Bácsmegyei Napló, 1922. április (23. évfolyam, 99-119. szám)
1922-04-16 / 106. szám
Kft jgég BACSMEGYEi NAPLÓ 9 oldal. Bartók Béla önmagáról A nagy magyar zenealkoiól londoni bemutatkozása alkalmával a legkomolyabban értékelte az angol kritika és a közönség. Bartóknak már régebb idő óta nagyrabecsülői és rajongói vannak Angliában, Személyes megjelenése alkalmából „Bartók-enüékkönyvet“ adtak ki, melybe igen kiváló zeneesztétikusok írtak. Itt vázolta föl néhány nagy vonásban maga Bartók is pályafutását, amint alább következik : 1881 március 25-én születtem Nagy szentmiklóson; az első zongoraleckéket hat éves koromban anyámtól kaptam. Atyámban, egy mezőgazdasági iskola igazgatójában, nagy zenei képességek voltak. Nyolc éves koromban elvesztettéin öt. Nagyszőlősre kerültünk anyámmal, majd Besztercére, végül 1893-ban Pozsonyba. Mint kilenc éves- íiu már elkezdtem zongora darabokat, komponálni, sőt 1891 ben Nagyszőlősön, mint »zeneszerző és zongorista«, be is mutatkoztam. Ebben az időben a magyar vidéki városok közül Pozsonynak volt a legélénkebb zenei élete. Tizenöt éves koromig Erkel Lászlónál zongorázni és összhangzattant tanulhattam, másrészt néhány — mindenesetre kevésbbé jó — zenekari hangversenyt és opera-előadást is hallhattam. A kamarazene gyakorlására is volt alkalmam és 18 éves koromig a zeneirodalmat Baehtól Brahmsig — bár Wagnert csak Tannhäuserig — a körülményekhez képest kielégítően megismertem. Közben szorgalmasan komponáltam Brahms és a nálam négy évvel idősebb Dohnányi, nevezetesen annak Opus 1-e erős hatása alatt. Elvégeztem a gimnáziumot és Dohnányi tanácsára Budapestre mentem. Ott a királyi zenei főiskolán Thonian István (zongora) és Kbssler Tó nos (zeneszerzés) tanítványa lettem. Itt voltam !89!)-töl 1999-ig. Lázasan vetettem magam Wagner addig előttem ismeretlen müveinek, valamint Liszt zenekari müveinek tanulmányozására. Az önáiló alkotás azonban ebben az időben teljesen parlagon hevert. Végre megszabadulva a brahmsi stílustól, Wagneren és Liszten keresztül a sóvárgott uj útra találtam. Közel két évig semmit sem dolgoztam és a zeneakadémián csak kitűnő zongorista-számba mentem. Ebből a stagnálásból villámcsapásként rántott ki az >Allso sprach Zaratustra« budapesti előadása. (1002.) Az ottani legtöbb muzsikus borzalommal hallgatta ezt a, müveit, de én végül megláttam azt az irányt, mely az -újat rejtette magában. A strauszi partitúrákra vetettem magamat és újra elkezdtem komponálni. Figyelmem a magyar népzenére irányult, illetve arra, amit akkor magyar népzenének neveztek. E hatások alatt 1893-ban »Kossuth* cimnael egy szimfónikus költeményt komponáltam, melyet Lichter Hans Manchesterbe azonnal előadásra fogadott el. Ebben az időben keletkezett egy hegedüszonátám és egy zongoraötösöm is. Az elsőt Fitzner Rudolf Bécsben, a másodikat a Brill-quartett adta elő. Ez a három mü kiadatlan. Ebbe a korszakba tartoznak még: az 1894 ben komponált »Rapszódia zongorára és zenekarra « opus 1., mellyel 1905-ben Párisban a Rubinstein-dijért sikertelenül pályáztam, továbbá az első Suite-m nagy zenekarra 1905-ből. Eközben Strauss Richard nem sokat foglalkoztatott. Liszt újabb tanulmányozása elvezetett a dolgok lényegéhez. Fölismertem továbbá, hogy a tévesen magyar népdalnak nevezett dallamok nem egyebek többé-kevésbbé köznapias müdalnál. 1905-ben az addig teljesen ismeretlen magyar parasztmuzsika tanulmányozásába fogtam. Kodály Zoltán éleslátása gs ítélőképessége. megbecsülhetetlen ^irányitásshl és tanáccsal szolgált, fojt a kutatást, tisztán ženei szempontból kiindulva, csak magyar nyelvterületen kezdtem meg. Később a kutatásnak tót és román nyelvterületre való kiterjesztése következett. Mindezen parasztzene tanulmányozása azért volt számomra döntő jelentőségű, ment az addigi dur-moll-rendszer alól egyeduralma aől való felszabaduláshoz és végső eredményében a kromatikus tizenkettős rendszer minden egyes hangjának teljesen szabad kezeléséhez vezetett. 