Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)
1922-09-08 / 245. szám
4. oldal, BÁCSMEGYEI NAPLÓ iák at, akik-erre a célra az-állam garanciája mellett a Naro'dha Bankától hitelt kapnak. Az élelmiszerek elszáilitásará külön- vonatokat állítattak össze, hogy késedelem nélkül rendeltetési helyükre jussanak. Teljesítik a rokkantak követelését Többször megírtuk, hogy a rokkantak a hátralékos rokkantdijak kifizetése miatt erélyes akcióra készülnek. Az akcióval való fenyegetésnek meg volt a hatása. Beogratíból jelentik, hogy a szociálpolitikai miniszter előterjesztésére a kormány elrendelte, hogy az első évről hátralékos 6 millió dinárt azonnal fizessék ki a rokkantaknak. Augusztus havára 10 millió, szeptember, október és november hónapokra 30—30 millió dinár kifizetését rendelték el. Ilyen módon összesen 106 millió dinár kerül kifizetésre. Zerjav szociálpolitikai miniszter csütörtökön elutazott Ljubljanába a rokkantak nemzetközi kongresszusára, ahol ismertetni fogja az általa kidolgozott rokkanítörvény tervezetét. 1922. szeptember 8. Valaki közbeszól, hogy mi történik majd a siberekkel? — Tekintettel arra, hogy azok mozgó emberek, azok ellen csak úgy lehet védekezni, ha őket * felfüggesztjük.« Az ötlet csakugyan eredeti és Friedrichre vall. Félő azonban, hogy technikai nehézségek miatt tudniillik. Az első feltétel ugyanis, hogy újra Friedrich István legyen Magyarország miniszterelnöke. A nagybankárok azonban a saját jól felfogott érdekükben mindent elfognak követni, hogy — ne- legyenek túszok. A bankárok -nem nagyon szerelnek túszok lenni. nehezen lehet majd megvalósítani. A j k Tiedi icegrat van egy nagyszerű Ötlete Biztos módszer a magyar korona megjavítására Budapest, a képviselöház folyosója. Újságírók és politikusok az ország válságos helyzetéről beszélnek Közéjük áll Friedrich István is. Árról folyik a szó, hogy miképpen lehetne a mostani nehéz gazdasági válságból kiutat találni. Friedrich István emelt hangon rögtön programműt ad: — Garantálom, hogy hogyha a miniszterelnöki széket megkapom. Sióra alatt rendet teremtek. Nem kell itt mást csinálni, mint. a nagybankok igazgatóit lefogatni. Kitünően tartanám őket, szabadon választhatnának Budapest Tégszebb lakásai között. Elláthatnák magukat minden földi jóval. Ellenben kijelenteném, hogy ök a magyar korona túszai s1 amíg Zürichben vagy bárhol másutt a magyar koronát nem engedik a maga valóságos értékére felkapaszkodni, szemészabadságuk látja majd a kárát Állott uihor i Irta: moher Károly A -szerpentinről most porzik alá a szán. A müut egy-egy szélkaparta puszta helyén billenve fáról és nyöszörög a jármű, majd ropogva süpped vasalt talpa alatt a talaj. Metsző, gúnyos a szél, fütyülve kutat nyitást a kocsis bundáján, s hátul ülő két utas lábzsákján. A kocsisnak csak a szeme látszik, azzal kémleli a fehérséget, alakja meg nem ing a zimankóban, mintha rohanó kristályszoborrá fagyott volna a bakon. Hallgat, mint a természet gyermeke, ha anyja haragszik. A hátulütők? Ki tudja, kit takarnak a súlyos prémek, plédek és kendő. Nagyvárosiak lehetnek, hetyke, palotás lelkek, akik nem hisznek olyan erőkben, melyeket emberi akarat