Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)
1922-11-26 / 322. szám
1922. november 26. BACSMÉGYEI NAPLÓ JUHÁSZ GYULA MADÁCH SZTREGÖVÁN i (d. j.)-nek küldöm szeretettel. Vihar után, örök borúban — Nem is lesz több fény soha tán — Ül térdig porban és hamuban, Egyetlen társa a magány. Magyar magány, világmagány, haj, Igen bolondul forrt a must, Véres szüret után nagy árnyak. Kísértetek. Bort, famulus! Bort famulus. Bitang az Eszme, Fejedre nőnek kis gazok, Kik indultak veled repesve, Köszönteni az uj napot! Vörös vagy zöld: rongy lesz a zászló, Az Igazság bukik vele, És arra jó, hogy számadáskor Bunkó legyen törött nyele! Bort, famulus. Voltak bolondok, Kik halni tudtak ostobán, De az okos gaz úgy tolongott, Hogy révbe ért későn, korán. Bort, famulus! Vivát az Ember, Ki egyre küzd, mindig vészit, És éljen Éva is, a kedves, Bár forró jege nem hevít! Mély börtönömben megtanultam Hogy mennyit ér e szűk világ, Nem szebb jövendő forrt a mustban, Csak fejfájós mámor! Vivát! Szeged, 1922 augusztus. dik helyre, holott játékosainak, együttesének papírformája szerint legalább a harmadik helyen kellett volna végeznie. A csapatban kiváló játékosok szerepelnek, mint Mantler (cenierhalf), Gans!, Götz, Weisz Lajos stb. Ha e csapat elsőrendű egyéni játékosai kellő tréning után összeszoknak, alaposan beleszólnak majd a bajnokság döntőjébe. 6. A szezon bajnoki fordulójának hatodik helyére csúszott le a tavalyi jó harmadik heiyéröl a suboticai Sport. Az ősz elején hat játékosát veszítette el a csapat, köztük Inctayt, Csetét, Csisziayt, Takácsot. A szezon végén már kiheverte a ragy veszteséget és ma. a Varga I-e! megerősödött Sport újból nívós, stílusos futbalt játszik. Mi egyébként Varga Zoltánban látjuk tóit centerét. a jovo szezon vaioga-Becse, a Tisza-vidék gyöngye A kis gőzös lassan, nyarodik be a hajóállomásra és a novemberi gyenge napfényben egymásután villannak elő Staribecse apró fehérre meszelt házacskái. Még néhány perc és a parton vagyunk, útban a főtérfelé, ahol az apró házakat már csinos nagy épületek magastornyu, templomok váltják fel. Mint amikor katonákat szabályos négyszögbe álitanak, úgy sorakoznak egymás mellé a háromtornyú görögpöfögve ka- uralkodik, a város nyugalmát nem zavarja semmi rendbontó incidens. Ennek a körülménynek tudható be azután, hogy Staribecsén nem csak a kereskedelem és ipar fejlődik napról napra, hanem a kulturális élet is Katyánszky Sztevó, főszolgabíró ©szí Fordulója után (Egy kis visszapillantás) Az őszi forduló befejeztével érdekesnek tartjuk azt a kis csapatszemlét, amit egy pártánk ivüli sportember tart alábbiakban a bajnokság első hat helyezettje fölött. A cikket Blinden megjegyzés nélkül hozzuk. íme: 1. A bajnokság ezidőszerinti első helyezettje, a Sand az őszi forduló alatt állandó jó zak, formát mutatott és éppen csak a finisben tört le legnagyobb riválisával szemben. Talán két mérkőzést se játszott le ugyanolyan csatársor felállitá ával. Állandóan forgatta az összeállítást a csapat kitűnő trénere Konrád, míg végre megtalálta a legjobb tizenegyet. A fordulóban adott 51 gól a csapat hatalmas teljesítményére vall és különös dicséretére válik Komádnak, aki a csapatba tüdőt és stílust nevelt be. 2. A „Bácska“-nak óriási előnye az állóképesség, szívósság, hátránya azonban, hogy nem fejlődésképes. Állandóan régi, öreg ágyúival dolgozik és alig gondol a második generáció nevelésére. Legalább is nem hagyja őket szerephez jutni. Ez a tartalékhiány pedig alaposan megbosszulhatja magát. A csapat gerince, lelke Kulundzsics. Nélküle nincs lelkesedés, ambíció, győzelem. Ha Kulundzsics ott van régi posztján, nincs baj, nem kell félteni a Bácska együttesét. A bajnokságot egyelőre aligha lehet tőle elragadni. 3. A bajnokság harmadik helyezettje a „Sombori Sport“ nagyon megbízhatatlan egyesület. Formáját csak átmenetinek tartjuk és bár Szabó Antal munkája meglátszik a csapaton, tavaszi viszszaesése elkerülhetetlen. Mérkőzései, amit az őszi fordulóban lejátszott, egytől-egyig meglepetéssel jártak. A csapat főhibája az, hogy hiányzik az összjáték és a győzelmet egyes játékosainak egyéni játékára bazirozzák. 4. A negyedii: helyen álló Sloga helyezése teljesen reális. A csapat lelke gerince Horváth Jancsi. Néiküie a csapat sokkal rosszabbul végzett volna az idén. Az őszi szezon végén a Slogát i vérveszteség érte: néhány játékosa katonának vonult be és igy tavaszra csak hanyatló formát mutathat a csapat, amely eddig is csak agilitással pótolta a — tydási. 