Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)

1922-07-31 / 207. szám

« 1922. julius 31. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. annak idején közöltük — a subo­ticai rendőrség a sentai-uti teme­tőben talált gyermekhulla szárma­­mazása után kezdett nyomozni, azonban mindeddig sikertelenül. Azóta a rendőrség több tiltott mű­tétről kapott értesülést. Mint most a rendőrségtől értesülünk, sikerült a műtétek végrehajtóját egy kül­városi szülésznő személyében ki­nyomozni. Ez ügyben a napokban több letartóztatás várható. A görögök megakarják szálki Konstantinápolyt — A francia és angol érdekek összeütközése — Fegyveres rablók garázdálkodása Temerin kornyékén — Novisádi munkatársunktól — ANovisad környékén történő uton­­állások folytatódnak a környékbeli falvakban, nem kis rémületébe az ottani lakosságnak. Újabban Temerin­ból érkeznek hitek fegyveres rablók garázdálkodás:ról, amelyekkel szem­ben a rendőri hatóságok egyelőre teljesen tehetetlenek, miután a ku­koricatáblák nagyszerű búvóhelyül szolgálnak a körözött rablóknak. Temerinben két eset történt. Az egyik Csörgös Mihály jómódú gaz­dával, akit pénteken este hazafelé való útjában tartóztatott fel három katonaruhás rabló. A rablók, akik fegyverrel voltak ellátva, elszedték a nála levő pénzt és aztán véresre verték. Közben arra haladt kocsival a süketnéma Dobozi János gazda, akit az utonáüók kényszeritettek, hogy a félholtra vert embert fel­vegye kocsijára. Dobozit, aki szabó­­dott és nem akart a rablók által megjelölt irányba hajtani, szintén megverték és aztán elmenekültek. Ugyancsak Temerinben történt a másik eset is. Barkó János házába, ahol az asszony tartózkodott csak egyedül, éjjel betört néhány isme­retlen egyén. Összeszedtek minden elvihető holmit, de nem volt szeren­cséjük, mert az otthon tartózkodó asszony észrevette őket és lármát csinált, mire a betörők üres kézzel elmenekültek. A temerini rendőrség a falu kör­nyékén elszaporodott katonaruhás rablók kézrekeritésére megtett min­den intézkedést. ••«■»«»»♦-a »«■••«.»»«»•«•••••«a Elásta a gyermekét Letartóztatták a gyilkos anyát A bestiális csecsemőgyilkossá gok száma ismét szaporodott: Ka'már Teréz húszéves radono­­váci leány tiz nappal ezelőtt szü­letett gyermekét szü’etése után megfojtotta és kertjükben elásta. A suboticai rendőrség feljelentés folytán értesült a bűntényről, mire vasárnap délelőtt Milodánovics rendőrkapitány dr. Princ hatósági orvossal együtt megjelent a Ra donovác 115. számú házban, ahol Kalmárék kertjében, félméternyire elásva, tényleg rá is akadtak e csecsemő hullájára. A holttestet a bajai-uti temetőbe szállították, ahol felboncolják, hogy a halál okát megállapíthassák. A huilán levő külső jelek azt mutatják, hogy a gyermeket kézzel megfoj­tották. Kalmár Terézt a rendőrség letartóztatta. A megtévedt leány kihallgatása során tagadja, hogy megölte a gyermekét. Elmondja, hogy szü­lei semmit sem tudtak állapotá­ról. Tiz nappal ezelőtt, a kritikus éjszakán — mint máskor is — egyedül volt szobájában. Miután látta, hogy halott gyermeket szült, a holttestet kötényébe takarta és reggel, mikor hozzátartozói nem nem voltak otthon, elásta kertiük egyik szögletében. Tagadja, hogy megfojtotta volna gyermekét. A tényállást a hétfői boncolás fogja megállapítani. Kalmár Teréz esete egyébként nem egyedül álló Suboticán. A két hónap előtti magzatelhajtások után most újabb hasonló bűn­ügyek kiderítésén fáradozik a su­boticai rendőrség. Néhány héttel ezelőtt — mint Parisból jelentik : A francia dip­­omáciai körökben élénk nyugta­lanságot kelt a keletről érkező háborús készülődések híre. Az érdeklődés középpontjában azok a hírek állanak, melyek egy állítólagos görög offenziváról be­szélnek. Ennek az offenzivának végső célja Konstantinápoly ka­tonai megszállása volna. Francia politikai