még igába ne hajtott volna. Vihar .van, huszfokos hideg, távol a kultúra 'és közel a vadon minden kíméletlensége, hajléktalanság, éhes ordas és a zárt falak közt élő fóbiája a végtelen idegest képzetétől, semmi az ezeknek, akiknek e kegyetlen időben is egyre jár a beszélőkéjük! Ha fukar is a szavuk a hidegtől, rövid mondataik tőrként döfik át az őket védő állatkei. Csiszolt, gyilkos kis mondatok azok, emberre, elevenre találnak, Kja, aki ilyen is beszél, annak fűtve ja belseje s mindig okádni való a tüze. j A méb/h'a.r’gu lehet a férfi, sóhajjal jtezát: Mélyen szán volt az a gyermek! S'feje fölött' hogy ssarettfk egymást ssufecücai morfinisták — Orjőngő beteg- egy ssuboticai kávéházban — A hadosztály parancsnok Két évvel ezelőtt találkoztam először morfinistával. 1920 májusában, a zemun—beogradi személyhajó fedélzetén egy szerémségi orvossal hozott össze a véletlen. Sápadtarcu, alacsony, szőke ember volt, akinek szeméből fiatal kora dacára mély fáradtság, nosztalgiaszerü nemtörődömség áradt ki. — Minden mindegy- — ezt mondták a szavai, ezt mutatták a mozdulatai és meglepő egykedvűséggel beszélt a világeseményekről, forradalomról, bukásról, amelyben ö is forradalmat csinált és ő is elbukott. Mintha egy távoli!'ismerősének régi történetét mesélné el, úgy beszélt a magyarországi proletárdiktatúrában vállalt szerepéről. Stromfeld egyik hadosztályának volt a paracsnoka, résztvett a kassai hadjáratban, előrenyomult, visszavonult, mint orvos, csapatot vezényelt, forradalmat diktált, éjszaka átúszott a Tiszán a románok elöl, gyalog ment Budapestre, megcsókolta a feleségét, azután pedig lerongyolódva, gyalog szökött át Jugoszláviába . . . Csak akkor döbbent fel apáíhiájából, amikor családjáról kérdeztem. Válasz helyett morfium-fecskendői vett elő a zsebéből. — Ez a családom — mondotta. — Amióta eljöttem, nem hallottam az asszonyáról, a gyermekekről. Azt mondják, letartóztatták őket. Hol, merre vannak, nem tudom. Azután ott, a hajón, a viz közepén feltörte kabátujját, szabad helyet keresett a karján, ahová az injekciós tüt beszúrhatja és sem velem, sem a többi utasokkal nem törődve, fecs(SaS&tKSKWHS SXCaaRSRBMHtBi hau gon ömlött, meddő feleség védő kezese csattant belőle: — Minden gyermek szép! Azt hiszi, | férj és feleség mindenütt civódik? János gavallér . . . Ä férj arccal a magasba fordul, mintegy égnek panaszol: — És a feleségének gyermeke van. Óh, a gyermek, az aranyos háttér, a bűbájos villámhárító . . . És megmozdul az asszony bundája, méreg dagasztja azt is, mig viselőjéből süvít a civódó keserűség: — Ne feszegessük ezt. Ki tudja, milyen családi boldogság várt volna rám, ha nem maga a férjem ... — Ha nem én? Hát ki? Talán János? Ez a vidéki intellektuell? Hallotta, mikor fitogtatta ezt a szót, hogy >tnillió<? — Nem figyeltem. De láttam, hogy milyen milliót teremtett a feleségének. Gyermek, jómód, kényelem, közmegbecsülés, nyáron a Hyeres-szigetek . . . — És falu. Nyári unalom, a főváros vidéki túlértékelése, leplezetlen kopaszság és este 9-kor ásitás. — Együtt ásítanak. Jobb kelten együtt ásítani, mint egyedül öklöt rázva . . • — ügvan, Lóri, maga nem is rázza az öklét, ha