Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)
1922-11-26 / 322. szám
10. oldal. BACSMEGYEI NA°LÖ 1922. november 26. Baedeker írásaiból Krónikás adoma. Gin ck -tói, a hires zeneszerzőtől, kérdezték egyszer, hogy mit szeret legjobban a világon. — Három dolgot, — telelte ö. — A pénzt, a bort és a dicsőséget. — Hogyan? —- csodálkoztak a tisztelői. — önnél a dicsőség csak a pénz és az ital után jön? Ezt nem mondja őszintén. — Sohase voltam őszintébb, — telelte az Armida szerzője. — Ha pénzem van, bort veszek rajta, a bor révén megszerzőm a hangulatot és az inspirációt, ezek pedig meghozzák a dicsőséget Visszavágott. Egy orvos szemrehányást tett egy papnak, hogy vizet prédikál és bort iszik. — Van valami a dologban, — hagyta helyben a főtisztelendő ur. — De mondja, kedves doktor, ön beveszi vájjon mindazokat a gyógyszereket, amelyeket a betegeinek rendel? A profil-portré. Egy hirtelengazdagnak az ismerősei gratulálnak, hogy a felesége arcképét olyan kiváló művésszel festtette meg. — Hagyjanak békében, — panaszkodott az uj milliomos. — Iszonyúan be vagyok csapva. — Hogy-hogy? — Hát úgy, hogy a kép negyvenezer koronában volt kialkudva s a festő a feleségemnek csak az egyik felét festette meg. Fizetni ellenben úgy kellett, mint ha az egész arcát lepingálta volna! Nyelvismeret — Ez a fiatalember már-már második éve él Münchenben. Bizonyára már egészen folyékonyan beszél németül. — Távolról se, de már egészen folyékonyan iszik bajorul. Udvariasság. Egy úriember minden áron ki akarja kisérni az anyósát a pályaházhoz, mert a jó nő haza akar utazni. — Nem, nem, nem engedem, — tiltakozik az anyós. — Nem tűrhetem, hogy ennyit fáradozzál miattam. volt éppen valami különös szerencséje, az irodalmat mégis lekötelezte azzál, hogy akiben talentumot látott, azt biztatta, nevelte s az útját egyengette. Néhányunknak talán jobb lett volna »becsületes mesterségére menni, mint az irodalomra rászabadulni, de egészben az ő fölfödözései nemcsak a kitűnő iró és a jó ember lelkességét és irigységtől mentes kollegiális érzületét bizonyították, de azt a magyar törekvést is, hogy a nemzeti irodalom ne veszítsen el senkit, akiben van egy parányi tehetség és nyerjen meg mindenkit, aki annak kincsét egy jóravaló sorral vagy egy szerencsés gondolattal gazdagíthatja. Néki köszönhettem, hogy irodalom és közönség mingyárt az első tárcámat észrevette, mert a »szerkesztőm« nagy jóakarattal olyanmód tálalta föl, hogy muszáj volt észrevenni. ~ Nézze csak, — Így szólt. — Nemrég jelent meg a Reform-ban Kákay Aranyosnak (Kecskeméthy Aurél) az ivásról. Porzónak (Agai Adolf) az evésről és Mirza Kabul Efendinek (Rodiczky Jenő)' a dohányzásról szóló csevegése. Hogy volna, ha az ön cikkét az utazásról úgy adnám ki, mint e sorozat negyedik darabját? Persze hogy nem tiltakoztam a közlésnek e szeretetreméltó és megtisztelő formája ellen, s a tárcám csakugyan úgy látott napvilágot, mint kiegészítő része annak a szériának, amelynek egyes cikkeit előttem irodalmunk jelesei Írták. Elgyűit állapítottuk meg a nagynevű szer— Micsoda? — feleli a vő. — Maga ezt fáradságnak nevezi? Szavamra mondom, nagyobb gyönyörűséget el se tudok képzelni! Leányok közt — Ugy-e, az imádód igazán olyan jelentékeny költő? — Óh, ő a megtestesült utókor! A jó anyag. A szobáit akarta kifestetni egy helybeli úriember s e célból alkudozásba lépett egyik jóhimevti »festő es rnázoló«-val, aki még a mostani áraknál is nagyobb összeget követelt. A lakás tulajdonosa elszörnyüködött s igy kiáltott föl: — Az istenért! Hogy számíthat föl ilyen sokat? Hiszen ezért a pénzért Szinyei-Merse is kifesti! (A nagy művész akkor még élt.) De a szobapiktor aligha ismerte az európai hirii kollégáját, mert azzal védekezett: — Akkor bizonvára nem ád olyan jó anyagot hozzá! Arra nem is gondolt a jó ember, hogy talán a munkája is jobb lett volna. írók és alkotások COBINÉAÜ A renaissance A renaissance a világtörténet egyik legvonzóbb és legérdekesebb fejezete. Sok tekintetben hasonlít korunkra. A renaissance a szabadság epo'hájának a megindulása, első évszázada annak a lendületes időnek, amely középkori nyomás után megújította