Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)

1922-05-14 / 132. szám

1922. május 14* BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal. Krisztus helytartója és az Anüfcrisstes országa — Mereskovszkfj levele a pépáhoa 'Azokkal a szívélyes és fcáküíékeny hajlandóságokkal kapcsolatban, me­lyek a génuai konferencián egyes olasz főpapoknál a szovjet-kiküldöttek irányában megnyilatkoznak, most Di­­mitrij Mereskovszkij, a világhírű orosz •jró, a szovjet legelk&seredettebb ellen­­jele, könyörgő levelet intézett a pápá­hoz, melyben a következőket Írja: — Itália szent földjén, a Nyugati Egv­­&áz papjai, kezüket, mely a Szent Os­tyát érintette, kézfogásra nyújtják a gyilkosok véres keze felé. Vájjon tud­ják-e, mit tesznek? Vájjon tudják-e, hogy ugyanekkor Oroszországban megszentségtelenitik és kifosztják a templomokat, sortüzet adnak le azok­ra a védtelenekre, kik összegyűltek, hogy templomaikat . és pásztoraikat megvédelmezzék és hogy a szent edé­nyeket beolvasztják és a külföldre szállítják propaganda célokra? Váj­jon tudják-e ezek a papok, hogy jó­indulatú szavaik minden törvény erő­szakos fojtogatóihoz szólnak, akik ha egyszer hozzáférhetnek, a2 idegen ^templomokat éppúgy megszentségtele­­gaitik, mint a sajátjaikat? ( Miután Mereskovszkij hitvallást tesz a nyugati és keleti egyházak egyesi­­*lésének szükségessége mellett és az Általános Egyház megvalósulásának gondolata mellett, — igy folytatja: — Hogy .ne csak a keleti Egyház, hisani az egész orosz nép eltávolod­jék a nyugati Egyháztól, hogy az egy házak egyesülése gyűlöletes gondolat­tá legyen, arra ez a legjobb eszköz: a Szentszék egyesülése Oroszország e legnagyobb ellenségével. Ha ez a le­hetetlenség megtörténik, ha a Szent­szék szövetsége evvel a »szovjet-hata­­omc-nak nevezett nemzetközi bandá­val létrejön, akkor az egyházak egye­sülésének nagy gondolata örökre meg­semmisül. És nenmsak $ mi lelkűimé­­retünk, Kelet keresztényeié, hanem az egész keresztény emberiség lelkiisme­rete föl fog lázadni elöl* vagy utóbb o gyászos szövetség ellen, - »- ; t-, Hisszük, hogy Isten nem engedi meg azt a gyalázatot, hogy Krisztus helytartója áldó kezeit terjessze ki az Antikrisztus országa felé. Dróttalan telefonösszeköttetés a mennyországgal — Conan Dogle és Edison jóslata — Caban Doyle, a kiváló regényíró, tudvalevőén buzgó spiritiszta. Feltét­lenül hisz a szellemek világában. Meg Van róla győződve, hogy a szellemek érdeklődpek az emberek' ügyes-bajos dolgai iránt és a médiumokon keresz­tül bele is szólnak a dolgaikba. Conan Doyle most az amerikai Egyesült-Ál­lamok városait járja, mindenütt fel­olvasásokat tart s híveket igyekszik szerezni a epiritizmusnak. Az Ameri­kai-Pszichikai Intézet — mint New­­yorkból jelentik —' bankttet rendezett a regényíró tiszteletére, aki a harma­dik fogás után beszédet mondott s en­nek során többek között igy 82ólt: — Bőven hallunk arról, hogy tudó­sok médiumokat' lelepleztek.1 Én ezt annak a körülménynek tulajdonítom, hogy a tudósok hitetlenséggel kezelik a médiumokat. Kételkednek bennük. Holott ha valaki a szellemi világ ré­giójába akar eljutni, : annak hinnie, mondhatnám vakon kell hinnie. A tu­dósok