Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)

1922-09-17 / 254. szám

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

1922. szeptember 17.

10.. oldal.

is kaphat, mert a hotelekből is kitelepítették a szovjethivatalokat s azokat is visszaadták rendelkezésüknek,

— Jellemző, hogy Moszkvában | az opera minden este iari előadást. Nem tüdőm, milyenek a helyárak, hogy kik járnak színházba, mi a misszió részére ícntartott két páholyban ültünk. A színház teli volt A színházi publikum legnagyobb része fehér vágysötét orosz inget viselt, nő nagyon kevés volt a színházban. Mikor mi elindultunk, a misszió székhelyéül szolgáló palotából, az útvonalon kigyultak az ivlámpák s égtek, inig mi az operához rtem értünk. Máskor: az utcák nincsenek világítva.

— Az operában valami orosz balletet játszották. Én, aki Newyork, London, Paris operáiban jártam s a háború előtt is, azóta is láttam elsőrendű balletelőadásokat soha még ilyen kitűnő előadást nem láttam. Kiállítás, szereplők mind elsőranguak voltak.

— A publikum rendkívül megértő és hálás. Tapsokban nem fukarkodnak. Az emberek a színházban mintha felszabadulnának a szovjei nyomasztó rendszabá- j lyai alul. A szinház a régi, boldog idők illúzióját is nyújtja számukra.

— Egyébként a terror még minidig igen nagy. A falakról plakátok ‘ordítanak halált minden árulóra, minden élelmiszer eltitkolóra s a kapitalista termelési rendre, amelyet közben a szovjet lassan feltámaszt.

— Vörös katona is sok van az utcán. A plakátokat is vörös katonák őrzik. A hadsereg egy része nagyszerűen van felszerelve. A katonák a régi orosz egyenruha-. kát viselik, olyan rohamsipkájuk I

— Valószínűleg már sok őzet és zergét lőttél? — kérdezte tovább a főherceg, aki kitünően mulatott az alpesi Münchhausennel.

— Ajjaj! Ami vad errefelé hiányzik, azt majdnem mind én lőttem. Hát te mi vagy?

En úgy- privatizálok, — felelte mosolyogva a Fenség.

— Szóval: lopod a napot. És az apád mi volt?

— Császár,* — felelte az igazsághoz híven a főherceg.

— Te, vigyázz! Ne hazudozzál (ilyen hangosan. Ha a csendőr i meghallja, bevisz a dutyiba. Vannak testvéreid?

— Volt egy.

— Hát az mi; volt?

— Császár.**

— No de ilyet! — nevetett Hansl. — Ekkorát hazudni! Vájjon hol tanultad? Hát gyermekeid vannak-e?

— Hála istennek, vannak. Itt van mingyárt a Franzl.

— Hát az mi?

— Császár.*

A jámbor paraszt majd megfulladt a nevetéstől s gúnyosan kérdezte .: — Több császár nincsen a famíliádban?

I — De igen, — felelte Ferenc Károly. — Van még egy. A Maxi. ! —* Az is császár? — düledezett a Hansl.

— Áz is.**

A vadász odavolt a kacagástól s igy szólt:

*) Eerenc császár.

**) Ferdinand. i,

■, *) Ferenc Józseí.

mexikói császár. . -van, mint amilyen a német katonáknak volt, csak posztóból s rajta egy piros szovjetcsillag. A jól felszerelt, jó ruháju, tiszta orosz katonák mellett kissé groteszkíil hat, hogy vannak katonák mezítláb, rongyos ruhában s a fegyverük spárgán lóg.

— Oroszországban 'általában nem jósolnak hosszú életet a szovjetrendszernek. A rendszer legjobb hívei is azt mondják, hogy két esztendőbe telik, amig a kommunizmus csendesen átalakul s aztán kimúlik.

Ezeket mondotta Baruch Vilmos, aki Suboticáról Párison át Cherbourgba utazott, ahonnan nyolc hónapi távoliét után Newyorkba tér vissza, novemberben pedig újra kimegy Oroszországba.

Találkozásom a vágyakkal

.»Vágyak nélkül élni — félig hálák —- mondja Oscar Wilde — valahol és akinek nincsenek tervei, céljai, vágyai, az valóban szegény, kifosztott koldus-vándora az Élet országújának, amelynek göröngyös mesgvéin ezek a vágyak jelentik a mérföldköveket. Lázasan és fáradtan loholunk ezek után a mérföldkövek után és ha egyet megkopva és megszaggatva elérünk, fájdalmas várakozással kell már a kővetkezőre gondolnunk és utána törtetünk. Az egyik több mérföldkövet ér el, a másik hamarabb megfárad és kisebb utat tud csak megtenni. De mindannyian loholunk a vágyaink után, nagyot akaró és kevéssel is beérő, szines tervü és szürke életű, örömös vágya és szomorú beteljesülésü emberek.

