Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)
1922-10-11 / 278. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. október 11. Magyar-cselt gazdasági tárgyalások Budapest, okt. 10. Kedden délelőtt a külügyminisztériumban megkezdődtek a magyar-cseh gazdasági tárgyalásokra vonatkozó előtanácskozások. A tárgyalásokat valószínűleg október 15-én tartják Prágában. Az orosz-japán tárgyalást megszakították Moszkva, október 10. Az oroszjapán értekezlet legutóbbi ülése rendkívül viharos lefolyású volt. A japán képviselő kijelentette, hogy Sachalin szigetének északi részét a nikoiáji eseményekkel szemben biztosítékképpen szállották meg és hogy a japán képviselők a dolgok jelen helyzete mellett lehetetlennek tartják a tárgyalások folytatását. Az orosz képviselők tiltakoztak az orosz terület megszállása ellen. A tárgyalások ezzel félbeszakadtak. Betörtek Ápponyi birtokán Budapest, október 10. Apponyi Albert gróf éberhardi uradalmának irodájába betörtek és elvitték a kézipénztárt, amelyben fontos iratokon kívül hatezer cseh korona is volt. A három métermázsa súlyú vasszekrényt a szántóföldeken találták meg, ahová a mély kerékcsapás vezette a csendőröket. A feltört szekrényből csak a pénzt vitték magukkal a betörők, az írásokat nem. Újabb kommunista biinpör Budapesten Budapest, október 10. A budapesti büntetőtörvényszék kedden tárgyalta Lipsicz Ernő állásnélküli nytgánhivatalnok bünperét. Az ügyészség a magyar állam és társadalmi rer.d erőszakos felíorgatására irányuló kétrendbeli bűntettel vádolia Lipsicz Ernőt. A vádlott 1916-ban az orosz fogságban megismerkedett Kun Bélával és először az or^sz kommunistapúrtnak, majd azután a magyar kommunistáknak tett sok szolgálatot. Az idén Berlinben volt, ahol a Kommunisták azt az utasítást adták neki, hogy utazzék Budapestre, szerezzen a kommunista párt tagjai számára megfelelő lakásokat és végezzen el különböző megbízásokat. Lipsicz hamis útlevéllel Budapestre jött, itt azonban julius elsején a rendőrség letartóztatta. A vádlott beismerő vallomásában elmondotta, hogy ő csakugyan öszszekötő volt a bécsi és moszkvai kommunisták között. Landler küldözgette őt Moszkvába. Beismerte azt is, hogy amikor Kun Béla, Pogány József, Vágó Béla, Székely és még vagy harmincán Berlinben értekezlete} tartottak, az értekezleten ő is résztvett. Berlinből aztán elment Moszkvába, ahoi akkor fejeződött be a III. Internacionálé kongresszusa. Moszkvából visszajött Bécsbe és havi 90 ezer korona fizetéssel mint összekötő kapott ott alkalmazást. Beismerte azt is, hogy Rudnyánszky Moszkvából többeket Magyarországba küldött agitációra. Ez év márciusáig, állott a bolsevikok szolgálatában, azután Bécsben állást keresett magának, de mivel nagyon nehéz volt a megélhetés, hamis útlevéllel Berlinbe utazott, hogy ezután visszajön Budapestre és itt próbál feleségével valamiképpen elhelyezkedni. Tagadja azt, hogy azért jötti volna Magyarországba, hogy bolsevista agitációt fejtsen ki. Csak a kenyerét akarta munkával megkeresni. A tárgyalás folyik. ítélet valószínűleg csak szerdán lesz, .. -... . .. A nagyhatalmak személyesen akarnak tárgyalni Kemal pasával A török fővezért Mudáaiába hívták — Az angol munkáspárt Lloyd George távozását követeli Az egyre sűrűbben ismétlődő támadások, amelyek már egyenesen a miniszterelnök személye ellen irányulnak, végre megszólaltatták Lloyd George-ot. Kétségtelenül az ő utasítására történt, hogy hivatalosan közzétették annak a tanácskozásnak gyorsírói feljegyzéseit, amely a miniszterelnök és a Trade Union igaz7 gatótanácsának harminc tagja költözött szeptember 21-én végbement s amelyet eddig titokban tartottak. A hivatalos közleményben Lloyd George igazolni Igyekszik keleti politikáját. védekezik a következetlenség vádja ellen és céloz arra, hogy minden cselekedete összhangban volt a munkáspárt által kezdettől fogva követelt politikával, amely a keleti béke fentartására irányult. Ezzel szemben a brit munkáspárt igazgatótanácsa, végrehajtó bizottsága és a munkáspárt parlamenti képviselőinek végrehajtó választmánya vasárnap tanácskozást tartott Londonban. A gyűlés határozatot hozott, amelyben erélyesen tiltakozik a kormány keleti politikája ellen és azt követeli, hogy a kormány tagjai rögtön mondjanak le és minél előbb uj parlament üljön össze. Llyod George közeli bukása miatt a török probléma vezetését Londonban teljesen Lord Curzoti külügyminiszter vette kezébe. Lord Curzon fogadta a francia nagykövetet és közölte vele, hogy az uj utasítások, amelyeket a kor many Harrington tábornoknak küldött, feltétlenül szabad kezet engednek neki, abban, hogy az olasz és francia tábornokokkal Mudániában a tráciai török csendőrség létszámára nézve és a semleges zóna kérdésében megállapodhassék. Az olasz és francia tábornokok is isszatértek Konstantinápolyból Mudániába. A tábornokok kormányaiktól tejesen egyöntetű utasításokat kaptak, amelyek alapján harmadszor is megkezdték a tárgyalásokat. A szövetségesek katonai megbízottai Mudániából felszólítást intéztek Musztafa Kemal pasá-A német trónörökös a volt közös hadsereg ellen B rlin, okt. 10. A német trónörökös legközelebb könyvet ad ki a parancsnoksága alatt harcolt hadsereg eseményeiről. Ebben a könyvben élesen megtámadja a volt osztrák-magyar hadsereget és azzal vádolja, hogy sok kudarcnak volt okozója. Nagyon elítélően nyilatkozik a volt monarkia külügyi kormányzáséról is, mert szerinte az akadályozta meg, hogy a monarkia józan engedékenységgel tárgyaljon Olaszországgal a háborúhoz való csatlakozása előtt. Szaporodnak a feljelentések a csaló bankár ellen Budapest, október !0. A letartóztatott Strasser Andorl, a Strasser Emil bankcég társtulajdonosát oki ügyfeleitől tiz millió magyar koronát elsikkasztott, a rendőrség kihallgatta. Mára újabb feljelentések érkeztek Strasser ellen. Ma feljelentést tettek gróf Mirbach Ilona, báró Eötvös László és gróf Vay József, akiket 8 millióval károsított meg Stras< Újabban nem is igazi bankbu az Pes ten, amelyben egy-két arisztokrata nem veszti el pénzét. hoz. hogy jöjjön oda és személyes jelenlétével könnyítse meg és siettesse a tárgyalásokat. A mudániai tárgyalások főbb pontját most a török csendőrség létszámának megállapítása és a semleges zóna uj határainak kijelölése képezi. A semleges zónát szükebbre vonják és csak Csanak és környéke lesz benne, mig a tengerszorosok ázsiai partja a semleges zónán kívül esik. Harrington tábornok ugyanezekről a kérdésekről külön tárgyal Izmet pasával. A mudániai helyzetet hétfőn komplikálta, hogy 18.000 főnyi kemalista katonaság fehér zászlók alatt bevonultak Izmidbe. Később a török csapatok az angorai hadvezetőségtől parancsot kaptak a helység elhagyd sára. Izmed pasa kijelentette, hogy a törököknek a semleges zónába való benyomulása tévedésből történt. A brit tengernagy parancsára vasárnap este angol hadihajók elzárták a Boszporuszt, mert a török előhad a semleges zónában ismét feltünedezett. Október 9-én hajnalban a Boszporust ismét megnyitották, mivel a törökök visszavonták csapataikat. A görög forradalmi kormány kedden ismét összeült és Venizelosz táviratát tárgyalta. A minisztertanács elhatározta, hogy enged a szövetséges hatalmak parancsának és ■ kiüríti T ráciát A kiürítés határideje tekintetében még nem történt döntés. A kormány most egész Görögország területére ki akarja hirdetni az ostromállapotot, mert attól tart, hogy a Tráciáról való lemondás hírére zavargások törnek ki. Poincaré kedden hosszasan tárgyalt Parisban az olasz megbízottal, akivel megegyeztek abban, hogy az oroszokat meghívják a skutarii béketárgyalásokra!! Szovjetoroszország meghívásához már Lord Curzon angol külügyminiszter is kormánya nevében hozzájárulását adta, úgy hogy az oroszoknak a konferencián való megjelenése elhatározott dolognak tekinthető. A magyar paprikapiac katasztrófája Budapest, október 10. A szertelen drágulás következtében a paprikapiap természetesen majdnem teljesen üzlettelen. A keres let, a legminimálisabb, amin nem is lehet csodálkozni, ha ma egy zsák paprikáért 100.000 koronát kell fizetni a julius elejei 30.000 koronás árhoz képest. Az exportüzlet a devizarendelet megjelenése óta teljesen pang. Ugyanis a devizarendelet értelmében magyar koronáért nem lehet eladni, mert ez esetben a valutabeszolgáltatási kötelezettség a termelőt terheli. Internálás veszedelme fenyegeti Bndapesten a tőzsdei spekulánsokat Budapest, október 10. A legutóbbi idők tőzsdei bűnügyeinek legtöbbször az volt az oka, hogy egyes bankbizományosok és bankházak vakmerő módon kontremináltak a felek pénzével és papírjaival, A rendőrségre újabban rengeteg feljelentés érkezett, amelyek azt mutatják, hogy a legutóbbi tőzsdei hét is — noha. hogy a kontreminőrök számítása bizonyos mértékig bevált — meghozta a maga áldozatait. Egyremásra érkeznek a feljelentések a lelkiismeretlenül játszó bankbizományosok elleti. Az esetek legtöbbjében olyan hazárd módon folyt a spekuláció, hogy a spekulánsok számításai nem válhattak be még a legutóbbi tőzsdei héten sem. Ennek következtében számos cég nem tudott eleget tenni fedezeti kötelezettségének. s hozzányúlt a felek letétbe helyezett papírjaihoz. Emiatt ismét egész sereg bankbizományos ellen indították meg a bűnügyi eljárást. Kőrös Artúr dr. rendőrtanácsosi ma délre kilenc bankbizományost idézett be. Az előállított bizományosok vallomásából kiderül, ««így a kontremin-spekuláció milliós tételekben tette ki veszélyes játéknak a felek jóhiszeműen elhelyezett értékpapírokat. A ma délelőtt beérkezett feljelentések szerint eddig összesen több mint 20 millió korona kárt okoztak. A rendőrség ezekben az újabb esetekben a legszigorúbb eljárást indítja meg és hír szerint gondoskodni fog arról, hogy az illetőket a tőzsdéről kizárják és megindítsák ellenük: az internálási eljárást. Újabb sztrájk Budapesten Budapest, október 10. Hétfő a Budapest valamennyi férfiszahómühelyében hiába várták a munkásokat, mert sztrájkot kezdtek. A munkások 145 korona órabért, kérnek, a munkaadók pedig tiz koronával kevesebbet akarnak adni, ez az oka a sztrájknak. A külső munkások 168 koronát követelnek, nekik 160 koronát kínálnak a mesterek. Súlyos autószerencsétlenség Budapesten Budapest, okt. 10. kedden reggel 9 órakor súlyos szerencsétlenség történt a Szemere-utca és Alkotmány-utca sarkán. A jelzett időben az Országház-térről robogva jött a Szemere-utca felé az O. L. E. A. részvénytársaság egyik autója. Ugyanakkor a Lipót körút felől jött egy villamos kocsi. A száguldó autó a Szemere-utca és Alkotmány-utca keresztezésénél belerohant a pillamos pótkocsi hátsó perronjába, úgy, hogy az autó orra valósággal belefuródott a villamosba. Az automobil orra pozdorjává tört, Az automobilban 2 ember ült, Bendicsák Lajos 26" éves sofför és Zachnár Gyula 27 éves géplakatos. Mindketten súlyosan megsérültek. A villamos perronján szintén ketten sebesültek meg súlyosan, Kurucz István 35 éves tisztviselő és Liebner Antal 67 éves kereskedő. Könnyebben megsérült Floche Lujza 31 éves hivatalnoknő. ktitkđ Becgrad, október 10. Zárlat: London 277—280.50. Paris 480—482. Newyork 62.50—63.50. Géni 1180—1130. Milano 270—274. Prága 223.50—226.50. Berlin 2.03—2.15. Bécs 0.0830—0.0876. Bukarest 38.45—40.46. Budapest 2.50—2.53. Zagreb, október 10. Zárlat: Bécs 8.35— 8.85. Berlin 1.90—2.20. Budapest 2.40— 2.70. Bukarest 41—43. Miiano 2.67—2.71. London 2.76—2.83.50. Newyork 62.50—■ 63.50. Paris 471.50—475.50. Prága 219.50— 222.50. Zürich, október 10. Zárlat: Berlin 0.17.50. Hoiiand 207.75. Newyork 534.75. London 2363. Paris 40.27. Milano 22.72. Prága 19.20. Budapest 0.21. Zagreb 202.50. Varsó 00550. Bécs 0.00625, bélyegzett 000875. Budapest, október 10. Zárlat: Berlin 90—1.10. Dinár 34.40—36. Napóleon 9400. Prága 79.83. Zagreb 800—840. Bukarest 15.50. Milano 105—120.