Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)

1922-07-23 / 199. szám

10. oldal

BACSMEGYEI NAPLÓ

1922. július 23.

kodik, soha senki őt ki nem nevezte. A dolog mulatságos is meg boszszantó is volt. Nem lehetett semmi iriódon szabadulni tőle. Egy szép napon ' azután Károlyi azzal lepte ineg a minisztertanácsot, hogy Friedrich propoziciót tett neki — eg ybioilísta gárda felállítására a köztársaság védeltnérc!

Voltak a diadalmas forradalomnak másféle törtetői és kapaszkodói is, mégpedig minden táborban. Az arisztokrácia ; éppúgy megtalálta képviselőit ezek közt, mint a szocialistapárt. Hamarjában csak cgypár olyan nevet jegyzek itt fel, amelyek viselőivel személyes érintkezésem is volt törtetésük és kapaszkodásaik során.

Az egyik Sigray Antal gróf volt, aki, mint Károlyitól akkor hallottuk, hosszú időn át ostromolta Károlyit, hogy az ő diplomáciai tudásának és családi összeköttetéseinek a magyar köztársaság érdekében vegye hasznát. Károlyi, ugylátszik, nem akarta egyszerűen visszautasítani és ezért huzamosabb ideig huztahalasztotta elhatározását. Végül is megpróbálta, hogy nehézzé tegye Sigray gróf ur számára a vállalkozást. Én legalább akkor úgy fogtam fel azt a jelenetet, amelyet Károlyi akkor rendezett. A miniszterelnökség egyik szalonjában ültünk Kantival és más miniszterekkel együtt, amikor Károlyi közölte velünk, hogy Sigray megint itt van. ő be fogja küldeni hozzánk, hogy Sigray nekünk is előterjessze terveit. Csakugyan néhány perc múlva beállított hozzánk a nemes gróf, aki nem riadt vissza ettől sem. Szépen elreferálta nekünk, hogy mi mindenért alkalmas ő arra, hogy hangulatot csináljon. Még attól sem riadt viszsza, hogy a pénzkérdésekre ki ne térjen. Feltett kérdéseinkre a legmélyebb meggyőződés hangján jelentette ki, hogy teljesen Károlyi politikájának a hive.

. . . Volt szerencsém az úgynevezett keresztény kurzus egy másik nagysikerű, kiváló exponenséhez: Praztiovszkyhoz, az ellenforradalmi kormányok párisi követéhez. Ez az ur akkor sokkal kisebb ur volt, mint ma és ennek megfelelően illedelmes bajlongások és alázatos udvariaskodások közepeit állított be hozzám a kereskedelemügyi minisztériumba,

Szana és Kvassay. Szana Tamás is olyan betűket átugró módon beszélt mint Kvassay, s az ő állítólagos csupa mássalhangzós párbeszédeiket közölt ez a pompás élclap időről-időre a publikum örömére, de a két írónak talán még nagyobb gaudiumára. Nagy és irigylésreméltó irodalmi karrier volt az akkor: a Borszem Jankóban figuráim! A betegesen hiú Gáspár Imre, aki nemrég egy kis örökséghez jutott, amelynek gyorsan akart a nyakára hágni, tiz forintot adott akkoriban egy éhező újságírónak hogy tegye őt nevetségessé abban a lapban. És én sohase láttam olyan boldognak ezt a szerencsétlen költőt, mint annak a szombatnak délutánján, amelyen a kérdéses közlemény napvilágot látott. A kialkudott tiz flőrön kiviil még vacsorát is fizetett a derék fiúnak, aki ekképpen mozdította elő a halhatatlanságát.

Szana Tamás és Kvassay Ede nem űztek ilyen panamát, s távolról se voltak olyan hiijk mint a beteg jellemű Gáspár Imre, de azért büszkék voltak a Jankó-dicsőségükre s mindketten megvették 16 krajcárokért (a takarékos Kvassay is!) hűségesen az élclapnak minden számait, amelyekben Szna és Kva szerpeltek- S ha több hétig hiányoztak ezek a közlemények, akkor Kvassay tudakolta Ágai Adolfnál, a szerkesztőnél:

— Mkor in mgnt Szna-Kva?

(Mikor jön megint Szna és Kva?)