a társadalmat és a kultúrát. Akkor éppen olyan válságos volt a népek sorsa mint ma: voltak sorsdöntő és leigázott népek és államok. Akkor a társadalom izig-vérig tele volt erkölcsi romlottsággal, de erős volt a vágy egy megtisztult élet után. Éppen úgy, mini napjainkban. E belső párhuzamok első pillantásra feltűnők és csak természetes, hogy a világtörténet e nagy korszaka magához vonzza azokat az elméket, amelyek a mai társadalmi és kulturális bajoknak gyógyító szereit keresik. Ilynemű érdeklődés szülötte a Conte de Gobineau munkája a renaissanceról. írója világlátott, tapasztalt, tudományos ismeretekkel biró kiváló talentum s azonfelül történetfilozófus, aki belemerül az idők leikébe. Számos munkája közt A renaissance a legérettebb és a .legszebb alkotás. Eszméi kiforrottak, alakítása művészi, előadása mindenütt vonzó, olykor megragadó. Mindenesetre kiforrottabb, mint Az emberi fajok egyenlőtlenségéről irt és manapság sokat emlegetett müve, amelyben a történeti fajok alkotó erejét vizsgálja és azt bizonyítja, hogy a történelem és a kultúra igazi mozgatóereje a fajok harca, a fajok versengése s hogy a kulturális munkában azoké az ősi fajoké a pálma, amelyek más népekkel, más fajokkal nem vegyültek össze. A vegyült fajok alaesonyabbrendüek s kultúrájuk sem oly értékes, mint amazoké. Ez nagyon egyoldalú történetfilozófia, amelyből sem a világtörténetet, sem a fajok történeti hivatását megmagyarázni nem ehet. Ez az egyoldalú elmélet Qobineau későbbi alkotásában: A renaissance-ban, háttérbe szorul s jobban kiemelkednek a kulturális faktorok, azok az eleven és ható erők, amelyek a társadalmakat, a tömegeket, a népeket alapjában véve mozgatják és az életszükségletek fokozottabb kielégítésére ösztökélik. Munkájában történelmi, szépirodalmi és történctfilozófiai momentumok egyesülnek. Nem rendszeres történelem és nem tudós kutatás terméke. Lényegében művészi feladatot old meg: művészi freskó-képekben dolgozza fel a renaissance mozgalmas és érdekfeszitő történetét; nem akar tényeket kutatni, hanem a beláthatatlan sokféleségben nyilatkozó egységes emberi mivoltot akarja megfesteni; nem a történetet, hanem a történetnek a szellemét, azt, ami benne magasabb élet és a művésznek az alakításra szabadabb területet biztosit. Qobineau irói talentuma itt kiváló jmódon érvényesül. Drámai korképeiben élesen és híven rajzolja meg ikesztővel (ő és én, a harmadéves šjoghallgató!) a cikkem végső sorait I is, amelyek körülbelül igy hangzottak: »Az utazás az evésnél, ivásnál ;és dohányzásnál is nagyobb élvezet, mert enni, inni és dohányozni ut■ közben is lehet.« I A jóindulatú szerkesztő még azt is ’megtette, hogy elküldötte a tudósítóját (Molnár Lajost) a fölolvasásra, aki referádát irt róla, amely azzal végződött, hogy »reggeli lapunkban terjedelmes közlés lesz a fölolvasásból«. Aztán — das eben ist der Fluch de" bösen Tat! — csakugyan irtain tárcákat a Reformnak. S egyszerre C'ak azt vettem észre, hogy író vagyok. Ne nagyon haragudjanak ezért. Rákosi Jenőre, — ő jót akart, s én magam már rég megbocsájtottam ezt neki azokért az irodaim' érdemekért, amelyek a nevét örök időkre becsültté teszik mindenütt, ahol magyarul beszélnek. Lapja, a Reform, egyéba^ái!*: nemsokára megszűnt (némely rossz nyelv azt állította, hogy azért, mert helyet adott a tárcáimnak), a kitűnő Íróból az akkor megnyílt Népszínház bérlője és igazgatója lett. Ám a jó- Iindulata velem szemben nem szűnt meg az újságával. Később mondták el nekem Vadnay Károly és Urváry Lajos, a Fővárosi Lapok és a Pesti Napló szerkesztői, hogy Rákosi amikor egy időre visszavonult a zsurnalisztikától, hogy színházat igazgasson, engem a figyelmükbe sí knmE így történt, hogy már igya., abban az évben ez a két lap is I közölt tárcákat tőlem, s mind a ketjj tőnek hosszú ideig, majdnem két évtizedig voltam dolgozótársa. I Akik a Rákosi újságjainál (előbb a [ Reform-nál s később a Budapesti Hírlapmái) dolgoztak, gyakran látták a szerkesztőjük arcát fölragyogni, s nem egyszer hallották tőle az örömteljes fölkiáltást: — Hiszen ez pompás! Itt tehetségnek a nyomát látom! Annyira szerette a nyelvet, ameiylyel