körök véleménye szerint Konstantin görög király elhatáro­zása mögött György angol király óit és ebben rejlenének azok a bizonyos következmények, me­lyekre Lloyd George utalt a keleti kérdés tárgyalása során, A „Temps" föihivja a közfi­gyelmet arra a körülményre, hogy az utolsó francia jegyzékre mind­eddig még nem érkezet! meg az angol válasz és nem tartja lehe tétlennek,* hogy Lloyd George azért halasztja őszre Poincaréval való tanácskozásét, hogy addigra bevégzett tény elé állíthatja a szövetséges hatalmakat. Ilyen mó­don akarja a „Temps“ szerint Budapestről jelentik: Érdekes ak­ció van a politika előterében. A par­lamenti ellenzék vezérei belátták, hogy szervezetlenül semmire sem megy az ellenzék a kormánnyal szemben s most azon fáradoznak, hogy közös glut ti ormot teremtsenek az oppozició számára. Annyira már tisztázódott a helyzet, hogy a libe­rális polgári ellenzék és a szociálde­mokraták közös vizeken tudnak evezni szabadelvű eszmék védelmé­ben. A keresztény ellenzék csatlako­zása azonban még kétséges. Bár erre nézve is tárgyalnak hosszabb idő óta. Andrássyék szívesen szövetkeznek a szocialistákkal a szabadságjogok kivívására, viszonzásul azonban azt kívánják, hogy a szociáldemokraták csak gazdasági vonatkozású kérdé­sekben érvényesítsék a nemzetközi­ség elvét. Ha a szociálisták elfogadják ezt a nlattformot, akkor biztosítottnak te­kinthető az ellenzék együttműködése Apponyi Albert gróf vezérletével. Az ellenzék szervezkedésével egy­idejűleg nagy erőfeszítéseket tesz az egységes párt is mondvacsinált egységének lcimélyitésére. Az idő ugyan nem kedvez ennek az akció­nak, hiszen éppen a földadójavaslat a legveszedelmesebb ék s nagyon bajos megjósolni, hogyan sikerül majd megmenteni a megtépázott pártfegyelmet és egységet. Bomlasz­tó hatással van a kormány pártjára a közismert intranzigens csoport tak­tikája. Ezek a szélsőségesek már nem bíznak Bethlen István gróf szavában és ismételten panaszkodtak azop, hogy a miniszterelnök másképp cselekszik és másképp beszél. Az egységes párt mindenesetre most éli krízisét, mert most van ab-, ban a helyzetben, amikor a minisz-1 terelnök csak engedményekkel tudja Anglia kierőszakolni azt, hogy c német kérdésben tett angol komesz­­sziókra Franciaországnak koncesz­­sziókkal kelljen válasz cin;a a kelek kérdésben. A Quai d’Orsayn hivatalos je­lentést adtak ki, mely a helyzetet komolynak jelenti ki és annak a reményének ad kifejezést, hogy Görögországra hatni fognak a szövetségesek figyelmeztetései, melyek a legnagyobb mérsékletre intenek. Görögország Londonban, Parisban és Rómában jegyzéket nyujüatott ét az illetékes kormá­nyoknak, melyben kifejti, hogy ö már a fegyverszüneti tárgyalások­nál és a békekötés alkalmával eléggé kimutatta barátságos szári dekáit. Most is Törökországra kel! hárítania a felelősséget minden következményért, ha a keresztény­­mészárlások ott abba nem marad­nak. A jegyzék szerint Görögor­szág most is kész bármikor béke­­tárgyalásokat folytatni, ha Török­ország annak megtartására meg­felelő garanciákat nyújt. egyensúlyozni a pártárnyalatokat. Mindehhez hozzájárul, hogy a több napirenden levő ügyben a kormány kénytelen a liberális ellenzék támo­gatására támaszkodni. Így balra ösztökéli a Bethlcn-kormányt saját létérdeke is. A földadójavaslatot nem hozhatja tető1 alá, csak az egységes párt liberális-városi, fogyasztó ele­meinek és a radikális és szociálista szavazatok szövetségével. Itt van az­tán g kormányra felette kényes Héj­­jas-ügy a maga kiszámíthatatlan es­hetőségeivel. A nyugatmagyarországi akció le­szerelésének kérdésében Bethlen mi­niszterelnök ismét csuk a liberális és szociálista ellenzék támogatására számíthat. Ennek az önkéntelen bal­ra orientálódásnak a következtében szervezkednek az egységes párt szél­sőséges elemei Wolíf Károly