Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)

1922-05-26 / 143. szám

/ 1 192Ä. mžfos 26, BACSMHGYE! NAPLÓ 3. oldal. A gofog trónörökösné állapota ühWBésfee jtefesáés « betegség Matkeeéeér&l és krfolgéséró! Btiaébet román foseeegrwsnefe a gő­­mg trónörökös feleségének álla­potáról a görög kormány most «óról ©Üögséíf hosszabb jelentést. A hercegnő a jelentés szerint «Hőbb hastjfegba betegedett meg, .amelyből azonban bár súlyos lefo­lyású volt, felgyógyult. Akkoriban a román királyné betekig a beteg­ágy mellett tartózkodott. A hercegnő már a javulás utján volt, amikor a tüdőgyulladás jelet mutatkoztak, A hőmérséklet gyor­san emelkedett és a szív műkő« tíése rohamosan gyengült. Ez az orvosokat arra kényszeriteíte, hogy « hercegnőt megoperáljék. Az operáció sikerült, az orvosok egy bordát eltávolítottak és a me!S- hértyaizzadmányt levezették. Miután az operáció után pár napra a hercegnő állapota ismét Rosszra fordult, újabb operációt hajtottak rajta végre. A hőmér­séklet rögtön leesett harminchét fokra, a szívműködés és a léleg­zés teljesen normálissá vélt úgy, hogy az orvosok szerint minden remény meg van arra, hogy a hercegnő most mér tnl van a ve­szélyen. A román királyi család állandóan a beteg mellett tartóz­kodik ; a román király azon re­ményének adott kifejezést, hogy a jövő héten már visszatérhetnek Bukarestbe, majd onnan Beo­­grádba jönnek az esküvőre. A román királyné az esküvő tatán hosszabb ideig fog Beo­­grédba maradni. A génmi konferencián egyetlen olyan határozatot nem hoztak, amely a mi érdekeink ellen volna, — Mindazok 2 javaslatok, ame­lyeknek éle az SHS, illára ellen irányait, fiaskót vallottak, Ezzel szemben, minden olyan kérdésben, amelyet a kisántánt, Lengyelország­gal egyetértsen fölvetett, sikert arat­­lünk. — Voltak mömenfamok, amiket ez ti négy szövetséges állam a gé­nmi konferencián döntő szói kapóit. A négy-' állam minden kérdésben kellő nyomatékkaS és mérsékelten járt el és ránk nézve éppen ezért a konferencia legnagyobb eredményt azs hogy a világ közvéleménye sze­mében a presztízsünk hatalmas mér­tékben megnövekedőit. A bánáti Magyar Párt megbecsüli a magyar sajtó munkáját — A választmányi ülés határozatét — Az SHS királyság meg lehet elégedve génuai sikereivel Mutates kütéggmimsster nyilatkozata Nincsics Momcriiló dr., az SHS. állam külügyminisztere visszatért Qémiáből. A külügyminisztert távol­­léte alatt sok támadás érte, többek között & radikális Trlbuna kampányt vezetett ellene, do a külügyminisz­ter pozícióját mindez nem ingatta meg. Most a konferencia végén, amely az SHS. királyság szem­pontjából főleg az olasz-jugoszláv tárgyalások miatt vált nagyjelentő­ségűvé, a közvélemény már nem oly elítélő módon nyilatkozott meg Nin­csics mellett, sőt az olaszokkal kö­tőit nj diplomáé ai egyezményt, amely tulajdonképpen a rapaüói szerződés kiegészítése, soka« Nin­­csícs diplomáciai sikerének tartják. A külügyminiszter, Génuáb >1 való visszatérte után fogadta a sajtó kép­viselőit, akiknek a kővetkező nyilat­kozatot adta: — Ismeretes, hogy az SHS. kül­döttek rendkívül tartózkodó állás­pontot foglaltak el, amikor a. génuai konferenciára elmentek. g&Jtunk, hogy olt olyan határozatokat fog­na-: hozni, amelyek Közepeurópn uj áép lését a rni gazdasági és po­litika; érdekeink terhére fogják meg­kísérelni. A bukaresti, braíiszlavai, valamint a beogradi konferenciákon szövetségeseinkkel tervet dolgoz­tunk kf, minden eshetőséggel szá­molva, hogy hogyan fogai? kedni a génuai Konferencián. — Ebből a szempontból meg lehelünk elégedve a kon ferenda eredményével Veliklbecskerekről jelentik: A bánáti magyar párt választmánya csütörtökön délután Becskereken dr. Várady Imre elnöklete alatt ülést tartott, melyen