Kerestem az élet országújának ezeket az uj fordulót jelentő mérföldköveit, kutattam a különböző emberek más-más tervei között és találkoztam a Vágyakkal. Az egyik nemes volt és szép, a másik önző és

— És te csak olyan közönséges privát vagy?

— Igen, mert nem akartam császár lenni. Ha akartam volna, én volnék a császár és sétálhatnék Bécs városában, biborpalástban, koronával a fejemen és szceptrummal a jobbkezemben és hallgathatnám veled a brokáttal bevont várudvarban a burgzenét.

A hegylakónak már könnyek potyogtak a szeméből a sok nevetéstől, mert ilyen ügyetlen hazuggal, mint ő gondolta, még soha se találkozott.

De megszűnt nevetni, amikor beértek Ischlbe s ott a város lakói meg a nyaralók és a fürdővendégek mind mély kalapemeléssel köszöntötték a főherceget, sőt egy udvari ember ceremóniásan közeledett hozzá és Fenségnek szólította. Ekkor megszeppent a nagy vadász, aki a tartomány összes őzeit és zergéit elejtette és belátta, hogy sohase lőtt ennél nagyobb bakot. Most bezzeg a síráshoz állott közelebb, mint a nevetéshez és biztosra vette, hogy hűvösre teszik, s nem lévén jártas a büntetőjogban, attól is félt, hogy fölakasztják.

De a sorsa nem lett ilyen szomorú.

Amikor ijedtében térdreborult a főherceg előtt és bocsánatot kért tőle, amért oly tiszteletlenül mert társalogni vele, Ferenc Károly mosolygott és egy aranyat ajándékozott neki a szives kalauzolásért, s csak ennyit kérdezett tőle mosolyogva:

—..No-hát, ki hazudott?

kicsinyes, de. valamennyi . emberi Ezeket a furcsa és megejtő találkozásokat pergetem Je az emlékezés mozi-vásznára,

:*

Egy szegény lány, valami masamódféle. kis bolti elárusitólány, vagy eféle, vágyakozó sóhajjal űzte az ábrándjait:

— Csak ne kellene a hideg téli reggelben fázva, dideregve ott várni a szürke üzlet-redőnyök felgördülésére. Csak ne kellene a tüdővészig belegörnyedni a munkába és a félelmes estéken hazafelé a piszkos kis külvárosi utcában azon gondolkozni, hogy mi lesz a vacsora. Csak néha sétálhatnék én is szép selymes ruhában a fényesen ragyogó utcákon és csak jönne egy derék, becsületes ember, aki levenné rólam, szegény, törékeny lányról az élet súlyos gondjait, valami iparos,- vagy kereskedősegéd, akinek a felesége lennék és rendben tartanám a házatáját.

így sóhajtott fel a szegény lány. A gazdag, a kényeztetett pedig unottan és újabb élményekre várva ezeket mondta egy őszinte percében:'

— Unom már a fehér lányszobát, ahol délig kell lustálkodnom a selymes paplanok alatt, hogy valahogyan elüssem az időt. Unom az egyhangú mindennapi korzót is, meg a hazug udvarlókat, az egyforma kis flirteket. És mennyire terhemre van már a rólam való örökös gondoskodás . . . Uj életet • szeretnék, álból nem engem irányítanak, mint tehetetlen bábut, hanem kiszakadva ebből az unalmas környezetből uj embereket, uj férfiakat, uj könyezefef, ahol én fennék mindenki imádott bálványa , . .

*

Egy kisgyermek fájdalmas panaszait is sokszor hallgattam. Az emberi öntudat ébredezett benne, amikor türelmetlenül igy kergette a vágyait:

—* Meddig tart még ez a rabszolgasors? Miért kell akkor élnem, ha nem lehet önálló akaratom és minden mozdulatomra a szülök, nevelők és tanárok ügyelnek? Mikor leszek már én is ember, aki magam szabhatom meg napjaim folyását? Mikor lesz végre nekem is annyi jogom, mint a felnőtteknek és mennyi keserves évet kell még átszenvednem, amig engem is meghallgatnak, az én véleményemet is tiszteletben tarják?

így toporzékcít fiatalos türelmetlenséggel a gyermek. És az aggastyán, aki már az utolsó mértföldkövet is elérte, akinek már nem is lehettek tervei, az emlékezés ködén át igy vágyakozott:

— Csak még egyszer lehetnék fiatal! Csak egyetlen egyszer térne viszsza boldog és drága gyermekkorom, hogy ne a szánalmas aggot tisztelnék bennem, hanem az életbe induló ifjú erejét csudálnálc és irigyelnék. Még csak egyszer lehetnék fiatal, hogy újra kezdhetném jobban, okosabban szegény, elrontott életem , . .

