Bácsmegyei Napló, 1922. június (23. évfolyam, 149-176. szám)
1922-06-03 / 151. szám
1922. juntos 3, BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal. Misztikus rejtelmek tudományos megvilágításban A budapesti Akadémián jutott szóhoz a ma erősen divatozó misztxizmus abban a tudományos előadásban, amelyet a Magyar Néprajzi Társaság ülésén tartott dr. Hermann Antal, „Folklore és okkultizmus" címen. A nép misztikus hite többnyire pogány eredetű. Sok mindent átvett azonban ebből a vallás is, a .minek az előadó csak egy példányát hozta fel, amikor látta Mária-Radnán, a hires bucsujáró helyen a rituális ördögűzést. A leg' ősibb szuggesztiv eszköz maga a beszéd, amit a magyar nyelv na gyón jól kifejez a „megigézés", a „megboszorkányozás" vagy „el; büvölés" szavakkal. Szuggesztiv jelenség a tánc és szuggerál a zene is. így jut magyarázathoz a tömegek táncdühe, vagy a tánccal való gyógyítás és a táncoló dervisek misztikus ereje. Szuggesztiv jelenség a magasság és mélység által előállított szédülés, a melynek példájaként felemlíti, hogy a Niagarába sokan beleugrottak már. Itt szerepe van a viz vonzó erejének is, ami azután a néphitben a sellők vagy Loreley misztikumában jutott kifejezésre. A kisértetjárás is szuggesztiv tünemény, aminek pandanja a szellemidézés, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi szándékos produkció, a kisértetlátás pedig önkéntelen rossz. A példákból az előadó megállapítja az erő s kapcsolatot, amely a folklore és az okkultizmus között van. A tudomány ezekkel a jelenségekkel szemben általában tartózkodó vagy elutasító, ami elvégre a legkönnyebb módja az elintézésnek. Van azonban a tudományos embereknek egy csoportja : fizikusok, vegyészek, psihikusok, elmegyógyászok, akik komolyan foglalkoznak a kérdéssel. Az előadó ezután a kérdéssel való egyéni kapcsolatról szólott. Harmincöt év előtt vándorcigányokkal került össze és belenézett szokásaikba. Megállapítja, hogy a cigánymisztikum kétféle: amit maguk hisznek és amit a közönségnek csinálnak. A jóslásról nem lehet eltagadni, hogy a vándorcigányoknak van Jóslási tehetségük. A cigányokon kívül országszerte érintkezett olyan emberekkel, akiknek közük van az okkultizmushoz. Ezek főképpen a gyógyítók, akik tulajdonképpen lósággal Az osztrák császárság orgyilkosságai Szenzációk kerülnek napfényre a bécsi titkos levéltárból — Hogyan akarták Kossuth Lajost eltenni láb alól? — Bem tábornok rejtélyes halála — Érdemkereszt a gyilkosságokért szuggerálnak. Találkozott egy 80 éves “szent emberrel," aki imádsággal gyógyított. Az imádság ban a misztikus külsőség hatott a paciensre, nem a malaszt A „szent ember" milliókat szerzett és szombatonkint nem fogad senkit, mert akkor — amint mondta az Úristen ebédel. Ezután arról szólott, hogy miért van most a kérdésnek aktualitása. Az emberek nagy leromlása idézi elő, hogy valamiben bízni, valami transcendentálisba kapaszkodni akarnak. A modern korszellemmel ez csak látszólag van ellentétben, mert a miszticizmus hívei mindent bizonyítani kivannak, a szellemet látni és vamegfogni akarják. Az utódállamok tudósai immár két év óta nagyarányú kutatásokat végeznek a titkos császári levéltárban, Becsben. A Habsburgok uralma alatt bét lakat alatt őrzött levéltárból már eddig is igen sok érdekes leleplezés került napvilágra. A magyar tudósok is újabb és újabb felfedezésekkel gazdagítják a történetírást. Újabban Hajnal István dr., a Bach-féle politikai rendőri csoport aktái között szenzációs adatokat talált arra vonatkozólag, hogyan akarta az osztrák kormány Kossuth Lajost emigrációja alatt meggyilkoltatni. Hajnal dr. kutatásainak szenzációs eredményeiről a kővetkezőket mondotta a »Bácsmegyei Napló« bécsi munkatársának: — Azt a kérdést igyekeztem kutatásaimban megvilágítani, bogy való adatokra támaszkodott-e Kossuth, mikor iratai harmadik kötetében azt mondja, hogy az osztrák kormány orgyilkossal akarta öt 49-ben és a következő években láb alól elíétetni. Több jelentést találtam a titkos iratok között, amelyek ezt az állítást beigazolják. — Kossuth törökországi tartózkodása alatt egy Jasraagy nevű román ember felsőbb megbízásra, mint jelentéseiből látszik, Kossuth élete ellen tört. Ä cél nem Kossuth megölése volt, hanem az, hogy Kossuthot elfogják és hazaviszik. Jasmagy legnevezetesebb kísérlete akkor történt, mikor Kossuth Lajos Sumlában tartózkodott. Jasmagy itt megismerkedett az egyik Dembinszky grófnővel, egy exaltált 18 esztendős gyerek-aszszonnyal és az ő segítségével akartai végrehajtani szándékát. Terve szerint a grófnő Kossuthot magányos kocsikázásra csalta volna el és Jasmagy merényletét ekkor követte volna el,, Ebben az időben küldte Bécsbe Jasmagy 1849 december^ hó 22-ről keltezett következő levelét: »A Kossuth körüli meglehetősen veszélyes expedícióban Sumlába érkeztem első percében akadályokba ütköztem, úgy Dembinszky grófnő betegsége által, mint azáltal, hogy a várnai angol konzul széliében kikürtölte, hogy a románok feladata a felkelő vezérek megöletése. Kénytelen vagyok veszteg ülni, hogy a szalmaláng' gyorsan kialudjék. De azért legkevésbé sein adom fel a reményt, hogy célomat becsületesen (e h r e n h a 11 1) és megelégedésre megoldjam. Igen jói tudom, hogy milyen nagy kellemetlenségnek lennék az okozója, ha csak a legkisebb dologban is elhamarkodva cselekednék«. — Eddig a levél. Felmerül azonban a kérdés, hogy a grófnő nem áltatta-e Jasmagyot. *Ezt azonban cáfolja az a tény, hogy Dembinszky grófnőt, amikor hamis útlevéllel hazajött Becsbe és ott megcsípték, csak forma szerint Ítélték e! két hétre. A tervezett merénylet egyébként úgy hiúsult meg, hogy Kossuth névtelen' levekt kapott és amikor Dembinszky grómőt felelősségre vonta, az görcsös sírással hazarohant és beteget jelentett. További bécsi feljegyzések szerint Jasmagy terve végképpen akkor hiúsult meg, amikor Kossuth Lajos felesége 1850 január 15-én Sumlába érkezett és a grófnőnek távoznia kellett. Dembinszky grófnő Kossuth Lajos felesége nevére kiállított útlevéllel utazott tovább lvonstantinápolyba és ott az amerikai követ palotájában előkelő életet élt. Néhány év múlva Dem-Geraidini panoptikuma Irta: CHOLNOKV LÁSZLÓ. Kitűnő ismerősöm tűnődve simogatt., a homlokát. Vállalatunk cime — mondta az emlékei között kutatva — vol taképsn ez volt: Giuseppe Ge~ raldini és Társa, viaszbábu és panoptikum Részvénytársaság. A társa az én voltam, a réezvénytársaság pedig vállalatunk meg alapítását szimbolizálta. Mert amikor az első próbálkozásunkkal, az aszfaltburkolással, csődöt kellett mondanunk, még otthon, a szülővárosunkban az ismerőseinktől különböző nagyságú kölcsönöket szedtünk föl a panoptikum cél jaira, ezeket a kö'csönöket azután viharvert kis cédulákon nyugtáztuk bizonyos nyereségrészesedési Ígérettel és ezeket neveztük részvényeknek. . — Mindez azonban nem érdekli önt. Önt a Rineldini-eset érdekli, az pedig a következőképen volt : — Akkoriban Délamerikóban kóboroltunk a viaszbábuinkkal és a csendes, békességes Montevideóban teljesen megfeneklettünk. Ezeket a kényelmes, bőséges és lomha polgárokat nem igen érdekelték a mi viaszból készült szörnyszülötteink, középkori lovagjaink, hírhedt rablóvezéreink és bombavetőink. — Képzelheti, hogy az üzlet ilyenformán gyengén ment. Valami mellékfoglalkozás után kellett néznünk. Egy pompás tavaszi estén tör tónt a baleset, A park egyik elhagyott padján