Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-10 / 128. szám
1922. májas 10. BACSMHGYE! NAPLÖ 5. oldal A becskereki élelmiszer árak rohamosan emelkednek —- Egy hónap alatt S&hs-oa emelkedés — A háború óta hozzá szoktunk mér az árak emelkedéséhez. De soha még olyan gyors tempóban nem mantek fel az 4rQk» mint az utolsó hónap alatt a becskereki piacon. Az élelmiszerek itt már a szó szoros értelmében megfizethetetlenek, legalább is az úgynevezett intelligens középosztály részére. Az állami tisztviselők közüí sokan minden percben váriák felmentésüket a létszám-redukció miatt, korlátozott vagy semmi fizetéssel, a magántisztviselők ás kereskedelmi a kalmazottak is keveslik a fizetésüket, a munkások is panaszkodnak, — a kereskedőket nyomja a nagy adó, ezenközben pedig az árak egyik napról a másikra utolérhetetlen lendülettel emelkednek a magasba. Egy kis összehasonlítás a mai és egy hónap előtti árak között szomorú képét fogja nyújtani a/ élelmiszerárak szédületes emelkedésének Becskereken. Csak a legnélkülözhetetlenebb élelmicikkek árait vesszük, hiszen ami kevésbé nélkülözhetetlen, azt már régóta nélkülözi a középosztály. Húsra mégis csak szükség van, ha nem is okvetlenül minden nap és a marha- és borjúhús ára egy hónap alatt 40 koronáról 60 koronára emlkedett kilogramonként. A sertéshúsról nem beszélünk, mert az még sokkal drágább, azt csak n8gyurak engedhetik meg maguknak néha-néha. A krumpli a muh hónapban 9 korona volt, ma 12 korona kilója. A tojás ára az utolsó két hétben 3 koronáról 4 és fél koronára szökött. A zsír kilóin a Ideál Irta: CSd.^03 ZOLTfiN Mondta az író: — Vagy két esztendővel ezelőtt történt, nyári kánikula idején. Kicsit leruccantam a nagy kánikulában az egyik vidéki rokonomhoz. Nyáron mindig jócskán undorodtam a nagy várostól. A forrósáétól kihevült agyamban, mint délibábos képek tündöklése, balzsamillatos fenyvesek, árnyas messzi ligetek, fcüs szellőjü pimpós pázsitok és szeszélyesen csattogó hegyi patakok rajzolódnak, az embert ilyenkor leküzdhetetlen vágy rohanja meg, menekülni messze, messze, árnyékos távoli vidékekre. Fogtam magamat s a sátorfámat. Kedves emlékű heteket töltöttem rokonom és kis családja körében, Jószagu tejet ittam, vadrucára lestünk, az akácosban méhek dala altatott el s esténként a falusi kaszinóban kártyáztunk, vagy kvaterkáztunk. Rendesen jelen volt az öreg falusi tisztelendő, a bíró, a ta? nitók, szóval a helybeli uotabilitás és mondanom se kell, valamennyien megkülönböztetett tiszteletben részesítettek. Úgy tekintettek rám, mint a hirneves emberre illik tekinteni, akinek az Írásait, gondolatait olvassák r.agy urak és kicsi emberek, kényes delnők és falusi gazdasszonyok. Oh, barátom, beszélhetnek tudós urak amit akarnak, megszokásról, elfásulásról, fölényes közömbösségről, az igazság mégis csak az, hogy még Shakespearenak is jól esnék, ha idáig történetesen meg ae*c hóit volna, annyi s/áz évi tömjénezés után is, minden egyes koTásnéuike -/agy eí mW.wí !ö- műnk».*, elismerő teay^owHtigwss. Ni«« « az uralkodó, aki ar -rrrzr titokban jobban magát, ha egy arswaies nebuló lekapja kalapját » robogó aranyos fogat előtt s bár nem soft újság előtte», hogy ohmmúlt hónapban 84 korona volt, ma 100 korona. A cukor ára is emelkedett szerényen, 58 koronáról 64 koronára. Es az uj zöldségfélék sehogy se akarják a normális árat elérni. Pedig a spenótnak ol. most legf >bb szezonja van, mégis a legkisebb háztartás részére legalább 8 korona ára kell egyszeri evéshez. Ehhez még zsir is kellene, meg tojás, miegymás. Ezzel szemben a kenyérnek az ára alacsonyabb lelt. A múlt hónapban 20 korona volt kilója a barna kenyérnek, most csak 18 korona. Bizonyára a jó terméskilátások okozták, hogy a kenyér kilója egy féldinárrai olcsóbb lett. De ezzel aztán véget is ér az olcsóbbodás krónikája. A kenyérnek nem akadt társa, amikor egy félénk lépést tett az árával visszafelé. A többi éieimicikk nem tekinti követendő példának. Meg lehet tehát állapítani, hogy a legszükségesebb élelmicikkek árai egy, hónap alatt átlag 30 százalékkal emelkedtek. Az áremelkedésnek