Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-03 / 121. szám
BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1922. mips 3. 8. okhl, MOZAIK. ne« ÍTtenyus bácsi — fögi emlék ~ Valahányszor szó volt Deák Ferenc»Ői, és egy időben sokszor volt róla szó, Menj fős bátyánk a maga társaságában ■nsmdrg így kezdte a beszédéi: — Én, aki közel álltam osgv hazánkfmm... Vagy igy:-- Én, aki köze! álltam a haza bölcséhez. . . Es mázkor is, ha senki se gondolt a kehidaí nagy államférfi ura, a kaszinóban •a bizottsági üléseken, a fehér asztalnál, fesgyon gyakran, hogy súlyt adjon a jpoiítiksi VT’éménynydvánitásának, befeisző'i.te a beszédébe a már gyakran hal■foil: frázist: — Én, aki valaha közel állottam Deák Pereimhez ... És mindenki áhítattal, kegyelettel hallwattá a uézeteke'. Ítéleteket és állításokat, amelyeket Mcayns bácsi mondott «B aktuális kérdésekről, s c nézeteknek, ítéleteknek és állításoknak nagy tekintélyt kölcsönzött az a körülmény, hogy cdy embernek az ajkáról hangzottak el, alá valaha közel állott a régi Magyarország' legbőlcsebb politikosóboz. Menyus bácsi tekintéllyé, vezető egyéniséggé. növekedett. A nagyokkal való femrátbozás rendesen a kiválóság egy »érni visszfényével ragyogja be a kisebb «gfeköfeat is, J-s Menyus bácsi a maga párasában, á maga városában és a maga Kaszinójában egy ilyen vissz.fényes kapavHtás lett, akit különös tiszteletben részesítettek s nem egyszer tekintélyként ás idéztek mint olyan férfiút, aki bent volt valaha az országalkotó nagypoliti- Irifau, ott bizonyára nem csekély szerelhet játszott, mert hiszen a legnagyobb hazafiakkal barátkozott, sőt köze! állott m legkäönbliöz, Deák Ferenhez is ... Ám, hogy mit jelentett ez a néhány kekintélyszerzö szó, az csak Menyus bácsi •szép és mindig vidám életének a vége fele derült ki, amikor a jó öreg már gyengébb lett a bornál, amelyet valaha agy győzött, hogy ez az italbirása raajdj#em my híressé tette, mint a Haza Bölcsének a barátsága. De a legderekabb magyarnak az idegrendszere és leromlik végre, s Menyi is bácsi környezete egyezerre csak azt vette észre, hogy a Bor erősebb leit nála, s hogy aki azelőtt a leghevesebb italcsatákban is tudott parancsolni a nyelvének, most megszűnt sut fertő fölötte. Mindenek nagy csodálkozására Menyus bácsi egy ilyen alkalommal elfecsegte, hogy a hetvenes évek «kién egyszer közel állott Deák Ferenchez a városligetben s hogy ez volt minden kapcsolata, amely őt a nagy str.tusférfioboz fűzte. A mámor elmúl. A Menyus bácsié és szóké is, akik eddig hittek az ő politikai fontosságában. Ezek épp úgy felocsúdtak az illúziókból, amelyek szemükben a Menyus bácsi tiszteletreméltó Mákját besugározták, mint a jó öreg abból a részegségből, amely öt a nagyrabecsültség piedestaljáról letaszította. Az ő presztízsének vége lett ettől az ülőtől fogva s ezentúl csak mosolyogtak az utcán,, ha azt emlegette, hogy váláséikor milyen közel állott ő Deák Ferenchez. Ilyenkor mindenki a budapesti városligetre gondolt, esetleg Deák Fernere is, de mar senki se figyelt arra, hogy mi egyebet karaiból még Menyus bácsi, akiiick a politikai pályafutása immár be: volt fejezve. Csak még egyszer volt szó arról a „benső viszony“ -ró?, amely a jó öreget a legnagyobb magyar táblabiróhcz fűzte. A református lelkész, aki temette Menyes, bácsit s aki nála is öregebb volt, elfelejtette az egész .incidenst, az ü feledékeny szelleme megint visszatért a régi időkhöz s a régi állapotokhoz, a mskor még csorbítatlanul állott a Me■>yiis bácsi renoméja s még teljes fényen csillogott a? <•> glória, .’.mely á leg-1 «tjwbfe magyarok egyikének a halhataiiaß szélieméből kisugározva az 6 fejét is beragyogta. A. ti sztélét es ur a gyászbeszédét a szomorú közönség nagy ámulatára így kezdette: — A tti szegény jó barátunk. ak! életében oiy közel állott Deák Ferenchez, megint és ezentúl már mindig köze! lesz hozzá, mert megtért oda, ahová a nagy államférfi is eljutott, az örökkévalóságba . . . Szem nem maradt szárazon — az elfojtott nevetés könnyeitől. Baedecker. A Kulturbundes a nagy német politika Grass! dr. igazolványait nem ismarik a német egyetemeken — A külföldi német diákok a németországi főiskolákon — A jugoszláviai németek politikai szervezkedése A „Bácsmegyei Napló“ nemrégiben jelentette, hogy a Német K u 11 u rb und letartóztatott vezetőjének, dr. G r as s 1-nak .lakásán tartott házkutatás alkalmával bizonyiíékekat találtak arra vonatkozólag, hogy a ,németországi egyetemeken csakis azokat a jugoszláviai német anyanyelvű diákokat vették fel, akik „politikai megbízhatóságuk“-ról egy dr. Grass! által aláirt igazolványt tudlak felmutatni. Ez azt jelentené, hogy a német egyetemi hatóságok a nagynemet politika szerint orientálódnak és, hogy csakis azoknak a külföldi német nemzetiségű hallgatóknak nyitnák meg tantermeiket, akik a nagynémet politikai felfogáshoz tartozóknak vallják magukat. Tagadhatatlan, hogy úgy a német egyetemi ifjúság nagyrésze, valamint a tanárok közül is soka» a Deutschnationale Volkspartei (német nemzeti néppárt) nagy táborába tartoznak. A „Burschensdiaftok“ kora ugyan már lejárt és ha még léteznek is, nem töltik be azt a szerepet a német egyetemi ifjúság életében, mint annak előtte. A „Kommers“-ek és a vivógyakorlatok szinte teljesen megszűntek és Burschenschaftok már csak tradícióból és a régi ■ szokásokhoz való ragaszkodásból maradtak még meg. Helyüket politikai jellegű egyesületek foglalták el, amelyek osztálytagozódásra való tekintet nélkül foglalják magukba a diákság poütikaiiag egyirányú szárnyait. Legerősebb persze a „Hochschulring deutscher Art“, amely nagynéniét, de nem kevésbbé befolyásos és erős a republikánus-demokrata diákszövetség sem, amely állandó harcban ál! a Hochschuíring-gel. Világos, hogy a politika bevonult a tantermekbe is és' nem egyszer megtörtént már, mint például a pacifista Nicolai professzor esetében,' hogy a hallgatók lármás töntetéssa! adtak kifejezést nemtetszésüknek, sőt a professzort egyenesen bojköttálták. Ami azonban a külföldi németnyelvűi és általában a külföldi diákok felvételét illeti, e tekintetben a qaesturák, mint ezt a Bácsmegyei Napló berlini tudósítójának kérdésére a berlini egyetem questurájáu kifejezetten hangsúlyozták, nem ismernek politikai különbségeket. A külföldi diákok felvétele tekintetében Németország összes egyetemein egységes szabályok iránytadók, amelyek csakis egy korlátozást ismernek, a helykérdést ugyanis. Külföldi diákok felvétele tekintetében bizonyos numerus clausus van bevezetve, ha a belföldi hallgatók nem töltik be teljesen a felvehető diákok számát, akkor sor kerülhet a külföldiek felvételére. Természetesen Ausztria és a volt monarchia területéből alakult országok németnyelvű diákjai előnyben részesülnek, sőt bizonyos tekintetben ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a belföldiek. Teljesen kizárt eset, hogy ezeket a diákokat „politikai megbízhatóság“ szerint osztályozzák és dr. ha Grass! tényleg állított ki olyan igazolványokat, mint amilyenekről a Bácsmegyei N a p ló említett jelentésében szó van, akkor