Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)

1922-07-03 / 179. szám

erríaau ü. s- m. b. i Ära 1 dinár °r ile U lllfl asm» XXIII. évfolyam Sisbofica, hé?£5 1922. Joins 3, 179. szám Megjelenik minden reggel, Cnnep után és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal 8—58, szerkesztőség 5—10 Előfizetési ír: negyedévre 90‘ —dinár SZEhKESZTóS&G: Kralja Alexán dra-idica 4 szám alatt Kiadóhivatal: Kralja Aiexantlra-ulica 1 (Lelbach-palota) Osztrák rémhírek SHS—Csehszlovák megszállásról A német osztrák köztársaság közéletének érdekes jelensége, hogy az uj állam megalakulásá­nak első pillanatától fogva a la­kosság széles rétegei a szomszéd hatalmak katonai megszállásának elkövetkezésében hisznek. Féle­lem-e ez, vagy óhaj ? — ezt sok­kal nehezebb megállapítani, mint bárki képzelné. Ausztriában ugyan­is, mint minden középeurópai ál­lamban, mely forradalomnak kö­szönheti létét, vannak pártok, trte lyek ellenségei a forradalomnak és ennek következtében az uj államnak is. Kétségtelen, hogy a ma kor­mányzó osztrák keresztényszociá lis pártnak egy elég számottevő monarchista jobbszárnya van. Az is bizonyos, hogy a WrodNmi né­met konzervativizmustAusztriában képviselő nagynémet néppárt sem barátja Ausztria mai államiságá­nak és kényszerű függetlenségé­nek. Ők a német birodalomhoz akarnák csatolni Ausztriát és itt esetleg a Hohenzollernek vagy pedig a Wittelsbachok jogara alá hozni. Ezért e pártok képviselői válságok idején nem mulasztanak el semmit, hagy Ausztriát létének relativitására ébresszék. Ha a bécsi tőzsde árfolyamhullámai egy vafutaemelkedés orkánjába csap­nak, ha bérharcok vagy sztrájkok folynak, az osztrák sajtóban és nyilvánosságban egyre visszatér a vészkiáltás: „Jönnek, a csehek és jugoszlávok!“ Az utolsó nagy vasutassztrájk idején természetesen bő aratása volt ismét a rémhíreknek. Fele­lőtlen és naiv elemek kijelentésé nek persze nem kell nagy jelen­tőséget tulajdonítani. Annál ko­­mikusabb azonban az, hogy a nemzetgyűlésnek a sztrájk befe jezésóre következő ü ésén dr. Zeidler nagynémet képviselő a következő beszéddel örvendeztette meg az osztrák népképviseletet: „Törekednünk kell a rend fen­­tartására és arra, hogy a sztráj­kokhoz hasonló jelenségek a jő vőben elő ne forduljanak. Ha Ausztria letér arról az útról, mely zavartalan fejlődését garantálja, il­letve ha belső kilengéseket mutat, akkor ürügyet szolgáltat egyben a kisantan'nak, azaz Csehszlovákiának s az SHS. I:irá yságnak, hogy kato­nailag megszállják a köztársaság területét. A csehszlovák-jugoszláv mumus mint látható, a német-osztrák ál­lam kormányzásának szuverén szervét, a parlamentet is fényé getése alal tartja. A kérdés tu­­lajdonképsi. csak az, hogy miké­pen képze' a komolyabb politi­kusok ezt a megszállást? Ha ugyanis Ausztriában az ujjáépülés üteme bármiféle esemény által megzavartatnék, abból még nem következik, hogy Ausztria terüle tének megszállásával, mely kö­rülmény az egész keleteurópai helyzetet erjedésbe hozná, az európai konszolidációt biztosítani lehetne. Annak ellenére, hogy Prágában csak a minap lepleztek le egy ál" Utólagos cseh-francia szerződést Ausztria ellen, egy jó adag hi­székenység kell még mindig ahhoz, hogy valaki komolyan vegye Ausztria fegyveres meg­szállásának lehetőségét. De az sincs kizárva, hogy bi­zonyos osztrák pártok, amelyek nincsenek megelégedve a mai osztrák államformával és politikai helyzettel, valamint az ország gazdasági romlásának útvesztőjé­ből se találnak kivezető utat, nem is annyira fenyegetésnek használ­ják az SHS.