Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-23 / 141. szám
1922- május 23. BACSMEGYBí NAPLÓ 5. ©leíaL Az összeomlás napjaiból A magyar katonák fegyverletétele —* Linder Béla az Armee Oberkommandorál — El lehetett volna kerülni a forradalmat — Telefonbeszélgetés Karóig királlyal — Zita üzenete — Az osztrák Nemzeti tanács nem vállalta a fegyverszünet ódiumát — Andrassg végzetes szerepe — A Bácsmegyei Napló beogradi munkatársától — A Károlyi Mihály ellen folyta” tott vagycnelkobzási por napról napra olyan adatokat vet fel, melyek a ma megfigyelője s a jövendő történetírója számára egyként becses dokumentumok. Ezekből az adatokból —- sine ira et Studio áüjthatö össze az októberi forradalom története. A forradalom egyik drámai jelenetét közölte a Bácsmegyei Napló május 18-i számában, melyben Under Béla az októberi forradalom első hadügyminisztere telefon ut Ján sürgette a vezérkari főnököt és helyettesét u magyar kormány állal elrendel? fegyverletétel végrehajtására. Ezt a beszélgetést is igyekszik most az egyik a kor fcnánytámogatásban legelszántabb magyar lap a Károlyi kormány ^hazaárulása" bizonyitékaképen felhasználni. Felkerestem ezért Linder Bélát beogradi,lakásán, hogy megkérdezzem a közölt telefonbeszélgetés körülményeiről és okairól. — Olvosta-e Miniszter ur a Bácsmegyei Naplóban megjelent cikket ? — Igen, olvastam a cikket, mely azonban csak egy részét mutatja be annak a sajtókampánynak, .melyet a „Virradat" indított Károlyi Mihály és én ellenem a tények teljes elferdítésével és egész hamis alapon. Be kellett .szüntetni az ellenségeskedést — Megtörtént-e a közölt telefonbeszeígetés ? — Telefonbeszélgetéseim a vol* királlyal, Arzal és Wuldstettenne* tényleg voltak. A magyar kormánynak, hogy úrrá legyen a forradalmon, me yet a béke utáni vágy hívott életre, minden erejével arra kellett törekednie, hogy az ellenségeskedés, amely már teljesen eéltaan és hiábavaló \volt, beszüntesse. Tisza István október I7-iki nyílt bejelentése után, hogy ű háború< elvesztettük, a legnagyobb bűn volt egy napig is tovább folytatni. Annak a kormánynak, amelyet a forradalom hozott létre, első kötelessége as ellenségeskedések azonnali beszüntetése. Fegyveres erő a kormánynak nem állott rendelkezésére, a hadsereg önmagától fölbomlott, a határvédelemre atban levő csapatok Magyarország 'erületén szétszéledtek. Számos példát hozhatnék fel arra, hogy azok a csapatok, amelyek Erdély és a délvidéki határ megvédésére útban voltak, útközben fellázadtakjelhagyták kötelékeiket egész sereg tüzérségi formációból csak a tisztek és a lovak maradtak a vasúti Jtocsikban. »Nem akarok több katonát látni I“ Mindez még az én az országház előtt november 2 án tartott beszédem előtt történt, amely csak azt a célt szolgálta, hogy mikor fegyveres erővel a rendet nem tehetett fenntartani, olyan erkölcsi erőt veszek igénybe, amely megnyugtatóan hat a lelkekre, kielé- I gíti az elkeseredett katonákat és lehetővé teszi a forradalom nyugodt mederbe való levezetését. Emlékezetes kijelentésem csak elismerése volt a megtörtént ténynek, csak a mindenképen szükséges szankcióját adtam meg a már megtörtént eseményeknek. Itt is bebizonyosodott, hogy a vezetők kénytelenek épen a belső béke és rend érdekében alkalmazkodni a forradalom által teremtett tényékhez. Tudtam azt, ha szembehelyezkedem a megtörtént katonai forradalom tényével, úgy annak csak belső testvérharc lesz a következménye. He kiadtam volna azt a rendeletet, hogy térjen mindenki viszsza kötelékébe, a kaszárnyába, újra a régi katonai fegyelem alá (amely ellen tulajdonképen a forradalom ment), akkor bár az aktiv tisztek nagy része engedelmeskedett volna, de a legénység és a tartalékos tisztek, mely már erősen bolsevizálva