kutatásainak nem tulajdonítok nagy fontosságot, -ök ugyanig mindig negatívumok után kutatnak. Állan­dóan azon jár az eszük, hogy a mé­dium csal, holott azt kellene eszükben tartaniok, hogy sok médium már sok eredményi ért el. Azután meg nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a lelki dolgokat nem lehet kilogram­mal és méterrel lemérni; ezek talaj dóriképpen megfoghatatlan dolgok. Conan Doyle itt ünnepélyes arcot vágott, a hangja áhitatossá vált 9 Így folytatta: — Most pedig,..hölgyeim és uraim, olyasvalamiről adok . önöknek fairt, ami bizonyára meg fogja önöket ör­vendeztetni. Mindenki ismerj ma már a rádió-telefont. Drót nélkül képesek vegyünk tőbbstóz kilométernyi távol­ságra beszélni. Ez, mint tudjuk, az éterhullámok segítségével történik. No most. már, minthogy, az éter az egész űrt betölti, bizonyos, hogy a rádió­telefon nemsokára a fejlődés olyan fo­kára jut el, hogy a szellemi világgal is összeköttetésbe fogunk jutni. Vagy ha jobban tetszik, én már látom azt az időt, amikor a menyországgal, a túlvilággal éppúgy fogunk érintkezni, mini‘afaógy most. Európa érintkezik Amerikával. A lehetőségek ezen a té­ren igen nagyok. Nagy-nagy meglepe­tésekre legyünk elkészülve. Emberi értehnünk még .nem iá sejti, milyen lehéí az a túlvilág, amely megnyilat­kozni készül előttünk. — Ezt már Edisotj ig mondial­vetette közbe valaki. — ügy van, — hagyta helyűién a regény író — Edison is mondotta ezt és Edisonnak igaza volt. Megjósolom.., még ez a generáció tud majd beszélni a túlvilággal és megtudjuk mi törté­nik ott! •!,.■'.}> <i( A hallgatóság tulnyom'6 része udva­rias komolysággal hallgatta ezeket 6 szavakat, a kisebbik rés2 azonban nem tudta hitetlen mosolyát elnyomni/ — Hiába mosolyognak, — fordult feléjük Conan Doyle — állítom,- hogy van rnenyország 3 mi ezzel a meny­országgal rövidesen érintkezésbe fen gunk lépni. . . > Ugyanezen a banketten Edison isi felszólalt. Arról panaszkodott, hogy túlságosan öreg, , — Sohasem bántam meg, — mon­dotta többek között, — hogy az évek egymásután a vá’laimra rakódnak. Most azonban, amikor látom, hogy a drótöélküli telefont lassankint minden házba bevezetik, összeszorul a sziveim a fájdalomtól. Higyjék el nekem, hogy' a rádió-telefon most inég csak a cse­csemőkorát éli 9 én tudom, hogy a fejlődés belátalatlan lehetőségei álla­nak előtte. f — Ä mi korunk gyermeke, akár­milyen szárnyaló legyen is a képzele­te, cl sem tudja gondolni, mi lesz eb­­bői a drótnélküli telefonból, micsoda iríqz&tos változásokat fog az emberi társadalomban létrehozni. Eszmék, ideák, fogalmak fognak ' megváltozni, az erkölcsi nézetek nem olyanok lesz­nek mint ma, a népek cgymáskőzti vi­szonya módosulni fog, azt mondhat­nám, ha ez a találmány a fejlődés út­jára kerül, kő kövön nem fog a föld­iekén maradni. Minden, minden meg­változik... r' 'A: i A jelenlevők feszült figyelemmé! hallgatták az ősz tudós jóslatait, Egy kritikus aíiminábél Irta: Baedeker Litterary gentleman Nem tudom, az újabb lexikonokban előfordul-e, de a,Pallasban, amely az én tndományszomjamuak az enyhítése vé­sett ágaskodik a könyvespolcomon, hi­ányzik a magyarázata ennek a két ide­gen szónak; Íitterary_ gentleman. így aztán, lelkiösmeretes és tekintélyes tu­dora inyforrás hiányában nehéz eliga­zodni, s mikor a napokban egy fiatal hölgy a jelentésüket tudakolta nálam, hamarjában azt a feleletet adtam, hogy a „Htterary gentleman'“ egy olyan gen­­öeman, aki ir. Azután gondolkozni kezdtem a kér­désen, s némi aggságom támadt, vájjon helyes, volt-e a válasz, amelyet rá ad­tam. És rájöttem, hogy a feleletem he­behurgya, sőt — minek kíméljem ma­fámát ? — egyenesen buta volt Eszembe itott Herceg Ferenc, aki kifogástalan gavallér és kifogástalanul ir, és mégse fitterary gentleman. Mert ez elnevezés alatt olyan — hogy az apróhirdetések nyelvén szóljunk — kétségtelen úriem­bert értünk, aki anélkül hogy profesz­­szionátus iró lenne, mégis azzal mulat, hogy cikkeket, sőt könyvet ir. De még ez se jó felelet, mert egy még nagyobb név ötlött az eszembe, a Széchenyi Is­tván grófé, aki éppen nem volt cehbeli iró (sőt nem is irt irómódra), azonkívül Európa egyik első gentleman-jének is­mertek el, és a Stitel, Világ. Stádium, Kelet Népe.és a Blick szerzője még se volt íitterary gentleman. íme, két nagyon ismert magyar ur és két nagyon ismert magyar iró! — mind a kettő gentleman, az egyik pompásan ir, a másik nehezen és dilettánsszerüen fejezte ki magát és egyik se Íitterary gentleman! Általában e meghatározás alatt olyan úriembert értenek, aki kifogástalan jel­lem, s csak az a kifogás ellene, hogy nem tud írni — ami nem baj •— és mégis ir, ami inár baj. De ez se töké­letes definíció, mert itt meg számtalan irótársamra kell gondolnom, akik pon­tosan fizetik a klubban a tagsági dijat s a városházán az adójukat, sőt az adós­ságaikat, is fizetik, tehát getnleman-ek, írni nem tudnak, írnak, sőt sokar írnak, és mégse íitterary gentleraan-ek. Azért nem, mert minden urivoltuk és ^minden tehetségtelenségük ellenére hivatásos írók, akik tudvalévőén olyan betüvetők is lehetnek, akik nem tudnak fogalmazni, valamintbogy a suszterek céhében és a szabók gildejében is akadnak, akik nem értenek a mesterségükhöz, amelyet ön­ként választottak s a mások boszantá­­sára lelkesedéssel űznek. Tehát a hiva­tásos irók, akár olyan pompásan imák mint Herczeg Ferenc, akár olyan rosz­­szul mint ... (Kérem, tessék e három pontot egy olyan írónak a nevével he­lyettesíteni, aki nem tud írni, — akár az enyémmel, én nem kívánok egyik­kel se összeveszni) nem íitterary gentle­man-ek, ha máskülönben még oly ki­tűnő gentleman-ek. A kérdés mind bonyolultabbá lesz, s kezdem hinni, hogy a jó öreg Pallas azért nem adta a magyarázatát e két szónak, mert az a kitűnő tanférfhi, iró vagy akadémiai tudós, akinek e prob­lémát meg kellett volna oldani, nem tudta megoldani. Én azonban tovább spekuláltam rajta, mert nagyon érdekelnek az olyan kér­dések, amelyek az irodalommal és a múzsákkal vannak kapcsolatban. Elgon­­do'tain egyet s mást s feltűnt például, hogy azok az urak, akik írnák, akár irók, akár gentleman-ek (akár irók és gentleman-ek) raegharagusznak, ha azzal bókolnak nekik, hogy ők íitterary gént leman-ek. A gentleman szó semmiesetre se sértő, a Íitterary szó se, amely nem jelent se többet se kevesebbet, mint: irodalmi. Borzasztó érzékenynek kell