Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)

1922-11-12 / 309. szám

6. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1622. novemebr 12, — Rényi József ár. Magyarcr­­szádba költözik. A veszteség őszinte érzésével adunk róla hírt, hogy Rényi József dr. topolai orvos, Bfícsfcodrog varmegye tb. főorvosa Magyarországba repat­riál. Ez a hír bizonyára minden­kit fájdalmasan érint, akinek a vajdasági magyar kultúra a szi­véhez van nőve. Rényi József dr. egyike azoknak a keveseknek, akik képességüknél, tudásuknál, íanultságukná! és kezdeményező bátorságuknál fogva hivatott ve­zetői lehettek volna az itt élő magyarságnak. — Klerikálisok és kommunisták közős listája. Ljubljanából jelentik: A december 3-ra kiirt községi választá­sokra már nagyon hevesen folyik az agitáció.''Négy lisz’ca fog egymással szemben állani, amelyeknek összeállí­tása a helyi viszonyokkal ismeretlen előtt méltán nagyon különösnek tünte­tik föl. Es pedig, lesz tiszta demokrata liszté, tiszta szociáldemokrata liszía, kombinált nemzeti szocialista és tíisz­­szidens demokrata (zagrebi konferencia) Tiszta és közös klerikális, kommunista és szocialista liszta. — A iiovisadi újságíró szekció egyesíteni akarja a novisadi, szubo­ücai és becskereki szekciókat. Novi­­sadról jelentik: A novisadi újságíró szekció szombaton délelőtt Klicin Mita elnöklete alatt ülést tartod, a melyen tárgyalták a novisadi szek­ciónak azt a tervét, hogy a novisadi és suboticai szekciókat egyesítsék, mint a Vajdaság újságírói szekció­ját, Novisad székhellyel. Az egyesi­jeit szekció üléseit felváltva tartaná Novisadon, Suboücán és Becskere­ken. Ezután tárgyalta a szekció Csampáng Dusán » . . Hétfői Újság« cimü lapjának ügyét és kimondotta, hogy mindaddig, amig Csamprág, volt munkatársainak magánjogi igé­nyeit nem rendezi, a lapot bojkott alá helyezi. * — Geológai intézet alakul Zagreb­ban. A hivatalos lap közli, hogy a Zag­reb! geológiai bizottság helyett geológiai intézetet létesítenek Beogradban. Az intézet az egész királyság területén geológiai vizsgálatot fog eszközölni. — Megszüntették a novieadi gőz­kazán felügyelőséget. Novisadrói je­lentik : A szociálpolitikai miniszter meg­szünteti a novisadi gözkazánfölügyelő­­séget és annak a munkáját a suboticai gőzkazán-fölügyeKíség fogja ellátni. — A magyarországi szerb hadisí­rok gondozása. Beogradból jelentik: A tíudapesti jugoszláv követség a vallásügyi minisztériumból 86.000 dinár hitelt kért a nezsideri és bol­­dogasszonyfalvai szerb katonasirok karbantartására. — A politika betegei. Londonból jelentik: Bonar Law, Asquith és Lloyd George kortesbeszédeik fára­dalmaiba belebetegedtek. — Feloldották a »Kalória« iaíelep ellen elrendeli bűnügyi zárlatot. Megírtuk, hogy Bán Gábor »Kaló­ria« fatelepe ellen a vizsgálóbíró el­rendelte a bűnügyi zárlatot. Mint ér­tesülünk, a törvényszék a bűnügyi zárlat fenntartására nem talált ala­pot és azt feloldotta. A törvényszék kimondotta, hogy a bűnügyi zárlat fenntartására nem volt kellő ok és ezzel elégtételt szolgáltatott a meg­hurcolt cégnek. — Senta város költségvetése. Sen­táról