Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus (23. évfolyam, 208-236. szám)
1922-08-11 / 218. szám
1922. augusztus 5 1 BACSMEGYEINAPLC 3. oldal. Siitóieai vasutasok jóléti ig-aagatőságot szerveznek A munkásbiztosiíásről és beíegsegéiyezésrői szóló törvény értelmében a vasúti tisztviselők és alkalmazottak, valamint a végleges és ideiglenes vasúti munkások számára külön jóléti intézmények alakítandók, amelyek az egyes vasutjgazgatóságok kebelében teljesen önálló hatáskörrel működnek. A megszervezendő vasutas jóléti igaz-S atóságnak a betegsegéiyzö- és nyugijügyek fognak a hatáskörébe tartozni. Az uj intézményt mindeddig a költségvetés hiánya miatt nem lehetett megvalósítani, miután azonban a költségvetés most törvényes formában módot nyújt a jóléti igazgatóság létesítéséhez, a megszervezést a közlekedésügyi minisztérium máris elrendelte. A miniszteri rendelet értelmében a suboticai vasúi igazgatóság területén inüködő vasutasok jóléti igazgatósága Suboticán fog működni és ennek ve- j vetőjévé ár. Vidor Imrét, a vasutigaz- i gaíóság jogi osztályának titkárát j igazgatói rangban nevezték ki. Dr. \ Vidor igazgató márts megkezdte az uj* hivatal megszervezését, amely rövid j időn belül meg is kezdi működését. j A magyar miniszterelnök a kereazlézsy sajtó antiízemiíizmusa ellen .'•••l;Törvényjavaslat készül a magyar korona védelmére Budapestről jelentik: Az egységes jpárí intéző-bizottsága egyhangúan elfogadta az adójavaslatokat. Hátra Van még a nemzetgyűlés pénzügyi I bizottságának és a parlament plená-l j-is ülésének tárgyalása, de az egy-** téges pártnak a javaslat mellett’ megnyilvánult egyöntetű elhatározd- f Sa biztosiíja a javaslatnak törvény- i erőre emelkedését. A pénzügyminiszternek az adója- I Vasiatokon tett módosításai meg-f nyugtatták a párt aggódó tagjait és | giég azokat is, akikre az első perc-; ben hatással volt Gaal Gaszton kilépése. A javaslatok nemzetgyűlési tárgyalásánál két irányzat áll egymással szemben: a merkantil és az agrár irányzat. Gaal Gaszton szerint a merkantil irányzat győzött, az egységes párt szerint az agrár irányzat — hozott áldozatot. Gaal Gasítonc az egységes párt tagjai közül senki sem kővette. Gaal Gaszton kilépését ma már csak episódnek tekintik és azt hiszik, hogy Gaal Gaszton az adójavaslatok !etárgyalása után, ha nem tér is viszsza a pártba, támogatni fogja a kormányt. Gaal Gaszton Szcitovszky Bélához, a nem2 etgyülés alelnökéhez, ma levelet intézett, amelyben bejelentette, hogy lenond a nemzetgyűlés elnöki tisztségéről. Komoly formában terjedt el az a hir, hogy Gaal Gaszton személye iránt a nemzetgyűlés minden pár: Inál egyformán megnyilvánuló bizalom miatt egyelőre függőben hagyják az elnökség betöltését és csak az adójavaslatok letárgyalása után kerül a sor az uj elnök megválasztására, ha Gaal Gaszton továbbra is ragaszkodnék a lemondáshoz. Más oldalról viszont azt hangoztatják, hogy Gaal Gaszton lemondása befejezett tény és az elnökválasztás ä nemzetgyűlés összeülése után meg log történni. Az uj elnöknek Szcitovszky Bélát, a jelenlegi alelnököt kombinálják ,az ő helyébe pedig Almássy Lászlót emlegetik. Politikai körökben ma elterjedt két hir állítólagos kormányintézkedésekről. Az egyik szerint a kormány felhívta a királyi ügyészség figyelmét arra, hogy a lapok közléseit kisérje fokozottabb figyelemmel és amennyiben felekezeti izgatás ismérveit látná íenforogni, ]í jón el a törvény legszigorúbb r ideikezései szerint, A másik hír pedig arról szói, hogy a kormány a korona árfolyamával való bűnös manipuláció meggátlására és általában a közgazdasági érdekek ellen elkövetett üzelmek megakadályozására törvényjavaslatot készít elő és ezt a legrövidebb időn belül benyújtja a nemzetgyűlésnek. Budapestről jelentik: Bethlen 1st ván gróf miniszterelnök magához ké rette a kormányt támogató iapol szerkesztőit. Megjelentek igy a miniszterelnökségen a 8 Órai Újság, A Nép, Szózat, Új Nemzedék, Nemzeti Újság és a többiek. A miniszterelnök körülbelül háromnegyedórán át beszélt a megjelentekhez, kifejtvén, hogy nagyon helytelenül cselekszenek és teljesen