szemé­lye körül. Tény az, hogy a legutóbbi esemé­nyek következtében az a látszat, mintha Bethlen összeköttetései a szélsőbaloldallal már konkrét tervek formájában nyilatkoznának. Persze más kérdés, hogy a liberá­lis ellenzék, amelyet óriási távolsá­gok választanak el Bethlen politiká­jától, mit szól a miniszterelnök kö­zeledéséhez, azonban politikai kö­rökben már az a felfogás is megnyil­vánult, hogy a helyzet máról-holnapra lénye­gesen megváltozhatik és esetleg már a jövő hét folyamán egészen uj politikai perspektíva bonta­­kozhatik ki, még pedig a koncen­tráció felé. A zűrzavar mindenesetre óriási és kérdéses, hogy ebből a vajúdásból a legközelebbi napokban mi fog kiala­kulni. Az »egységes« pártban azon­­lián óriásiak az ellentétek és ezzel szemebn az ellenzék egységeden kezd szervezkedni, 'v Ultimátumszerű jegyzék ment el a német kormányhoz Elhalasztották alomíoni értekezletet Az a hosszadalmas huzavona, mely annak idejében a génuai konferencia összeülését megelőzte, úgy látszik, most megismétlődik a londoni találkozás előtt is. A legkomolyabb hírek szólnak arról, hegy a találkozást bizonyta’an időikre elhalasztják. A francia hiva­talos körök egyelőre semmi ma­gyarázatát nem adják annak, miért másította meg Poincaré Ígéretét, amely szerint késznek nyilatkozott augusztus elsején megjelenni Lon­donban, de egynéhány momentum arra enged következtetni, hogy Poincarénak a londoni értekezlet kibővítése semmiképpen sem nem nyerte meg tetszését. Mint jelentettük, a francia kor­mány az utóbbi időkben némi megértést és engedékenységet lát­szott tanúsítani a német kérdés­ben, most egyszerre azonban állás­pontját hirtelen megváltoztatta és ismét ugyancsak azt a rideg, kímé­letlen hangot ütötte meg, amelyet dáig is mindenkor használt. Hogy a francia kormány ismét előszedi a német kérdésben tanú­sított kíméletlen módszereit, azt a minisztertanácsi határozat mellett teljes élénkséggel dokumentálja az a francia jegyzék, amelyben Németországnak a havi jóvátételt fizetések leszállítására irányuló1 kérését elutasítják. A jegyzék az­­zal is fenyegelődzik, hogy a már, létrejött megállapodásokat is ér-' vényteieniteni és rövid tiz napon) nelül választ követe! a német kor­mánytól. A német kormány visszautasítja a francia követeléseket. Berlinből jelentik: Mint jól infor­mált körökben hire jár, a kormány válasza a legújabb francia köve­tésekre vonatkozólag elutasító lesz. A berlini lapok egyhangúan nagy felháborodással Írnak a jegy­zékről és a benne foglalt követe­léseket elviselhetetlennek tartják. Poincaré sürgeti a morató­rium ügyében való döntést Parisból jelentik : Poincaré, mi­előtt tegnap szabadságra utazott, volna, megbeszélést folytatott Duboissal, a jóvátétel! bizottság francia elnökével. Hir szerint a miniszterelnök magával vitte a jóvátételben érdekelt miniszterek kívánságait és javaslatait, hogy a munkában lévő franciaországi jó­­vátételi tervezettel összeegyez­tesse Őket. Félhivatalos közlés szerint Poincaré az angol kor­mányt arra szándékozik figyel­meztetni, hogy még augusztus 15 ike előtt, amikor a legköze­lebbi német jóvatéteü fizetés ter­minusa van, a moratórium kérdő­ében döntésnek kell történnie. A bajor kormány kedden válaszol Ebert levelére Berlinből jelentik: Ebert biro-,: dalmi elnöknek a bajor miniszteri elnökhöz intézett levelére a vá-í iaszt keddre várják. Politikai kö-^ rökben úgy tudják, hogy a bajor | miniszterelnök szóbeli tárgyaláso-j kát fog ajánlani, mint legajánla-.. tosabb útját az ügy gyors eiinté-j zésének. A tárgyalások eredmé-», nye kétséges, mert a bajor állás­pontot óriási ellentétek választják el a birodalmi kormánytól. A magyar miniszterelnök a liberálisok szövetségét keresi Komoly ellentétek Bethlen és pártja között — Fontos változások előtt a magyar belpolitika

Next

/
Thumbnails
Contents