Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-03 / 328. szám
10. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922 december 3. S mindezt elfujta egy heves leleplezés, elsöpörte egy ballépés. S itt, ezen a ponton, a őztojkov sorsa kezd tragikusan fájdalmas és tépett lenni. Vájjon milyen tüzek éghettek, milyen viharok dúlhattak azon a nevezetes délutánon fölkorbácsolt és megbolygatott lelkében. Milyen furcsa is az emberi 'élei. Rövid és mégis milyen hosszú. Elég arra, hogy negyvenkét év alatt elvezessen valakit rövid alispáni pünkösdi királyságon át oltártól — fegyházig. Farczády Jenő. Sarajcvái képek A város télen — A török rég is é gkeres kedSnél A színházban Tolsztoj-t játszanak A Trebevicsröl fehér hegykupok néznek a városra, távolabb a Bjelaš nica örökös-havas csúcsa tör ki a körülölelő felhőrongyok közül. Az apró török házak teteje — mint a karácsonyfák alatt ácsorgó kis játékhazak vatta-boritotta papiriedelei ■— sután fehérlenek ki a zöldes-vörös ősz-szinü környezetből. A város télbe takarózott. A színházban Ibsent játszák. Az uccasarkon ráncosképii öreg török perzsaszőnyeget árul. * A bejáratnál zöldre rozsdáit, rézveretii páncél fogad. Az ajtónyilásra megleng a páncélíng csipkésvezetü láncsora, az ajtó fölé szögezett gong hangos Roppanással búgó lármát dong fölém. Zsúfolt kis üzlet. A középen két négyzetméternyi hely a vevőknek, azután háromszögben alacsony elárusító-asztal fut körül. A falak a plafonig teleaggatva mindenféle ócskaságokkal. Régi fringiák, karcsú nyakú, halványfényü rézedények, sisakrostélyok, láncok, hoszszucsqvü pisztolyok, azután százféle szélespengéjü handzsár, szép bőrtokban, meg tompán fénylő mezítelenségben. Meg rengeteg sok 'szőnyeg. Dús bolyhu gyapju-perizsák. meg ezüstösen fénylő selyemperzsák, régi pirotiak, meg vékony sarajevói hamisjperzsák. Árván, szürkén, kopottan egy jegesmedve fekszik odadobva az egyik sarokban. A pult sarkán nargila-készlet, íézveretü kristályos füst-edénnyel. A vékony, fekete gummi-cső mint egy hosszú kígyó fonja körül a vastagfülü, magas kristályüveget. A cső végén hosszú borostyánszipka lóg. alatta hatalmas réztányér. A pult mellett kerek, alacsony, széles tetejű tőrök nargila-asztal meg két csöpp faragott szék. Egyik-másik dolgon rajta lóg az ára. Egy hosszú, tarka férfi-kabát lóg, mellette egy női dimia-bugyogós török szoknya, azután zöld-, sárga-, vörös-, kékszám. tarka sálak halmaza. A sálak lehelletfinom anyagúak, ahogy járkálnak a boltban, puha, könnyű sarkaik meglebbennek a levegő áramlatban. Egy külön kis asztalkán aranyozott brokát női mellények vannak katonás sorba állítva. A sok aranyszövés haptákba tartja őket. A baloldalon, a kirakat-ajtó fölé, dusszövésü csevrma van borítva. Ilyen sok-aranyu kendőket vesznek nászajándékul a törökök. Egy perzsaszőnyeg fekszik a put fon. Bolyhos, gyapjú-perzsa, kitör, ditva, összehajtva, hanyagul az asztalra van dobva. Egyik sarka föl gyürődött. Rajta lóg az ára, szép lucirkalmazott betűkkel: húszezer dinár. Azután más szőnyegek, más számok, ötvenezer, tizczer, tizenötezer, azután egy kicsin nyolcezer dinárban. Ezek a számok töltik be a boltot, lógnak a fiókokon, lebeg, nek a kinyitott szőnyegek közepén, a falakon, a székeken, a tálakon, a késeken, a sálakon, a selymeken, minden egy szám és sok nullá. A pult mögül mozgolódás’ hallatszik. Megmozdul az egyik szőnyeg a homályos sarokban és jön felém, amikor egészen mellettem van, válik ki a sötét háttérből: a kereskedő. Alacsony, tiajlotthátu, vöröskéa falról, rátuj, hogy tisztább legyen és odanyujtja. Vastagnyelü, rövid, erősen hajlott élű kés. A nyele telefaragva, a penge lapjába is vonalak vannak edzve. Ezer korona, mondja hunyorgatva és elkapja a kezemből a kést, för gatja, az asztallaphdz ütögeti, miköztien az acél rövid, csengő hangot hallat. Azután magyarázni kezd, gyorsan, érthetetlenül ott hadonászik a késsel közvetlen az orrom előtt. Nézek rá szótlanul, várom, amíg belefárad, azután csöndesen a kezembe veszem a kést és szórakozottan nézegetem. Éles, veszedelmes