ilypn gyors tempója szinte páratlan az áremelkedések viharos történeteben. Az élelmiszerárak ma már Becskereken valósággal elviselhetetlenek. Csak az nem érthető, hogyan bírják ezeket az elviselhetetlen árakat még mindig elviselni, játszik a mai pesti gyerek ? Piaszfliin akssztófácska — Kísgazdaszónok a bordó tetején — „Guruló dollár”, meg egyebek a gyerekszobában — Budapesti levél —* Langyosodik az idő. A sápadt moly, állandó jellegű volna napsugarakat boldogan köszöntik az erzsébettéri fecskék és még hangosabb csicsergéssel a gyerekek. A szegény kis pesti gye rekek, akik a telet nagykendöbe pakkolva s még prüsszögve töltötték a család egyetlen jól, vagy kevésbé jól fütött kályhája mögött, akiknek nagyrésze messzi röl kibicelte csak a ródli-, ski- és korcsolyaszezont és a „csúszkálás" nemes sportjának is lopva hódolhatott csak, távol a szülői argusszemektó! — mert jaj: a cipőtalp... Végigjártunk egy pár játszóteret és iskolaudvart, hogy megfigyeljük: mit játszanak ma a gyerekek. Es sóhajtva áüapitottuk meg, hogy anyáik tanulhatnának tőlük, ha a női öltözködés terén is olyan szilárdan bazirozott, kodivat, mint a gyerekjátékokban, akkor Paquin vagy Drecolle be zárhatnának ugyan, de számos férj könnyebben viselné el az életet. Az elemista ifjú még min dig „rabló-pandúrt“ játszik, vagy „nemzetesdi"-t, vagy „adj király katonát", még mindig szenvedéiylyel golyózik és kicsit militarista, bár fegyverzetét az idők igényei hez képest modernizálta — az ántántkatonák nyomán, a jobb válltól a bal csípőre húzódó „án* tánt-szijj“-on (jobban mondva spárgán) viseli a kard-pálcikáját. Gyüjtöszenvedélyük azonban határozottan magán viseli a kor bélyegét; legdivatosabb gyűjtési objektum a filmdarabka, (jókarban levő példányért két koronát is megad egy szenvedélyesebb amatőr), melynek az a sajátsága ad értéket, hogy napon papírra téve állítólag átkopirozódik. (igazi gyűjtő persze aligha ér rá ilyenpepecselésre.) nagyobb koncepciójú eiemisták azonban fém huszfilléreseket gyűjtenek; mikor elmeséltem, hogy nekem egyszer egy maiacperseikében száz darab szikrázóra sublckolt világosezüst díszpéldányom csörömpölt, sanda szemekkel mért végig és nyilván a közt a két kizárólag lehetséges feltevés közt ingadozott, hogy báró Münchhausennel, avagy milliomossal éli-e szemben. Az egyszerűbb fajsúlyú gyűjtők, — s a lányok, — végül számoíőcédulát gyűjtenek. Miután meggyőződtünk róla, hogy a ma!1 kislányok is pompásan tudják anyáik sőt nagyanyáik kedvelt körjátékait, az „!sp>!any"-t, a „Bújj, bújj zöld ég“-ot, a „Mariska ül egy kövön"-t, a „Gazda rétre ment"-et stb., bejártuk egy gimnázium tágas udvarát a tízórai „tizperc“-ben. A faiak, a kerítés mentén komoly és izgatott kis emberek álltak —- egyik-má«( sik hatalmas félkörben felállt tömeg közepén — és dupláztak, „Duplázni" annyit jelent, hogy egy rongylabdát cipősarokkal úgy kell a falhoz mögetni, hogy az visszapattanva ne érje a földet, — Föld f — Állapítja meg a számláló-ellenőr. — Ötvenhét. Add ide a labdát Schwerz. — Tegnap hatvanhármat dupláztam, n«a nem vagyok deponálva — törli «^homlokét Schwarz IV. gimn. o. tan. — hja, hiányzik a tréning. Tetszik tudni, és Budán laktam eddig, ott futballoztunk a réten, nem szorultunk ilyen ki^ helyen a fal mellett. A Királyutcában a Teréz-tempfommal szemben lakik egy kis fiú, az a legjobb dunlázó Perien, — száz« sák és forgatják írásaimat az emberek és tetszenek elmém szülöttei, nekem is, hizelgett falusi barátaimnak magaviseleté, szerény dicsérete. Pompásan éreztem magam egész idő alatt és boldog voltam az írói mivoltomra. A vidéki semmittevésre szánt egy hónap leperdült, összepakoltam és elbúcsúztam vendéglátóimtól. Vonatra ültem. Két pocakos, kedélyes ábrázatu öreg ur diskurálgatott a fülke mélyében. Hátradőltem s az álmositó délután unszolására elszunnyókátam. Két állomást mentünk igy, akkor fölcrapódott az ajtó s fölébredtem. Friss utitárs érkezett Magas, elegáns, szőke Hölgy. Kis útitáskáját fölrakta hálóba, letelepedett s rólunk nem igen véve tudomást, valami könyvet vett elő s belemerült az