Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-05 / 123. szám
BACSMEGYEI NfAPLÖ 1922 május 5. 2. ofdäf. I ..........mi........... . Ljuba, Jovanovics Jccó, Lázlcs és Gifcincsics vettek részt. A vita befejezése után szavazás volt, amelynek során a többség az elnapolás mellett szavazott. A bizottság elhatározta, hogy holnapi ülésén az állami számvitelről fog tárgyalni. A minisztertanács tegnapi ülésén egy u]abb kölcsön-ajánlat érkezését jelentették be. Egy nagy angol pénzcsoport ajánlata érkezett újabban a kormányhoz. A pénzcsoport még eddig nem teljesen körvonalazott feltételek mejlett huszonöt millió font sterling hitelt ajánl. A minisztertanács tekintettel arra, hogy nagyfontosságu pénzügyi dologról van szó, Kumanudi pénzügyminiszter megérkezéséig nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Kumanudit egyébként, aki még nem fejezte be génuai tárgyalásait, estére várják vissza Beogradba. A pénzügyi bizottság tegnap két ülést tartott. A délelőtti ülésen a posta és táviró, a délutáni ülésen pedig az építésügyi minisztérium költségvetését fogadta el. A tegnap esti ülésen a külügyminisztérium és ezzel kapcsolatosan a konzuli szolgálatok költségvetését tárgyalták. A pénzügyi bizottság ezen az ülésen a főkonzulátusok minimálására vonatkozó javaslatot nem fogadta el. A kormány takarékosság szempontjából tizenkét főkonzulátust akart fentartani. Ezzel szemben a bizottság úgy határozott, hogy tizenhét főkonzulátus költségvetését kell a külügyminisztérium budgetjébe felvenni. Ugyancsak ezen az ülésen tárgyalták a sajtóiroda költségvetését is, amelyet Jóváhagyott a bizottság. Több felszólaló utalt arra, hogy a kormánynak nagyobb figyelmet kellene a külföldi sajtópropagandára fordítani. Júniusban megérkeznek a jóvátéteii vasúti kocsik 9000 kocsit, 409 mozdonyt kap az SHS. királyság A versaillesi és trianoni békeszerződések alapján az S. H. S. királyságnak úgy Németországtól, mint Magyarországtól tekintélyes mennyiségű vasúti anyag, vaggon, mozdony, stb. jár jóvátétel fejében, amelyből egy kisebb részletet az illető államok már le is szállítottak. Ezenfelül a Németországgal történt megegyezés szerint a németek a készpénzjóvátétel számlájára szintén iparcikkeket, főképpen vasutj anyagokat adnak, melyeknek értékét betudják a jóvátételi összegbe. Legutoljára január és február hónapban adott át Ljubljanában Németország vasutj kocsikat, a legközelebbi szállítási részlet, a szállítandó menynyiség zöme pedig junius hónapban kerül átadásra. Ezzel egyidőben Magyarország is átadja a jóvátétel egy részletét, úgy, hogy az S. H. S. vasutak júniusban Magyarországból és Németországból 8000 teherkocsit, 100 személykocsit és 400 mozdonyt fognak kapni. E mennyiség átvétele, előre megállapítandó részletekben S u b o t icán fog megtörténni. A kocsikat a németek Is Magyarországon át fogják szállítani. Az átvételhez a közlekedésügyi minisztérium külön bizottságot fog delegálni. Az uj felszerelési anyagot kizárólag a beogradi vasutigazgatóság területén fogják felhasználni, mig a beogradi régebbi kocsipark fölöslegessé váló mozdonyait és vaggonjait a töbú igazgatóságok közt osztják: fel a szükségletnek megfelelően, Mint értesülünk, a közlekedési mi nisztérium éppen az aratásra való tekintettel sürgette a vasúti kocsik átadását, úgy, hogy az uj termés elszállítása aj idén minden nagyobb neihézség nélkül lesz lebonyolítható. Barthou megegyezett Poincaréval Lloyd George a német jóvátétel leszállítását ajánlja Qínuában egyelőre nagy a csend. Az események súlypontja Barthou* nak Párisban való tarfózkodásánar idejére a francia fővárosba tolódot át. Barthou Párisban, Benes Prágában van, Facta Rómába utazót! a parlament