szerszám. Latin betűket látok a sarkában, egészen a nyele mellett, jobban szemügyre veszem, lassan, tagolva, hallhatóan betűzöm: Sol-lin-gen. Made. In-ger-man. A török dühösen kapja el a kést és belevágja a sarokba a jegesmedve mellé . . . gyermekek közé is elhatolt a hire annak, hogy mi immár csak afféle tiszteletbeli ördögök vagyunk s hogy az igazi pokol ott van, ahol emberek laknak, s hogy ezekkel a véengzö fenevadakkaí ijesztik egymást a hozzájuk képest ártatlan ördög-gyerekek? Csak aki szereti a hazáját, az ő édes Poklát, csak az tudja megérteni, mily fájdalom volt uz a hazafias szivemnek! De van-e itt valaki ebben a tiszteletreméltó társaságban, aik ne erezné a lealázást, a capitis diminutlo-t, a lefokozást, ami ebben a jelenségben megnyilvánult? (Felkiáltások: Nincs!) Nos hát akkor, uraim, tanácskozni kell arról, vájjon a bennünket mindjobban fenyegető veszedelem ellen hogyan védekezzünk? Mely lépések teendők, hogy vagy az emberiség javuljon meg, — természetesen a saját moráltörvényei szerint — vagy pedig mi, ördögök, legyünk (ha lehetséges) gonoszabbak, hogy fölvehessük velük a versenyt? Mi a teendő abban az irányban, hogy megtépázott renomménk helyreálljon, s a szupremaciánkat ne merje kétségbevonni senki? Mely eszközökkel lehetne az emberiség elördögösödéséí annyira kanalizálni, hogy az ne veszélyeztethesse a mi uralmunkat s hogyan lehetne őket megint emberekké tenni? (Felkiáltások: ez az Isten dolgaJ) Igaz, uraim, ez az Isten dolga, de nekünk is kell tenni valamit hozzá. Hiszen az emberek, akik állítólag közelebb állnak az Istenhez mint mi, az emberek se bíznak mindent őrá ... Egy közbeszólásra válaszolva, kisgé eltértem a tárgytól, amiért bocsánatot kérek s folytatom előadásomat, amely különben is a vége felé közeledik. Mindé kérdések részletes tárgyalása egy ilyen nagy gyülekezetben, főleg ahol ennyi ördög van jelen, nehézségekkel járna, s attól tartunk, hogy szenvedelmes viták keletkeznének, amelyek olyan viharos jeleneteket provokálhatnának, aminők a földi parlamentekben szoktak napirenden lenni, amitől (uadvarias meghajlássdl az elnök leié) Belzebub mentsen meg minket! Hogy tehát a tanácskozás méltóságát megőrizhessük, emberi színvonalra le ne sülyedjünk s gyorsabban célt érjünk, javaslatom az: küldjön ki az értekezlet Belzebub ur őexcellenciájának az elnöklete alatt egy huszonegy tagból álló bizottságot azzal az utasítással, hogy a fölmerült s az önök alázatos szolgája által forrmilázott kérdések megoldására vonatkozó javaslatát legkevesebb ötven esztendő alatt terjessze be. (Helyeslés. A szónoknak gratulálnak.) * A javaslatot egyhangúlag elfogadták, a bizottságot közfelkiáltással megválasztották s a gyűlés abban a reményben oszlott széjjel, hogy ezek az áldatlan állapotok rövid idő alatt (mert a Pokolban ötven év nem valami hosszú terminus) megszűnnek, s az emberek vagy megjavulnak újból, — ha ugyan még javulásra képesek — vagy pedig az ördögöknek sikerül annyira elgonoszodni, hogy még az embereknél is borzalmasabbak lesznek. Attól tartok, hogy az utóbbi alternatíva fog bekövetkezni. pü török, fején kopottas, sötét-bordó fezz. Törökül dünnyög: Akšan-haifolstin (jó estét) mondja rekedt, sziszegő hangon. Utána már szerbül beszél, gyorsan. hadarva, beszéde sok török szóval keveredik. Amit nem értek meg, megmagyarázza a szavait kísérő, szélesen gesztikuláló oranguíang-karjaival. Szép, szélespengéjü török kés lóg a falon. Ránézek a késre az öreg KÖNYVEK «E« egy pillanattal később fürgén lekapja Ü*®** Egyedül indult és egyedül ma-A színházról kell Írni. Tolsztojnak az »Élő halott« című drámáját mutatták be legutóbb a sarajevói színházban. Táblás ház, a közönség — nremiérc publikum —: hivatalnokok, jobb iparosok és sok török. A félhomályban mint vörös, tompa foltok sötétlenek a fezzek. Idegesség, a leeresztett kortina mögött hangos csörömpöléssel törik össze valami. A túlfűtött, nehéz hangulatot megenyhiti egy pillanatra a íöltörő, zavaros üveghang. Itt-ott mosoly erőlködik az arcokra. Tolsztoj jelenetei halotti