*

Egy politikus, inkább próféta, aki a világbéke megteremtését tűzte ki beszélt:

— Mikor lesz már a béke úrrá a népek felett? Mikor szűnik meg a gyülölség, a fegyverkezés1, a tömeggyilkosság? Vajha elérkezne mielőbb az a kor, amelyben a háború fogalma ismeretlen lesz a boldog emberek előtt és a nemzetek testvéri megértésben élnek egymás mellett . , .

És megcsörtette kardját a katona és türelmetlenül küldte felém véres vágyait:

— Fegyverkezés nélkül nem állhat fenn állam és meddő törekvés az örök-békét hirdetők igéje. Háború kell, véres leszámolás, mert csak az erősebbnek van joga az élethez. Meddig tart még a tétlenség, a lázas készülődést szeretném már és a harctereket, ahol. végre megint elememben leszek és áhof hőstetteimért kk tüntetnek, j

:*

Még sokszor találkoztam a Vágy-;' gyai. Mindig másképp és mindenkor; furcsa ellentmondásokban nyilatko-! zott. Hallottam papot, aki a szeretetett áhítozta a szószékről és láttam olyan! hívőjét, aki gyülölségre uszított. Szánakoztam szegény éhezőn, aki egy falat kenyérre vágyott és megütköztem! jóllakottakon, akiknek a kalács sem: ízlett, Csudáitam idealista lelkeket,! akik szebbé akarták tenni a világot; és ismertem lírai! költőket, akiknek: egyetlen vágyuk az volt, hogy néhány koronájuk legyen egy kávéra...

Ezerszer és ezerféleképpen jötteki elém a Vágyak, hol finoman, hajbókolón, hol meg brutális türelmetlenséggel. Sokfélék voltak, furcsák és eg-j zótikusak is, de műidig emberiek.! Ezen az egy közös vonáson kívül; még csak abban egyeztek, hogy mi-; helyt elérte őket az Élet vándora,; már nem kellettek, már értéktelenek1 voltak és meg sem pihenve, már törtetett a vándor egy újabb, távolból csalogató mértföldkő után . . ,

Örök törtetés ez és nincs, jaj, sehol; sincs beteljesülés . ä s j

a. f.) 1

Uj sakkjáték jós divatka

A fead’jáíék (Kriegsspiel)

Egyes sakk-körben néhány nap, óta szenvedélyesen hódolnak egy, nálunk eddig alig ismert játéknak, aí hadijátéknak (Kriegsspiel). A londoni sakk-kongresszus alkalmával az; érdekes játékból két alkalommal versenyt is rendeztek s a kombmativ; lehetőségek, számítások és érdekes, mulattató fordulatok egyaránt lekötötték a játszók és nézők figyelmét.; Szabályait magyar nyelven még sehol sem közölték.

A hadi-sakk a rendestől csak abban különbözik, hogy az ellenfelek, alak két külön sakktáblánál ülnek, egymás lépéseit nem látják. Az el-: lenség rejtve van; a cél: haderejének; felállítását kipuhatolni. Győz az, aki-j nek ez jobban sikerül.

Az ellenfél lépéseire a bíró bemondásaiból lehet következtetni, aki egyj harmadik táblán mindkét fél állását: követi. , j

A biró mindkét játékos által ért-, hetően jelzi: j

1. hogy lépés történt (»világos lépett«);

2. ütés esetén megnevezd a mezőt,! ahová ütöttek »sötét ütött e4-re«}; j

3. ha sakk áll, informálja a játszókat, hogy azt mely irányból (a viz-j szintes, a függőleges vonalon, a király állását keresztező rövidebb vagy hosszabb átlón, avagy a huszárral) adták;

4. megmondja, ha a megkiséreftt húzás lehetetlen (»nem megy«);

5. végül — ezt azonban csak a; húzáson lévő fél kérdésére — közli,, hogy a kérdező üthet-e valamely, gyalogjával (»van-e ütésem gyalog-; gal?«).

Ez utóbbi szabály á puhatolódzás. fő eszköze. Minden lépés előtt sza-i bad ezt kérdezni, de a kérdezés az-( zal a kötelezettséggel jár, hogy aj kérdező köteles legalább egy ütést. bármely gyalogjával, megpróbálni^ Ha a kérdezett gyalogütés lehetséges, meg kell azt tenni, mint általában minden megkísérelt lépést A; kérdezést az ellenfél is hallja.; (»Megy ez?« s mutatja a bírónak, melyik ütést próbálja.)

Az uj játék népszerű lenne, ha — nem három sakktábla lenne hozzá szükséges.

MA VAN

a Magyar Párt nagygyűlése!