Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)
1922-09-09 / 246. szám
1922. szeptember 9. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal mány a kül- és belföldi államadósságok konvertálását és a lei lebélyegzését készíti elő a legnagyobb csendben. Ez a hatalmas pénzügyi operáció az aranyértékü leire való áttérést jelentené. A lebélyegzés kulcsa ennek megfelelelőleg 4 :100 arány volna. A magyar koronát illetőleg nem zárultak le a kötött valutaforgaiom bevezetésének eredményessége fölött való viták. Tulajdonképpen itt a legnehezebb megmondani a közeljövő alakulásait. Popovics infláció-ellenes politikájától határozottan lehet eredményeket várni. „SzabadeJvü-párt“-ba tömörül a magyar ellenzék Huszonöt képviselő csatlakozását várják — Együttműködés a szocialistákkal Budapestről jelentik: Hetek óta folyt a tanácskozás abból a célból, hogy a parlament liberális polgári tagjait közös táborba tömöritsék és egyúttal olyan pártot alapítsanak, a mely szabadelvű és demokrata proígrammjdval a jövőben döntő szerephez juthat a magyar politikában. A tárgyalás már eredményre is vezetett, amennyiben az érdekeltek a legnagyobb örömmel fogadták az egy csoportban való tömörülés gondolatát. Ugrón Gábor például kijelentette, |hogy készségesen harcol az uj zászló alatt. A Rassay-p&rt azt az áldozatot is kész meghozni, hogy feloszlik, ha a körülmények úgy alakulnak, hogy az uj párt a mostani szabadelvű ellenzéki pártok kereteinek felbomlása •utján jöhet egyedül létre. Vázsonyi ÍVilmos hazatéréséig nem történik lineg a döntő lépés, de rögtön megkezdődik a szervezkedés, mihelyt a nemzeti demokraták vezére Budapestre érkezik. A szabadelvű ellenizéki politikusokat az a tény késztette a megmozdulásra, hogy az ország szabadelvű és demokrata polgárságának aránytalanul kevés képviselője van a parlamentben és igy legalább ennek a néhány nemzetgyűlési képviselőnek kell összefognia, hogy a szervezés révén döntő súlyú szabadelviipárt alakulhasson ki és súlya szerint vegye ki a részét a magyar politika irányításából. Számolnak azzal az eshetőséggel is, hogy a tél folyamán koncentrációs kabinet alakul és ebben az esetben a liberális ellenzéknek is vállalnia kell a ráeső részt, amit azonban csak úgy tud teljesíteni. ha egységes szervezete van a parlamentben. Keserű hangon beszelnek ellenzéki körökben arról, hogy sokan hirdették a szabadelvű programmot mig nem volt kezükben a mandátum, sokan agitáltak a numerus clausus ellen a választások idején, most azonban szépen hallgatnak az egységes párt berkeiben és megfeledkeznek összes ígéreteikről. Görögország kiíiriti Kis-Ázsiát azonnali fegyverszünet fejében-Elfogták az uj görög főparancsnokot — Újabb feir Konstantin király meneküléséről A kisázsiai eseményekről részint '.ellentmondó hírek érkeznek, ezért a jhelyzet nem teljesen áttekinthető. (Mig a török csapatok Szmirna mix',nyában gyorsan haladnak előre, az tarcvonal legnagyobb részén a görög Icsapatok ellenállása lelujult. A törökkők politikai ambícióit a könnyű győzelem kétségtelenül megnövelte, tmindamcllctt azonban a szövetségesek köreiben hangsúlyozzák, hogy a , török győzelemnek nem szabad befolyásolni a közel keletre vonatkozó megállapodások létrejöttét. A szövetségesek ragaszkodni kívánnak a békeszerződésekben és az azokat köivető közös határozatokban lefektetett elvekhez. A további vérontás elkerülése céljából a konstantinápolyi nagykövetek élhatározták, hogy az angorai borhiányt meg fogjak kérni fegyverszünet kötésére. Ha az angorai kormány jezt a meghívást elfogadja, a szövetséges csapatok főparancsnoka és .Vele a francia és olasz parancsnokok találkozni fognak a török és görög katonai megbízottakkal ízmidben, a semleges zóna határán. A Bosporust, Tráciát és Konstantinápolyi a szövetséges katonai erők mindaddig jnegszállva fogják tartani, mig a közeli Kelet kérdését a hatalmak a legkedvezőbb pillanatban cl nem intézik. A nagyhatalmak megbízottai