Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)
1922-07-29 / 205. szám
4. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1922. július 29. Jászi Oszkárt Romániába akarták hívni magyar nemzetiségi miniszternek Egy erdélyi magyar újságíró írja .a Kolozsváron megjelenő Újságban a következőket: Bukarestbe utazva összctalálkoz tam Pop-Csicsó Istvánnal, aki valamikor a magyar országgyűlésnek is tagja volt s az átalakulás óta az erdélyi kormányzótanács hadügyminisztere, A Vajda-kormány minisztere, később a miniszterelnök helyettese is volt. Csakhamar megindult a beszélgetés, rákerül a sor a magyar politikusa, amelynek nivósülyedését Pop- Csicsó rezignáltan állapítja meg. Rezignáltan beszél a régi magyar parlament homályban veszett súlyos egyéniségeiről, Tisza Istvánról, aki ha élne (úgy mondotta), nem engedte volna tobzódni a kurzusuralmat, a Héjjasokat, Prónayakat. Nagy meleséggel beszél Jászi Oszkárról, akit igen sokra becsül. — Hol él most Jászi? — kérdi meg kétszer is. Elmondjuk, hogy Bécsben, ahol igen szerény körülmények között, publicisztikai és irodalmi munkásságából tartja fenn magát. Pop-Csicsó élénken fűzi hozzá információinkhoz a maga érdekes tervét: — Tudtommal Jászi Nagykárolyban született, tehát joga van optálni Romániában. Miért nem jön Erdélybe Jászi? Az ő szociológiai, nemzetiségpolitikai munkásságát mindig nagy rokonszenwel kisérték nálunk s az ő czirányu tevékenysége megkülönböztetett becsüléssel találkozna ma is. Elmondja a továbbiakban, hogy a Vajda-kormány idejében komolyan foglalkoztak azzal a tervvel, hogy Jászit mint a kissebbségi ügyek szakértőjét, Buukarestbe hívják s megbízzák az illetékes minisztériumnak vezetésével Érdeklődéssel hallgatjuk' a posthumus ideát, de mindjárt felhívjuk Pop-Csicsó figyelmét arra, hogy Jászi aligha fogadhatta volna el a megtisztelő meghívást, amely pedig az erdélyi magyarság számára nagyjelentőségű lett volna. Jászi nem mondott le arról, hogy a magyarországi rezsimváltozás restaurálni iogja őt is. Izig-vérig magyar politikus maradt Jászi Oszkár az emigrációban is, a román politika annyi ra távol áll tőle, hogy abba ö mar nem tudna beleilleszkedni. Meg aztán nem is akartunk udvariatlanok lenni Pop-Osicsóval szemben. Nem mondtuk meg az a véleményünket, hogy Jászi Oszkár a román kormánykörök kissebbségi politikájával sohasem azonosítaná magát. Átformálni pedig a román mentalitást ő sem tudná. Rablóvadászat a novisádi határban Meggyilkoltak egy gazdát — Csendőrség, katonaság és rendőrség üldözi a gyilkosokat esett. A támadó erre — talán saját tettétől megrémülve — anélkül hogy áldozatát kirabolta volna, elmenekült és eltűnt a kukoricásban. Klemensnek közben sikerült a lovakat megfékezni és a történteket látva, visszatért az orrszágutra. Az eszméletlenül fekvő Bittermannt kocsira tette és gyors vágtatásban hazavitte Járekre. A sebesült Bittermann azonban még útközben elvérzett és meghalt. A rabló, úgy látszik, a kukoricaíöldeken keresztül a római sáncokon át a zsablyai országúira ment, ahol egy negyedórával a gyilkosság után megtámadta az ugyancsak kocsin Novisad felé tartó Dábics Péter goszpodincai gazdát. Fegyvert szegezve mellének, elvette Dábics 2000 dinár készpénzét és azután visszament a kukoricásba. A Novisad felé tartó gazdák és vásári árusok érthető rémülettel értesültek az eseményekről és a támadástól való félelmükben nem mertek Novisadra menni. Mindenki visszafordult az útról, úgy hogy a hajnali órákban a piac és a novisadra vezető kocsiutak teljesen néptelenek lettek. A támadásokról azonnal értesítették a novisádi rendőrséget, amely azonnal a legerélyesebb intézkedéseket rendelte el. Reggel hét órára berendelték Novisadra valamennyi !o-Mai számunkban hirt adtunk a novisadi határban, a pirosi országúton, csütörtökön hajnalban elkövetett rablásokról, melyeknek katonai egyenruhákat viselő tettesei elmenekültek. Pénteken hajnalban ugyanezek a rablók a Novisad felé vezető utón hasonló utonállásokat követtek el, ez alkalommal azonban egyik áldozatukat meg is gyilkolták. A vakmerő támadóknak most is sikerült elmenekülniük, de remélhető, hogy a teljes apparátussal