jelentik: Senía város december hó 5-én tartja legközelebbi közgyű­lését, amelynek legfőbb pontja lesz óz 1923. évi költségvetés tárgyalása. A városi tanács most van elfoglalva a költségvetés összeállításával, illet­ve végleges megállapításával. A költ­ségvetésben tekintélyes összegek vannak felvéve vámrendezési célbk­­ra, valamint több fontos köziníéz­­gjéjiy létesítésére. ~ ^ — Tizenkétezer lirát elkoboztak. Zsombolyáról jelentik: A zsombolyai vámhivatal egy olasz utazótól pén­teken 12.000 lirát kobzott el, amit az illető Romániába akart kivinni. Az ügyet további intézkedés végett át­adták a kikindai fővámhivatalnak. — Az osztálysorsjáíék szerdai húzása. Lepedát és Jovanovics az osztálysorsjá­ték suboticai főelárusitói által eladott sorsjegyek közül a következők nyertek: 28S5, 812, 4544, 567, 5080, 96, 7528 (500 dinár). 581, 235, 294, 8477. 415, 493, 9592, 845, 824, S62, 869 13.273, 080, 16.120 (500 dinár), 196, 126, 18.647, 690, 695, 613, 358, 22.043, 23.801, 870 (500 dinár). SOS, 894, ß modern orosz kom-Sentan megnyílik a kaszinó. 25-066> 27.202, 214, 278, 28.326, 30.519. 514, reziovics 54^ 540j 539> 538i 32-610, 647 (500 dinár), Sentáról jelentik: Dr. Bránko polgármester kezdeménye­zésére legközelebb megnyílik a sen­­tai úri kaszinó, amely a háború óta szünetelt. — Rendőri kir. A Schenker és Társa cég feljelentést tett a rendőr­ségen Grasics Stanimir nevű alkal­mazottja ellen, aki tizenegy pár ezüst evőeszközt sok irodai felsze­reléshez tartozó dolgot és egyéb ap-r róságokat lopott el a cég kárára. Af rendőrség a hűtlen alkalmazottat le­tartóztatta, a lopott dolgokat nála megtalálta és őt az adta át. — Novisadon nem adnak Ameri­kába szóló útlevelet. Novisadrói je­lentik : A novisadi főispáni hivatal r.em állít ki Amerikába szóló útlevelet, mert a Jugoszláviára nézve megállapított kon­tingens betelt. — Állami kertészet Novisadon. Novisadrói jelentik: A kormány elha­tározta, hogy Novisadon állami kerté­szetet és azzal kapcsolatban kertészeti iskolát és intemátust léíesit. A kertész iskolát és iuternátust a kórház mögötti térségen fogják felépíteni. A terveket az áüamépilészeti hivatal készíti cl. — Egy részeg ember agyonverte a fiát. Szretr.szki Karlovácról jelentik a következőket: Lalkovics Péter iszákos ember volt, aki rendesen részegen ke­rült haza lakására. Pénteken délelőtt is, átmulatott éjszaka után, részegen ment haza és az ágyban betegen fekvő 15 éves fiát kezdte leráncigálni az ágyról. A főidre taposta és a faihoz verdeste, míg a szerencsétlen beteg gyerek kile­helte lelkét. —■ Sztrájk a titeli gőzfürészzéi. Tiielről jelentik, hogy az ottani gözfü­­rész munkásai, számszerűit ötven ember bérmozgalomból kifolyólag sztrájkba léptek. — Állást keres egy menekült orosz uriasszony. Egy menekült orosz uri­­asszony, aki Suboticán tartózkodik, alkalmazást keres. Elvállal minden­nemű irodai munkát, magánórák­­adását, nyelvtanítást és kereskedel­mi levelezést. Beszél angolul, fran­ciául, németül és oroszul. Cime: Szíavrovics Olga, Kölcsey (Skotus Viator) uiica 38. Kjein Annánál. — A novisadi országos