az elnök a párt debeljaesai sikeréről számolt be, A választmány úgy határozott, hogy elsősorban Becskerek kör­nyékén lévő magyarlakta közsé­geket szervezik meg és azután kerül a sor a távolabb fekvő ma­gyarság megszervezésére. A magyar párt országos gyű­lésének magatartáséra vonatko­zólag a választmány a suboticai pártvezetöség javaslatát fogadta el. A szoros együttműködés meg­teremtésére a becskereki és a pancsevoi pártközpontok egy-egy társelnököt és titkárt meg egy tizenkét tagból álló bizottságé; delegálnak a suboticai központ' szervezetbe. A bánáti párt dr- Várady Imrét és dr. Gráber Lászlót jelölte társelnöknek. A két titkári állás betöltésére a választmány nem tett javaslatot, mert ait a párt valamelyik Suboticán élű tagjának tartja fent. A huszonnégy tagú vezető bizottságból tizen­kettőt a választmány fog jelölni. A bánáti párt az országos gyű­lésén javasolni fogja, hogy a párt a vajdasági magyar sajtó eddigi tevékenységéért,. a párt érdeké­ben kifejtett munkásságáért a napilapoknak egy-egy képviselője helyt foglaljon a központi bizott­ságban A határozatot a választ­mány egyhagulag hozta meg. Forradalom tort ki Albániában Megrendült a tiranai kormány helyzete — Olasz csapatok megszállták Skutarit Albániában ismét forradalom van. Az esztendők óta. sörön változó kor mányok közöl Albániában egyetlen­egy sem tudott ura lenni a helyzet­nek. A műit év folyamán az olaszok fegyverrel, katonával és pénzzé! tá­mogatták a tiranai kormányt, amely harcban állott az SHS királyság felé orientálódó aiiriditákkal. Az albán kérdés rendezése után, amikor meg­szűnt a harc a miridiíák és tiranaiak között, a tiranai kormány is közele­dést keresett áz SHS királysággal. Most, úgy látszik, emiatt az olaszok a legális albán kormánynak a meg­buktatására törekszenek és támogat­ják a Tirana ellen megindult föl­kelést. A föikelök, kiknek soraiban hír szerint olasz katonák is vannak, több helyen leverték a kormány­­csapatokat, az olasz reguláris katona­ság pedig megszállotta Skutarit, mely eddig a kormányhü Ahmed bég csa­patainak birtokában volt. Az Albániából érkezett legutóbbi hírek szerint a forradalom az egész országra kiterjedt. A hat legnagyobb albán törzs, melynek tagjai eddig ki­tartottak a tiranai kormány mellett, fegyvert fogott és Tirana ellen vonult. Prenk Jak csapatai, melyek annak idején l33zui Cur csapatait szétver­ték, szintén fellázadtak. Bairam Cur és Aigera bég bandái egyesültek és a semleges zónából betörtek Albániába. Prenk Jak csapatain kivü! az El­­basszánban tartózkodó kormány­­csapatok is fellázadtak. Ugyanebből a forrásból származó jelentések sze­rint, melyeket egyébként a beográdi belügyminisztériumhoz érkezett hiva­talos jelentések !9 megerősítenek, a ijranaj kormány képtelen fővárosának megvédésére a hozzá még híven ma­radt coyr-;iiokké$ és, ezért a miridi­­tákiől kéri segítséget. Hajrám Cur és a koszovói komiíé által szervezett csapatok koncentrált támadást intéztek a kormány ellen, A semleges zónában már nem la foly­nak harcok, minthogy a tiranai csa­patokat ott már teljesen szétverték. Szkuíariból jelentik, hogy a városba tiz zászlóalj olasz katonaság érkezett, melynek parancsnoka fel­szólította Ahmed béget, & tiranai kor­mány képviselőjét, hogy azonnal vo­nuljon ki csapataival együtt Szkatari hói, mert .különben bombáztatni fog­ja a várost. A lakosság körében emiatt nagy a rémület. Ahmed bég már négy ízben kért utasítást a tira­nai kormánytól, ügy tudják, hog; az olasz csapatokkal együtt SzkuUuiba érkezett Boskovics Husszein aibáo bandavezér is. Az olasz hadsereg Szkutariba való érkezésének hírére a miriditák kije­lentették, hogy a veszély óráiban ? Si­mogatni fogják a tiranai kormányt. A tiranai kormány helyzete az