megindított üldözésük hamarosan sikerre fog vezetni. A pénteki események részletei a következők: Pénteken hajnalban 3 órakor Járek községből a temerini országúton Novisadra a piacra tartott kocsin Bittermann János és Klemens János járeki mészárosmester. Amikor Járektól mintegy három kilométerre értek, a kukoricásból egy katonaruhás felfegyverzétt személy ugrott a kocsi elé, megragadta a lovak zabláját és pénzt követelt. Bittermann leugrott a kocsiról és futásnak eredt, a támodástói megijedt lovak pedig megbokrosodva az árkon keresztül magukkal ragadták a kocsit Klein ensszel együtt és a tarlókon át iramodtak. A rabló harminc lépés távolságból a menekülő Bittermann után lőtt, aki keresztcsontján súlyosan megsebesülve azonnal összevasrendőrt, mozgósították' az 5-ik csendőrszakaszt, Szteiánovics ezredes pedig két század katonaságot bocsátott a rablók üldözése végett ä rendőrségnek rendelkezésére. A katonákat, csendőröket, rendőröket automobilokon vitték ki a határba és ezzel egyidőben kirendelték a temerini, goszpodineli, zsablyai és kácsi rendőrséget is és a felvonult erőkkel megkezdték a rabló kutatását. A kukoricáiöldekuek azt a részét, ahol a két rablónak tartózkodnia kell, teljesen bekerítették és Iépésről-lépésre haladva kutatnak utánuk. Az üldözést dr. Gyorgyevics Szvetán rendőrfőkapitány-helyettes, Manázovics csendőrszázados és Prujasevics csendőrhadnagy vezetik. A nyomozó hatóságok bizonyosra veszik, hogy a csütörtöki és pénteki rablásokat ugyanaz a két egyenruhás ember követte el, akik a néhány nap előtt Sztari-Becsejen történt rablásoknak is tettesei és onnan üldöztetésük miatt tették át Novisad határába működésűket. Változás nélkül elfogadták a sándori vonal terveit * A sándori villamos-vasúti vonal közigazgatási bejárása pénteken délelőtt megtörtént. Reggel nyolc órakor indult el a kiküldött bizottság a vasutigazgatóság épületéből és bejárta az egész uj vonalat a tervrajzok szerint. A bizottságban a közlekedésügyi minisztérium kiküldöttje, a villamosvasút igazgatósága, a városi tanács négy tagja, a vasutigazgatóság és a posta- és távírda igazgatóság kiküldöttei vettek részt. A bizottság bejárta az egész uj vonalat, amely a törvényszék épületénél ágazik el és a Wilsonova-utcán keresztül a Zemunski Párbaj Az egyik odavész Iría Rozványi Vilmos A két legény között soha szóváltás nem esett. Nem szóltak egymáshoz, mert még számolnivalójuk akadt. A kapáláskor már volt párbajuk, csak nem úgy ütött ki. ahogy kellett volna. Andris kapaéle vole-e tompább, vagy Fercsi koponyacsontja keményebb a kelleténél, elég az hozzá, hogy Fercsi csak épp, hogy megskalpolódott . . . El se csufuit,' mert zsebkendőjével a lerántott fejbőrt erősen lekötötte és hát a bőr visszanőtt a fejére. Csak egy vékony koszorú képződött sebíorradásból a búbja körül; olyan aureolaféie, mint régi képeken az apostoloknak. I, i i I — Szent ember vónál, mihelyt csak egyet is imádkoznál, — szokták mondogatni a faluban. Csönd volt a két legény között s minél tovább húzódott ez a csönd, annál inkább rettegett mindenki: _ Mos’ mán nem megyen simán... Egyik odavész biztosan. Es rátámadtak Marisra: — Nem sül ki a szemed? Mi vátte? KJrófkisasszony ? ... Mi hagyod őket miattad marakonni? Vagy híjd be mán valamé’ket hozzátok iccakára is, vagy utazz Pestre, de ne vadujjanak mán. . . . Mert igy elintéződhetnék. Maris így varázsát, hitelét vesztené. Ha Pestre utaznék, akkor mindkettőjük előtt; ha az egyiket egy éjszakán át iiázukban tartaná, akkor csak a másik előtt. Ám Maris visszanyelvelt: . — Ha bolond vónékl . . . Máj’ ippeg Kp menek Pestre, a többi kehos meg itt marad . . . Szígyenbe meg nem esek senkivel, oszt’levan . . És erős, szép dereka beillant a kiskapun. A kapu csattant, az esti mélázók kupaktanácsa elkomorult: — Hijjábal , mindenképp! . . . Aratásig — tudták ezt az öregek — baj nem igen esik . . . Mulatásban, táncban sem Fercsi, sen Andris nem közeledett Marishoz. Mint drága aranykancsót, akiben életük bora pezseg, úgy őrizték szemükkel a lányt... is őrizték . Sem -zitok, sem károm- És az érte való szomjúságon magukat lás, sem durva gondolat. Sem a lányért, sem egymás