volt, feltétlenül ellene szegül és az országban teljes anarchia tör ki. Egy összeroskadi hadsereggel, amely fellázad, amely letépi a tisztek disztinkcióit, azzal operálni tovább nem lehet. Az a legnagyobb veszedelmet jelentette volna az országra. Az AQK. a független Magyarország ellen — Németország érdekében A kormány béketörekvésének legfőbb gátja az Armee Oberkommando volt, amely meghiúsította, hogy a független Magyarország, mely a forradalomban született meg, saját utjain járhasson : hogy megtagadja a négyéves háború felelősségét és ennek dokumen tálasára a fegyvereket letehesse és önállóan lépjen az ellenséggel tárgyalásokba. November 2-án és 3-án csak ismételt és nagyon erélyes telefonintervencióra sikerült az AOK.ot rábírni arra, hogy az október 27-én megkezdeti tárgyalásokat befejezze és annak feltételeit elfogadja. Az AOK. ellenállása annyim ment, hogy a magyar kormánynak a, fegyverek letételére vonatkozó rendelkezései csak papiroson maradtak, tényleg riem hajtották azokat végre, úgy, hogy a magyar csapatok csupán a Diaz-jéle^ fegyverszünet értelmében szüntették be a háborút és egyáltalán tudomást sem vettek a magyar kormány rendelkezéseiről. Hogy az AOK.-ban még az utolsó pillanatban is mennyire hiányzott a háború befejezésére minden komoly szándék valószínűleg az előrelátható forradalomtól való félelembőit arra jellemző, hogy olyan későn, október végén is csak azért kezdtek fegyverszüneti tárgyalásokba, hogy megtudják, vájjon az entente egyáltalában szóba áll-e a monarchiával és ha igen, miiyen fettételek alatt — és tették ezt azért, hogy Németországnak orientálódás! lehetősége legyen: hogyha a Monarchia ilyen feltételeket kap, milyen feltételeket várhat Németország? A lapokban most megjelent telefonbeszélgetés csak egy részét képezi annak a sok telefonbeszélgetésnek a volt királlyal, Arzal, Waldstädtennel, melyek utján nagy nehezen mégis sikerült a fegyverszünetet kierőszakolni. Mivel sem indokolták ezek a faktorok a huződozást az azonnali fegyverszünettől, hér egészen nyilvánvaló voit már, hogy a háború elveszett és a. Monarchia is felbomlott, éppen az ő rendelkezéseik utján legálisan Is. Három hetet elpocsékoltak, Nem lett volna, katonai forradalom A belső bonyodalmak, a fenyegető veszély dacára sem volt meg Falragaszok Irta: Kosztolányi Dezső. Lelkendezve lép be fiam, az első elemi osztály tanulója: az utcán, a falon olvasott valami nagyszerűt és* gyönyörűt Él itten egy igazán önzetlen ember —• a nevét is tudja, —> ki (t szegények ügyét védelmezi s nem íngedi, hogy eztán a dolgozó, verejfékező érdemeseket sarokba állítsák, ázzál sem törődik, hogy homlokát Bárral fröccsentik be. Megy előre az utján s, utolsó lehetéig azt hirdeti, ßtnii ma. Van-e ennél a politikusnál jnagyobb, tisztább lélek? Csakugyan nincsen. Rátekintek fiamra, aki ezt elmondja, Arca kigyulladt, szemében könyryek ülnek. Egy szót se szólok. Tudom, mi történt. Szegényke megkapta az első ólom-mérgezést. Magam is átestem rajta. Heveny alakjában ilyen lázat szokott okozni. De aztán, hogy idültté válik, mint mi bennünk, kiknek vére már megtermelte a betűk ellen való ellenmérget, a láz elpárolog s utána csak nagy-nagy szomorúság marad, salakként. Tőlem kiírhatja a kávéház, hogy »elsőrendű kiszolgálási. Nem hís'zek neki. Sőt azt is tapasztaltam, hogy ott, ahol harmadrendű kiszolgálás van, többnyire nem azt hirdetik, szerényen, de bizonyos önérzetes tuizással, hogy »másodrendű kiszolgálás <, hanem azt, hogy »elsőrendű kiszolgálás«. E kis eset óta azonban, szokásom ellenére, figyelek a tarkuló falragaszokra. Kétségtelen, hogy csak a gyermekeknek készült, kiknek szűzi lelke készen fogadja be a szavakat. »Vigyázz!