Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)

1922-10-12 / 279. szám

4. oldal. BACSMEGYE1 NAPLÓ Hetven millióba kerül a román koronázás Kolozsvár, okt. 11. Egész Romá­niában lázasan készülődnek a gyula­­fehérvári királyi koronázásra. Párisi jelentés szerint Mária román király­nénak a gyulafehérvári koronázásra Parisban rendelt koronája elkészült. A korona két kilót nyom és éppen illeni fog a királyi nő fejére, mint­hogy mérték után készült. Annyiban elüt az eddigi koronáktól, hogy nem kerek, kanem ovális alakú. A korona szélét ékszerekből készült buzakalá­­szok fonják körül. A királyi koronát a miniszterelnök és a hadügyminiszter fogja Gyulafehérvárra vinni. Hivatalos becslés szerint a koronázási ünnep­ségek 70 millió leibe fognak a román államnak kerülni. Magyar jóvátétel! tárgyalások Budapest, október 11. Korányi Frigyes báró Parisba érkezése óta áilandóan tárgyal a jóvátétel ügyében. A kérdés még e hét folyamán a főbizottság elé kerül, ahova a magyar kiküldötteket is meghívják álláspontjuk ismerte­tése végett. Bánffy magyar külügyminiszter marad. Budapest, október 11. Báró Bán­ffy Miklós külügyminiszter távozá­sával kapcsolatban megjelent hírek­kel szemben illetékes helyen kije­lentik, hogy Bánffy csütörtökön új­ból átveszi a külügyminisztérium ve­zetését és a legközelebbi miniszter­­tanácson referál a külügyi helyzet­ről. Gyászlobogókkal ünnepelnek Insbruckban Innsbruck, október 11. Déltirolnak az olaszok által történt annexiósának harmadik évfordulóján a tiroli néme­tek nagy tüntetést rendeztek. A há­zakra gyászlobogókat tűztek, az egyesületek zászlóit pedig gyászfá­tyollal vonták be. A szónokok azok­ról az üldözésekről beszéltek, ame­lyeknek a lakosság a fascisták ré­széről ki van téve. Mazafiaflanság miatt felfüggesztett egyetemi tanár Szeged, október 11. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Carló La­jost, a szegedi egyetem francia taná­rát hazafiatianság miatt felfüggesz­tette állásától. Nagy botrány egy bécsi templomban Becs, október 11. Izgalmas jelene­tek voltak vasárnap a breitenfeldi plébániatemplomban egy esküvőn. A VII. kerület egy egész utcájának la­kói, főleg az asszonyok, zsufolásig megtöltötték a templomot délután hat órára, mikor egy ottani keres­kedő oltár elé vezette menyasszo­nyát. A szomszédok azért csőditet­­'ték össze az egész népet, hogy meg­akadályozzák az esküvőt, mert a vő­legény előbbi menyasszonyát el­hagyta, kisgyermekével együtt. Mi­kor a mátkapár a násznéppel az ol­tár elé vonult, a felbőszült közönség 'éktelenül szidalmazta, egy asszony letépte a menyasszony fejéről a fá­­,tyolt. Ez alatt a cserbenhagyott sze­rencsétlen leány-anya felrohant az oltárhoz és a lépcsőre tette le a pó­­lyásbabát, hogy a mátkapár ne lép­hessen az oltár elé. Az egyházi szer­tartást nem lehetett megkezdeni, mig ívégre rendőrök jöttek, ki tuszkolták a templomból a lármás szomszédo­kat és néhányat közülük a kerületi jrendörállomásra vittek. Vallásháho­­ritás miatt fog ellenük megindulni a büníenyitő eljárás. A pap aztán ösz­­szeadta az uj párt. i922. október 12. Aláírták a mudániai egyezményt A görögök tizennégy nap alatt kiürítik Tráciát Nyolcnapos tárgyalás után, miköz­ben háromszor szakították félbe a konferenciát, kedden a szövetséges hatalmak, az angorai és a görög kor­mány megbízottai aláírták a rnuclá­­niai egyezményt. A félhivatalos Reu­­ter-ügynökség szintén közli azt a konstantinápolyi hirt, amely szerint kedden Mudániában a katonai kon­vencióra nézve a megegyezés létre­jött. A megegyezésnél Kemal pasa is jelen volt. aki hétfőn megérkezett Mudániába. Izmed pasa a török csapatoknak parancsot küldött, hogy a semleges zónában az előnyomulást szüntessék meg. A jegyzőkönyv, amelyet a szövet­ségesek tegnap Izmed pasának Mu­dániában átnyújtottak, a következő­képpen hangzik: 1. A görögök tartoznak Tráciát tizennégynapon belül ki­üríteni. 2. A görög polgári hatóságok a csendőrséggel együtt kötelesek oly gyorsan, ahogy csak lehet, vissza­vonulni. 