olasz csapatok érkezése folytán lényegesen meggyengült. A katonakötelesek a katonai fcehívá soknak nem tesznek eleget. A kor­mány nem rendelkezik sem pénzzel, sem fegyverrel, sem munícióvá'. A görög kormánytól kévt fegyverek sem érkezhetnek már meg idejében. Podgoricából az albániai ese­ményekről Beugródba a be*. mjniav tóriumhoz a következő hivatalos táv­irati jelentés érkezett: Olasz csapatok az éjim megsíáll­­ták Szkutarit. Erről eddig a kivetke­ző részletek ismeretesek: Még keddin reggel néhány olasz hadihajó érkt­­zett San Giovanni di Medua felé erős olasz csapatokkal. Délután az olasz csapatokat Szkutarinál partra szállították, az olaszok éjfélkor d< vo­nultak a városba. Rögtön rnegszá'i it­ták a város bejáratait, és a fontosabb a szkutarí hadállásokat foglalták e-, amelyekre reggel kitűzték az olasz zászlókat s két hajó-üteget állítottak fel. Az Albániából érkezett .hírek 3to­­grádban nagy izgalmat keltettek egy-, részt azért, inert a tiranai kormány a, SHS királyság iránt barátságos poli­tikát óhajtott' folytatni, másrészt, narrt' az olaszok újabb beavatkozása az adriai egyensúly újabb megzavarását jelenti. Az olaszokat azzal vádolAk. hogy ők támogatják a felkelőket és úgy tudják, hogy a felke! ős csapat jí közt is sok. olasz katona van. «V«MM«»•«»»»»-a.«,®.»»» a •• • „A haza érdeke volt áldozatul kiszemelve" ■Budapestről írják : A választási harc túlfűtött atmoszférájában a sajtónak fokozottan nyújtanak anyagot azok a bombamerényletek, amelyekkel a fele­lőtlen elemek nemcsak az ország általánosan panaszolt külpolitikai hely­zetét, hanem magának a kormánynak választás: esélyeit rontják. Az utolsó vasárnapi agiíácíós körút egyik- részt­vevője hozta magával a „Somogyi Újság“ egy számát, amelynek vezetŐ- cikke az utolsó merényletekről elmél­kedvén, a következőket Írja *. „A Dohány-utcai Idlt&bftn történt merényletnek magánemberek voltak az áldozata!. A kaszárnya elleni me­rényletnél a haza megvédése, mind­nyájunk közös kincséinek megvédése miatt kellett volna ártatlanok vérének folynia. A Dohány-utcában, a leg­rosszabb esetben is csak az.' országra káros érdek képviselői- ellen irányult a merénylet, — itt (a kaszárnyában) a haza érdeke volt áldozatul kisze­melve. Ott egy,faj szenvedeti vélek len sérelmet, mért hiszen, ha el nem késnek, úgy a gójok lettek volna az áldozatok. Itt a magyar nemzet egye­temes érdekeiért életüket és vérüket áldozó hazafiakat akartak a halálba küldeni“. Elkészüli az 1922a évi állami költségvetés 6.693,447,346dinár bevétel,6.690,636.243 dinár kiadás, 2,811,621 dinár többlet ä Beogradból jelenük : A oéruügyi bizottság elkészüli az 1922. évi tel­jes költségvetésről szőlő jelentésé­vel. A költségvetésnek a bizottság által elfogadott végleges számadá­si 6,693.447.864 di-ár bevétellé! zeniben 6,690.636.243 dinár ki­adást, tehát 2,811.621 dinár bevétel­többletet mulatnak ki. A pénzügyminiszter eredeii javas­lata 6,257.577804 dinár bevételi irányzott elő, amelyből a rendes hevítelek összege 3,126.800,853 di­nárt, a rendkívüli (speciális) bevé­telekre 3,130,776,954 dinárt tett ki. A bizottság a rendes bevételeket 824 millió dinárral csökkentette, n özvetlen adókat ezzel szemben (56 millióval, a közvetett adókat pedig 489 millióval fölemelte. A költségvetés szerint a közleke­dési bevételek 634 miüióra, az ál­lami uradalmak jövedelmei pedig 83 millióra rúgnak. Az állami budgdnek ez az egyen­súlyba hozása nagy errdmény már azért is, meri a költségvetésben figyelembe vették a háborús tarto­zások kamatterhei! is. A pénzügyminiszternek a vagyon­adóra vonatkozó javaslatát a pénz­ügyi bizottság elvetette. A bizottság épületeket Hajnalban az olaszuk a ez alkalommal annak a véleményé-1

Next

/
Thumbnails
Contents