Ágai megnyugtatta ilyenkor:

— A jövő héten. Már Szna is sürgeti.

Ámde Dúsít a sértett büszkeség ÍS

bántotta egy kicsit, s egyszer igy szólt a B. Jankó szerkesztőiéhez:

Krm szpen, hbo ya a srrndben. Mrt

kiárólag abból a célból, hogy bemutatkozzék és hogy megkérjen, támogassam a minisztertanácsban, ha netalán arról volna szó ,hogy ő a külügyminisztériumba valamivé kincveztessék. Sietett fogadkozni, hogy ő milyen régtől fogva hive Magyarország függetlenségének, a pacifizmusnak, a demokráciának és mindannak a gyönyörű eszmének, amely az októberi forradalomban megvalósult. S amikor közöltem vele, hogy nem fogok akadályokat gÖTditeni esetleges kinevezése, vagy előléptetése elé (már nem tudom, hogy a kettő közül miről volt szó), akkor ugyanolyan illedelmes liajlongásokkal és aláztos udvariaskodással távozott el tőlem, mint aminőkkel jött.

Nem egészen ilyen beszámítás alá esik, de azért az akkori helyzetre rendkívül jellemző két másik urnák a viselkedése. Az egyik Hegyeshalmy Lajos ur, a »keresztény« kurzus későbbi kereskedelmi miniszter. Ehhez az úrhoz többször volt szerencsém hivatalomban és sohasem azt jött jelenteni, hogy ő forradalmi pozíciót nem vállal, hanem ellenkezően: ismételten arra kért, hogy abban a kivételes helyzetben, amelybe Szterényi juttatta, erősítsem meg. Szterényi ugyanis, bizonyos funkció elvégzésének idejére, reaktiválta őt. Ezt óhajtotta ő a Károlyi-kormánytól is. Miután azonban ez a funkció teljesen fölösleges volt, sajnálatomra, nem tehettem hő kívánságának eleget. A másik ur: Lcrs Vilmos báró volt. Öt pedig

Szterényi, hogy miért nem tudom, hónapok óta szabadságolta s tőlem azt kérte — sokszor és nagyon intenziven —, hogy ezt az intézkedést változtassam meg s adjak neki beosztást a minisztériumban. Ezt az ügyet a minisztertanács elé vittem, amely Lers ellen döntött, úgy, hogy az ő kérelmét sem teljesíthettem, amit nagyon elkeseredetten vett tudomásul s váltig hangoztatta, hogy ő híven és teljes odaadással szolgálta volna a köztársaságot.

Majd elmondja, hogy Polónyi Géza mint fáradozott, mennyit kilincselt, hogy hagyják meg a közmunkatanács elnöki székében, mert rá van szorulva a fizetésre. Mikor a közmunkatanácsot megszüntették, [de Polónyinak végkielégítést adtak, az öreg politikus áradozva mondott

vn Szna mndg albb mnt Kva? Igzsg ez?

(Kérem szépen, hiba van a sorrendbe. Mért van Szana mindig előbb mint Kva? Igazság az?)

Ágai a legnagyobb komolysággal feleltei

— Ezen a legjobb akarat mellett se lehet változtatni.

— Mért?

— Mert a neveket az ábécé sorrendiében kell írnunk.

— De hiszen a betűsorban a K. betű sokkal előbb van mint az Sz. — magyarázta Dusi, persze elnyelve a magánhangzók kilencven percentjét.

— Igaz, igaz, — mondta halálos komolysággal Ágai. — De mi élclapot csinálunk, s ott minden a feje tetején áll, az ábécé pedig a zé-nél kezdődik.

És Kvassaynak bele kellett nyugodni abba, hogy minden marad a régiben, pedig szerinte mennyivel szebben hangzott volna igy: Kva-Szna!

Boldog idők voltak ezek!