megnyitására, Lloyd George holtartózkodását pedig homály fedi. Az már bizonyos, hogy nem utazott Franciaországba, mert közvetítő javaslatait Barthouval küldte el Poincarénak. Valószínű, hogy a párnapos szélcsendet fölhasználva, tényleg családjával együtt Délolaszországba utazott pihenőre. Még Génuában a plenáris ülés nmasse tárgyalja le és fogadja el változatlanul az albizottságok javaslatait, addig Párisban Barthou és Poincaré újabb alapot keresnek az orosz és német kérdés megoldására. Barthou Párisban Barthou szerdán megérkezett Parisba. Nyomban összeült a minisztertanács, amelyen Barthou részlete sen beszámolt a génuai értekezleten történtekről. A minisztertanács lefolyásáról hivatalos kommünikét adtak ki, amely általános meglepetésre hangsúlyozza, hogy Poincaré miniszterelnök és as egész kormány mindenben egyetért a génuai francia misszió vezetőjével és bejelenti, hogy Barthou pénteken reggel reggel viszszatér Génuába. Csütörtökön újból összeült a minisztertanács, amely főleg a békepaktummal foglalkozott. A szerdai minisztertanács csak a Barthou és a belga küldöttség között fölmerült nézeteltérésről, valamint az orosz kérdésről tárgyalt. Poincaré miniszterelnök még szerdán újabb instrukciókat küldött Barthounak Génuába, amelyben figyelmezteti a francia delegációt, hogy az orosz memorandumot ne Írják alá, míg a francia kormány nem foglalt állást ebben a kérdésben. 45 milliárdra szállítják le a német jóvátételt ? Barthou Lloyd Georgenak a szövetségközi háborús adósságok és a jóvátételek teljes szabályozására vonatkozó uj tervezetét is magával vitte Párisba. A tervezet szerint a jóvátételi összeg előszűr is 110 miiliárdban állapítandó meg, amely két kategóriában fizetendő. Az első kategória 65, a második pedig 45 milliárd. Az elsó szám a szövetséges adósságok teljes összege és azt egyelőre félreteszi és Németországtól nem kívánják, hogy ennek a követelésnek kiegyenlítésére bárminemű fizetést teljesítsen. A fennmaradó 45 milliárd a közvetlen jóvá•ételi összeg. A jóvátételi összegnek üyfoku leszállítása után Németország szövetségközi kölcsönt vehet föl. Elejtik a békepaktumot A -Daily Mail“ génuai jelentése szerint azt az eszmét propagálják, hogy a Lloyd George-féle békeegyezmény helyébe a konferencia plenáris ülésén emeljék határozati erőre azt a javaslatot, mely szerint Németországot és Oroszországot fel kel venni a népszövetségbe. A génuai értekezlet teljes ülése Szerdán délelőtt tartották a génuai konferencia második plenáris ülését. Az ülésen Facta olasz miniszterelnök elnökölt. Sir Worthington Evans volt az első szónok, aki a pénzügyi problémáról számolt be* Shhanzer olasz külügyminiszter ezután előadást tartott a pénzügyi probléma emberi és politikai olda Iáról. Ezután Csicserin emelkedett szólásra és beszédében sajnálatát fejezte ki, hogy Oroszország az egyes albizottságokban nem jutott megfelelő képviselethez. Ezután kijelentette, hogy az orosz delegátusok fentartják magáknak a cselekvési szabadságot, hogy »kormányról-kormányra«| vagyis közvetlenül tárgyal' hassanak. A következő sfímok Rathenau német birodalmi külügyminiszter volt, aki világos összehasonlító képet nyújtott a mostani és a háború előtti pénzügyi viszonyokról. A teljes ülés ezután tizenkilenc határozati javaslatot vita nélkül fogadott el. Elfogadták a legfőbb kedvezmény elvét A gazdasági albizottság ülésén hosszabb vita folyt a legtöbb ked vezmény klauzulájáról. Az ellentéteteket Schulíz svájci delegátus hidalta át közvetítő indítvánnyal, amelyet egyhangúlag elfogadtak, a kereskedelmi érintkezésnek újrakezdését ajánlja oly kereskedelmi szerződések alapján, amelyek egyrészt a viszonosság rendszerére támaszkodnak, másrészt pedig