Bácsmegyei Napló, 1922. november (23. évfolyam, 299-326. szám)
1922-11-18 / 314. szám
1922. november 18 BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal, — Újabb politikai vesztegetési ügy. Beogradból jelentik: A pénzügyi bizottság pénteken délelőtti ülésén először az uj adók törvényjavaslatát tárgyalta, majd hat millió dinár hitelt szavazott meg faiskolák létesítésére, valamint hitelt engedélyezett egy gimnázium és boszniai útépítések céljaira is. Az ülés végén felolvasták dr. Korún képviselő levelét, amelyben bejelenti a bizottságnak, hogy a maribori hatóság uj elhelyezésére vásárolt két ház vételénél egy politikai párt két millió dinár jutalékot kért. Korun leleplezése folytán Kumanudi pénzügyminiszter a két épület megvételét semmisnek nyilvánította. — Becskerek megünnepelte a szerb hadsereg bevonulásának évfordulóját. Becskerekről jelentik: Pénteken ünnepelte Becskerek városa a szerb hadsereg bevonulásának negyedik évfordulóját. Délelőtt valamennyi felekezet templomában ünnepi istentisztelet volt, amelyen a hatóságok, a katonaság képviselői, a szokolisták és a tanintézetek növendékei vettek részt, tanáraik vezetésével. Az istentisztelet után diszfelvonulás volt a Péter király-téren, este díszelőadás volt a színházban. — A Suboticai Sakk-Kör háziverseny®. A Suboticai Sakk-Kör háziversenyének pénteki, harmadik fordulóján Klein nyert Csillag ellen, dr. György — Salzmann ellen. Lőwinger—Oynjanov ellen, Berlekovics—Gerber ellen, Farkas—Gonda ellen. Függőben maradt a Boscbán—Lenárd játszma. A verseny állása a harmadik forduló után; Berlekovics 3, dr. György 2 és fél, Boschán 2(1), Csillag, Lőwinger 2, Klein 1 és fél, Lenárd 1(1), Gerber, Salzmann, Farkas 1, Gonda, Ognjanov 0. — Csempészek vagy kémek? Ser, tár ói jelentik: November 12-én Kanizsán elfogták Kovács József, Hegedűs János és Molnár Rudolf munkásokat, akiket csempészeten tetten értek. Már régen figyelte okét a rendőrség, mert gyakran mentek át a határon. Amikor elfogták őket, éppen sót csempésztek Magyarországból. A három letartóztatottat Sentára hozták a főszolgabirósághoz, ahonnan azonban megszöktek. Martonoson a csendőrök nyomába értek a szökevényeknek, akik futásnak eredtek. A rendőrök utána lőttek a menekülőknek, akik tovább’ futottak. A csendőröknek azonban sikerült a menekülök közül Molnár Rudolfot elfogni, akit Beogradba szállítottak, mert az a gyanú merült föl, hogy a csempészek kémkedtek is. — A kis gróf bemutatója. A suboticai színházban szombaton este bérletszünetben a »Kostáim« cimii népszínmű kerül színre Oliviera, a novisadi nemzeti színház első énekesnőjének vendég-felléptével. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal a »Tatárjárás« nagysikerű előadását ismétli meg a színház negyedszer, este pedig bérletszünetben a »Granicsari« cimü színjáték kerül bemutatóra. Hétfőn este Zaharija D’ Arin tartja meg a színházban második hangversenyét, amelyen a kiváló énekes a legnívósabb műsort adja. Nagy ambícióval készül a színtársulat operett-együttese ~A kis gróf* szerda esti bemutatójára. Martos Ferenc és Rényi Aladár kitűnő operettjét bérletszünetben mutatja be a színház és a kitűnő szerepekben foglalkoztatva van a színtársulat teljes operett-személyzete. — Palicsi olvasóinkat értesítjük., bőgj' a Bdcsmegyei Napló a téli