Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)

1922-10-11 / 278. szám

6. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1922. október 11. ban, tréningjáték alkalmával. Az a bir tehát, hogy sérülés miatt nem játszik, aligha felel meg a valóság­nak. Qrth kijelentette volt játékos­társainak, hogy labdarugó tudomá­nyát rövid időn belül biztos exiszten­­cia megteremtésére kívánja felhasz­nálni és nem titkolta azt sem, hogy külföldre pályázik. Barátai azt hi­szik, hogy tevékenységének. legkö­zelebbi állomása Zürich vagy Basel lesz. '•Ái Ä tzéÁ'AlJüld. i&mrsA-1 mi%tVaJjátesw-Nem kell a kereskedőknek minden hónapban bejelenteni készleteiket. Novisadról jelentik: A drágaság el­leni törvény második pontja arra kö­telezi a kereskedőket, hogy minden hónap 10-ig jelentsék be raktárukon levő készletüket, közszükségleti cik­kekből. Ennek a rendelkezésnek az lett volna a folyománya, hogy a ke­reskedőknek minden hónapban rész­letes leltárt kellett volna készíteniük - a raktárukon, illetve üzleteikben levő egész készletről, erre pedig képtele­­. nek. és ez keresztülvihetetlen. Ezért általános volt a kereskedők között a felzúdulás a rendeletnek ezen intéz­kedése ellen és illetékes helyeken sürgősen kérték annak megváltozta­tását. A novisadi kereskedelmi és iparkamara is felterjesztést készített ebben a kereskedőkre életbevágóan fontos kérdésben. A népjóléti minisz­térium figyelembe vette a kereske­dőknek a készlet havonkénti kötele­ző bejelentése elleni jogos panaszait és egy ujabbi rendeletben felmentet­te a kereskedőket ezen kötelezettség alól, azzal, hogy csakis búza, rozs, árpa, kukorica, zab, liszt és korpára vonatkozóan marad továbbra is ér­vényben a havonkénti kötelező kész­let-bejelentés. Csehszlovák raktárház Novisadon. A cseh kereskedelmi minisztérium, mint Prágából jelentik, Novisadon raktárházat létesít. A raktárháznak az a célja, hogy Jugoszláviában a cseh ipar termékeiből állandó kiállí­tás legyen, s hogy a kiállított minta­áruk után tehessék meg a raktárház vezetőségének közvetítésével meg­rendeléseiket. A gazdasági válság Csehország­ban. A cseh gazdasági válság legjel­lemzőbb tünete, hogy a lapokban mind nagyobb teret foglalnak el a csődökről, fizetésképtelenségekről és kényszeregyezségekről szóló hi­­rek. A Prágai Magyar Hiriap vasár­napi számában tizenhat fizetésképte­lenné vált szlovenszkói céget sorol fel. Ezeken kívül 13 millió cseh ko­rona passzívával fizetésképtelen lett Herbst Viktor prágai borkereskedő, az egyik legnagyobb cseh borkeres­kedő cég tulajdonosa. Fizetésképte­len a Pozsonyban székelő Koburg vasipari müvek r.-t., 18 millió cseh korona veszteséget mutat ki s most egyezkedik a hitelezőivel. aslafKS&ifflVBH Jugoslavia Általános Biztosit© Társaság Beograd Haiánk legelőkelőbb és legnagyobb biztosító intézete Alaptőke 3,000,000 dinár aranyban. VÁLLAL: 6963 Töt, jég, baleset, betörés, élet- és szállítmány biztosításokat a legelőnyösebb feltételek mellett« Snboticai és felsőbácskai főügynöksége: SUBOTICA, SOKOLS KA UL. 2. TELEFON : 3-68. SHS. kar. Sopor áruda. VADÁSZATI és SPORT SPECIALIS SZAKÜZLEE . Nagy raktár: Vadászfegyverekben vadászfiszepekben* vadászfelszerelések, football, tenisz, atlétikai cikkekben, komplett felszerelések. Rendőrségi felszerelések. Tűzijátékok. BATA V. FIA Nagyban. Subollca Kicsinyben. Kralja Aleksandrova uiica 7. Tessék árjegyzéket kérni! 