3. Mihelyt a görög hatóságok ki­ürítették az országot, a polgári köz­­igazgatás a szövetséges hatóságok kezébe megy át, amelyek azt ugyan­aznap átadják a török hatóságoknak. 4. Egész Kelet-Trácia átadásának legkevesebb 30 nappal a görög kiürí­tés után meg kell történnie. 5. Az angorai kormány polgári közigazgatási hatóságait nacionalis­ta csendőrcsapatok fogják kisérni, még pedig olyan létszámban, amely szükséges, hogy a rendet fenn lehes­sen tartani és a törvények uralmát biztosítani. 6. Mindezek az operációk szövet­ségközi bizottságok ellenőrzése mel­lett fognak végbemenni. 7. Az angorai kormány olyan gyorsan, ahogy csak lehet, vissza­vonja valamennyi csapatát a szövet­ségközi megszállott területek túlsó határára. A záradékban ki van mondva, hogy ezek a megállapodások a jegy­zőkönyv aláírása után három nappal lépnek életbe. London, október 11. A Morning Post azt jelenti, hogy a szultán most már végleg felajánlotta lemondását, sőt már azt is tudja, hogy a lemon­dást az angorai kormány elfogadta. London, október 11. A legutóbbi angol minisztertanácsban elhatároz­ták, hogy az általános képviselővá­lasztást elrendelik és legkésőbb két hónapon belül kiirják. A javaslatot nem Lloyd George tette, hanem több minisztertársa. Lloyd George utolsó­nak irta alá a határozatot. A francia lap tudósítója úgy értesült, hogy Lloyd George a választás után le­mond. Konstantinápoly, október 11. A Tráciát megszállva tartó görög had­seregben Drinápolyban és Kirkilisse­­t ben fölkelés tört ki, amelyben több j s tisztet megöltek. • 'SM»*,«*» Megalakul a magyar ellenzéki pártszövetség Kiáltvánnyal fordul az országhoz Budapest, október 11. Az ellenzéki pártok szövetsége, a héten formáli­san is megalakult és megalakulása után kiáltványt bocsát ki, amelyben megindokolja az ország előtt a szö­vetség létrejöttét, részletesen kifejt­ve annak célját és programját. A nemzetgyűlés keddi ülésén már egy­ségesen vonult fel az ellenzék. Még nincs tisztázva, hogy ki fogja az ösz­­szehivók részéről megindokolni az összehívást, valószínűleg Rassay Ká­roly. A házszabályok szerint az a képviselő, aki az összehívást megin­dokolja, napirendi indítványt tesz, a mellyel szemben az elnök természe­tesen külön napirendet indítványoz­hat. A napirendi vitában összesen négy képviselő vehet részt és hosz­­szabb beszédekre van kilátás. Va-Román-magyar ellentétek a vízu­mok miatt. Budapest, október 11. A porto­­rosei egyezmény értelmében Romá­nia és Magyarország megegyezett, hogy a gazdasági forgalom meg­könnyítése végett az útlevelekre egy évre szóló vízumokat adnak ki. Minthogy Románia ezt a megálla­podást nem teljesítette, Magyaror­szág bukaresti követsége utasítást kapott, hogy a hosszúlejáratú vízu­mok adását szintén szüntesse be. lószinü, hogy a vita átnyúlik szer- Rendkivüli érdeklődés fordul poli­tikai körökben gróf Andrássy Gyula felé. Andrássynak előreláthatólag döntő szava lesz a keresztény ellen­zék jövőbeli helyzete tekintetében. Ma a teljes zavar látványát nyújtja az Andrássy - Friedrich - Fíaller-féie pártszövetség, tagjai nemcsak takti­kai, de elvi kérdésekben is élesen szemben állanak egymással. Mig Friedrichék és Hallerék Gömbösék felé hajlanak és fajvédelmi koncen­trációt csinálnak, addig Rakovszky István és barátai még ellenzékibb po­litikát akarnak követni és ezért — nyílt hadállásban a kormánynyal és a tájvédelmi koncentrációval szem­ben — a baloldali pártokkal szövet­keznek. Köicsöakoporsők vallomását. Az Ítélőtábla a főügyész indítványára megváltoztatta az első­fokú bíróság minősítését és Ítéletét, előre megfontolt szándékkal elköve­tett gyilkosság és rablás bűntettében mondotta ki bűnösnek Friedlichkeit Ferencet és ezért kötél általi halálra ítélte. Fiedrichkeit és védője az ítélet el­len semmiségi panaszt jelentettek be. Az elitéit kijelentette, hogy ke­gyelmet kér, mire a táblai tanács zárt ülésben kegyelmi tanácscsá ala­kult át. ... A román koronázás alatt nem lehet utazni Magyarországból Romániába Budapest, október 11. A budapesti román konzulátus néhány nappal ez­előtt végleg megszüntette a vízum­kiadást és minden magyarázat s. megokolás nélkül^ végleg elutasítják a jelentkezőket. Értesülésünk szerint a vízumkiadást bukaresti felsőbb rendeletre Szüntette meg a budapesti román konzulátus. Az október 15-én kezdődő gyulafehérvári koronázás miatt ugyanis szigorúan ellenőrzik és igazoltatják az Érdékbe érkező; utasokat. Legutóbb a budapesti ro­mán konzulátust is utasították, hogy a koronázás tartamára szüntesse meg az utlevélvizum kiadását. Ezzel egyidejűleg a kolozsvári magyar ut­­levélhivatal is megszüntette időlege­sen működését s igy a Magyaror­szágba szóló román útlevelek kiadá­sa is szünetel. A német jóvátétel Paris, október II. Csütörtökön összeül a parlament, amely, elsősor­ban a külügyi kérdésekkel fog fog­lalkozni. A keleti kérdésen kívül Poincaré a német jóvátétel ügyében uj javaslatot fog benyújtani. A ja­vaslat szerint Németország Francia­­országnak a 42 év alatt fizetendő 74 milliárd helyett egy év alatt 20 mil­liárd aranymárka értékű nyersanya­got számtana, a többi adósságokat Franciaország elengedné. Az indít­vány hatását nagy érdeklődéssel .várják, . • Berlin, október 11. Hirtelen álta­lános drágulás következett be Né­metországban, de főleg Berlinben és a temetés is olyan drága, hogy a kö­zéposztály nem képes koporsót vá­sárolni halottainak. A temetési váH lalatok a községi hatóságokhoz for­dultak, hogy koporsó nélkül temet­hessenek. Kölcsönkoporsóban vinnék a holttestet a temetőbe, de koporsó nélkül földelnék el. A koporsók köl­­csöndija egészen jelentéktelen lesz. A budapesti Tábla halálraítélté a hűvösvölgyi rablógyilkost Budapest, október 11. Friedrieh­­kcit Ferenc facér kovácssegéd tavaly november l(i-án a Hűvösvölgyben meggyilkolta és kirabolta Neuwirth Henriimét. A rendőrség a gyilkost hamarosan kézrekeritette, a büntető törvényszék rablógyilkosság büntet­te miatt életfogytiglan tartó iegyház­ra ítélte. Felebbezés folytán az ítélő­tábla elé került az ügy, amely szer­dán tárgyalta a bűnügyet. Friedricbkeit Ferenc a szerdai tár­gyaláson visszavonta a rendőrség és a törvényszék előtt tett beismerő ítélet a budapesti kommunista pörfeen Budapest, október 11. A bíróság kedden este hirdette ki Ítéletét Lip­­sitz Imrének Kun Béla futárjának bünperében. A bíróság tizenkét évi börtönre ítélte Lipsitzet, aki íelebbe­­zést jelentett be. Újabb feljelentések a csaló bankár ellen Budapest, október 71. Strasser An­dort, a Strasser Emil bankház üzlet-' vezetőjét szerda délután átkisérték az ügyészség fogházába, bár a főka­pitányságra még egyre érkeznek újabb följelentések ellene. Mint Az, Est már jelentette, tegnap három arisztokrata család tett följelentést Strasser Andor ellen, mig a mai na­pon újabb négy följelentés érkezett a rendőrségre. Az eddig tett feljelen­tések közül néhányat visszavontak., A kár e pillanatban megközelíti a húszmillió koronát. A kár íedezete Strasser Andornak dohány-utcai nyolcszobás lakása, berendezése, ér­tékpapírjai és letétje. Tegnap dél­előtt a vizsgálóbiró ezekre elrendel­te a biinügyi zárlatot, tizmillió koro­na értékben. Az egyezkedési, tárgya­lások eddig még nem vezettek ered­ményre, a család pedig nem hajlan­dó fizetni Strasserért, Bécsbeu olcsóság! bullám vaa Bécs, okt. 11. A csodával határos, hogy Ausztriában, még Bécsben is kezd olcsóbb lenni az élet. A hús- és liszt­árak már két hét óta jelentékenyen csök­kentek és a mindennapi megélhetéshez szükséges cikkek ártáblázata szemláto­mást hanyatló hullámvonalat jelez, ami­nek az lesz a következése, hogy már ennek a hónapnak közepén !e fogják szállítani a községi üzemek a gáz- és villamosáramszolgáltatás, a közúti villa­mos vasút díjszabását. Szó van róla, hogy a menetjegyek árát a városi vil­lamoson 1700 koronáról egyszerre 1000 koronára fogják mérsékelni. Október 15-én ül össze az ármeghatározó bizott­ság, hogy szeptember 15-tó’l kezdve megállapítsa az indexszámot s minthogy máig 20 százalékos árcsökkenés mutat­kozik, remélhető, hogy az index ezúttal negativ lesz. Ebben az esetben beáll annak a lehetősége, hogy az állami hi­vatalnokok és a községi alkalmazottak fizetését a drágasági pótlékokkal együtt mérsékelni kell.

Next

/
Thumbnails
Contents