Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)

1922-07-12 / 188. szám

1922. július 12.

BACSMEGYEI NAPLÓ

5. oldal

A Mária Terézia rend vége

— A káptalan utolsó ülése —

Már a békeidők legnagyobbszerü katonai kitüntetése, amely csak egészen különös katonai erények jutái mazásaképpen járt ki az arra érdé meseknek, a Mária Terézia-rend volt. Ez a kiváltságos rend hosszú évtizedeken keresztül mindössze három tagot számlál, tagjai sok kiváltságot élveztek.

A háború alatt a Mária Teréziarend megmaradt továbbra is a legfelsőbb katonai rendjelnek. Csak olyan magasrangu tiszteknek adományozta a legfelsőbb hadúr, akik maguk is benn voltak a tüzvonalban s ott személyesen s a parancs ellenére haj tottak végre valamilyen haditettet. A háború folyamán az osztrák-magyar hadsereg harmincöt tisztjének jutott osztályrészül e kitüntetés.

A rendjelet egy magasrangu tisztekből álló testület — német müki íejezéssel Ordenskapitel — adomá nyozta. Ez a testület, amelyhez az osztrák-magyar hadsereg nagysága legdicsőbb napjainak emléke fűződik, a háborús idők legkitűnőbb tisztjeit egyesítette magában.

A régi nagy hadsereg összeomlott a monarchia megszűnt, de a Mária Terézia-rend azért élt tovább. Leg alább is elméletileg, mert hiszen a „Legfelsőbb Hadúr“, aki a káptalan előterjesztésére a rendet adományozta, koronátlanul és jogfosztottan töltötte a száműzetés napjait.

A régi káptalan összeült és foly tatta tovább működését. Köröttük forradalmak zajlottak le, háborús érdemek már nem mentek érdem számba, s íme mégis a régi monarchia területének minden pontjáról halomszámra hozta a leveleket, amelyekben a volt hadsereg tisztjei folyamodtak a Mária Terézia rendért. Magyarok és osztrákok, csehek elküldötték fontos okmányokkal felszerelt kérvényüket a káptalan főnökéhez és kérték maguk számára a legfelsőbb katonai kitüntetést Összeült tehát a káptalan utolsó liquidáló ülése, hogy még egyszer felújítsa a Mária Terézia rend kimulóíélben levő emlékét. Ekkor kitűnt, hogy nem

kevesebb, mint hatszázan a kérvényezők közül jogosan tarthattak igényt a kitüntetésre s a káptalan liquídáló bizottsága nem is tehetett egyebet, mint válaszával, amely a káptalan hivatalos pecsétjével ellátva ment el a kérvényezőkhöz, megállapította a kérvényezők igényjogosultságát. De még valamit tehetett a káptalan, megküldötte a Mária Terézia rend helyett

az arany vitézségi érmet a folyamo dóknak. Ez volt a hajdani nagyié nyességú katonai testület utolsó hiva taios funkciója. A Üquidálás munkája után feloszlott a káptalan, elnök Hőt zendorf Konrad, aki az élők közül az utolsó tulajdonosa a nagy kitüntetésnek, meghatott szavakban párén tálta el a monarchia halott nagyságát jelentő Mária Terézia rendet.