vásár. No­­visadról jelentik: Az esős idő miatt elhalasztott novisadi országos vá­sárt november hó 25—26. és 27-ik napján fogják megtartani. — Városi nád árverése. A város az idei nádtermését árverés utján adja el. Az árverések november 18-án kez­dődnek ég egész december 2-ig tarta­nak, mindenkor a helyszínen. Az árve­résen a nád ára előre lefizetendő. Kö­zelebbi föltételek a város gazdasági hi­vatalában tudhatok meg. — Egy repülőtiszt katasztrófája. Splitből jelentik *. Csütörtökön délelőtt Prebcmda tengerész kapitány hidropldn­­jávai a tengerbe zuhant és kísérőjével együtt meghalt. Prebanda kapitány a királyság egyik legjobb pilótája volt. — A bajusz. Novisadrói jelentik: Lidloff János munkás ittas állapotban felkereste barátját Rodin Damjánt. Az ittas ember összeszólalkozott barátjával, majd rátámadt. Damján fegyvert rántott elő, hogy védekezzék, de az erősebb Lidloff elvette tőle a puskát, mire to­vább verekedtek. Dulakodás közben Lidloff teljesen letépte Damján fél ba­juszát. A rendőrség a bajuszirtót le­tartóztatta. Minden hölgynek fontos, hogy ru­háit olcsói és divatosan készíttesse Sztra­­ka Mihály női divatszalonjában, Suboti­­ca, I., Skotus Viatora-ulica 15. Posta xneliett, , - • -33.723, 743, 34.633. 36.121, 119, 37.099, 037, 38.744 (1000 dinár), 734, 41.943, 44.098, 061, 397, 305, 45.568, 593, 530. 46.270, 263, 47.023, 48.398. 302, 381 (500 dinár), 49.718, 50.734, 716, 51-064. 080, 76, 52.310, 330, 55.274, 56.412, 449, 57.584, 519, 597 (6000 dinár), 558 (500 dinár)), 59.958, 185, 187 (500 dinár). 60.938, 918, 949, 925, 63.232, 237, 63.33S, 64.407, 404, mékeit s poriisták legreprezentánsabb a kotasait. E! fogja énekelni Peiio Donnánnuk világhírű dalát, »Die Mailer Liona-t, melyben a daiköllö a zsidó nép évezredes fájdalmá­nak adóit zenei formát. E dal előadásával D’Arin Parisban ara­tott szenzációs sikert. 957, 683 (4000 dinár). 891, 68.897, 807, 69.020, 72.332, 347, 359. 74.029, 77. 72 (500 dinár). 84, 75.995. 989, 76.293, 353 (500 dinár), 338 (500 dinár), 77.480, 461,\ dolgosa^ liánt i 78,5522, 869, 898, 929 (500 dinár). 79.997, Ügyészségnek 454, 983, 989, 944, 80.715, 745, 708, 82.781, 83. 945, 946, 947, 85.635 (2000 dinár). 87.135, 88.158 (4000 dinár), 149, 89.094. 062. 15, 9, 24, 92.063, 79 (500 di­nár). 788, 93.083, 93.083, 81, 09, 56, 94.312, 587, 348, 234. 96.516, 549, 98.595, 744, 29, 521, 510. SZÍNHÁZ ® ® « A színház heti műsora, A szu­­boticai színház jövő heti műsorát a következőképen állította össze a színigazgató, a szinügyi bizott­ságnak való előzetes bemutatás TŐZSDE ® sa» Zürich, november 11. Zárlat: Berlin 0.0675 (0.07), Holland 214 (214), Newyork 546.75 (547.50), London 24.39 (24.43), Pá- 487, 433, 65.523. 521, 503, 67.756, 728, 889, IRS 35.15 (35.88), Milánó 24.15 (24.65), 957. 683 r4000 dinár). 891. 68.S97. 