a kormány intenciói ellenére, mikor az antiszemitizmust szolgálják. Hangsúlyozta, hogy ha S például Grün Mór ügynök csalt, ne Írják azt, hogy a »zsidók csalnak«, — ezt különösen a Szózat-bán és a Nép-be ti tapasztalta, — ne támadják a drágaságért a zsidó bankokat, mert a drágaságot éppenséggel nem a bankok csinálták, hanem részes abban mindenki. Nem az jelenti a kormánypárti lapot, hogy az hasábjain a zsidóságot szidja és szítja az antiszemitizmust. Ha a kormány egyes intézkedései esetleg nem is tetszenének, Írjanak róla őszinte kritikát, de ne zsidóellenes tónusban, mert ezt a jövőben nem fogja eltűrni. Felhívta f a megjelentek figyelmét arra, hogy ' utasítást adott ki az ügyészségnek, hogy már holnaptól kezdve e téren a legnagyobb figyelmet fejtse ki és amely lapban ilyen hangnemet tapasztal, az illető lapot koboztassa el. Erélyes rendszabályok a forgalmi mizéria megszüntetésére — A vasú tigazgat óságok konferenciát tartanak Beograd ban — A vasúti közlekedés mizériái és az a helyzet, mely már évek óta meghiúsítja a forgalom zavartalanságát, megbénítja az ország kereskedelmi és gazdasági életét és a spekulációnak, visszaéléseknek vált a melegágyává, végre arra bírták rá a közlekedésügyi minisztériumot, hogy módot keressen a vissszás állapotok megszüntetésére. A közlekedésügyi miniszíériumban Szíánics miniszter és Avramovics államtitkár részvételével az ország valamennyi vasutigazgatóságának és a Délivasut igazgatóságának megbízottai augusztus 16-ikán konferenciát tartanak, melyen arról határoznak, hogy miképpen lehetne normális mederbe terelni a vasúti közlekedést és hogyan lehetne a kiviteli idény alatt a szállítást fokozni és annak zavartalanságát biztosítani. -Az üzleti, átrovatolási és reexpedicionális kérdéseken kívül elsősorban azt fogják eldönteni, hogy mely áruk szállítását lehetne .korlátozni abból a célból, hogy a gyümöcs, szilva, szilvaiz és egyéb gyorsan romlandó exportcikkek szállításához elegendő vagon és mozdony álljon a vasútnak rendelkezésére. Határozni fognak a cukorrépa-termés gyors beszállításé ról is. A főbb kiviteli állomásokon és rendező pályaudvarokon aktívabb ellenőrzést szerveznek és kibővítik ezeket a pályaudvarokat, A Koprivinica— Virovitica -Osijek vonal szállítását akként akarják beosztani, hogy tehermentesisék a bácskai és bánáti fővonalakat és biztosítsák a Vajdaságnak Horvát-Sziavonországból történő tűzifa-ellátását, A zagrebi és suboticai igazgatóságok helyiérdekű vonalán intenzivebbé fogják tenni a teherforgalmat. Az egyes állomásokat a szükséghez képest kibővítik és vasúti tisztviselői és munkáslakásokat építenek. Módot keresnek a vonalak és vasúti kocsik javításának mPggyorsiíásárai, pontosan megállapítják a kocsipark létszámát és rendezik a széntartalé|kok ügyét. A konferencián a legszigorúbb rendszabályokat fogják elrendelni a vagonokkal való visszaélések meggátlására és a szállítási spekuláció megakadályozására. Tsz dinárért ötévi fegyház Ffftárgyaiás a* szuhoficai Büntető törvényszéken Műit év november 27-én este, a Györgyén-Puszta felé vezető országfuton Lakó Kálmán, Tiuviczky Kálmán és Lakó öccse, Antal megtámadtak egy, a kocsiján arra haladó gazdálkodót, akire revolvert fogtak és fölszólították, hogy a nála levő pénzt adja át. A gazdánál nem volt több pénz liz dinárnál, azt odaadta. A támadók ezután a kocsiról elvittek még egy szerszámot és egyéb gazdasági eszközöket és eltávoztak. A rendőrség — a gazda feljelentésére kinyomozta a tetteseket és letartóztatta Lakó Kálmánt és Tikviczky ] Kálmánt. Lakó öccse megszökött. Ebben a bűnügyben tartotta meg csütörtökön a főtárgyalást a suboticai büntetőtörvényszék Pavlovics István törvényszéki elnök vezetésével. A főtárgyaláson a vádlottak közül a december óta vizsgálati fogságban ievö Lakó Kálmán volt jelen, mert Tikviczky időközben meghalt. Lakó tagadta, hogy résztvett a rablótámadásban. A vádlott tagadásával szemben a kihallgatott tanuk bizonyították bűnösségét, mire visszavonta tagadását és beismerő vallomást tett. A tanuk, azt is igazolták, hogy Lakó Kálmán letartóztatásakor az ő vallomása alapján találták meg a háza padlásán a kocsiról elrablóit tárgyakat. Beismerte, hogy hárman előre megbeszéli ék a rablás tervét, ő hozta magával a revolvert és mig társai raboltak, ő a lovakat fogja, A bíróság Lakó Kálmánt bűnösnek mondta ki rablás bűntettében és ezért öt évi fegybázra, ítélte. ®.