az ő hatalmas géniusza aratott I diadalokat a színházban és az újságpapiroson, hogy lelkei örömmel üdvözölt minden jól megaiKotott. igazán magyaros mondatot, ameiy a nyelvünket s az irodalmunkat gazjjdagithatta. ? Mindig hálával és szeretettel gondolok az ősz Mesterre, s küldöm neki a távolságokon keresztül régi tanítványának a köszöntését és meleg szerencsekivánatát. Ha a pálya, amelyre ő biztatott, nem is termett számomra babérokat és jóllétet, mégis sok gyönyörűséget szerzett. Mert a jelentéktelen iró, ha szereti a Múzsáját és megbecsüli az irodalmat, nem kevesebb élvezetet talál az írásban, mint az olyan kivételesen gazdag őstalentum, mint Rákosi Jenő. Ezt a bánatban, bajban vigasztaló, mindenképp tiszta és nemes gyönyörűséget elsősorban neki köszönhetem. Hálátlanság volna tőlem, ha azt se mondanám: — Kedves bátyám, kitűnő Mesterem. köszönöm! Savonarola, Borgia Cézár, II. Gyula, X. Leo, VII. Kelemen és Michel Angela alakját, az egymást gyors ütemben fölváltó időszakok representative man-jeit. Mindenik kép magában álló egész, bevégzett művészi alkotás, de egymásnak folytatásai s együtt Itália fényes és mégis oly szomorú, oly züllött életének egységes, belső tartalom szerint összefüggő tragédiája. A munkának igazi Éhőse Itália, az olasz egység feltáma- I dó, élni akaró és elbukó eszméje. Ennek a kedvéért állítja fel Savonarola a firenzei teokrabkus köztársaságé'. követi el Borgia Cézár elvetemüli gonoszságait s váltogatja II. Gyula pápa lángeszű céljait és es&közeit. De mindhiába, Itálián segíteni nem lehet. A viszonyokban benne van a bukás elemi hatalma. A franccia, a spanyol s a német barbárokat csak a kényurak egyesitett erejével volna lehetséges kiűzni az országból: viszont a kényurak csak a barbárok I hadi erejével verhetők le. És ebben fa lebirhatatian körforgásban összemorzsolódik a legjobb szándék, á legnagyobb akarat, úgy hogy II. Gyula halála után végképp oda van Itália óhajtott egysége. 1533-ban az osztrák—spanyol uralom súlyos igája nehezül Itáliára s a szép Itália a rabságból csak a XIX. század hajnalán kezd felocsúdni. A nagyszerű harcokat Qobineau nagyon vonzóan ecseteli. Szinte a ímevszólamiásig eleven alakokat álfiit elénk. A lángoló hazaszeretet, ide-Ígengyülölet és hazafias fájdalom megragadó képei követik egymást s gyorsan változnak a kor- és jellemfestő részletek. De amig Gobineau a korszak belső céljait és tüneményeit konzervatív irányban a kellő erővel domborítja ki, sajnálattal állapítjuk meg, hogy a progresszió (momentumokat több tekintetben melílőzi. A hitújítást csak futtában, a túli dományok újjászületését meg alig I érinti. Pedig Giordano Brúnónak és jj Copernikusnak a korszak reprezentánsai közt volna a helye. Nélkülök ja század jellemzése nem teljes. I Qobineau konzervatív lélek. Méltányolja nagyon a szabadságot, de I sokkal inkább a rend, a fegyelem, á I tekintély embere. Ez a szellem ömlik lel írásain és. oefolyásolja történetifilozófiáját. őt a korszakból a legjobban érdekli az olasz nacionalizjinus, amelynek siráma sorai közt Igyakran visszhangzik, továbbá a ]művészet bámulatos hatalma a lel[kek fölött. A tökéletes művészek fnagy téritők, mint a bölcsek és a I szentek, mondja az utolsó párbeszédben Michel Angelo Donna Vic- i tor iának, Pescara úrnőjének. És ez a mondás Qobineaut éppen úgy jellemzi, mint a Marchesának vallomása M'ckel Angélához: csak a művészeteknek, csak az emberi elme alkotásainak és csak a hozzánk legközelebb állóknak a szeretete nyújt igazi örömet és boldogságot. A nemes konzervatív szellem vonalát Gobineau előkelőén művészi alkotásán s ennek a felfogásnak a képviselője Michel Angelo, aki szomorú és reménykedő lélekkel vallja be, hogy Itália nincs többé, azonban a fenmaradó műremeke’: és nagy példák uj életet fognak fakasztani benne. Az agg művész búcsúzik az élettől, ä dicsőségtől, a művészettől és a — marchesától. »Teljes szívből szeretem, mondja neki, és emlékét utolsó leheletemig áldani fogom . . . Isten vele . . .!« Tones Gusztáv. 3BSJSSBS»!» 1a legjobb arcápoló ezer «*» KORONA ^GYÓGYSZERTÁR § SUaOTlOA, VÁROSHÁZA. 0009000090000000! cooo 3 ■ÁR I A. E931 ÖCOOOOCI