azok. mint az egyetemi hatóságnál tudósítójuk előtt hangsúlyozták, semmiesetve se voltak az egyetemi hatóságoknál való hivatalos használatra szánva, hanem bizonyára a „Hochschulring deutscher Art“ vagy a Verein für das Auslanddeutschtum (Schulverein) — nem Äquarel Lacroma szigetéről Halkan, lágy ringással közeledik a bárka a fáradt, fehér sziklaparthoz. Az életnek, a mozgásnak, a törtetésnek, a haladásnak, a kenyérküzdésnek, a holnapgondoknak sehol semmi nyoma. Egyszerre azonban a busfejii sziklák közül fehérhasu sirályok rebbennek fel, mint ijedt gondolatok. Olykor fájdalmasan felsírnak, akárcsak felébredt csecsemők, vagy eltévedt kölyökmacskák, azután leszállnak a hintázó hullámokra és megint csend van. Kiugróm a bárkából és feilélegzem. Fűszeres, fájdalmas levegő: a sudár ciprusok, a hízelgő babérbokrok, az ábrándos, édesiliatu mirtusok lélekzése. Felfelé megyek az elhagyott ösvényen és körülölelnek a pineák, a pálmák, az olajfák változatos zöldjei. O, mennyi árnyalata, mennyi hangulata és szeszélye van ennek a színnek! Itt csendes, nyájas, ott komoly, szinte szomorú, nmeit a kaktuszok és agáék levelein hamvas, hideg és zárkózott, a fügefák, az oleandercx, a babérbokrek zöldje melegebb, lágyabb, hízelgőbb, a pálmalegyezőké pedig mosolygós, kacér és jókedvű. Borzalmas üresség, döbbenetes hangtaianság. Sehol senki, csupán a tenger zug fáradtan, álmos ismétlődéssel. Lassanként azonban derültébb tisztássá szélesedik a szűk ösvény és a zöld keretből előlép az évszázados klastrom nyugodt, közönyös arculatja. Körülötte elzüllöü park, csupa pálma éj sárga meg rózsaszín virág, a park közepén egy ledöitAtobortalapzat, a háttérben pedig néhány szomorú, csonka oszlop álldogál likacsa* san, busán, ' mint a történelem merev siíbakjaf. í-’z a cigány valami dobos, középkori levegőt varázst?! erre a szigetre. Előlépnek szent Benedek rendjének mogorva arcú szerzetesei durva csuhában, kövér, írott kódexekkel, az egyik a rácsos ablak mögött tarka iniciálét rajzol az analeszbe,' a másik Vergiliuszt magyarázza néhány nemes, raguzai ifjúnál:. a Imrmadik egy homályos cella mélyén Bocacciót olvassa félve, szomjasan, vérlüktetős képzelettel. Majd megjelenik oroszlánszívű Rikárd, mellén nagy íekér kereszttel, a Szentföldről jő, ideges és rosszkedvű, bosszankodik a cséicsap zsoldosok és a kényelmetlen, hosszadalmas utjuás miatt. Megjelenik Zsigmond magyar király is sápadtan és nyugtalan tekintettel. Bnjazid szultán elő! menekül, a csata csúnya vereséggel végződött és most menedéket meg oltalmat kér. Rosszul beszél latinul, de a szerzetesek azért megértik, udvariasak és résztvevő arcot mutatnak, dupla pokrócot terítenek az ágyra, estére pedig sült hallal kedveskednek az idegen urafkiGínak. Amott megint az egyik ösvényen Miksa, mexikói császár tekintélyes szakállu alakja bukkan fel Fejét lehajtja, lépte fáradtak, elmélyed a siri csendben, a tökéletes ijesztő egyedüllétben. Talán Mrxikóra gondol, uj hazájára, uj idegen szokásokra és emberekre és fenhangon gyakorolja a nyúlós spanyol szavak kiejtését Különös érzések fakadnak ebben a múltat halóit és mirtusz-szagot lehelő mozdulatlanságban. A történelem közelebb jő, a képzelet elevenebb lesz és az élet. érthetetlenné válik. Minden cél, minden nyugtalan törekvés, minden lázas tülekedés elfúltad, eltikkad ebben a gyönyörű, néma merevségben, ahol minden emlék lemondásról, visszavonulásról, lappangó halálról szól. Felmegyek, a Fort Royalba.' Két oldalt nyalka ciprisok-állanak őrt mist tévesztendő össze a stuttgarti Deutsches Auslands-Institut-tal — részére szóltak, amely egyesületek persze nagynémet és irredentisztikus irányt szolgálnak. Ugyanezt a feivilágositást adták a szubvenciókra vonatkozólag is. Szubvenciók dolgában külföldi németnyelvű diákok ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a belföldiek, de itt sem irányt adó a politikai meggyőződés, hanem egyéb körülmények: a tanulás menete, gazda-1 sági viszonyok, stb. Felkerestem a „Hochschulring deutscher Art“ vezetőségét is, ahol a konkrét esetre, dr. Grassl ügyére vonatkozólag kijelentették, hogy' ezt a nevet sohase hallották és hogy a jugoszláviai Deutsches Kulturbund-dal semmiféle összeköttetésben nem állanak. Azt azonban közölték, hogy minden külföldi német nemzetiségű diáknak, aki az egyesületben való felvételre jelentkezik, igazolnia kell a politikai meg» bizható sá gát, ez azonban az egyesület belső ügye ésl kétségtelen joga. Hogy ez az igazolási miképpen történik, azt mindig az illető’ külföldi egyetemi hallgató dolga. Végül álljon itt, amit a Deutsches! Auslands-Institut főtitkára, dr. Fritz Wertheimer a Bácsmegyei Napló berlini tudósítójának a német nemzeti kisebbségek politikájáról mondott. Dr. Wertheimer kijelentette, hogy határozott ellensége az altdeuíscb-nacionalista agiiácíónak és minden irredentista propagandának. Kétségtelen másrészt, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme csakis abban az esetben lehet eredményes, ha az újonnan keletkezett államokban győz a demokratikus államelmélet. A Deutsches Ausland-Institut a múltban se folytatott altdeutsch, vagy irredenta politikát és a jövőben se fog ilyen agitációt folytatni. Jugoszlávia németségének egyenesen feladata, hogy beilleszkedjék a meglevő államreitilbe. A Deutsches Auslands-Institut teljesen politikamentesen azt a célt szolgálja, hogy a külföldi németség szellemi, kulturális és gazdasági feladatait kellő megvilágításba helyezve, azok teljesítésére serkentse külföldön élő német fajtestvéreit. óriási pomerániai gárdisták, mögöttük pineák és olajfák sötétlenek, itt-ott pedig vidám, sárga virágú bokrok köszöntik a jövevényt. Fönt az erdőben csupa rom és pusztulás minden. Megállók az egyik sziklafokon és széjultekintek a messzeségben: ott Lapad zöldelük frissen, duzzadtan, távolabb a Pittini-szigetek vibrálnak párában és messzeségben, a tenger pedig jókedvű, kacagós a nap tüzes csókjaitól, mint forróvérű szerető. Hirtelen eszembe jut, hogy a raguzaiak erről a szikláról gurították a tengerbe a zsákba kötött templomrablókat, meg a köztársaság árulóit. Ott lent a parton egy fehér kőkereszt pedig egy puskaporos hajó robbanását jeizi, melynél mindenki odaveszett. Megborzongok. Ez a bájos, hűvös, buja sziget tele van rommal, reménytelenséggel, halálemlékkel. Meg akarok fordulni, de kezemet marasztalóan megfogja a Magány: — O, ne menj még el. Hagyd ezt a csúnya, lármás világot, a tajtékos önzést a Ühegős gyűlöletet. A vigasztalan és hüshomloku emberek megpihennek, megnyugszanak itten a süket, illatos mozdulatlanságban. Itt senki, itt semmi a bánat... Maradj hát itt, ó, maradj... Tétován nézek széjjel. A pineák, a. ciprusok, a pálmák meg az okkersárga bokrok hivogatőan, helyeslőleg bólintanak : — Maradj itt. .. Eszembe jst az- üvöltői; ember nyüzsgés hazugsága és hiábavalósága, a mindennap ezernyi irigy töviskarcolása, a mocskos, marakodós éietzsibongás és fejes fáradtan leesik, torkom pedig öszszeszorul, mintha könyörtelen kígyó csavarodba köréje. Olyan furcsán, olyan fonákul fáj az élet. Szesfeleky Kornél. (
