Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus (23. évfolyam, 208-236. szám)

1922-08-10 / 217. szám

4. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. augusztus 10, Városi gazdaság a palicsi földműves iskolából Amint emlékezetes, a suboticai városi tanács javaslatára a közgyű­lés elhatározta a palicsi földműves­­iskola megszüntetését. A rég műkö­dő iskola feloszlatását több ok tette szükségessé. Elsősorban is a palicsi foldmüvesiskola legtöbb növendéke a múltban arról a területről került ki, amely a trianoni békeszerződés­ben megáiiapitott határok szerint most Magyarországhoz tartozik és igy ezek a növendékek szükségsze­­riileg távol maradtak a földműves­­iskolától. Az iskola részére rendel­kezésére bocsátott föld túlnyomóan homokos és igy nem megfelelő, mert a környékben másutt inkább agya­gos a talaj, ami egész más megmü­­velési módot igényel. Mindezeknek az okoknak alapján a március 30-iki közgyűlés elhatározta a palicsi föld­­müvesiskola megszüntetését. Most érkezett vissza a városhoz a földművelésügyi minisztérium hatá­rozata, amely jóváhagyta c palicsi foldmüvesiskola megszüntetését és elfogadta a közgyűlés indokolását is. A városi tanács szerdai ülésén fog­lalkozott ezzel a kérdéssel és tár­gyalt arról, hogy a most már vég­képp felszabaduló tekintélyes terü­letet mire fordítsa. A tanács hosszabb vita után úgy határozott, hogy a palicsi földműves­­iskola területén ujabb városi gazda­ságot létesít. A város eddigi gaz' daságai ugyanis nagyon szépen mű­ködnek és jövedelmeznek is a vá­rosnak. A rendőrség nagyszerűen vezetett kertgazdasága pedig a su­boticai piacot annyi terménnyel lát­ja el, hogy lényegesen hozzájárul az árak leszállításához is. Ezeken a példákon felbuzdulva határozta most el a város ujabb gaz­daság létesítését. Az uj városi gaz­daságot a palicsi foldmüvesiskola tanára, Bem Lajos, fogja vezetni, fel­ügyeletét dr. Holtmann Kálmán gaz­dasági tanácsos látja el. Szó van ar­ról is, hogy ez a gazdaság szolgál majd idővel esetleg a városi tisztvi­selők természetbeni ellátására, ami­ről a drágaság folytonos emelkedé­se miatt legutóbb többször volt szó. Hogy az iskola rendelkezésére áHó föld nagy része homokos, nem történt még végleges döntés az irányban, hogy mezőgazdaságot ié­­tesitenek-e a területen vagy pedig szőlőgazdaságot. Subotica foglalko­fzik azzal a tervvel, hogy a várostól 1 elszakadt szőlők helyett újabb szőlő­gazdaságot létesít és nincs kizárva, {hogy igy a palicsi földmüvesiskola \területén már meglévő szőlőbirtokot {bővítik ki. S. H. S.—magyar gazdasági tárgyalások Pécsett — Gazdasági közeledés a két ország között — A magyar kormány úgyszólván már az összes utódállamokkal vas­út és forgalmi egyezményeket kötött a kölcsönös áruforgalom simább le bonyolítása érdekében. Egyedül csak az SHS királyság felé nem ta­lálta meg eddig Magyarország a gazdasági közeledés útját, holott ke­reskedelmi érdekei egyenesen a Ju­goszlávia felé való áruforgalomra utalják elsősorban. Úgy a jugoszláv, mint a magyar kormány azonban, úgy látszik, most jobb belátásra jutott, mert amint Pécsről jelentik, a napokban az otta­ni Máv. üzletvezetőség termében nagyfontosságu tárgyalás indult meg a Máv. és a jugoszláv vasutak ki­küldöttei