Nagy feltűnést keltett akkortájt egy érdekes házasság. Egy kitűnő tábornok, aki a császár-királynak is barátja) pajtása volt, Edelsheim-Gyulai gróf (vagyakkor talán még csak báró) feleségül vette a bécsi Burg-szinház jeles tagját: Therese Kronau úrnőt, s alig történt az meg, a vitéz katonát áthelyezték Budapestre térparancsnoki minőségben. Eseménye volt ez a magyar fővárosnak, amelyek többek között az írók és Művészek Társaságában is megbeszéltek, ahol az a nézet alakult ki, hogy a tábornok feleségét mint a színművészet egy elismert kitűnőségét a Társaság részéről is üdvözölni keli abból az alkalomból, hogy Budapesten telepedett le. Ebben

köszönetét. Kijelentette, — mondja Garami,—hogy tudja,hogy az én közbelépésemnek köszönheti ezt a méltányos megoldást és biztosított arról, hogy soha az életben ezt nekem elfelejteni nem fogja. Alig tudtam szóhoz jutni, hogy elhárítsam magamról ezt a meg nem érdemelt köszönetét és közöljem vele, hogy a legparányibb érdemem sincsen abban, hogy a minisztertanács ilyen méltányosan bánt vele. Azonban hiába beszéltem, mert kijelentette, hogy ismeri az én nagylelkűségemet, tudja, hogy mit tettem az érdekében és most csak el akarom hárítani magamtól a köszönetét, ő azouban ebbe bele nem nyugszik, ő tudja, amit tud és örökre belevés a szivébe engemet. Ez az epizód legelőször akkor jutott ismét az eszembe, amikor a későbbi Clerk-féle tárgyalások idején egy értekezleten az egyetlen ember, aki személyeskedő hangon vitatkozott velem és támadt rám — Polónyi Géza .volt.

Kerr Alfréd

és Shaw Bernhard

Rathenau, Lloyd George, Clemenceau, Hindenburg, a mai Európa — Shaw szemüvegén át

Anatole France mellett kétségtelenül Bernhard Shav ma a legnépszerűbb iró. Müveit talán nem olvassa mindenki, az íróról azonban annál többet beszélnek. Nem múlik el nap, hogy az újságok ne foglalkozzanak egyéniségével, életével, szokásaival és hosszú cikkekben vagy rövid hírekben meg ne emlékezzenek érdekes megjegyzéseiről, sajátos felfogásáról, olykor különcködéseiről.

A Bernhard Shaw - fotográfiák most megszaporodtak eggyel s a művésziesen egyéni fényképész, aki ezúttal lefotografálta Sliawt, olyan érdekes ember, mint Alfred Kerr, Kerr Alfréd, a hires kritikus és esztétikus a Berliner Tagblatt megbízásából az elmúlt hetekben bejárta Amerikát, majd onnét átrándult Angliába, hogy összehasonlítsa a békebeli angol életet a maival. Első útja Shawhoz vezette, akit a lakásán keresett fel. Találkozásukról többek közt a következőket irja:

mindnyájan uniszónó megegyeztek, de nagyobb és élénk vita támadt a nyelvkérdés körül. A soviniszták azt kívánták, hogy a küldöttség vezetője magyarul szónokoljon, mert — igy érveltek — arról mi nem tehetünk, hogy a művész-, nő nem tud magyarul, s a hivatalos aktus után lehet majd németül tolmácsolni előtte a kollégiális érzéseinket. A megalkuvók ellenben azt vitatták, hogy németül illik köszönteni a jövevényt, aki bizonyára jobban érzi majd magát a müvésztársak közt, ha a régi hazája nyelvén szólanak hozzá az uj-hazában. Végre is a »Középpárt« győzött, amelynek közvetítő indítványára azt határozták, hogy a nemzetköziség nyelvén, franciáucl fognak »isten hozott«-ot kiáltani a művésznő elé.

Kvassay Edére bízták a küldöttség vezetését, aki mint a kvassói és bragyáni Kvassayaktól szármázó ősnemes magyar ur bizonyosan tud a Voltaire nyeivén.

Tudott is, és szívesen vállalkozott a feladatra, amelyet rábíztak. Csinos beszédet irt, azt lefordította franciára, betanulta pontosan, s mikor azt a félkört álló küldöttség élén hibátlanul elmondta (csak a magánhangzók egy tekintélyes részét ejtette el beszédközben), s azi az írók és Művészek lelkesen megéljenezték, Therese Kronau hálásan mosolygott a küldöttség és különösen az elegáns Kvassay felé, s aztán az urához fordulva igy szólt:

— Jessas, wie sehen spricht er deutsch!