szikár, hosszúlábú öreg spanyol ült, balkezében könyvet tartva és a csuklóján pompás, gyémánttal kirakott karkötöórót viselt. Szórakozottan jártam föl-alá, hogy a terepet kikémleljem. De én nem vagyok regényíró, hogy az ön fantáziáját itt fokról-fokra feszítsem, elég az hozzá, hogy az óra egyszer csak ott volt a zsebemben, én pedig kezdtem sima, de egyre gyorsuló léptekkel távozni a tett színhelyéről. Már úgy látszott, hogy minden sikerült, hanem egyszer csak hallom ám, hogy a spanyol rémülten felkiált, majd fölugrik és vékony gémlábain vad iramban megindul utánam. Szent Balduin, mily rémséges versenyfutás volt az. A távolság egyre fogyott közöttünk, csak az volt a szerencsém, hogy a parinak abban a részében mór nem járt senki, nem volt aki elémkerülhetett volna. De a veszély így is nőttön-nőtt, de akkor a panoptikum körvonalai föltűntek a távolban és ez uj erőt öntött belém. Amennyire a tüdőm bírta, meggyorsítottam a futásomat és amikor odaértem, hirtelen félrelöktem Geraldinit és beugrottam a panoptikumba. Alig voltak két-tórom másodpercig e viaszbábuk között, amikor lihegve, zihálva megérkezett a spanyol és Geraldini nyomban átérthette a helyzetet és föltartotta. Tudta, hogy föltétlenül időhöz kell jutnom, mert különben elvesztünk ijoind a ketten. l Akkor valami ötlött az eszembe. A sarokban állandóan hevertek színes rongyok, kendők, ponyvadarabok, ezeket most a légcső dálatosabb összevisszaságban magamradobáltam, az egyik középkori lovag kezéből kicsavartam az öles tőrt és azzal odaálltam Rinaldó Rinaldini üres helyére. Geraldini és a spanyol akkor már be is léptek. Az előbbi nyomban meglátta, mi történt és hogy a mosolygását elpalástolja, úgy tett, mintha a bajuszát rágcsálta volna A spanyol morogva, fújva, mint a dühödt bika, összekutatta az egész sátort, de nem talált sehol senkit. Tévetegen, tanácstalanul járt föl-alá, amikor egyszer a tekintete véletlenül reámesett. Meredten bámult rám tejes, beteg szemével, majd sovány, barna ujjával rámmntatva azt mondta: — Ez volt az I ... Ez az a gazember f Az isten őrizte, hogy dühömben le nem ugrottam a dobogóról és képen nem jtöröltem ezért az impertinenciáért. Geraldini azonban, aki mindig nyugodtabh és fölényesebb volt, mint én, jóízűen elnevette magát, odamutatott rám és gúnyosan azt kérdezte a spanyoltól: — Ez sennor, ez a viaszbaba ? — Ez nem viaszbaba, — hörögte az öreg spanyol dühösen, hanem eleven csirkefogó. Geraldini még kihivóbban kezdett nevetni IS — Nos, tessék megfogni a kezét ít mienk többé A spanyol odalépett hozzám és én éreztem, hogy a szívverésem is megszűnik. Akkor azonban tétován megállt és a fölemelt karja is ernyedten visszahanyatlott. Rejtve rátekintettem és megértettem a habozását. Mert halvány ideges arcán fölismertem a félelmes dilemmát: mi lesz akkor, ha az a kéz, amelyet meg ,ekar érinteni, meleg lesz? ... És mi lesz akkor, ha az a kéz merev és hideg lesz, mint a jég ? Félelmes szeme lassan lesiklott rólam. \ — Azt mondta halkan : — Tévedtem! És kiment Geraldinivel együtt. * Kitűnő ismerősöm elhallgatott és ismét tűnődve simogatta a homlokát. — Szóval a gyémántos aranyóra meg volt mentve!— mondtam. — Szóval nem volt megmentvei — felelte ő nyugodtan. — Hogyan ? — Azt elfelejtettem megemlíteni önnek, hogy amikor beugrottam, az órát belenyomtam Geraldini kezébe. Nos, amikor ismét kiléptek, én még sokáig álltam ott mozdulatlanul, mint Rinaldo Rinaldini, attól tartva, hogy viszszajönnek. Hanem amikor eluntam a dolgot, végre kiléptem én is. Geraidininek akkor már nyoma sem volt sehol. Eltűnt az órával együtt. És otthagyott engem a viaszemberekkel, akiken akkor már annyi volt az adósság, hogy egyetlen viaszfül sem volt a