egyedül van. Maga egyedül sincs soha- . . . Apró szélrohamok, köiykei a fölső förgetegnek, zümmögtek a házaspár füle körül De nem .is ügyelték, saját perpatvaruk, szokott viharuk előszelében. Az asszony már a hidöggei rs farkasszemet nézett, nyakig bujt elő a .feje, hogy, COS^a a$!a >nfy.M kendőzte be a morfiumot. Miközben pedig az izmok rostjai között összegyűlt mérget lassan szétsimitotta ujjaival, ismét feledni látszott forradalmat, menekülést, családot. Csak percek múltán folytatta a beszélgetést: — Azóta, hogy eljöttem, ezzel tompítom az idegeimet, ezzel csillapitom a fájdalmakat. Tudom, hogy egy év mulva elpusztít a morfium, de mégis szükségem van rá, ha azt nem akarom, hogy azonnal megörüljek. Mielőtt Beogradba érkeztünk, még egy injekciót vett — az őrület mákonvát az őrület ellen. Azóta, valahányszor morfium-fecskendőt. látok,‘.tompán döbben belém a szerémségi orvos1 szava: — Ez a családom. A télen egy grafológushoz mentem íenyérjóslásra. A szállodai ágyon mozdulatlanul, sápadtan feküdt és amikor kábulatából felrázták s bejelentették neki, hogy vendége érkezett, tétova mozdulattal' először az éjjeliszekrényen heverő morfium-fecskendő után nyúlt. Csak a méreg hatása alatt kezdett eszmélni és íranszszerü állapotban mondott — igaz, vagy valótlan — ítéletet a jövendőről. Szlovéniai rokkant tiszt volt a grafológus. Idegbajt szerzett a háborúban, az asszonya elhagyta, azóta városróivárosra hánykódik, egyedül morfiumüvegcséiének kíséretében. .— A saját tenyeréből nem jósolt magának? — kérdeztem tőle. — Én grafológia nélkül is ismerem a sorsomat .— mondta ideges neve-LiuesnttMawK — Mikor magával vagyok, egyedül1 vagyok. Nem csuda, ha elvágyómmaga mellől emberek közé! , — Emberek közé? S azért járjuk az ország négy- (sarkát látogatás címén. Hogy emberekhez jussunk el, azért kell nekem e vadonon átevickélnem. Ördög vigye a gusztusát, most kényelmesen ülnék a klubban . . . — Melyikben? Maga kávéházal és nem tagja semmiféle klubnak . . . — De igen. Az unatkozó férjek klubjának. — Maga nem unatkozik, maga gyűlöl — Lórácska, drága, csak egyformák gyűlölik egymást. Az erőfeebb csak unja a gyöngébbet. — Az erősebb? Én nem unon magát. Ezt a. szánkót sem unom, mivei automobilom nincs . . . — Kopott már ez a szekatúrája. Már nem izgat az autó, melyet édesapja, az a tehetségtelen hazárdőr elbörzézett . . . — Mielőtt maga. szökött volna meg rajta a szeretőjével! — Elég! — Dehogy elég, most kezdem. Miklóskám! Maga egyszer kloroform« rablónak mondta az apámat! — Az is. A !egveszedelmesebb emberfajta. A vagyon látszatával szédíti meg gyanútlan ufitársál. Az asszony, szinte nőni látszott, olyan hévve? mondta—, Csak a kocsis hallja, msg a hegyek. Máz úgy ‘ettem a félesége, hogy tudtam, hogy maga alapjában meg csalt csaló. Annyi jó üzlet után csinált ?gy rosszat is. Hogy miért menkmléssel. Még két hónap ... és keserűen mutatott a fecskendőre. * Minderre döbbenettel kellett vissza-' emlékeznem, tegnap este, zeneszó; mellett a suboticai Városi kávéház-; ban. Mikor — éjfél után — a cigány/ inár csak egy társaságnak húzta a' hallgatót, sápadt, feldúlt arcú, krisz-i tus-szakállu fiatalember