értesítést kaptak kormányaiktól, hogy Görögország a fegyverszünet létrehozása céljából közvetítésre kérte fel a szövetséges kormányokat. Ennek alapján a francia, angol és olasz dragomán közölte az angorai kormány- Uyal, hogy Görögország beleegyezik haladéktalan fegyverszünet megkötése esetén Kisdzsia kiürítésébe, fia ezt a javaslatot elfogadja az angorai kormány, a tárgyaló felek a fegyverszünet feltételeinek megállapítása végett a semleges zónába találkoznának. .. , Berlinből jelentik: Dzselal Mahmudd, Kemal basa egyik bizalmasa, az angorai kormány békeföltételeiről a következőket mondotta; — A török nemzeti kormány most is, nagy győzelme után megmarad ^azok mellett a mérsékelt békefeltételek mellett, amelyeket az angorai nemzetgyűlés határozott el: követeljük, hogy Szmirna, Kisdzsia nyugati része a tengerparttal, Kelet-Trácia és Konstantinápoly visszakapják függetlenségüket, azaz török fennhatóság alá kerüljenek vissza. Az angorai kormány természetesen elismert és biztosítja a nemzeti kisebbségek jogait. Elfogták a görög gcneralisszimuszí, Londonból jelentik: A Reuter-iroda angorai távirata szerint azt jelentik, hogy Trikupiszt és több más görög tábornokot szeptember 2-án este török csapatok elfogták és a kemalista haderők főhadiszállására vitték, ahol Musztafa Kemal pasa vendége. Ödemis megszállása után 2000 főnyi török lovasság Szmirna felé nyomul. Angójából jelentik: Trikupisz görög tábornoknak az uj görög főparancsnoknak és más vezérkari tiszteknek fogságba jutását megerősítik. A görögök vesztesége 50.000 ember, akik közül 15.000 a fogoly. Menekül Konstantin király. A Petit Párisién londoni jelentése szerint oda az az athéni hir érkezett. hogy Konstantin király Athénből ismeretlen helyre utazott. Athéni politikai körök elkerülhetetlennek tartják a kormányválságot. A harctéri eseményeken kívül a gazdasági helyzetnek a drachma értékének csökkenése következtében beállott rosszabbodása is hozzájárul a politikai válság kiélesedéséhez. A Temps jelentése szerint a görög kormány azzal a tervvel foglalkozik, hogy Kisdzsia kiürítése után a hadsereget Khiosz szigetén demobilizálják. A kormány ezzel el akarja kerülni a zavargásokat, amelyekre a csapatoknak Athénben és Görögország belsejében lévő helyőrségekben való leszerelése alkalmat szolgáltathatna. Tanító és a csendőr Egy spliti újságíró, aki türelmes és pacifista a nemzetiségekkel szemben, a kormánypolitikával kapcsolatban, a felköszöntök során, ezt mondta: Több tanítót és kevesebb csendőrt. Több tanítót kell küldeni a magyarság mellé, több kultúrát és nemes jóakaratot kell a kormánynak azokra a vidékekre fordítani, ahol magyarok laknak, — nemzetiségek. Csendőr helyett, szurony helyett a kultúra napszámosaival volna opportunus, célravezető a konszolidációs politika, az államhatalom képviselőinek az a törekvése, hogy az ország békében, megelégedésben és jólétben éljen. Mert a csendőr nem lehet jó politikai eszköz, mert a csendőrrel csinált erőszakos egyensulyhelyzet törvényszerűen mindig erősebben és jobban gravitál — a békétlenség felé. A békétlenséget pedig, ha megnönövekszik csak újabb csendőrrel, ujab bszuronnyal lehet megtartani az alkotmány sáncaiba. Az abszolutisztikus intencióin politika egyet jelent az állam megrontásával, aggodalmak mesterséges szitásával, bajok megsokasodásával, hibák kimélyitésével és szakadékok kirobbantásával. A tanító — a kultúra — az egyedüli helyes, alkotmányos politikai eszköz nemzetiségekkel szemben, akiket megbékíteni és loyálissá nevelni óhajt az államhatalom. Tanítót — kultúrát a nemzetiségeknek — mondta a spliti újságíró — és mi magyarok keserűen gondoltunk arra a kuUurminiszteri rendeletre, amely kitiltja a magyarokat — az iskolából... — A törvényelőkészítő bizottság ülése. Beogradból jelentik: Triíunovics, a törvényelőkészitőbizottság elnöke szepteinber 15-re hívta össze ülésre a bizottság tagjait, ameiyen a hivatalnokokról szóló törvényt