-csehszlovák megszál­lás lehetőségének rémhírét, mint inkább kívánják, hogy ez bekövet­­:ezzék. Valahogyan Magyaror­szágnak a románok által való megszállásának mintájára képze­lik el ebből a helyzetből a kibon­takozást. Az ijesztgetők és re­ménykedők, azonban ez esetben alighanem csalódni fognak. Amerikában is nyomoznak Kathenau gyilkosai után Enyhítettek az állam védelméről szelő törvényjavaslaton Techow Werner Etnő, aki Rathe nau gyilkosainak, automobilját vezette, állhatatosan vonakodik megnevezni bűntársait és igy a német rendőrség nyomozó munkája éppen a legfonto­sabb kérdésben nem vezetett eddig eredményre. A közvetlen tettest, aki lelőtte Rathenaut, mindezideig nem tartóztatták lel A mai német politikai korszak nagy erőpróbája lesz a köztársaság védelméről szóló törvényjavas'at tár­gyalása. Elfogadásához kétharmad többség szükséges. A kormány a ga­­bonapótadő-törvényjavaslat megszava­zása után optimisztikusabban ítéli meg a helyzetet és bízik abban, hogy házfeloszlatásra nem kerül sor. A munkásság kedden a törvényjavaslat mellett az egész birodalomra kiterjedő tüntető sztrájkot rendez. Legújabb hireink a következők : Folytatják a letartóztatásokat Berlin. A német rendőrség foly­tatja a letartóztatásokat Berlinben és a vidéken. Mindenki, akihez csak annak gyanúja is fér, hogy tudott a Rathenau ellen tervezett gyilkos me­rényletről vagy bármilyen távoli össze köttetésben volt a tettesekkel, a rend­őrség őrizetébe kerül. Techow Ernő hosszabb faggatás után megvallotta, hogy ő vezette a gyilkosok gépkocsi­ját, de a tettesekről nyilatkozni nem akar, mert becsületszavával fogadta, hogy nem árulja el őket. Küchenmeister freibergi szövőgyá­rost, a gépkocsi tulajdonosát, aki Salzburgba menekült, a német kül­ügyi hivatal távirati megkeresésért átadják a német hatóságoknak. A gyáros fivérét szintén letartóztatták Berlinben, de tagadja, hogy tudott a gyilkosságról. Letartóztatták Bade Erich német kereskedőt is, aki Schweringbe menekült. Örömünnep Rathenau halálának hírére egy katonai iskolában A „Freiheit“, a független szocialis­ták sajtóorgánuma, feltűnést keltő cikket közöl a „hivatalosan“ köztár­sasági flensburgi tengerészeti iskoláról'. \ cikk szerzője, a független szccia -lista pártnak egy számottevő tagja, beszámol róla, hogy az; iskola növen­dékei és tanári kara Rathenau halá­lának hírére kaszinójukban ünnepsé­get rendeztek. Az estélyen beszédek és felköszöntők hangzottak el és lelkes hoch-kiáltások éltették a köztársaság bukását és az elkövetkezendő mon­­archisztikus uralmat. Megemlíti a cikk, hogy az iskola parancsnoka Thilessen aikapitánynak, Erzberger gyilkosának bátyja. Szerdán tárgyalják a köztársaság védelméről szóló törvényt Berlin. A köztársaság védelméről szóló törvényjavaslat első olvasásban zerdán kerül a birodalmi gyűlés élé. Némely határozatát a bajor kormány kívánalmai szerint megvál'oztatták. A örvényjavaslatct az előkészítő bizott­ság nem tulradikális fogalmazásban szerkesztette meg. A gabona-pótadó törvényjavaslat megszavazása újabb reményt kelt a köztársaság