lenni annak, aki ezt a jelzőt rossz né ven képes venni. A sértés tehát az egész elnevezésben, annak a teljessé­gében foglaltatik, amely valószínűleg, sőt bizonyosan kevésbbé megtisztelő, mintha valakire a kérdéses jelzőnek csak az első szavát vagy csupán a másodi­kat alkalmazzák. Ebből az érzékenység­ből következtetve a Ivét szó talán mégis azt az urat jelenti, aki nem tud írni és mégis ir, tehát olyat cselekszik, amire semmi szükség sincs és am« éppen nem okos dolog. Mert hát a legkiválóbb gentleman-nek a müve ee jobb, mint egy léha éa bohémjellemü íróé, pusztán azért, mert 5 volt szíves art megírni. S az olvasó jobban szereti a könnyelmű és nem intakt jellemű frónak a szelle­mes írásait, mint egy kaszinói grófnak a stílusgyakorlatait. . . . Lexikon vagy valamely más szak­szerű magyarázat nélkül bizony bajos eligazodni ennek a problémának a te­­kervényein s még mindig nem tudom, hogy kit kell megtisztelni vagy kit sza­bad megbélyegezni ezzel a két angol szóval. A kérdés vaióhan nem olyan könnyű s engem talán éppen azért iz­gat Hiszen azt 6e éppen könnyű meg­ái lapítani valakiről, hogy gentleman-e, hát még azt, bogy hozza Iitterary-e? Gentleman tudniillik okvetlenül kell e fogalomhoz, mert a rojtos mansettáju és kaucsukgaHéru ember hiába ir olyan rosszul, mint három gróf együttvéve, mégse gentleman s így természetesen nem is littery gentleman. Ellenben a tizenhárompróbás, kétségtelen és gya­­nötlan úriember, a félelem és gáncs­nélküli lovag, ha rosszul ir, akkor litte» rary gentleman, — s ha jól ír, akko­­csak gentleman minden Htterary jelzés nélkül, mert úgy ir, mint ha nem is volna gentleman, azaz jól, szakszerűen, úgy ahogy íróhoz és tisztességes em­berhez illik. De ki a gyanún felül álki fentlcman ? Ki a kétségtelen úri em­er ? Az egyik országban, az egyik vá­rosban, az egyik városrészben s az egyik társaságban gentleman az, aki egy má­sik országban, egy más városban, város­részben vagy társaságban nem az. Már most, ha ezek írnak és pedig nem olyan jól, ahogy írókhoz illik, akkor e jó urak az egyik helyen íitterary gentle­­man-ek, másutt pedig csak egyszerűen olyan bácsik, akiknek jobb lett volna becsületes mesterségre menni és a tol­lúkat sohase mártani tintába abból a célból, hogy az irodalmat olyan mü­vekkel gazdagítsák, amelyeknek csalt fe szerzőjük előkelő és jólhangző neve kölcsönöz némi valőrt. S talán itt van a puaetum saliens, Aj előkelő ur, ha belekontárkodik hívatla­nul az irók mesterségébe, akkor iro­dalmi ur, Íitterary gentleman; —• más emberfia pedig, aki ugyanezt meri cse­lekedni, szemtelen tolakodó, akit úgy ki. kell seprűzni az irodalom berkeiből, mint ahogy Jézus kikergette a temp­lomból a kufárokat, akik nem voltak odavalók. Tulajdonképpen szégyen az . iroda­lomra, hogy vannak Íitterary gentle­man-ek s illetve, hogy az irodalom szí­vesen látja őket. Mert nem azt jelenti-e ez, hogy tiszteletnek tartja, ha valamely nagy ur tónak látja. morganatilcus há­zasságra lépni a íítteraturávaL minta hogy a színészek is — a legnagyobbak — szercnsséjüknek tartják, ha olykor együtt léphetnek' színpadra olyan di He­­táns grófnőkkel, akik a világot jelentő

Next

/
Thumbnails
Contents