között. Ez a tárgyalás a részletkérdéseken kívül kiterjedt az egész gazdasági forgalom lebonyolí­tásának kérdésére is. A tárgyaláson a Máv. budapesti igazgatóságát, va­lamint a zagrebi vasuügazgatóságot négy-négy kiküldött képviselte. A tárgyalásnak azonfelül, hogy nagy elvi kérdésekben is sikerült megtalálni a közös alapot, az az eredménye is mutatkozik, hogy Ju­goszlávia a nagyharsányi kőbánya terméskövét erősen igénybe akarja venni. A megegyezés szerint a nagy­harsányi kőbányából augusztus 10- től számított húsz nap alatt 520 vag­­gon terméskövet szállítanak le 15 tonnás vaggonokban a pélmonostori cukorgyárnak. A tárgyalások után a bizottságok tagjai megtekintették a nagyharsá­nyi üzemet. borúban, hanem valamennyi szövet­séges. Felhívta Poincaré figyelmét Anglia és Olaszország veszteségeire, valamint Anglia adóterheire. Német­ország katonailag le van győzve, a porban fekszik és a belső rendet is alig képes fentartani Németország ezideig félmilliárd font sterlinget fize­tett és a garancia-bizottság jelentése szerint nem tanúsított rosszakaratot. — Lényeges — folytatta Lloyd George — hogy a szövetségesek ál­­lamférfiai a márka hirtelen zuhanását tekintetbe vegyék. Ezután a tanácskozás többi részt­vevői szólaltak fel és végül úgy hatá­roztak, hogy bizottságot küldenek ki Poincaré javaslatának megvizsgálá­sára. Parisból jelentik: Mint várható volt, a londoni konferencia összetűzéssel kezdődött. Poincaré, aki rögtön az első ülés megnyitása után szólásra emel­kedett, részletezte programmját s olyan messzire ment, hogy kijelen­tette, Franciaország szükség esetén visszaveszi cselekvési szabadságát Németországgal szemben. Valamennyi jelenlevő elcsodálkozott ezen a heves támadáson és Lloyd George elég éles szavakkal válaszolt. Poincaré érezte, hogy tulmesszire ment és a délutáni ülésen mérsékelt, majdnem békítő hangon beszélt, míg az értekezlet többi tagja arra törekedett, hogy el­oszlassa azt a nyomott légkört, ame­lyet a délelőtti incidens teremtett A szövetséges hatalmak Lloyd George mellett. Londonból jelentik: Lloyd George­­:nak határozott és világos javaslata, hogy Németországnak moratóriumot engedélyezzenek, lehetővé teszi az át­tekintést a konferencia résztvevőinek álláspontjáról. Lloyd George javaslata mellett nyilatkozott kifejezetten: Schanzer külügyminiszter, Olaszor­szág nevében, Theunis miniszterelnök Belgium nevében és a japán nagykö­vet. Ez volt az oka annak, hogy Poun­­faré azzal a kijelentéssel kezdte be­szédét, hogy ő maga ugyan ellene van a moratóriumnak, nem óhajt azonban a szövetségesek ellenére cse­lekedni. Ezután a bevezetés után adta elő követeléseit, melyeket a morató­rium engedélyezéséért felál litott. Lloyd George és Poincare összeütközött a londoni konferencián i— Olaszország, Belgiitm ás japán Lloyd Georgs mellett (Anekdoták Irta: BAEDEKER A I. Szép és jó könyvet hozott számom­ra tegnap a posta, csinos kiállítású illusztrációkkal is ékes, elmés köny­vet, amely ele,é'ől végig vonzó, s egy­szerre tanulságos és mulatságos. El is olvastam nyomban és »egy turban«, s hálából az élvezetért, amelyet nyúj­tott nekem, írok róla és idejegyzem a teljes címét: »A Világirodalom anek­dotakincse. Szerkesztik Lambrecht Kálmán és Varró István. Első kötet. Képletekkel. A Viláeirodalom könyv­­kiadóvállalat kiadása. Budapest. 