csöndben peregnek le. A nyolcadik jelenet. Korcsma, af sarokban részeg, rongyosruháju, borostá^képü suhancok deliriumos önkívületben ordítanak. A szin közepén Radenkovié, a főszereplő, tompa, dübörgő' energiával játsza meg az iszákos, halottnak hitt. lezüllött férjet. Tunyán terpeszkedik a sok fesíettarcu, vihogó cigánylány között. A közönség: a kishivatalnok meg a csarsiabeli török halotti csöndben hallgatja a borzalmas mesét, melybe kísérteties háttérnek húzódik meg a árokban ülő részegek állati fölhördülései. Néhol könny Q1 ki az arcokra. Szélcsvállu, fiatal, fezzes török, nyújtott nyakkal feszülten figyel, a szavak súlya alatt hatalmas mellkasa íföl-alá emelkedik, meg sülyed. Felvonás végén szótlanul rázza fejét és szomorkodik. Lampel Pál. FÉRFIÉNEK (Balázs Bála uj versei — Európa könyvtár 12. sz. Becs.) Balázs Béla a legmagánosabb magyar költő. Nem tartozik, nem tartozott soha egyik harci csoporthoz sem, fegyverek zaja, harci kiáltások nem népszerűsítették soha költésze|radt, de egyedülvalósága meredek országutján a legnagyobb terheket viszi: az élet zengő imádatát. A kifejezési eszközök terhétől már megszabadult. szayak folyondárja nem csavarodik a lába körül. A szavak nála már csak »hírnökök s nehéz igáját hordják a zsarnok értelemnek«. A iegmélyebb, a legtitokzatosabb, de — a legigazabb életérzés tárul föl ezekben a versekben. »Talajjá sűrűsödött dús magyar szavakba« gyökerezik ez a költészet, fölötte a lélek kitárt ege, amit vágyoszlopok tartanak. A »planéták orgonája dördit boltot fölé« s az énekét örök nap költi örök sivatagban«. Az utak élnek és testébe harapnak, »a hid tartja a partokat és könyből szem, mosolyból száj fakad. És hitből isten«. Csudálatos víziók elevenednek meg. Az életet nem képekben látja, de a képeket eleveníti meg életté. Az életet zengi, az örökegyetlent, nem amelyik a születéssel kezdődik s a halállal végződik, de amelyik a végtelenség érzésével egy testvér. Apró bánatok horga nem kapaszkodik már Ereié, múlandó emberek száradó könnye nem szennyezi már be, vétkezett, amikor embert szeretett, bár »derékig áll édes aszszonyvetésben«. Minden emlék él mennyé elevenedik s a sorsa hányattatása csak azért verte ki magányos pusztára, hogy elhagyatott, árva ne legyen többé. Az élet költészete ez, az éieíáhitat versei, a halott élőket az élő életre ébresztik. Ezért megrendítő a hatásuk. A versek nyelve megszabadult minden küzködéstől. A forma leegyszerűsödött, a szavak kiszitáltak magukból minden homályt. »Veszett bachánsnö táncolt s fátylakat Dobott az őszi szélbe, tnig Karcsii kürtszóként meztelen maraét — Én halhatatlan szép fiatalságom —t Aranysikoly a csillagok alatt. Ez már a költészet zenitje. Balázs Béla verseskönyve a mai magyar költészet rendkívüli értéke. Jean Jeudi. AJ Rovatvezető: Maróczy Géza d3; Érdekes emberek Bessenyey Feri hires volt az öt. létéiről.. Nem a legrosszabb volt ; következő: Barnum az ő sok világcsodájával európai körutat tett és Magyarországon is megfordult a »különlegességei«-vel. Sokat emlegették akkor e vándorló múzeumot s valaki azt a megjegyzést tette, hogy nincs az a rendkivüliség, ami a Barnum embergyüjteményében meg nem volna. Mire azt mondta Bessenyey: — No hát, ha minden megvan nála, akkor mutasson nekem egy magyar embert, aki nem szeretne képviselő, s egy képviselőt, aki nem szeretne miniszter lenni! Bdkr. 6!. szárat! feladvány. Quitin Valértől. Sötét: Ke5, Ba2 és d2, Hc2; gy: d5, d6, e2; 15 és f6 (10). Világos: Kh5; Vf2; Fb3 és c7; gy: c6 1(5). Matt három lépésben. 61. száma játszma. Játszották a bécsi mesterversenyen 1922 november hó 22-én. Vüdgos: Sötét: Bogoljubov Spielmann 1. d2—d4 e7—e6 2. Hbl—c3 d7—d5 3. e2—e4 Hg8—16 4. Fel—gő Ff8—e7 5. e4—e5 Hf6-d7 fi. h2—h4 ........... Ez a gyalogos lépés nagyon kellemetlen sötétre, az ütés tempóval fejlesztené a világos tiszteket s a nyűt bástyavonal miatt a gyalogeiőny nem jönne számításba. 6.............. elsáncol Az elsáncolás hibás, a leghelyesebb volna h7—h6 vagy esetleg f7—ffi, Hb8— c6-tal kapcsolatban. 7. FH-d3 c7—c5