Megtalálták Bábel tornyának romjait

— M. Alphonse Ruymar nyilatkozata a mezopotámiai ásatásokról —

A mesék ködébe elvesző fantasztikum: Bábel, ez a különös szimbólum, amely egyszersmindenkorra belevette magát a lelkűnkbe, most egyszerre fölbukott a semmiből és monumentális valóságként elénk emelkedik. Kiásták Bábelt és , előtűntek homoksirjukból Bábel tornyának kövei. A mezopotámiai alföld sós homokja rejtette maga alá ezt a világcsodát, mindaddig, amig a hangyaszorgalmú kutatók lerázták róla a homoktakarót. Sok év nehéz munkájának eredménye ez a fölfedezés, amely világot vet az ókor csodás kultúrájára. Gazdagon bontakozik ki egy halott, fényes korszak minden minden bűne, erkölcse, az élete, nappala és éjszakája. A holt köveken még rajtaliheg az élet lendülete, bizonytalan, halálos irama, a kultúrája és minden, amit a kiváncsi utókor meg akart tudni, akár emberfeletti munka árán is. Ez az eredmény a párisi Association d'Qrient (keleti társaság) érdeme, hogy fáradtságot, költséget nem kiméivé végigkutatta, fölásta az egész mezopotámiai alföldet és fensikot, keresve a hajdani Babylonia nyomait. A várakozáson felüli eredmény minden részletét terjedelmes tanulmány alakjában tette közzé a társaság, folyóiratában, az »Orient«-ben.

Alkalmunk volt találkozni a kutatás egyik aktiv szereplőjével és a kutatás kezdeményezéséről és eredményéről részletes információval szolgált. Monsieur Alphonse Ruymar archeológus, az Excelsior keleti levelezője a következőket mondotta:

— Hogy kutatásaink ilyen eredménnyel járjanak, azt a megindulásakor még remélni se mertük. Az expedíció, amelyet társaságunk 1914 tavaszán szervezett, teljes bizonytalanság-XütyaMstória

Irta: Móricz Zsigmond

— Nagyságos ur, tessék kijönni.

— Miért?

— Itt van Kukora.

A nagyságos ur egy ingben, de mindenesetre a legdivatosabb ingben hevert a hűvösre bezsaluzott szobában a díványon. A felesége a vendégekkel kiment a Balatonra, de neki ugyan nem volt kedve mérföldet gyalogolni, mig a vízbe ér s itthon maradt.

Kicsit bosszantotta, hogy fel kell kelni. Kimenni a melegre. De ha itt van Kukora, mit lehet tenni. Ki kell menni. Kukoíának nem üzenheti, hogy jöjjön máskor. Kukora egy paraszti ember. Az nem érti meg, hogy . . . Azt nem lehet megsérteni azzal, hogy jöjjön máskor. Az most jött, hát ki kell menni hozzá.

Felállott, a tükör előtt megnézte magát; őrült meleg van s a meleget nem bírja. Az arca vörös volt. Felvette a kölni-vizes palackot és lemosta magát.

Ez jól esett. Hűvös volt.

— No, mi az, Kukora ur, — lépett ki a tornácra — mivel szolgálhatok.

Kukora ur félszeg, dadogó paraszt volt. Görbe és szánalmas, az embernek megesett a szive, ha ránézett. Katonazubbony volt rajta, mert a háborúban »esujes« volt, kocsis, ott szenvedett, mig a nagyságos ur itthon gyűjtötte a milliókat.

— Kkkk kérem nnnagyságos ur, bbbb baj van.

A nagyságos ur komolyan nézte a Kukora ábrázatát. Borsónyj izzadságcsögpek peregtek arról a katonazubbonyra. Szőke szeme hűségesen bámult a nagyságos urra.

Meg kell vigasztalnia. Mi baja lehet egy kocsis embernek?

— Megdöglöttek a lovak?

Kukora ur csak bámult. Soká nyögött, küzdött a nyeldekljőénél fogva. Már nem lehetett tudni, csakugyan mi van s a nagyságos ur már éppen elparentálta a két kis orosz lovat s eldöntötte, hogy uj lovakra azonban nem fog pénzt kölcsönözni. Nem bizony. Azokat az ő húszezer koronján vette meg Kukora, de nem fog újat venni. Az is elég volt, hogy húszezer koronát fuvarral kellett ledolgoztatni és milyen áron ... Es milyen haszontalanul! Feltöltette az ud varát, hogy a Balaton el ne öntse s a Balaton azóta lecsúszott hatszáz méterrel beljebb. Hosszra spekulált s bessz lett.. . Szóval a húszezer korona le van dolgozva, a lovak megdöglöttek, vége a barátságnak.

De akkorra Kukora ur kinyögte, hogy:

— Nnnn nem! . . . A kk kutya . . .

Gyorsan nem lehetett kitalálni, mi van

a kutyával. Nem döglött meg a kutya ló? . . . Felőle ugyan megdögölhetett volna, mert úgy áll a dolog, hogy a húszezer korona le van dolgozva s a lovak ott vannak Kukoránál . . . Mondhatni ingyen ... S ma megérnek ötven, hatvanezer koronát ... Az egyik meg is ellett, nagyobb csikója van magánál, az is megér ... És mindez az ő bolond jószive miatt . . Előlegezett neki húszezer koronát, hogy lovat vehessen . . .

Kukora újra szólt;

s-i A kkkutya, nnnnagyságos ur! . ’

ba indult. Munkáját, sajnos, csakhamar abba kellett hagynia és csak a háború utolsó évében kezdett pmét működni. Amikor az expedíció meg indult, a Keleti Társaságnak több Uidós tagját vonta kebelébe, de a kutatások tulajdonképpeni lelke Frtz Kaiser német mérnök volt. Amikor a háború kitört, a drezdai politechnikum Kaisert visszahívta és a kutatásokban többé részt nem vett.

— Ha meggondoljuk, hogy a kutatás egyetlen fix kiindulópontjául kizáró lag a homályos és megbízhatatlan kulturhistóriai szakmunkatár szolgál!, csodálkoznunk kell, hogy ennyi eredményt tudtunk felmutatni. A csákányok nyomán egymásután felszínre kerültek az ősrégi emlékek halmazai, amelyek magasabb rétegük, tehát sokkal újabbak ugyan az eredmény tulajdonképpeni magvánál, a bábeli toronynál. Mégis mindegyik több ezer éves és mivel a rétegződés sebolsem mutat törvényszerű és következetes elrendeződést és a különböző korszakok maradványai nincsenek korok szerint képviselve, arra kell következtetnünk, hogy itt valamely természeti erő forgatta fel a maradványok rendszeres és természetes helyzetét.

— Maga a torony nem látható, a helyén három fokból álló monumen tális lépcsőzetet találhatunk, amely kiterjedésénél és szilárd, maradandó anyagánál fogva egymaga tanuskodhatik arról, hogy a bábeli torony — csakugyan bábeli torony lehetett: méreteiben és arányaiban egyaránt szédületes és keletkezése egyedül az ókor lázas és gigászit akaró szelleméből magyarázható meg.

— Ez egymaga is hatalmas eredmény, azonban, hogy megtalálta Nabukodnozor atyjának, Nabupolaazáxnak városát is. Kiástuk a város falának négy sarkát és nagy kapuját és ezzel véglegesen megállapítottuk ai úgynevezett Hatalmas Város méreteit. Ez természetesen Nabukodnozor hatalmas uj építkezése elöttröl való.

— Munkánk eredménye nemcsak mint archeológia, hanem mint kulturtörténelmi tény is roppan nagyjelentőségű- A város elénk tárja az ókori babilónia^ kultúra naivan is hatalmas arányait és beigazolja azt a számtalanszor hangoztatott tényt, hogy a kultúra legfeljebb csak formájában válozott, ősi forrásait az eltemetett és lassankint felszínre kerülő keleti temetőkben kell keresni

Érdekes ismertetése után elmondotta még jeles archeológus, hogy — miután munkájukat Mezopotámiában bevégezték — legközelebb expedíciót szerveznek az antik Hellasz emlékeinek és maradványainak felkutatására.

nyári

Milyen kutya Ku— A kutya? . kora ur? . . .

— A nnnagyságos ur kutyája

Egész rejtélyes fordulat.

— Az én kutyám?

— liii higen.

Csönd. Egyelőre megfeneklett a dolog. Mind a ketten hallgattak.

— Mit csinált az én kutyám?

Kukora nekifohászkodott s nagy lélekzetvétellel kezdett dadogni:

— Megette a kkk kakasomat.

•" A nagyságos ur mulatságosan nagy képet vágott.

— Hogy képzeli azt? ... Az én kutyám megette volna a maga kakasát?...