hónapokon át Kmetz András kereskedőnél már kora reggeli órákban kapható. — Nem szabad hinmőzissal vallatni. A közel múltban a novisadi fogházban Ben Ayroly bej hipnoíizatőr Lázár Mirkov, a novisadi és staribecseji rablások egyik tettesét szuggeszcióval vallomásra bírta. Ebből az esetből kifolyólag a novisadi főügyészség a körzetébe tartozó ügyészségekhez körrendeletét küldött, melyben megtiltja a szuggerálással történő nyoraopást, ' Basiszky és Sipos egymást vádolják gyilkosságokkal Danszky le akarja leplezni valamennyi gyilkosságot Budapestről jelentik: A Landau ügy katonai főtárgyalásának pénteki napját a tanúkihallgatások töltőt, ték be. Flső tanúnak Landau Elemért hallgatja ki a bíróság, aki rész tes vallomásában elmondotta, hogy Ruzics 500.000 koronát kért tőle, hogy ezt valakinek, aki a vezérkarban szolgál, megvesztegetésére fordítsa. A pénzt Gödöllőre akarta kivinni. — Amikor 20-án nagybátyámat és imokafivéremet láttam — mondja tanú — teljesen össze voltak verve, Mindkettőjük csuklója vérrel volt aláfutva. Nagybátyámnak a fogdából kiküldött leveléből értesültem, hogy Danszky bántalmazta őket. A levélben azt irta, hogy retteg a főhadnagytól és az Isten csak a főhadnagy karmaiból szabadítsa ki. Ezután Sípos Kamilló tanúkihallgatása következik. — ötévi fegyházbüntetésre vagyok Ítélve a Landau-ügyből kifolyólag — kezdi Sipos. — De ha egy zsidó még egyszer a kezem közé kerülne és még egyszer öngyilkos lehetne, szívesen leülném újra az ötévet. — Ez nem kocsma, tessék itt a bíróság tekintélyére figyelemmel lenni. tartózkodjék az ilyen kifejezésektől — szól a tárgyalásvezető erélyesen Síposra. Ezután Sipos kijelenti, hogy á polgári perrendtartás értelmében meg- _ tagadja a vallomást. Félórai szünetet rendel erre a biróság, amely alatt Danszky magából kikelve a következőket jelenti ki: Agyon vágom ezt a gazembert, most nem akar itt vallani, hogy én maradjak benn a dologban, hogy én gyilkoltam. — Nem fogok vallani — erősítődik Sipos. — Majd egyszer én megírom a naplómat és abban meglesz írva, hogy-------- I ManiBi — Közvetlen vasúti összeköttetés fSabotica és Pécs között A beogradi (Pravda értesülése szerint november 25-ikán a suboticai vasutigazgató- i Ságnál tárgyalások kezdődnek meg I megbízottai között a Subotica és fPécs közötti közvetlen vasúti szelj mély- és teheráruíorgalom létrehozása tárgyában. A tárgyalások megkezdéséről a suboticai vasutigazgatóság a közlekedésügyi minisztériumtól mindeddig semmi értesítést sem kapott. I — Hamis tisdináiosokat akartak forgalomba hozni Sentán. Sentáról jelentik: A I rendőrségnek tudomására jutott, hogy Bo- I dór Sándor és Mihály sentai lakosok ha- I mis tizdinárosokat akartak forgalomba * hozni. Nagy tömegben, olcsóbb árban ki; nálták a pénzt. A rendőrség nyomozni ■j kezdte a hamis pénzt forgalomba hozni akaró embereket, de ezek megszöktek. Mindössze egy bankjegyet tudtak eladni, amelyet a rendőrség lefoglalt. Dr. Alezey István orvosi rendelőjét megnyitotta. Belgyógyászati rendelés. Férfi és női nemi betegségek modern gyógykezelése. Rendel: d. e. 8—11. és d. u. 3—5-ig. Subotica, Cara Dušana-ul. f>. (Vass Adómmal szemben.) Telefon: 695. — Fénykép ntán agnoszkált hulla. Sentáról jelentik: Néhány héttel ezelőtt Engelmann Jenő tornyospusztai birtokán halva találtak a kukoricásban