rontott be a helyiségbe. A vendégek, a pincérek,1 a cigányok riadtan fogadták a zavart! kinézésű embert, aki széles gesziu-í sokkal, remegve és haját tépve tűnt! elő az őszi éjszakából. Üldözött vadként húzta össze magát a pHisspani-! lag egyik sarkában. Érthetetlen sza-‘: vakat dadogott és bocsánatot kért,! hogy elkésett az esti előadásról, de öl gentleman és úriember, akárcsak! Bányai főhadnagy, hanem az anyja,'! az nem az ő anyja, a gyógyszerész! barátja pedig negyvenfokos lázban’ fekszik, akit neki meg kell látogatnia.! A műtermében azonban szívesen lát-! ja vendégül a társaságot . . . Gesztusai közben szétnyílt a letöltője, amely alatt csak bricsesz-nadrág! és hálóing takarta sovány, remegő: testét. '■ Pár perc múlva megérkeztek a hoz-,' zátartozói, akik az utcáról kétségbeesetten nézték a szerencsétlen emberj vergődését. Egyik barátja bejött érte1, a kávéházba, de ő éppen akkor egyik! vendégnek a vállára borulva panasz-! hódolt, hogy nem akarják gentleman-! nek tekinteni. A szavaiból meg lehetett’állapítani, hogy festőművész. Ezt megerősítette a. barátja is. A háború megviselte az! idegeit, a fegyverszünet után haza-' jött munkáját folytatni, azonban nem! tudott érvényesülni és a morfiumban! keresett vigasztalást. A méreg teljesen tönkretette az idegeit és az elme-! baj pár hónappal ezelőtt kitört rajta.; Gondos ápolás után sikerült talpraállítani, de morfinista barátaitól ismét morfiumhoz jutott és most, mert; ezt megvonták tőle. időközönként a; morfium-delirium vesz erőt rajta. — Olyan ez a roham — mondotta; a beteg barátja — mint a szeszivó j ember deliriuma. A morfinistán olt- * hatatlan szomj és vágy vesz erőt a,: töte megvont morfium után. Titkos és\ szervezetlen szervezetük van minden! városban, ahol morfinisiák vannak! nek sok faja van . . . A férj fölugrott és igy kiáltott: — Hé, megálljon, kocsis! Mi vaní I itt? —. Azzal a browningját rántotta; I elő és belelőtt a szántól jobbra ühegöj j| állati pofába. Több dördülésre hőköl' ve állottak meg a lovak, mire Miklós* ur reszketve bukott vissza a- párna-! zott ülésbe. Felesége sikoltott és kö-‘ nyörögve fordult a kocsishoz: — Az Istenért, hajtson! Rs a szán veszett iramban ért kiaz erdős völgyből a folyó síkjára.* Senki se kérdezte, mi1 történt, hátra se, * néztek, csak a kocsis viszonylagos! i nyugalma volt megnyugtató. Sinekl hez értek, a lovak prüszkölve lassították a lépést. Lóri nyerte vissza I legelébb a hangját: — Szégyelem magam. Maga most az életemet mentette meg!? A kocsis hátraszólt: — Instálom, tanyai farkaskutyát lőtt le a naccsás ur. Ha farkas lett volna, rég megérezték volna a lovaim. jj Csak az a sok lövés, abba az ártatlan jószágba, az ment kárba. Szinte meg-, bokrosodnak ezek a iszelid táltosok... A férjből még a nagy érzés beszélt: — Én farkasnak néztem . . . Lóriból már megint az állott vihar ! zúgott, magával hozta a völgytorokból: — Magának kezeügyében van a fegyvere, mikor velem vitázik? Nem is tudtam, hegy ilyen ijesztően erélyes! És Miklós ur visszazökkent az elejtett hangba: — ÓJí, a. gyűlöletnek sok faja van. jA iegbárjgyubb ia^onbáu a ioyegiasj "i M \ Vándorok az őrület országúján