Úgy nézett rá teljes elálmélkodással, mint a világhistóriában még eddig ismeretlen lehetőségre. Hogy az ő kutyája megette volna a Kukora ur kakasát. Miért ette volna meg, mikor annak olyan fejedelmi ellátása van, hogy . . .

— liii higen.

A nagyságos ur fölcsattarit.

— No és ha megette, megete! Kelt abból ilyen lármát csapni! . . . Hát kérem... azért kutya! . . .

Meggondolta a dolgot. Tréfával szelídítette:

— Én nem ettem volna meg, ha ő vagyok.

De Kukora ur nem nevetett vele, hanem egykedvűen, mereven nézett rá savószemeivel. A szája is nyitva volt és rendíthetetlenül és áhítattal nézett a nagyságos urra, úgy hogy tűrhetetlen volt a merev, bámész . nézése.

A nagyságos uf kettőt lépett.

— Na és hogy gondolja. Mit akar! Mit képzelj y

Megint csak igazolódott az a mondás, melyet általánosan, bizonyos cinizmussal szokás kiejteni. — Óh, a divat egyik napról a másikra megváltozik!

Szembetűnően rövid idő alatt alakult most át a divat. Egyszerre minden nő hosszú ruhát visel és a vonal szerint igyekszik csináltatni a ruháját. Sajnos, még sok hiba csúszik až uj forma szabásába. Csakis az igen finom Ízlésű nő tudja meghatározni a divatnak ezt az irányát és csakis elsőrangú szabó tudja tökéletesen megvalósítani, ruhaalakjába formálni a lenge redöket, melybe a vonal szerint a női termet burkolódzik.

Mert tévedés azt hinni, hogy az uj formának pongyolaszerüség a célja, éppen ellenkezőleg; a plasztika, a szoborszerüség az, amit az uj divattal el akarnak érni a divattervezők.

Igaz, hogy a klasszikus szobormintát inkább csak a párisiak tűzték ki célul, a német divattervezők csakis az egyenes vonalat kívánják és szorosan ragaszkodnak a ruhaalj kiszabott hosszúságához. Ezek a meredtebb vonalú formák inkább megfelelnek a vászon, nyersselyem. jersey-ruhák készítésére. S miután olyan hévvel és sietve, minden könnyű és lenge szö-De Kukora csak nézett, nézett a száját ki-ki. nyitotta, nem szólt de annyira akart szólani, hogy a nagyságos ur nem bírta ki nem találni a dolgot.

— Azt akarja, hogy megfizessem?! A maga kakasát!

És tele torokból kiáltotta, ahogy bírta. — Az árát akarja? A kakasának az áráért jött?!

Kukora ur csendesen elvigyorodott s azt mondta:

— liii higen.

— És mit akar!... Mennyit akar! . *. Mennyire becsüli! . . . Mennyit ér a maga kakasa! . . . Tudni akarom, hogy mi az ára annak a kakasnak!

Úgy ordított, hogy belerekedt. Szeretett volna egyebet is mondani; tenni szeretett volna valamit, de ki mer egy balatoni kisgazdát tettlegesen . . . illetőleg... Szóval csak épp a hangját emelte fel a legmagasabb hangerőre, különben egész választékosán és kifogástalanul, mondhatni inparlamentáris szelidséggel fejezte kS magát.

Kukora urat szemmel láthatólag nem érintette a hang színe-.és ereje: edzve volt a hangerővel szemből. Ellenben szemmelláthatóan örvendezteíie a nagyságos ur intelligenciája, hogy ilyen gyorsan átértette a lényeget.

— Kkkkku ... a fffeleségem azt ítun mondta, hogy . . . hhha ha hatszáz kkorona . . . Ddde én i azt gondolom, hogy... ööö hötszáz . . .

A nagyságos ur két karjával a levegőbe kapott és azt kiáltotta:

— Azt a ... azt a ... jaj az idegeim... Hogy ez a penészes Balaton is ki nem .száradt máz , , . Hogy én nem Osten,