egy 60—65 év körüli férfi hulláját. Iratok, amelyekből személyazonosságát meglehetett volna állapítani, nem voltak nála, ezért a rendőrség a hullát lefényképeztette és a képet megküldötte a szomszéd helységekbe. Pénteken megjelent a rendőrségen Piacski Tamás, aki a fényképen felismerte édesatyját, Piacski Stipánt, aki elmebeteg volt és hetekkel ezelőtt eltűnt a lakásáról. hány zsidót tettek el láb alól a kommun után és kik tették el láb alól őket. Szünet után a tárgyalásvezető kijelenti, hogy Sípos köteles vallomást tenni, mire Sipos agresszív hangon vitába bocsátkozik a bírósággal. Végül is hajlandónak nyilatkozik a feltett kérdésekre abban az esetben felelni, ha jónak látja. A tárgyalásvezető kérdésére a következőket vallja: — Hogy Danszky főhadnagy bántalmazta-e Landauékat, azt nem tudom. Én megvertem őket. Különben nem lehet elválasztani a kettőnk ügyét, mert mindent együtt csináltunk. Nemcsak én ütöttem, de mindenki ütött. Annyi kéz nyulott ott ki. Volt ott vagy tizenöt ember, igazán nem tudom, hogy Danszky ütött-e vagy sem? A tárgyalásvezető: Danszky pa. rancsot adott a bántalmazásra? Sipos: Adott nekem is, Tóth Endrének is. Elmondja még, hogy szó volt arról, hogy le fogják vinni Izsákra Landaut és Dobét. Az ügyész kérdései során az emlékezetes 29-én történtekre akar feleletet kapni. Sipos azonban újból idegeskedni kezd és kijelenti, hogy ö a 29-én történtekre egyáltalában nem ad semmi választ, mivel ő ezek- i kel nagyon össze van forrva. Hasztalan az ügyész minden próbálkozása, Sipos megtagad minden választ. Azt még elmondja, hogy az öreg Landau letartóztatása után 100.000 koronás csekkel akarta őt megvesztegetni. Aranyóráját, láncát, mindenét oda akarta adni, csakhogy kiszabaduljon. ő ezt jelentette Danszkynak, aki azt mondotta, csak csinálják, ugrassák be Ruziccsal együtt Landaut. — A sentai földek ügye a tanács előtt. Sentáról jelentik: Senta város tanácsa pénteken délelőtt rendkívüli ülést tartott,, amelyen Petrovics Brankó dr. polgármester jelentést tett az agrárreform céljaira lefoglalt földek ügyében. A polgármester bejelentette, hogy Senta földjeiből óöO hold elvesz, ami által a várost 2 millió 200.000 korona veszteség éri. A város ezt a veszteséget uj adókkal és a hivatalnokok redukációjával kénytelen behozni Dr. Wohl József specialista szülész és nőorvos elutazott: rendeléseit folyó hó 23-ikán, csütörtökön, újra megkezdi. TŐZSDE © a @ Beograd, nov. 17. Zárlat: Newyork 61.50, London 276.50, Milano 280.50, Páris 120, Szófia 46, Prága 200, Genf 1135, Szaloniki 100, Brüsszel 400, Bécs 0.089, Bukás rest 4L Berlin 1, Amsterdam 25.80, Buda-’ pest 2.60. Zürich, november 17. Zárlat: Berlin 1 00.8.50 (0.0725), Holland 213.75 (213.71)*: Newyork 543.75 (544.75), London 2431 (24.35), Páris 37.50 (36.25), Milánó 25.30 (24.95), Prága 17.35 (17.35), Budapest 0.22 (0.21.50), Zagreb 2.16 (2.23). Bukarest 3.50 (3.50), Varsó 00315 (0 0350),Bécs 0.0073, bélyegzett 0.0075 (0.0072, 00075). , Budapest, november 17. A devizaköz-! pont jegyzései: Berlin 40, Bukarest’ 15.50, Milánó 113, Páris 166, Varsó 16. j Értéktőzsde. A tegnapi erős tőzsde? nap után ma csendesebb lett az üzletmenet, de a forgalom nyugodt maradt. A bankok a tegnapi magas árfolyamok következtében nagymennyiségű megbízást kaptak, úgyhogy ezeknek a