lehetőleg érvényesítik a legtöbb kedvezmény klauzuláját. Az indítványhoz a franciák függeléket csatoltak, amely szerint nem ajánlatos oly kereskedelmi szerződések megkötése, amelyek harmadik állam érdekeibe beleütköznek. A vita során Anglia, Németország s Japán a legtöbb kedvezmény általános életbeléptetése mellett foglaltak állást, mig a kisantant, Belgium, Franciaország és Svájc azonban ellene nyilatkozott. Ezek az államok ugyanis attól tartanak, hogy a legtöbb kedvezmény elvének életbeléptetése ecetében a gyöngevalntáju államok eláraszthatják őket árukkal, ez pedig iparuk és kereskedelmük jelentékeny megkárosodását vonná (maga után. Az orosz küldöttség már félhivatalos nyilatkozatban állást foglal a szövetségeseknek a memorandumával szemben. Ebből kitűnik, 1. hogy Oroszországot kellemetlenül lepte meg az, hogy a szövetségesek nem nyújtanak közvetlen hitelt a moszkvai kormánynak. A szovjetkormány Kijelenti, hogy a felajánlott összeg egyáltalán nem elegendő. 2. kijelenti a szovjetkormány, hogy a memorandum 7. cikkelye, amely a tulajdon kérdésével foglalkozik, számára egyáltalán nem lehet vita tárgya. Az oroíz küldöttség válrsza legkésőbb szombatra várható. A válasz olyan hangú lesz, hogy nem zárja ki a további tárgyalások lehetőségét. Génuában bizonyosra veszik, hogy az oroszok a memorandumot a jelenlegi formájában nem fogadják el vagy legalább is különböző pontok megváltoztatását fogják követelni. Az oroszok Oberammergauba is tárgyalni akarnak Lloyd George-vál Oberammergauba, ahová a paszszióiáüíkra már Lloyd George is jeg^iváltott magának, orosz vendégwris érkeztek, akikről az a hír járja, hogy a szovjetkormány megbízásából Lloyd George miniszterelnökkel akarnak ott külön tárgyalásokat folytatni. A kisantant Franciaország mellett Génua. A kisantant . képviselői köztük Kumanudi SHS. pénzügyminiszter csütörtök délután Barrérrné! konferenciát tartott az általános békéről szóló francia javaslat szövegéről. A kisantant képviselői megállapodtak abban, hogy a francia javaslatot támogatni fogják és azon csak kevés változtatást eszközölnek. A végleges szöveg megállapítása céljából pénteken a kisantant delegáltjai újabb ülést tartanak. A színházépítésre kiírják a pályázatot Megindulnak a snboticai építkezések A sokat panaszolt suboUcai építkezési pangás remélhetőleg rövidesen megszűnik és azt egy fokozatos építkezési fellendülés fogja felváltani. Különösen a külvárosokban látszik ez, ahol máris több kisebb házat kezdenek építeni. A nagyobb építkezések azonban csak a város tizenötmillió dináros kölcsönének felvétele után fognak megindulni. Ezek közé tartozik elsősorban a színház újjáépítése, amelynek a részletes tervei már teljesen elké-, szültek a városi főmérnöki hivatalban. A színház központi fűtésére vonatkozó ajánlatok a napokban már be is fognak érkezni a város tanácsához, sőt legközelebb már ki is Írja a város a pályázatot a színház építési munkálataira is. A városi tanács tervei szerint a kölcsön felvétele után azonnal, tehát még az idei nyáron megkezdenék a leégett színház újjáépítését a már ismertetett tervek szerint, úgy, hogy az átalakított uj színház az ősszel már rendelkezésre Állana. Ugyancsak a kölcsön felvételével egyidejűleg kerül sor az uj városi bérház építésére is, amely a Koplaló körül utcakiigazitással lesz kapcsolatos. Az uj bérház tervrajzai most készülnek és ezek szerint az nagy és modern bérpalota lesz. Szó van még a tisztviselő és munkás'házak építésének tervéről is, amelynek kérdésében azonban nincs még végleges döntés és igy nem bizonyos, hogy mikor kerülhet sor ezeknek megvalósítására. Az építkezések fokozatos fellendü-Az oroszok nem fogadják el a szövetségesek feltételeit