« kiabál rám már messziről egy falragasz. Erre vigvázz-állásba vágom magam s olvasni kezdem a szöveget, mely azt kérdezi tőlem, tudom-e,’ mi különbség a Fehéres-szürke és a Zöldes-szürke párt között, Mi tűrés-tagadás, nem tudom. Sok mindenről gondolkoztam már életemben a tér és idő kérdéséről, az egytagú nyelvek keletkezéséről, a rovarok életéről, az energia elvénhedéséről és a szabad versről, de bevallom, hogy soha egy pillanatig se tépelödtem azon, micsoda az az eget verő különbség, mely a két tiszteletreméltó pártot elválasztja s attó 1 tartok, hogy ezzel a tudatlanságommal kerülök majd föld alá. Igaz, egy barátom délután fölvilágosíthatna. De én inkább Arany Jánost olvasom. Ez a plakát azt közli, hogy a Kékes-szürke párt hadat üzen a jelszavak politikájának. Végre is merték mondani ezt is. Tettek kellenek, valóban tettek. Csakhogy mióta az eszemet tudom, mást sem hallok, minthogy nem jelszavak kellenek, hanem tettek kellenek és a tett ma már nagyobb jelszó, mint maga a jelszó. A Lilás-szürke párt boldogságot, rendet, jóllétet ígér, de a Rózsaszín-szürke és a Sárgás-szürke párt, mely halálosan gyűlöli a Lilás-szürke pártot, iszintén ezt hangoztatja Ebben mind megegyeznek úgy hogy akár közös hirdetményt jelezhetnének, békességesen. Az is érdekes, hogy egyetlenegy olyan falragasz sincsen, mely a nyomort, rendetlenséget, vérhast istenítené s az özvegyek és árvák könyörtelen eltiprását irná zászlajára. Tulajdonképpen megindít ez a küzdelem, mert a szavak csatája. Nem is olyan kis feladat, amint látszik. Mindenkit egyszerre megfogni, nyíltsággal és becsületességgel, amellett azonban el nem feledkezni a lendületességről sem, mely könnyen szólamokra csábit. Tilos a vásáriasság, de azért hatásosnak és feltűnőnek is kell lenni, a többitől merőben különbözőnek. Szóval ordíts, de halkan. Ez a legnagyobb irómüvész tollát is próbára tenné. Hiszen minden párt önzetlen és nemes, gerinces és tiszta, meg-nemalkuvó és bátor, szeplőtlen és szókimondó, csak adni akar és nem kapni, emelt homlokkal és emelt zászlóval halad előre egyenes irányban, az elve kemény, csak a szive az ő áldott, bolond és jóságos szive puha, mint a vaj. Újat mondani vajmi bajos. A hatalomért valö ősi tusában minden szót elkoptattak az évezredek óta harcoló emberek s ha eredetiek óhajtanának lenni, önmagukat cáfolnák meg. Mégis miképpen lehetne feltűnni egy elképzelt, sohase létezett pártnak? Ezen töprengtem ma éjszaka s hogy nem tudtam aludni, megfogalmaztam az alábbi falragaszt>A Szürke pártot, mely nem él sommi más diszitő jelzővel, mert valóban szürke, mint a por és pókháló, minden tettében csak az önéi*-1 dek vezeti. Nem az az önérdek, melyet jogosnak neveznek s bizonyos körülmények közt érteni és menteni lehet hanem az az önérdek, mely hitvány és csak tulajdon javát, önmagának hozzátartozóinak érvénye jíílését akarja. Mi nem vagyunk alkalmasak semmi alkotó munkára, ezárt embertársaink irányítására vállalkozunk. Nekünk csak jelszavaink vannak, ezzel szemben gerincünk nincsen. Nem emelt fővel megyünk, hanem csöndesen a földre nézve, azokra a görbe utakra, melyeken talán egy kis boncocskát találhatunk. Da ezekhez az elveinkhez sem ragaszkodunk mert lobogónkon a minden körülmények között való megalkuvás lengedez. Elismerjük, hogy magatartásunk nem hősies, de meglehetősen eredeti é9 nagyon emberi«. ügy képzelem, hogy ez a kiáltvány elérné célját. Senki, a legmérgesebb ellenfél sem merné azt állítani, hogy hazugságokat igéi, olyan program, mot, melyet a part nem tart meg/ .Azonkívül mindenkit fölrázna közönyéből. És bár az itthon viaskodó1 pártok egyike se vállalná, mert azok mind teljes hitte!, nemes eszmékért) szállnak harcba, sokan akadnának, kik erre a fölhívásra az uj párt irodá-j ját tudakolnák s mindenesetre meg-’ .''hatódnának a hang őszinteségén, *