lebonyolításkor nagyobb árlemorzsolódást idézett elő. A kontremin ezt a helyzetet kihasználta és ezzel maga is közrejátszott az árak letörésében. SPORT « E © Harcok a Concordia 16 gólja körül Az osztáíysorsjáíék pénteki húzása. Lepedőt és Jovanovics az- osztálysorsjáték szuboticai főelárusitói által eladott sorsjegyek közül a következők nyertek: 2825, 4504, 5004, 094, 7211, 201, 229, 575, 539, 553, 262, 8485, 442, 10.496 (500 dinár), 11.157 (500 dinár), 175, 190, 13.270, 229 (500 dinár), 245, 259, 063, 221. 16.162, 48.301, 397, 396, 371, 22.065 (500 dinár), 045, 071, 093, 23.857, 2S.072, 074, 27.273 (1000 dinár), 212. 493. 201. (1000 dinár), 426, 448, 28.317, 311 (500 dinár), 351. 330, § te. Az első helyezésére ugyanis 310, 29.475 (500 dinár), 447, 30.520, Lnnak. i(1pí 511. 32.635. 619, 631, 645. 602, 659, 603,1 “t"* .7 J n 1636, 33.7S5, 767, 725, .34.615, 682, t>98,|alaDD ’ u 36.182 (500 dinár), 116, 37.036, 027, 023, 065, 070, 030, 062,'38.052, 762 (500 dinár), 750, 738, 759, 44.371, 45.519, 47.982, 970, 980, 911, 48.888, 322, 50.727 53.858, 828, 55.208, 205, 228, 56.426 (1000 dinár), 57.83, 593, 586 (500 dinár), 58.328, 323, 872, 59.928, 966. 994, 62.251, 249, 64.474, 465 , 434, 67.709, 886, 890, 786, 68.861, 819, 839, 870, 72.363, 74.003, 085, 050, 75.977 (500 dinár), 76.380, 78.936, 976, 909, 899, 947, 830, 79.926, 968, 467, — 73(J> 748) 683, 87.111, 1.59, 88.156, 89.052, 025, 042, 049, 92.123, 094 (500 dinár), 134, 93.065, 94.375, 371, 355, 96.525, 600, 596, 98.783, 571 (1000 dinár). 515, 555, 520, 598, 719. A »Human»« cipőgyár suboticai lerakata hatóságoknak és jótékonycélu egyleteknek bevásárlásoknál húsz árengedményt ad. A Sandnak a Concordiával Szemben vasárnap elért 10 : 0 gólarányu győzelme körül egyre szenvedélyesebb vita merül fel, mert ezt az eredményt sportkörökben különböző kommentárokkal kisérik. A sporttal foglalkozó sajtó egy része i9, sportszerűtlennek mondja és azt állitja, jjhogy a mérkőzés előtt, a Concordia vezetőségének tudta nélkül megegyezés történt a két csapat játékosai között, mert csak igy magyarázható az a nagy gól» arányú győzelem, amely a Sandot a Bács* kával szemben, egyenlő pontszám mellett, (az első osztályú bajnoki lista élére emelmint I annak idején megírtuk — a Sandnak leggólarányu győzelemre volt I szüksége — ami be is következett. Az j egyik suboticai sportláp megírta,' hogy a j mérkőzés eredménye körül tapasztalt fe- j gyelemsértés miatt a Concordia vezetösé- j ge lemondott, amit azonban a klub' csü-J töríöki hírlapi nyilatkozatában megcáfolt, A Concordia vezetősége a vasárnapi; verseny során felmerült viszályok elintő-j zése végett csütörtökön estére rendkivülfí közgyűlést hivott egybe. A közgyűlésen,; elhatározták, hogy a felmerült vádak tisz-j tázása végett a vasárnapi meccsen szerepelt tizenegy játékost a klub fegyelmi Bizottsága elé állítják és ha a vádak beigazolást nyernek, a hibás játékosokat ki fogják zárni a klubból. Ennek a kérdésnek az elintézéséig Ivandékics elnök ideiglenesen visszavonta még a mérkőzés előtt benyújtott lemondását, -ijí Szombat, november 18-án este 8 órakor bérletszünetben OLIVIJERA, a Novisadi Nemzeti színház első énekesnőjének vendégfelléptével {Először. KOSIAM A. Először. Sztankovics Bora nagyhatású énekes drámája. — Zenéje PokornytóL