807,s‘i’rasa 17.50 (17.45). Budapest 0.22.75 (0,22.25). Zagreb 2.25 (2.23), Bukarest 3.42 (3.40), Varsó 0.0375 (0.035), Bécs 0.0074. bélyegzett 0.0076 (0.0074, bélyeg­zett 0.0076). Budapest, november 11. A devizaköz­pont jegyzései: Napóleon 9050, Newyork 2490, Berlin 30, Prá,a 77.50, Zürich 452.50. Novisadi terménytőzsde, november 11. Elénk forgaiom mellett az árak nem vál­toztak lényegesebben. Búza 350—352.50, Szárított tengeri 259, Liszt 0-ás 525, főző 150(1, 6-os 425, Árpa 237.50. Seuíai tenteényárak, november 11. A sentai terrnénypiacon ma a következő árakat fizették: Búza 1420, Árpa 850, Kukorica, csöves 340—360, uj morzsolt, 600, Zab 720. A kínálat erősebb, mint a kereslet. KÖZGAZDASÁG után: Hétfőn délután sz „ívica és Marica“ című darabot játszák i gyermekelőadáson, inig este a szerb nöegylet mulatsága foglalja le a színházat. Kedden este szin­tén nem iesz előadás, mert tartják a csehszlovák tanítónők hangversenyüket. Szerdán délután két gyermekelőadás lesz újból, míg este A. bérletben a Hassa­­nagenica cimü drámát játszók. Csütörtökön este B. bérletben kerül bemutatóra „Az én babám" cimü modern angol komédia, a mely külföldön mindenütt nagy |{jan sikert aratott. Pénteken délutáni * előadáson a Kir Janja-t ismétlik, inig szombaton a legszebb szerb népszínművet a „Kostana“-t mu-| tatja be a társulat. Vasárnap dél­­után a „Szép bunyeváclány" este pedig „Sokica" cimü népszínmű kerül színre. D’Arin Zackaria. Említettük már, hogy a szentpétervári opera volt nagyhírű baritonistája, D’Arin Zacharia Suboticán hangversenyt fog adni. A hangversenyt a ki­tűnő énekes szerdán este a szín­­házban tartja meg. A legjogosul­­tabb és legigényesebb szórako­zással lehet tekinteni a hangver­seny elé, melyen Saljapin utóda és legtehetségesebb tanítványa lép a suboticai közönség elé. D’Arin legutoljára a budapesti Városi Színházban lépett föl, Ma­­fisztót énekelte s a budapesti sajtó egyértelműen állapította meg kivételes képességeit. Suboticán nemcsak klasszikus számokkal (Schubert, Streusz, Meyerbeer, Rossini) lép a közönség elé, ha­nem be fogja mutatni az orosz népdal költészet legértékesebb tér- 1 ©«« Cukorgyári iparvasut Adáu. A cservcnkai cukorgyár az adai ha­tárban iparvasutat fog építtetni. A közigazgatási bejárást Marcikics Triva vármegyei főjegyző vezetése elekor I mellett, hétfőn, november 13-ikán fogják megtartani. Budapestre helyezik a Dunabizott­­sag székhelyét. Budapestről jelen­ük: Minthogy Pozsony alkalmatlan­nak bizonyult a nemzetközi Duna­­bizotíság székhelyéül, ismét szó van arról, hogy a bizottság Budapestre fog költözni. Ebben a kérdésben a bizottság november 13-án Pozsony­­megtartandó ülésén fog dön­teni. jí-.------­ROSSÍJA F0NC1ERE BIZTOSÍTÓ ÉS V!SZOKTB?ZTOSllé TÁ&SA3Á6 AT SB5 ÁLLAM LEGNAGYOBB NEMZETI INTÉZETE FióMgazg&tősá« í Helyi képviselőket SIBOTICÁ é» utazó ti riviscJö­(Hitelbaok palota) kel a kalmazunk ! O □ o o ö □ o o □ o □ o vá! alsí, hU atal, elsőrendű ér­deke, hogy bélyeg, őíe, mely a levelezésben magái a céget képviseli, tetszetős legyen. Legszebb kivitelű, tiszta Miaden kereskedői O D □ O D □ □ O D O D n készülnek minden nyelven príma anyajvj cégnél. SiaboOca A'ekaandrova ni- 11. VManyeröre b. ren c ett _______^_éneiy■ japanammaaannnDnCTV-rvinnnnnnnnnnnnnnnrTnnnnngDnnnnnaa r VASÁRNAP 1922. NOVEMBER 12-én, Đ. ü. KIR JANJA

Next

/
Thumbnails
Contents