védelmé­ről szóló törvény elfogadása iránt is. Azt hiszik, hogy a szükséges kéthar­mad többséget meg fogja teremteni az, hogy a néppárt, az oly erősen kompromittált német nemzeti párttal nem óhajt szorosan együtt haladni és nem fog éles ellenzéki állást el­foglalni, hanem passzívan fog visel­kedni a törvényjavaslattal szemben. Ez azonban még nem zárja ki, hogy meglepetések történnek és ultima ratió gyanánt a házfeloszlatashoz kell nyúlni. A német függetlenségi párt csatlakozni akar a kormányhoz Berlin. A német parlamentben fontos átalakulások vannak folyamat­ban. Arról van szó, hogy a függetle­nek csatlakozzanak a. kormánypárt­hoz és megerősítsék a koalíciót. Ez az átcsoportosítás természetesen a parlament képét teljesen megváltoz­tatná és a reakció elleni küzdelemnek uj lendületet adna. A változás az egész politikai életre nagy hatással lesz. Politikai sztrájk lesz Németországban Berlin. Az általános szakszerve­zeti szövetség, az Afa-szövetség és a három szocialista párt felhívást inté­zett a köztársaság népéhez, amelyben a munkásokat, alkalmazottakat és tisztviselőket felszólítják, hogy kedden, íulius 4-én délután ismét hagyják abba a munkát, jelenjenek meg az utcákon és tereken, hogy tüntessenek a szak­­szervezetek és politikai pártok közös követelései mellett, amelyeket a köz­társaság védelméről szóló törvénnyel szemben támasztanak. Amerika segít a gyilkosok nyomozásában Berlin. Nagy megnyugvással vet­ték a német kormánykörökben azt a hirt, hogy az Amerikai Egyesült-Álla­mok utasította a patti rendőrségeket, hogy gondosan kutassanak át minden érkező hajót és azonnal tartóztassák le a Rathenau-gyilkosságban részes bűnösök*».. Ma reggel jelentést kapd?! a kül­ügyminisztérium, hogy egy angol-ame­rikai hajóstársaság Presldent-Taft nevű gőzösén letartóztattak egy MaxPerer­­sen nevű embert, aki induláskor el­bújt a hajón és úgy tette meg az utat New Yorkig. Ez az ember bevallotta, hogy tagja az Erhardt Brigádnak és ismeri a gyilkosság minden egyes részletét. Meytaláliák azt a gép­pisztolyt, amellyel Rathe­naut megölték Berlin. A berlini rendőrfőnökség I. a) osztályának, mely a politikai bün­tettek feideritésével foglalkozik, sike­rült felkutatnia azt a géppisztolyt» melyei Rathenau német külügymi­nisztert megőték. A fegyver Berlin- Schmargendorfí egy kertiében volt el­rejtve és még mindig huszonnéf^ go­lyót tartalmazott. Házkutatást tartottak a Tirolban őrizetbe vett Küchenmeister János német néppárti gyárosnak lakásán is és ott szenzációs felfedezésre akad­tak. A falvakban egy egész kis fegy­verraktárt fedeztek fel. Találtak töb­bek között két aknavetőt, hat nehéz és négy könnyű gépfegyvert és száz­ötven gyalogsági fegyvert. Szembesítik a letartóztatottakat Berlin. Szombaton este megérke­zett a német fővárosba a stettini rendőrfőnök, hogy a berlini rendőrség főnökével és Weiss főkormánytaná­csossal megbeszéléseket folytasson azokról az újabb nyomokról, amelyek a Rathenau-gyilkosság vizsgálatában most felmerültek. A stettini rendőrfő­nök a letartóztatottaknak egy kisebb csoportját hozta magával. Az öt újabb letartóztatott embert szembesíteni fog­ják azokkal, akiket Berlinben tartanak őrizetben. Az újabban letartóztatottak valamennyien tagjai a „Consul“ szer­vezetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents