erdujhelyi Menyhért főtisztelendő uram gyönyörű prédikációját. Kis idő múlva azonban elszunyókált és amikor Erdujhelyi főtisztelendö ur odaért beszédjében, hogy:

— Adjuk meg Istennek, ami Istené, az »adjuk meg«-re felébredt, első pillanatban azt hitte, hogy a közgyűlésen van és hatalmas baszszushangján belekiabált:

— Nem adjuk meg!

Nosza, az osztók pártja sietett televerbuválni a várost Surányi uram istentagadásával, ami kiiiinő alkalom volt a toborzásra is. Válaszul Surányi uram egész pártjával belépett a 43-as függetlenségi pártba és megindították Szentán az első lapot, a »Zenta és Vidéké«-1.

Nemes Tóth Gábor uramék egy kicsit meghökkentek és habár ők is hive voltak a függetlenségi pártprogrammnak, azért is felcsaptak Szabadelvű pártiaknak és most már mint két hatalmas országos párt íagjai viaskodtak a járási földekért.

Elérkezett a közgyűlés napja, a tejem zsúfolásig megtelt és amikor szenátor uraimék is bevonultak, hatalmas »nem adjuk meg!« kiáltás fogadta őket. Bizony a »nem osztók« sokan voltak, többen, mint nemes Tóth Gábor uramék és a »nem adjuk meg« győzött. De csak kis időre, mert a nemesi portákon ismét összejöttek az osztók és a végén lett egy nagy per a város ellep. A pör azután 1875-ben véget ért és a suboticai törvényszék határozata értelmében a »nem osztók« elvesztették a pert. A járási földeket szétosztották, ez ellen már nem lehetett apelláta. Véget ért a mozgalom, de a po litika, amit megteremtett a nyolcvanas években valósággal dühöngött. Most már megismerték a csendőrszuronyos követválasztásokat és nem egy képviselőnek került bele súlyos ezrekbe a szentai mandátum.

Senta, amely sokáig szűz kerület volt, lassanként korrumpálódott. Egyszer azonban még fellángolt a régi sentai virtus. Teleszky János pénzügyminisztert buktatta meg az ellenzéki Fernbach Károly. És Teleszkynek nem volt olcsó a bukás- A választás után kezdődött meg a .trafikengedélyek revíziója Sentán.

. . . Szép idők, boldog idők voltak azok mégis . . .

Magyary Domonkos.

Tod or Martojlovlđ :

Praeludium

Sećaćemo se rujnih oleandra I poznih rdža, mekih kao senke Čudesne glazbe mirisa i bója Oho zaspale bleSt'aye fontane,

U makloj žez! kcsnog aygusta.

Oséiióemo katkada joS opoj Madjiiskog podneva na modrom moru, Ljuljanje vala, oštru Skripnja peska, Klppot vesala. srs i dali daljine Koji nas ganuše kao, zvuci gonga.

Saćuvaćemo vamicu blaienstva Pod šturim pepelom lurobnih dóba,

Iz kője öemo jednom, iznenada,

Usred poljane samrtnoga mrcka, Taíanstvenim i silnlm dahom dale Probaditi spasavajući piámén:

Minulo suncc, ritmove i celov.

Praeludium

Emlékezünk majd rőt leanderekre Árnyék-szelíd késő vlrágpihékre,

Csodás zenékre, illatok- s színekre A szunnyadó, napos szökőkutaknál,

A nyárutói tompa hév aszályban.

Majd érezzük még mágikus dalok Mély mámorát a kéklö tengeren, Habringatást, metsző homokcsikorgást, Lapát-csobajt, a lég káprázatát,

Mely mint a gong visszhangja ér szilvánkhoz.

Megőrizzük az üdvösség varázsát, Melyet zord évek hunyt hamuja fed,

S melyből mi egyszer holt homály dagállyá»

A lélek titkos-nagy leheletével A mentő lángot uj életre szítjuk:

Tűnt napsütést és ritmust, csókokat.

*

Sima Pandurovié :

Uteka

Kad se sve iz rake bade pusiilo I radost naša svane, kao evet;

Kada se veie bade spastilo Na naših siarin Hasija svet.

Neiemo nišia vise žaliti,

Jer svega ćerno biti davno siti,

Jer će nam veče, odmor i smrt biti

Sreća koju če sasa zalitl

I kada sonka dobre smrti neme Pojavi se pred nas jednog ludnog dana, Bice nam blagi melem sviju rana.

Sve urnire onda kada ma je vreme.

Vigasz

Midőn kezünkből minden szerteszéled,

S a szent öröm mint dús virág virul ki, Midőn vak éjként száll a multi Illúziók fölé a hűvös élet.

Semmit se bánunk, részvét nem gyötör, MeTt minden ízzel jóllakottam Nekünk az éj csönd és halál lesz ottan, És könnytől harmatos gyönyör.

S ha jő a néma, jó halál s ha mint Nagy árny egy furcsa perében megjelen, Sebünkre enyhe balzsam-ir leszen.

Minden kimúl, ha végórája Int.

Milatin Jovanovió :

Povest

Tamne, kao šume tvoga rodr.og kraja, Kroz kője još noga čovečja ne kroii, — Samorne i tűzne, ledenoga sjaja Blisiaju pod ielom tvoje lepe óéi.

Niko još u njima proatao níje Bol i stralen sivot i propaie nade,

Kao knjigu svetu, oka tvoje krije Nepriianu povest jedne dilié mlade.

Ti cvrsto koraeaš po tvojoj shizi Bleda kdo Ijiljan, niti tvoje noga Kad posrnu. Ti a sebi nosiš Boga, —

Kog stvoriše tvoje patnje, bol i make,

I samo kad pred Njim noću skrstii

[ruke,

Ön jedini sasé a ívom oka spasi.

Történet

Szemed sötét, akár szülőhazádban Ember-nem-éríe őserdők, nagy élen; Jeges tüzében bánat, mélaság van,

A homlok árnyán tündököl kevélyen.

Még senki el nem olvashatta benne,

Egy feldúlt élet kínját, rom reményét: Szemed, mint hogyha szent könyv titka

[lenne,

Úgy rejti ifjú lelked zord regényét.

Tüskés utón jársz, mind fölényesebben, Liljomíehéren s még a lábad itt lent Sosem botolt. Viszed magadban Istent.

Kit kínjaidból szültél önmagadnak,

S ha két kezedből halk imák fakadnak, ő látja csak a könnyeket szemedben.

*

Gustav Krklec :

Secanje na mladosi

Otknd n ovo vefe ' "

Kristalno-nepomično kasno, kad prestor i vreme stade, bakom réznél beskraj -zviždukom lomeći sfere ? - meteor usijan padc. \ "* otkud? 1: *.

U ovo vetet, __ ^ '

Ili, zár níje veče?

Detinstvo tiho teec Ko bezglasni pofok sred šume.

Ili zár nlje meteor?

Jedna se misao xrela xvizdukom ruši u me.

O kako iito zre i miriše zrela trava,

0 kako jutro bosim nogama gazt Modrim, dalekim Ujivikom

U komé dete spava.

Da tako je nekad pala u noć detinje dušc kao upáljena bakija misao na Boga i na RusiJa.

Da tako se rale u mirno dete dók spava ' kao a neko iudo, ognjeni vihori misli, ma da je nad njim nőé, noć beskrajno-liroko plava

1 proljeće, mlado, lado. >

Emlékezés az ifjúságra

Honnan ezen a késő, i:v

Kristályos-mozdulatlan estén, midőn tér és idő megállt, a végtelent hasítva vad robajjal, a szférákat áttörve hosszú füttyel,

hull t tüzes Meteor [a 4 * >

Honnan? t j N* - *

Ezen az est&B MÉiki. ..»

Vagy talán ez nem Is este? A »,

A gyermekkor nyugodtan folydogál, mint hangtalan patak az erdőn.

Vagy talán ez nem is Meteor?

Egy forró gondolat hull sustorogva

'tU.afleUsll issüké:!,-, fbelámí

Óh, hogy érik a búza rés Illatos a? érett

[legel«.

Hogy lépked a mezítlábas hajnal

a távoli kéklő szilváson át,

ahol a gyermek alszik. .» ' •

Igeh, !gy hullt le egykor ' 1 a gyermeki lélek éjjelébe, • • • •*

mint lángoló fáklya, '

Isten és Russia gondolata.

Igen, így zuhan

mialatt alszik, a csendes gyermeki

[szívbe

(mint valami csodába) a gondolatok lángoló fergetege, ámbár körötte éj, íágra-kéklő, végtelen éj és a bolondos, fiatal tavasz.

*

MiloS Crnjunshi :

Ples

0, pás tilt smo svada dale

1, eto, vrača se samo strast nevesein. Ođosmo po ćilimovima đragih tela

u nebesa što nos izmenike,

U Magé žalosti prede zanos ladt, ti tilinc jutranjiii cblaka razoécrano telő, vítko od zudl.

I užas lica strasnlh, davno pokrila je magla Kao mescéeo lik,

lto se javija u’nadzemeljskol seti, lat kec obrazima zlatna tavno, u grobu, nad kojim se bela sen aveti, bela sen neveste,

u bezkraj za navek nagla. ' ’ V '

Sve posta bezstvemo \

što a ljubavi ciné i‘ činim ‘ *

i život, ko pusto polje Izud vetar jeli pokrsmo snegom prašianja svemu, poljupcima zbunjenim, novim.

Pa eto ipák tragom se njinim kupi bemer i a zorama ovim, kad vise okovan, mg niko ne kiéit,

I dúsa zagíedana, nevcsela, pokriva dim, präge radcsti i piesu, sió a bezkraju igraju nebesa, opet samo teškim, grimiznim plaStom strasnoga tela.

Bál

óh mindenütt hagytunk a lelkűnkből

[valamit

és íme, csak az örömtelen szenvedély tér

[vissza.

A mennybe mentünk drága testek szőnyegén

akik felváltottak minket.

Az őrült lelkesedés szelíd bánattá enyhül és a reggeli felhők csendjévé A vágytól karcsú, csalódott test.

A szenvedélyes arcok rémületét

a köd már rég betakarta, .

mint a hold ábrázatát,

mely földöntúli szomorúságban fénylik,

sárgán mint arany-álarc

rég sirba temetve,

amely fölé a kisértet fehér árnya,

a menyasszony fehér árnya

hajlik örökké. c

Minden elvonttá szelleműit, amit a szerelemben tesznek és teszek; és az életet mint széijárta néptelen mezőt, betakartuk a bocsánat havával, zavart és uj csókjainkkal.

És mégis: az ő nyomukban

gyűlik a csömör és ezekben a hajna[lokban.

mindenki bilincsbe verve, senkise

[térdepel szabadon.

És a tűnődő örömtelen lélek, betakarja a füstöt, az öröm és tánc

[ösvényeit

— melyet az egek járnak a végtclen[ben, —

megint csak a szenvedélyes test nehéz, bíboros palástjával. v