1907-ben a budapesti zeneakadémia tanárává neveztek ki és átlói kezdve felklorisztikai tanulmányaimat szabadabban követhettem. Kodály ösztönzésére még ugyanebben az évben megismertem Debussí müveit és csodálkozva láttam, hogy az ő dallamvezülésében is bizonyos népzenénkkel analóg pantatónikus fordulatok nagy szerepet játszanak. Hasonló törekvéseket találtam Igor Stravinszki müveiben is. Korunk tehát az egymástól legtávolabb fekvő földrajzi területeken azonos áramlatokat mutat fel: a müzenének egy friss, az utolsó évszázadok alkotásaitól független parasztzene elemeivel való felélesztését. Az én Op. 4 után irt müveim, melyek az éppen vázolt felfogást iparkodnak feltüntetni, Budapesten természetesen nagy ellentmondásokra talál lak. Ahogy a harc kiéleződött, 1911- ben néhány fiatal muzsikus, közöttük Kodály és én is, megkísérelte az »Uj Magyar Zenetársaság« alapítását. Ez és különböző egyéb rosszul sikerült egyéni kísérletezés után 1912-ben teljesen visszavonultam a nyilvános zenei élettől, de nagyobb buzgalommal vetettem maigam a zenefolklorisztikai tanulmányokra. 1913-ban Biszkára utaztam, ott és annak környékén tanulmányoztam a parasztzenét. A háború kitörése Magyarországra korlátozta ezeket a tanulmányokat. Az 1917. esztendő a budapesti közönségnek müveimmel szemben való viselkedésében határozott változást mutat. .Boldog vpltam, hogy egy nagyobb müvemet: ?,A fából faragott királyfi* cimü zenejátékot Tango Egisfo karmester gondoskodása révén végre zeneileg kifogástalan előadásban hallhattam. 1918-ban korábbi színpadi müvemet, az 1911-ben irt egyfelvoná-Hol vagy Péter ? Irta : BART A LAJOS Éjfél után az apa félig felöltözve benyitott az ajtón és gyöngéden megfogta a fiú vállát, A fiú fölnyitotta fiatal alvásából szemét— Nézd csak a mamát! — mondta az apa és sirni kezdett, A másik szobában az ernyő nélküli lámpa szétvetette sárga lángját. A fehér falak riadoztak a sárga világosságban és a hajnal rémületében. A padlón egy lány feküdt, nagy rongygyal vért mosott fel. _ Jajl — kiáltott föl a fiú. — A tüdejéből- — mondta az apa. — Anya meghal? — Hidegség fagyott rajta végig, amilyet el se tudott gondolni soha még- Lelke a megnyílt feneketlenségekre tátongott. Künn, az ágyban feküdt az anya, arca nagy, sárga, viaszos folt a vérszennyes vánkoson. — Kelj föl, fiam! — mondta az apa és megint sirni kezdett. — A Péter beteg, hajtsatok az orvosért. — Péter, hajts' Péter, hajts! — kiáltotta a fiú és kivetette magát az ágyból. — Szegény! — mondta az apa és megsimogatta a fejét. 2. Itt.' : Péter már a lovak körül tapogott a paraszt-udvaros. Péter! Péter! Péter! Menjünk Péter, menjünk! , — Megyünk már, ifiurka — és a görhes lovakra rakta a szerszámot. — Csak menjünk, csak menjünk, Péter, a hideg láz rázta csuklóit. Péter semmit sem szólt, csak mozgott a homályban, mely a Föld felett ült. Csak egy csillag vetett fényt Péter kopasz ,íejetetejére és a bőrfolt világított, Arca elmerült a homályba és nagy szakállának bozótjába. Péter lelke sem látszott, pedig lelkében nagy és forró szavak voltak: — Jajl Milyen vége egy asszonynak! Micsoda egy jó asszonyt De milyen világcsuda jó asszony!... Megyünk már, ifiurka! Megyünk már az orvosért! Nem is megyünk, röpülünk... De Péter azt hitte, szája elég, ha kimondja belső, forró szavait. Ezeket a szavakat sohasem mondta ki Péter. Csak a lovakat kantározta. Kedves lova nein akarta sebtiben szájába kapni a zablát, Péter orron vágta kedves lovát: — Büdös! Evvel mondta el a lónak, ami forrót és bensőségest a fiúnak akart mondani... , , 3. Péter á szijj-ostorral megverte lovait, a fáradt lovak galoppá vetették povány testüket. Tűnni kezdtek a homályba dőlt kis falusi házak. A kerekek perdültek, gyors ütemekben előrevonaglottak a lóvak. De mi volt ez? — Péter! Hol van még a falu vége, Péter? Hol van még a nagy legelő, Péter? A nagy legelőn túl, hol az országút? Hol vannak a tarlók és a ku-i koricások, Péter a tarlókon, kukoricásokon túl, hol még az orvos, Péter? Péter! Péteri Péter! Hajtsd a lovakat, Péter! Szakadjanak meg lovaid, de hajtsd a lovakat, Péter! — Most- jön csak az igazi! — tompán morgott Péter. Ott feküdt az ingovány, rajta keresztül 3zekértörö az ut. Köd az ingoványon, bukdácsol jajgat a kerék, köddé nyúlnak, ólommá lesznek a lovak ... A reménytelenség ágazik szét mozgásaikban... a rideg párákban szétterpeszkedik a halál.. — Péter, hajts! — Itt nem leheti — mogorván mondja Péter és a kocsilöcsre dobja a gyeplöszárat. Ránéz a fiú Péterre, lelke kérdezi: — Hogy tudsz most ülni némán és mozdulatlanul, Péter? Rongyos kabátodból istállószag dől, barom vagy, Péter, vagy gonosztevő? Tuskó vagy, Péter, érzéketlen penész? Péterben készen álltak a nagy szavak: — Hiába minden, kedves jó ifiurka! Itt nem hajthatok, édes ifiurka! Mert akkor istráng szakad, tengely törik! Hogy hozzuk el akkor az orsós »Kékszakálu herceg vára«-t mutatta be. Az 1918 őszére következett zavaros évek egyáltalán nem voltak alkalmasak valami komolyabb munka befejezésére. Azóta gondolnom sem lehetett a folklorisztikai munka folytatására. •••••••••• Egy uj csodadoktor — A hit is meggyógyít — Londonból jelentik, hogy az angol főváros társaságát néhány hét óta valóságos lázban tartja Coué nancyi orvostanár csodatettei. Coué profeszszor ugyanis azt hirdeti, hogy a gyógyításhoz nem kellenek gyógyszerek. E 1 ég a hit. Ha valakinek azt a göndolatot szuggerálják, hogy gyógyuljon meg s ö maga is teljes erővel hisz a felgyógyulásában, akkor a betegség valóban el is múlik. Természetesen, nem minden betegséget tud a profeszszor ilyen módon meggyógyítani. Ha valakinek hiányzik az egyik lába, ezt semmiféle szuggerálássai nem lehet kinöveszteni. Coué tanár nem alkalmazza a hipnotizmus szokásos eszközeit. Egyszerűen ránéz a -páciensre s igy szól: — Rendben van! Ön egészséges! Ezzel a formulával a napokban egy gyárost gyógyított meg, aki évek óta izomreumában szenvedett. Éjjel-nappal tűrhetetlen fájdalmai voltak » amikor az orvostanárhoz ment, a lépcsőn összeesett. Coué kijött hozzá, a szeme közé nézett, aztán elmondotta ismert formuláját. A gyáros felállott, kinyujtózkodott és örömrepesve kiáltotta: — Egészséges vagyok, nincs semmi bajom 1 De nemcsak betegségeket tud ilyen módon gyógyítani. Elhoztak hozzá egy tízéves leánykát, aki oly szenvedélyes módon hazudott, hogy szinte véletlenségből sem mondott igazat. Coué egy perc alatt kigyógyitotta. A leányka szülei azt mondják, hogy gyermekük azóta fanatikus igazmondó. Egy fiúcska nagyon rossz tanuló volt az vost annak a jó asszonynak, szegény ifiurka? Csak mikor a legelőre, a sima jó útra kiértek, káromkodott nagyot Péter: — Ménkű csapjon abba, aki ilyen utat épitl__ 4. Most kezébe vette Péter a gyepiüt. Öl ujja közt összefogta a négy szál szijjat. Nem mozdultak az ujjak, csak a szíj feszült Péter keze és a lovak között. De Péter lelke a négy szijjon át a lovakba futott és azt mondta az állatoknak: — Fuss, te ló, mert akarom 1 Futott a hét ló, erejéből kikelten. Csontjaik szétmozdultak, vonalaik fantómokat dobtak a homályba. Péter a szijj-ostorral mégis megverte két kedves lovát és csak szorosan fogta a szijjakat maga és a lovak között. Péter lelke a szijjon át mindjobban és jobban a ló testébe feszült: — Fuss, te ló, mert akarom 1 Fut a két ló. Testük előrelobog a zöld színekkel rémlö legelő fölött a fehér porban, lábuk vad táncba zavarodik, mint repülő idomok, csak szál inak előre ... Péter nem szólt, némán ült helyén. Repült a két ló. Mert Péter lelke már régen leszállt az ülésről. Ott feszül, ott szalad, ott liheg Péter lelke a lovakban... A derengő hajnalban, a harmatázott legelőn, az ut felhőző porában, lobogó sörénnyel, reszkető