1922.« Nem ismerem a szerkesztőket, de azt látom és szívesen állapítom meg, hogy a dolgukat értik. VaJószinüieg azt vallják, amit én is hiszek, hogy azt a kicsi műfajt, amelyet magyarul adomának s még magyarabban — mert érthetőbben — anekdotának hiv-{ nak, nem kell lebecsülni. Az adoma, ha finom és jellemző, nemcsak mu­lattat, de a kultúrtörténetet is gazda­gítja s nagyon alkalmas arra, hogy a nagy embereket, akik máskülönben a távolban fénylenek tőlünk, közei hozza hozzánk. Deák Ferenc talán azért tudott olyan közel férni a ma­gyar lélekhez, mert igen sok jellemző adoma keringett róla közszájon, s mert ő maga a leejobbizü anekdoták j legjobbizü elbeszélője volt. S amikor' valamelyik képviselötársa úgy nyi­latkozott, hogy egy jó adoma többet Ér egy rossz frónbeszédnél, aligha- \ A londoni konferencia első üléséről csak ma érkeznek a távirati jelenté­sek. A hivatalos táviratok szerint a hétfő délelőtti és déultání ülésen Poin­caré tette meg előterjesztéseit. Vázol­ta Franciaország siralmas állapotát és azt a helyzetet, amelyet a németek moratóriumkérvénye eredményezett. A francia miniszterelnök hangsú­lyozta, hogy Németország önmaga hi­bás a márka zuhanásában és ő maga az oka, hogy képtelen külföldi devi­zákat szerezni. Mihelyt a jóvátételi bizottság mo­ratóriumot ad Németországnak, a szö­vetségeseknek ellenszolgáltatásiképpen kiadós zálogokat kell követelniök, mint a birodalom belső gazdálkodá sának ellenőrzése, az állami üzemek kihasználása, az állami erdők kiter­melése, részesedés az ipari társulatok jövedelmében stb. Poincaré állandóan csak Francia­­ország háborús tértiéiről és szenvedé­seiről beszélt és hangsúlyozta, hogy ha Franciaország egymagában járt volna el, szigorúbb rendszabályokhoz nyúlt volna. Hozzáfűzte még Poincaré, hogy et­től az alapelvtöl nem tér el. Lloyd George állott fel Poincaré után és válaszolt a francia kormány­­elnöknek. Emlékeztette, hogy nem csak Franciaország szenvedett a há­anekdotáira gondolt. Az se lehetetlen hogy a népszerűségét inkább köszön­hette az adomázó kedvének és főleg fa saját egyénisége anekdotikus beál­lításának, mint a húsvéti cikknek, vagy a felirati beszédének, amelyek inkább tekintélyt szereztek neki, mint népszerűséget. Lambrecht és Varró urak, az elő szavú'* is elárulja, szeretette! fogtak hozzá a feladathoz, amelyet maguk elé tűztek, s ami műt,; tót eddig adtak — a kétségkívül sok kötetre tervezett mü első kötete —, az biztató Ígéret a jö­vőre nézve. Ez a munka, ha nagy arányokban folytatják és monumen­tálissá válik, bizonnyal egyike lesz a magyar közönség legkedveltebb ol­vasmányainak, s a köteteit érdeklő­déssel fogják forgatni azok is, akik a jeles magyarokra vonatkozó aprósá­gokra kiváncsiak, s azok is, akik a nagyvilág kiváló embereit jellemző anekdotákat óhajtják megismerni. A könyvet a szerkesztői Tóth Béla emlékének, a kitűnő polihisztor szel­lemének ajánlották s az ő modorában szerkesztették. Tóth Béla a magyar anekdotakincset dolgozta föl hat kö­tetben, Lambrecht és Varró a világ anekdotáit — persze csak a nagyon jókat és a kiválóan jellemzőket — óhajtják összegyűjteni. A magyar faj különösen