5. A sombori Amatőr került az ötöt keleti, a római katolikus templom, az a városházának is méltán beillő községháza boltíves árkádjaival, karcsú tornyával, a néhány hónappal ezelőtt leégett és most ujraépüíő hatalmas Központi szálloda és a Bristol szálloda épülete. Feljebb a görög-keleti templom megett emelkedik a polgári iskola és azután mindenfelé a szétágazó sugárutakat csinos polgári hábarátságos kúriák szegélyezik. Tiszta kis mezőváros, járási székhely, forgalmas kereskedelmi és ipari élettel. A Tiszavidék egyik legfontodr. Balassa Pál, ügyvéd mindinkább elevenebbé, akcióképessé válik. Számos kulturegyesület működik, műkedvelői előadásokat, estélyeket rendeznek és semmi sem bizonyítja jobban a lakosság kulturális törekvéseit, mint az, hogy jelenleg is komplett színtársulat tart sorozatos előadásokat. Szép eredményeket ért iff. Gerber Nándor, sőrggáros sabb helye. Sztari-Becse állandó fejlődésben van és ehhez nagyban hozzájárul a Tisza, amely a város alatt húzódik el. Évről évre uj gyárak, hatalmas ipartelepek létesülnek. A város szélén impozáns képet nyújt a Gerber-féle sörgyár magas gyárépületeivel, előtte húzódik a Bácskai Gyáripar és fatermelő vállalat iparvasú t ja, amely összeköti a vasúti állomást a tiszai rakparttal. Azonkívül az ércöntőde és szerszámgyár, amely csaknem az egész Vajdaság piacait ellátja termékeivel. Környékszerte nevezetes még Staribecse gőzfürdője, amelynek kéntartalmú gyógyhatású vizét földgáz melegíti. A városnak huszonötezer főnyi lakossága azonban nagyobbrészt földműveléssel foglalkozik és különösen cukorrépa termelése méltó említésre lakosság között a legjobb harmónia Tripolszkg Pál, a becsei nábob el a szerb dalárda és Olvasókör, a melynek dr. Popovics Milán orvos az elnöke, valamint a magyar Polgári Dalárda Ugray György polgári iskolai igazgatóval az élén, akinek a város kulturális fejlődésében szintén oroszlánrésze van, továbbá a Népkör, amelynek Gerber Nándor sörgyáros és Flachbert Károly evangélikus lelkész a vezetői. ♦ Ida pedig a vasúti állomásról igyekszik az ember befelé, még nagyobb méretekben tárul a szeme elé ennek a kedves eleven városnak a pompás fejlődése. A vasúti állomástól balra van a futball-pálya, amely talán a legnagyobb és legszebb fekvésű az egész Vajdaságban. Ezt a területet, még a helyi intrikák következtében feloszlatott óbecsei Sport Egylet idejében a község akkori vezetősége bocsátotta a Sportegylet rendelkezésére. Ezt az egyletet Gerber Nándor sörgyáros áldozatkészsége oly fokra emelte, hogy a Vajdaság első csapatai közé került. Jelenleg a Staribecsei Sokol használja a pályát. A sportpályával szemközt pompás park terül el, mögötte az apácák által vezetett szegényház, amely A hatóságok és a békés munkálkodó jj Freund József áldozatkészségét di cséri, Ugyancsak itt yan a villanyteII. oldal. lep, egyik’e a Vajdaság legnagyobb' hasonló közüzemeinek: a szomszédos Péterréve, Mól és Ada községekkel is ellátja világitással. Az is majdnem egyedül álló jelenség, hogy Staribecse utcái szinte kivétel nélkül aszfaltosak, még pedig Gerber bácsi, (id. Gerber Nándor sőrggáros) nemcsak a gyalogjárók, ide a kocsiutak is. Nagy a gabonakereskedelem és virágzó a malomipar. Az ismert nagy gabonakereskedő cégeken — Granum, Dungyerszky, Róth, Klein, Horváth és Róna — még körülbelül tizenöt gabonakereskedője van Staribecsének. És hat gőzmalma. * Staribecsének van egyébként a vármegyén, sőt az ország határán is túl ismert nevezetessége. Itt torkollik be ugyanis a Tiszába a Péter király csatorna (az egykori Ferenccsatorna) a hasonló nevű hatalmas zsilippel, amely a világhírű kiéli zsilip mintájára készült. Külföldön töb bet tudnak róla, mint Staribecsén. Gyakran felkeresik tanulmányútokban angol, francia és olasz mérnökök. Nemrégiben egy lengyel és egy japán mérnök is elvetődtek ide és nagy elragadtatással nyilatkoztak a hatalmas mérnöki alkotásról. Arról is nevezetes Staribecse, —bár ezt is kevesen tudják — hogy itt élt ifjúkorában László Fülöp, az an-Bain Zsiv/có, a becsei bíró gól állampolgárrá lett, világhírű magyar festő. Még ma is több fiatalkori festménye van itt egyes családoknál. Staribecsén született Than Mór, a nagy festőművész is. A negyvennyolcas szabadságharc a Vajdaságban Staribecsén viharzott a legerősebben, amelyről még ma is több régi házrom tanúskodik. * Sztaribecse és járásának vezetése régi közigazgatási szakemberek kezében van. A főszolgabíró Katyanszki Stevó, a régi bácskai közigazgatási fötisztviselők közül való, tapintatosan és igazságosan iparkodik a járása területén mutatkozott méltánytalanságokat és sérelmeket kiküszöbölni. Ugyanez áll Staribecse főjegyzőjére, Stefanovics Zsivkóra is, aki szintén elismerésre méltó igyekezettel fáradozik a konszolidáció munkáján. Nagy sérelme a virágzó Start-.