<ss> *31 mm-#’-* m Sigray gróf szabadcsapatai a jugoszláv határon — Beogradi rémhírek — A szuboticai kémkedési per az Ítélőtáblán A tábla visszautasította a védők felfolyamodását A terheltek vizsgálati fogságban maradnak — A főtárgyalás határnapja még nincs kitűzve A hónapok óta vizsgáiét! fogságban levő Varga György és társai bűnügyében eddig nagyor kevés részlet került a nyilvánosság elé. A régen húzódó ügy most már végre mégis csak közeledik a befejezés felé. A bűnügy legújabb fejiemé nyeirö! alábbi értesüléseink vannak : A suboticai államügyészség legutóbb indítványt terjesztett a vád tanács elé, mely szerint a bünpör valamennyi vizsgálati fogságban levő terheltjét a fő tárgyalásig bocsássák szabadon, de ugyanakkor indítványozta azt is, hogy helyezzék a terhelteket rendőri felügyelet alá. A vádtanács foglalkozott az államügyészség indítványával és azt elutasítva, elrendelte a terheltek további fogvatcríását azzal az indokolással, hogy az ügyészi indítványt a szabadlábra helyezés esetén rendőri felügyelet alá kívánja helyeztetni a terhelteket, amiáltfil dokumentálja azt, hogy még mindig fennforog az ok, amiért a vizsgálati fogságot elrendelték. A terheltek védői a vádtanács határozata ellen fölfolyamodéssa! éllek az Ítélőtáblához, amely szerdán délután foglalkozott a perorvosiattal. Az Ítélőtábla elutasította a védők felfolyamodását és jóváhagyta a vádtanács végzését a terheltek fogvatartása kérdésében. Eszerint a terhellek a főtárgyaidéig vizsgálati fogságban maradnak. Ebben a bűnügyben a főtárgyaiás napja még nincs kitűzve, de nem is tűzhető ki még, mert a vádirat nemcsak hogy nem emelkedett jogerőre, de még nem is kézbesítették a terheltek részére. Ez az ügyállés. Mindenképen kívánatos lenne már nemcsak a letartóztatottak, hanem az igaz ságügyi politika érdekében is, hogy az eljárás a lehető legrövidebb idő alatt befejeztessék. Csak az eljárás befejezése után méltathatjuk azokat a jelenségeket, amiket az eljárás során észlelhettünk. Most csak arra akarunk rámutatni, hogy a jogszolgáltatás történetében példátlan az az eset, hogy a vádtanács az ügyészség szabadlábra helyezésre vonatkozó indítványát elutasítsa és azzal Cicvarity Beogradski Dnevnikje legutóbbi számában feltűnő helyen táviratot közöl, amely a Vajdaságiakat, főleg pedig a határszélieket, nem csekély mérékben nyugtalaníthatná, ha a beogradi sajtó vajdasági tudósítói már rég be nem bizonyították volna, hogy az általuk közölt hírek többnyire koholmányok, nem ritkán rosszakaratunk és tendenciózusuk. A Dnevnik közölt távirata így hangzik: 'i S a b o t i c a. Bizalmas helyről értesülök, hogy az Ébredő Magyarok Egyesülete betörni készül S. H. S. területre. A határmenti erdőkben.' az Ébredő Magyarok 200 főből álló betörő csapatokat szerveznek. Az ébredők ügynökei mindenfelé uj bandákat szerveznek, akiket azonnal felfegyvereznek. A csapatok! minden tagja fegyver, revolvert, muníciót, kést, tiz bombát és egy halálfej jelvényt kap. Arra készülnek, hegy augusztus 15-én meglepetésszerűen betörjenek az S. H. S. királyság területére. A banditák vezére az ismert gróf Sigai. Hy. Ha a Cicvarity Beogradski Pnevnikjét a határmeni községekben olvasnák, ugyancsak kellemetlen órákat élnének át augusztus 15-én, amikor a »meglepetésszerik támadásnak meg kellene történnie. Igv azonban a mit sem sejtő lakosság nem is tudná meg, hogy Sigay grófnak, aki valószínűleg Sigray gróf lesz, milyen szándékai voltak ellenük. Miután hasonló és mindsürübben megismélődő rémhírek zavarják a Vajdaság határmonti lakosságának nyugalmát, felhívjuk azokra Vlaskalin Milorád dr. figyelmét, hogy a rendelkezésére áltő eszközökkel állja útját a beogradi sajtó mérgező, rosszszembehelyezKedve, a vádlottakat I szándékú rémhirterjesztő munkájá továbbra is fogva tartja. iDak.