■ Sose tudta meg senki, hogy ezt komolyan mondta-fi vagy tréfából a tábornok íeleséges

Kilenc évvel ezelőtt találkoztunk’ utoljára. Egy évvel a háború előtt ugyanebben a szobában. Most is abban az ódonul finom, Adams-féle házacskában lakik, melyből a pillantás a Themset éri. Csöndes ház, bán alig egy lépésnyire van a boltok és hotelok lármájától. Shaw: a hosszú termet; a hosszú, fehér szakállas arc, pirosas színek és vizkék szerrií nyoma sincs az öregségnek. Annakidején talán mosolygóbb volt; széliéi ebb. Egyáltalán nem hasonlít Íróhoz. Inkább talán úszómesterhez.

Alfréd Kerr és Bernhard Shaw —■ Rathenauról beszélgettek. Rathetiau csak nemrég járt Shawéknál. Az angol iró most izgatottan beszélt á gyilkosságról és dicsőítette a halottnak emberi varázsát.

— Rathenaunak szuggesziiv ereje volt, — mondotta — amellyel az ellenpártra hatni tudott. Erre ma szükség van. Európa visszaállításának’ és megnyugtatásának súlyos kára, hogy lelövik az alkalmasokat. A háború kitörésekor Jaurést találták el, most megint kilőtték azt a legalkalmasabbat, aki el tudja hárítani a további szerencsétlenségeket. Jaurés is tudott gyakorlati politikát művelni, nemcsak, hogy eszméi voltak.

Shaw minden érzelmesség nélkül nézett maga elé; tárgyiasan:

— Rathenau tudott bánni az emberekkel. Különös: a rendeltetése valahogy rokon volt Mirabeauéval; kétségbeesett, megromlott dolgokat valami személyi fluidummal tudott jó irányba fordítani.

Azután Lloyd (ieorgeról beszélgettek, Shaw kijelentette, hogy éppen tegnap hallotta először beszélni Lloyd Georgeot. Ezt mondta róla:

Mazziniről beszélt, aki majdnem szocialista volt. De ez a Lloyd George oly »szemtelen« volt, hogy kijelentette: Európa térképe ma körülbelül olyan, mint amilyennek azt az olasz kívánta . . . Óh, és egy; ügyvédnek azok a lapos frázisai, azok az olcsó kijelentések: »eddig az ellenségeinkkel szemben való védekezéssel törődtünk, most ellenségeink védelme a gondunk . . .« Borzalmas . . . Lloyd George mindig szónok volt. talán taktikus, de sohasem államférfi.

— Lloyd George parlamenti növény; minden hájjal meg van kenve, de távolról sem alkotó politikus. Igen magasra jutott, nem azáltal, hogy legyőzte az uralkodók kasztját, hanem azáltal, hogy szolgált1 nékik. Lloyd George annak idején támadta az angol junkereket, de pályáját nem ellenük, hanem velük együtt futotta be.

Aztán ilyeneket mondott Shaw:

— Egyáltalán nem nagy dolog, sőf talán a legkönnyebb a háború alatt kormányozni; ezt végül is még egy, liindenburg is tudja. Amikor ugyanis félig-meddig megszűnik a törvény; és állandóan csak ugyanazt az egy; sablont kell hangoztatni: folytatni á háborút, folytatni a háborút . . . Ezzel azonban semmit sem használnak a világnak. Lloyd George igy kormányzott. Az olyan férfiak, mint ő és Clemenceau, mindjárt a háborít után Szent Heléna-szigetére kellene, küldeni.

— »Mindaz,ami Varseilles-lyclkap' csőlátás, egyszerűen nevetséges. A kritikus pillanatban két dolgot követeltek Lloyd Georgetól. Először: id kell akasztani a császárt. Másodszor: Németországnak űzetnie kell. Két feladat elé állították tehát, az egyik nem sikerült. A másik pedig? Miből fizessenek? Először azt mondták: Németország építsen hajókat Anglia számára. (Shaw elmosolyodott.) Ekkor dühöngeni kezdtek az angol hajóépítők . . . Lloyd George lemondott erről a megoldásáról.

— Miből fizessenek a rémetek?

Most azt mondják: acéllal. Ekkor dühöngeni kezdtek az angol acélgyárosok. Lloyd George elejtette ezt a tervet is. Majd arról volt szó, hogy Németország szenet szállítson