olvasásba. Szemben ült velem s Vizsgálgattam. Gyönyörű, dús, kűlönösfényü liaja volt, az aranynak és ezüstnek meglepő vegyülete. Az arca szépen formált, a szempillája bosszú, a szája pici s tartásából, mozdulataiból, ahogy mi, írók, néhány száz éve szoktuk mondani, mondhatatlan báj és kecses ábrándosság áradt. És ő olvasott lankadatlan buzgalommal és figyelemmel, le nem véve szemét a könyv lapjáról. — Megismerkedni vele — villant át az agyamon a gondolat és a vágy. De viszont hogyan zavarjam meg az olvasásban ? Váratlanul rámtekintett, egy olyan no pillantásával, aki érzi magán a makacs támadó és vággyal teli férfiszempár' sugarát. A szájaeskáfa szélét kicsit íitymálásra vonta és tovább olvasott. Kellemetlen érzésem támadt. Nem tetszem neki. Bezzeg, ha tudná, hogy ki vagyok, népszerű, ezer és ezer embertől csodáit, elismert, sőt rajongott művésze a tollaak, akitől asszoeyszobák meghitt magányában barna és. szőke fejecskék sűrűn ábrándoznak! Ah, majd bemutatkozom neki. Becsapta a könyvet s maga mellé helyezte a az ülésre. A könyv borítékjára esett a pillantásom s ujjongva állapítottam meg, hogy, legutóbbi regé' nyem hever ott, az „Égő' szív“. Rendben vagyunk, őnagysága az olvasóim közé tartozik. Udvarias hangon, magamban repesve kezdtem el a beszélgetést. Elhatároztam, hogy nem rukkolok ki egyszerre a személyem mivoltával s úgy emlékeztem meg a könyv Írójáról, mint aki testi-lelki jóbarátom és ezért önzetlenül örvendek, ha regényeit, novelláit tetszéssel olvasgatják. — Igen — felelte szép utitársnőm — legkedvesebb nőm, ha cgys-er találkoznám vele, elárulnám neki, hogy minden könyvét megvettem és elolvasom. Az igazat megvallva, vágynék megismerkedni vele. Úgy képzelem, magas, karcsú férfi, hollófekele hajú és buzavirágkék szemű. Igazi íérfiszépség, ha megszólal, hangja cseng, muzsikál, a nézése megfogja és lenyűgözi az embert, mint a kiváltságos, fényes lelkű férfak tekintete. Érdekes, mondom, sosem láttam és mégis oly tisztán elképzelem, hogy lehetetlenség csalódnom a megérzésében, , Valósággal lelkesedésbe jött. Mindjárt láthattam, hogy titkos és ismeretlen rajongóim egyikével ván dolgom. És nyomban meghökkentem. Hobó, ini fesz most, ha előkelő inkognitómat levetem ? Mert alacsony vagyok, termetem már jócskán hízásnak indult, a hangom sem predesztinált az operaéneke.-i pályára és egyáltalán egy szikra sincs megjelenésem lényében mindabból, a mivel a szőke szépség felruházta képeidében az alakomat. . igén, barátaim, megrettentem. Megrettentem attól a gondolattól, hogy ha főifedem magam édes és szép utiiárs* nőm előtt, esetleg borzasztó valami lesr a kiábrándulásból. És ellankadt a kedvem, letört a vállalkozásom szárnya legott. Még legokosabb, ha mindenképpen hallgatok és megmaradok az ábrándok délceg királyfiának. Szontyolodottan kuporogtam az ülésemen. Közeledtünk a fővároshoz. Jegenyék suhantak el az ablak előtt, távírópóznák vágódtak hátra. A fülke ajfa?a előtt a kocsi folyosóján utasok lépkedtek s váratlanul, mintha ismerős hang ütötte volna meg a fülemet. Boldogságos ég, rnég valami barátomat vetette erre a balszerencse, be fog ide lépni és minden kitudódik. Mintha mérges bogár csípett volna belém, felugrottam, kisiettem. Aggódvá, remegve, mint a tolvaj, sorra becéztem a szomszéd fülkékbe, mustrálhatva az utazókat. Verejtékez arccal tértem meg terepszemlémről, abban a percben átkozva egész irói mivoltomat. Lepihentem, de minden állomáson elölről kezdődött a drukkolásom. Mondhatom, mind rosszabbul éreztem magamat. És ő, a bűbájos arcú, elegáns hölgy, mintha csak fokozni akarta volna a gyötrelmemet, egyre rólam beszélt, egyre színesebb és bensőbb szavakkal. Ügy tetszett, hogy sosem érkezünk meg Budapestre. Végre begördültünk a pályaudvar nistós' kupolacsarnoka alá. És ekkor, kitckinlve az ablakon, ott láttam, közvetít» r.ül a kocsink előtt egyik jóbarátomat. Figyelmesen kutatta a vonatot, nyílván, hozzátartozójára várakozott. A túlsó oldalon szállotta«» le, mint aki rossz fit tett a tűzre s az igazságszolgáltatás elő! menekül. Még a bérkocsisnak is feltűnt a sápadtságom . .