adornakedvelö, s a magyar ur különösen adomázó. Alig van jelen­tékenyebb magyar politikus, iró, mű­vész, tudós, akiről ne beszélnének több-kevesebb jellemző apróságot, s ha ez érdekes vállalat megindítói mindazt a jót, ami kimaradt a Tóth -^ ß pompás humorral előadott Béla- hat -kötetéből, s mindazt, amit ezen a téren e kötetek megjelenése óta a magyar géniusz produkált, ki akarják adni, akkor nemcsak kedvet és kitartást kívánok nekik e nagy mun­kához, de elegendő papirost is! Adja az Isten, hogy legyen nekik elég, de ha látom, hogy a progranimjukba föl­­: vették azt az egész nagy anekdota­halmazt, amely a müveit világ kiváló alakjainak az egyéniségéhez s a köz ég magánéletéhez fűződik, akkor iga­zán félek, hogy — baj lesz a papiros­sal .. . Hogy hány kötetet készülnek adni ebből az óriás matériából, azt talán ők se tudják, mert az anyag folyton növekedni fog a kezükben s a kézirat egyre szaporodik maid az íróasztalu­kon. Egyelőre csak az első kőtetet in­dították útnak, s az kedvező követ­keztetést enged a következőkre, ame­lyeket türelmetlen érdeklődéssel fog mindenki várni, aki az elsőt átla­pozta Tudósok, irók, művészek és állam­férfiak életét megvilágító s az egyé­niségüket jellemző adomák töltik meg e kötetet, amely az első laptól az utol­sóig — ami itt annyit jelent, hogy Voltaire-íől Bánffy Dezsőig — mind­végig érdemes és mulatságos. A könyv egy kicsit, erről a két névről is lát­hatja az olvasó, egy kissé tultarka és valamelyes rendszert hiába keresne benne az ember, s ebben is hasonlatos a Tóth Béla máskülönben igazán ki­válóan becses anekdotakincséhez, amelyben emberek és korok szeszé­lyesen vannak össze-vissza dobálva, kuszáivá. De ha a könyvben nincs is épp rendszer, az apróságok benne mind jók, s abban különbözik a Ham­let beszédétől, hogy mig ez Polonius szerint »őrült beszéd, de van benne rendszer«, addig erről el lehet mon­dani, hogy »csupa okosság, bár nincs benne rendszer.« A szerzők eléggé tisztában vannak fázzál, hogy mi az anekdota, s azzal ;is, hogy melyik a jó anekdota, s igy fmelyik méltó arra, hogy könyvben, s éppen emlékszerü műben, megörö­­[kitést nyerjen. S itt inkább tehetném ez uraknak azt a szemrehányást, hogy meglehetősen sok nagyon jellemző adomát kihagytak (vagy a későbbi kötetekre hagytak?), semmint azt, hogy bármit is besoroztak volna, ami közlésre nem volt méltó. A jó adoma főkelléke, hogy jellemző legyen. Ä cigányadoma akkor 36, ha a cigányok­éra, a zsidó anekdota, ha a zsidókra, s a Beethoven-anekdota, ha Beetho­­venra jellemző. Bizonyosan tökélete­sebb lenne ez a gyűjtemény, ha azo­kat az anekdotaszerü apróságokat is felölelhetné, amelyek egyes nemzete­ket, fajokat, népcsoportokat, foglalko­zási ágakat (jogászokat, orvosokat, papokat, tanárokat, stb.) jellemeznek, s különösen igen érdekes lenne egymás mellett látni azokat a jellem­ző adomákat, amelyeket egyik nép mond el a másikról s igy egyes nép­csoportokat ismerni meg a másiknak a megvilágításában, — de ebbe már igazán beleszólna a papirközpont! A szerkesztők hát dicséretes mérséklettel megelégszenek azoknak az apró tör­téneteknek és nyilatkozatoknak az összegyűjtésével, amelyek a világtör­ténet jeleseinek, a világirodalom ki-

Next

/
Thumbnails
Contents