miatt. Marig táncolhatott, akivel akart ée úgy, ahogy akart, — csak velük nem. Mert kettejük közül az egyiké lesz; a többi tánc az csak olyan szívesség az emberekhez . . . ök ketten őrzik, csak ők számítanak a majd való soron. Aratáskor érett a baj fakadásig. Maris apja; első kaszás hatvan esztendővel is, dühösen forgatja szemét az élen. Vén tüdeje, mint a száraz tapló, szinte tüzet íog minden iehelleten. Mintha magát a napsugarat lélekzené az ember, olyan forró a levegő. S az ő vállán a munka nyűgén kívül még ez a roppant felelősség is emiatt a két bolond miatt. — Kifujlasztorn ükét! — gondolja komoran s szikkadt izmait gyilkos tempóra fogja. — Kidöglenek, oszt’ máj' alszanak i’kább, mint marakonnak . . . He-beeéj! Mozoggyunk legínyek! Eső lesz! Mint aranyzuhatag omlik a rend. Andris, Fercsi egymás nyomában. Marig szedi mögöttük a markot, de némán . . . Isten őrizz, hogy nótába kapjon' öt is fojtogatja a félelem a mai napért ... El is gondolja, hogy ma éjszakára magukhoz hívja az egyiket akármekkora szégyen is. Lejáratja magát az egyikkel, aztán elállja a találkozás elöl. mig a másikat a falu elcsittitja. Az öreg figyeli maga mögött a fiatalokat: — Bírja mind a kettői ... Az Isten verje meg, mit tanájjak mán ki... Estig ípp a legjobb erőbe lesznek . . . Megáll aztán az egyik forduló végén . . .A napot sandítja fintorogva. Mindenki szavát lesi, mert sejtik, hogy valami rosszat talált ki az öreg. — Iccaka is kaszálunk, gyerekek... Hődvilágnál . . . Mer’ hónapra elered az eső . . . Mindnyájan fellélogzenek: • — A’ jó lesz! . . . Kaszálunk holdvilágnál ... Jó lesz, Sándor bácsi... Csak eszünk valamit este, aztán újra neki . . . Máj’ hónap aluggyunk . . . Pattogó, vidám rikoltozás fogadta az öreg kaszás rendelkezését. — Nem jutnak egymáshoz a dologiul! — vélte mindenki boldogan. — Az aratást kihúzzuk velük valahogy... Csípléskor aztán legfeljebb, ha bicskával esnek egymásnak. Ám mögöttük néhány lépésre hirtelen összécsattan két kasza. Megkezdődött a párbaj . . . Egy-egy röppenő szitok a vívók ajkán. Szemük egymást mágnesezi; szálas inuk feszül, csomósodik. Hajló derekuk minden izmán, legkisebb idegszálukon az akarat biztos ujja zongorái. Tomporukon könnyű fodrozással indul egy-gy erőfeszítés s vad hullámverésbe törlik a vállukon. Fejük, mint kőszirt a háborgó hullámok között, úgy áll mereven, rendetlenül. Egy-egy suhintás elöl hirtelen le-, merül a váll izmai közé s újra visszapattan a helyére. Roppant elektromos feszültségét a szemek szikrázása mutatja. Az egyik test hirtelen feltornyosodik s a két karon égnek feszült kasza, mint részeg toronycsúcs meginog, elörecs'apödik. A másik test alig mozdult s a penge mégis mellette csapó.dott a földbe, mint a szúnyog csápja. |Ám ugyanakkor nagy ívben vízszintesen suhan a másik penge s az ellen-, fél, mint a kéneső, gömbbé zsugorodik a feje fölött elzuduló iv alatt. M halál, mint a tennisz-lapda a raketteken, úgy pattan egyik pengéről a má^ síkra . . . A halálos feszültség csöndjéből egyszerre föfharsan a lány apjának hangja: — Maris 1 '■ Mindenki odanéz. Még a vívóknak is telik egy pillanat oldalt sandítani. A lány, mintegy bábbá babonázva, mereven közeledik az apja felé. Megáll előtte ... Az öreg paraszt várja a vivők egy sanda nézését, amikor odavillannak , . . S mikor odafigyeltek, abban a pillanatban arculütötte a lányát . . , Maris elesett. A vivők eldobták kaszájukat s odaugrottak az öreghez. Az öreg a feltápászkodó lányt újra arculütötte . . . És jól számított ... A lány megszégyenítése hideg zuhany lett a felhevült agyakra. — No, melyikötöknek kell még?,.. Itt van!... Viheti, akinek tetszik . . . Andris és Fercsi összenéztek. Úgy lökték elibéjük a lányt, mint valami hitvány koncot. S még meg is gyalázták ... Andris önkéntelenül elgondolta: — Ha mán az apja se veszi semmibe ... Fercsi, akit már egyszer megskalpoltak érte, mégis odaállít. a leány mellé: — Gyere mán innen az istenfájátf Mennyi baj van miattad ... És elvezette a lányt valahová, ahoT ne lássák . . . — Nem igy is jó leszel, no! ... A fene egye meg azt a sok puccparádét . . . A halálos viadal csak ennyi volt: puccparádé.