fogják áttanulmányozni. A vidéken levő tagokat táviratilag hívják össze. — Az igazságügyminiszter Parisba utazik. Beogradból jelentik: Markovics Láza igazságügyminiszter a legközelebbi napokban Parisba utazik, hogy ott a jóvátételt bizettságnál személyesen szerezzen információkat az SHS. királyság jóvátételi számlájának és követeléseinek helyzetéről. Hazatérése előtt az igazságügyin!niszter a Parisban tartózkodó Sándor királyt is informálni fogja a jóvátételi kérdésről. — Mezőgazdasági kongiesszns Novisadon. Novisadról jelentik: A mezőgazdasági ^ egyesületek szeptember lí. és 15-én Novisadon országos kongresszust tartanak. A beogradi és zagrebi egyesületek vezetői vasárnap, szeptember 10-én Novisadra érkeznek, bogy a kongresszus előkészületeinek munkálataiban résztvegyenek. — Francia sajtó a Siinnersel kötött szerződésről. Páriából jelentik: A sajtó általában helyesli Stinnesnek Lubersec-a! kötött szerződését. A Petit Párisién azt Írja, hogy ha a két állam érdekei az idők folyamán szoros összeköttetésbe hozzák a két ország kereskedelmi és ipari világát, akkor biztosan bekövetkezik a morális lefegyverzés is. De Valera állítólag fogságba került. A Timesnek jelentik Londonból: Eddig még meg nem erősített corki híradás szerint a köztársaságiak vezéreit, De Valerát és Erskine ChiL derst elfogták. Az utóbbi állítólag megsebesült,' T ^"" •- ' Vt ^ Mit szól hozzá ? — Az újságíró kongresszus alkalmából jóformán minden órára esik egy bankett. Attól félek, hoyy a vendégek máris jóllaktak Szuboticával. — Az egyetemek nemzetközi kongresszusa. Géniből jelentik, hogy a népszövetség tárgyalásai során a szellemi együttműködés bizottsága megbeszélte, miképp lehetne előmozdítani a nemzetközi érintkezést és biztosítani a szellemi tulajdon sérthetetlenségét. Alkalmas időben nemzetközi nagygyűlésre fogják összehívni a világ össszes egyetemeit, hogy a feladatok megoldását megbeszéljék. —- Támadják a belügyminisztert György herceg ügyének elintézése miatt. Beogradból jelenük: A »Tribunal éles támadást intéz Timotievics miniszterelnök - helyettes ellen a György herceg ügyében elfoglalt álláspontja miatt. A »Pravda« és még több demokrata lap intervjut közölt Timbotieviestől György herceg ügyében — írja a »Tribuna« —, de ezek a közlések teljesen alaptalanok és tendenciózusát, mert György herceg ügyében a kormány még Bitedben határozatot hozott, a királynak Marienb idba való utazása előtt és ennek a határozatnak végrehajását bízták Timotievicsre. A lap kijellemti, nem tudja, hogy Timotievics végrehajtotta-e ezt a megbízást, de amit eddig tett az ügyben — állapítja meg a »Tribuna*, az saját elhatározásából és saját felelősségre telte és erről a kormánynak nincs tudomása. A kormány nem is akar foglalkozni olyan kérdéssel, amelyre vonatkozólag már határozott és amit Timolievicsnek csak végre kell hajtani. Eszerint a kormány nem is kért és nem várt. semmi újabb utasítást Pasicstól — • Írja a »Tribuna« — ŐS' a pihenőn levő miniszterelnök nevét csak tendenciózusan vitték bele az ügybe. — Prágában cseh—magyar gazdasági ankétra készülnek. Prágai jelen tés szerint a cseh kormány az ötödik prágai mintavásár alkalmából közgazdasági ankétekéi kíván rendeztetni. A cseh—román és cseh—magyar közgazdasági ankéten kívül, amelyeken az illető államok közötti gazdasági érintkezés újabb alapjait fogják lerakni, a kormány a szakkongreszszusok egész sorára készül. — Olasz kölcsön Ausztriának. Becsből jelentik : Az olasz követ közölte az osztrák kormánnyá], hosry a hetven milliós lírás kölcsön első részlete gyanánt harmincöt. millió lira rendelkezésére áll a kormánynak. — Az olasz kommunisták megölték a Popolo altalja szerkesz-, tőjét. Milánóból jelentik t Ptncardanoban kommunisták megtámadták a fascistákat. Két fascistát •«köztük a Popolo d'Italia szerkesztőjét — halálosan megsebesítették. A fascisták erre felgyújtották a pépotthont. Cappi-volt képvj*, selőt véresre vértek.