5099 a B lánc nagyon jó szántóföld kedvező fizetési feitéle'ek mellet olsdó. Bővebbet irodámban (Híleibank palota) Dr. Bíró Andor ügyvéd. ja nova-kanjižai (török­­"kanizsai) viLanytelep, — Nicholson- Lietzenmayer­­féle fekvő Dieselmotorok­­ijlioz. Lakás, fűtés, világi (ás biztosítva. Ajánlatokat névvel, címmel, éleírajz­­zal, fizetési igényeknek és »belépés idejének megje­lölésével, bizonyitvány­­^ másolatokkal és lehetőlep -fényképpel — közvetlenül I címünkre kérünk. Filip Buzaš kr. sudski izvršitelj n Subotici. fzvrš. broj. 563—1922. DRAŽBENA OBjAVA. Potpisani sudski izvšilac. na osnovu §-a 102. zak. Cl. 60 iz 1881. objavljule. da će se usijed odluke broj G. 7700/11— 1920 subotičkog sreskog suda, a na kő­rist ovrhovcdioca Aleksandra Kočiš za­­stupan po advokatu Dr-u Andoru Biró iz Subotice radi namirenja tražbine od Kr. 15,698 i prip. prodati na iavnoj dražbi pokretnine opisane u zapisniku pienitbe na broj Gn. 6359—1922 i procenjene na Kr. 156,000 poimence konje, Kolima i automobil. Dražba će se održati dana 13. oktobra 1922 god. na 4 sati na Pustari Durdjin 129. broj. Kupac je dužan odmah isplatiti cenu i preuzeti kupljenu stvar, ^-u 107 i 108. zak. Cl. 60. od 1881. Subotica, dne 25. septembra 1922 god. Filip Búzás, kr. sudski izvrš. Árverési hirdetmény. Ungár Béla közhírré teszi, hogy a Manci! és Rosenzwaig novisadi ke­reskedő cég terhére dr. Mijadinovits Ra­­divoj-kir. közjegyző közbeniöttével 1922 október 11-én d. u. 4 órakor a stara-moravicai határban levő birtokán nyilvános árverésen eladat 450 mm. szá­raz, egészséges, rostáit, morzsolt 'óten­gerit a legtöbbet Ígérőnek készpénz és­­az illeték azonnali lefizetése ellenében. Az eladó köteles 350 m mázáét az An­­gyalbandi állomáson waggonba rakni, 100 mmázsát pedig a stare noravicai ál­lomáson. Waggonokról a vevő köteles gondoskodni és a rinfusa berendezés költségéit viselni. A részletes feltételek dr. Miladinovits Radivoj közjegyzőnél megtekinthetők. Dr. Fischer jaké és dr.Kalmár Elemér 7284 ügyvédek rí1 PHIL ATELI A" BÉLYEGKERESKEDÉS SUBOTICA SZÉCSI E. Veszek tisziláit jugoszláv liéiyegeket. A for­galmi bélyegekből csak teljes sorokat kitek, vagy egyeseket a 25 is 50 párás, valamint 1 dinaros kivételével. Küldjön árajánlatot. 63S5 (*) Figyelem! Megérkeztek a legújabb párizsi és bécsi női kalapmodellek Beer Bözsi kalapszalonjába. Subotica, Duša­­nava-ulica, kaszinó-épület. — Kalapala­­kitások jutányosán és pontosan eszkö­zöltetnek. 6196 Építészek és figyelmébe! ■ Villanyerére berendezett asztalos telep. i—mm mm |——— mentőm Az egész ország területére legjutányosabb árban készítünk meg, rendelések ntján, rajzok szerint, épület, portál, üzletberendezé­seket, parkettázást és bátorokat legmodernebb kivitelben. — Árajánlatokat leggyorsabban eszközlünk. «'»iw'cawwuvw. SZENTI ÉS VIRÁGH CÉG, SUBOTICA, m BENE SUDAREVIČ XJLICA m LJPBICfl CIPŐK R ÉM a legjobb a világon. — Gyártja: H* spmm, FABRIK CHEMISCHER PRODUKTE APAIm 6. BOM-TON cipőáruházban SUBOTICA PasiCeva-ulica Gőzfürdő 'épületében. Most érkeztek meg a legújabb divata férfi-, női- és gyermekcipők, amelyeket a régi árnál is olcsóbban árusítunk ki. Ügyes CIPŐ-ELADÓT azonnal &eres Maison Oi3@rsofcn Zagreb, Sliea 31. akik jó művészies munkára kát gyakorolni, ál­landó alkalmazást nyerhetnek Strayb József niüasztalosnál Apafin, Baogradska uiica 240. SZEWFEOELETs KOPORSÖOISZEKET tapétákat és mindennemű temetkezési cik^jket gyári árban ajánl: „PAX" temetkezési cikkek és művirág nagykereskedés HOVISAD, KRALJA PETRA 4. . MARGIT Bilderrahmen and Holzspielwaren Industrie Képkeret és Fajátékáruggár Rudolf Izsák & Co. Sombor Pariske al. 12. Telefon ISO­Vörösrézből készül 98 liier ürtartalrnu ujj pálinkafőző isi eladó Guba Jizsíf- vasszerszám és mezőgazdasági gépkereskedésében. 7322 BÁCSKA TOPÜLA. Szücsmühely megnyitás! Értesítem a n. é. közönséget, hogy SienkievjCeva uiica 28 sz. alatt (volt testöház) szücsmühely! nyitottam, ahol mindene szakmába vágó ujmunkát és javítást a leggondosabban eszközlök. Nb. pártfogást kér MORGENSTERN ALADÁR szücsmesíer Ugyanott varrólányok szücsmunkára felvétetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents