Bácsmegyei Napló, 1922. április (23. évfolyam, 99-119. szám)
1922-04-19 / 108. szám
108. szám. BACSMEGYEI NAPLÓ 7. oJkktL — A király utazása. Tegnap délután Sándor király a manaszi kolostort látogatta meg, onnét autón Csupsziába ment — Az olasz király Cérnában. Rámából jelentik hivatalosan: Az olasz király húszadikán Firenzébe, huszonkettedikén pedigGénuába utazik. — A ssatii tisztviselők kedveméayes földje. Senta város évi 50 korona haszonbérért földeket ad a tisztviselőknek, hogy olcsó ve töményekhez jussanak. A legutóbb megtartott városi közgyűlés az es évben kiosztandó földek felett hozott határozatot. A városi közgyűlés döntése alapján a rövid idő óta szolgálatban levő köztisztviselők jutnak a kedvezményes haszonbérlethez. A X—XI. korosztályban levő tisztviselők sérelmesnek találják a tanács határozatát és akciót indítanak a határozat megmásitására. — A csehszlovák szociáldemokraták a kommunisták ellen. Prágából jelentik: A csehszlovák szociáldemokrata párt végrehajtó bizottsága elvetette a német szociáldemokrata pártnak azon iditványát, hogy a kommunisták képviselőivel közös konferenciát tartsanak a május 1-i ünnep megünneplésére vonatkozó közös kiáltvány tárgyában. — Take Jonescu betegsége. Rómából jelentik: Take Jonescu áttapota rosszabbodott. Hőmérséklete 39 7 fok. — Munkába léptek a vasmunkások Budapesten. Budapestről j lentik: A vas- és fémmunkások kedden mindenütt megkezdték * munkát. A munkabérek emelését s tót végére várják. — Meghosszabbították az amerikai bevándorlási törvény érvényét. Washingtonból jelentik: A szer.átu a mostani bevándorlási törvény érvényességét 1924 junius 1-ig meghosszabbította. — Merénylet egy ir vezér ellen. Londonból jelentik: A múlt éjjel Dubnában gyilkos merényletet kő pettek d Collins Mihály ellen. A merénylő hatszor lőtt Collínéra de nem talált. Dubtinban óriási páni« keletkezett a merénylet hallatára. — Sünné3 osztrák lapokat vásárol. Bécsből jelentik: Az Albemühle-vállalat lapjai, még pedig a »Wiener Mittagszeitung«, a >6 Uhr Blatt«, és az »ExtrabiatU, amely eddig a Gastiglioni-csoport, a Kola-testvérek kezén volt és havonta 20 millió koronán yi deficittel dolgozott, most a berlini »Ausländische Anzeiger« »ALA« újságkiadó-társaság tul&jdoába ment át. Az »Ala« Stinnesnek, az ismert nagyiparosnak és német nemzeti politikusnak alapítása — A „Concordia“ futbahgyésütet jói sikerül kabaré estélyt rendezett husvét másnapján a Llo < nagytermében. Az estélv legkiemelkedőbb pontja Szkala Rózsiba énekszáma és tncprodmciója, valamin’ Kulcsár Viki szereplés volt; mind ketten sok tapsot arattak. Említést érdemelnek még: Weisz Jrénke, Vojnics Kálmán, Szaghmeiszter Ella, Lehrer Bé a, N gy József, Konc* Maca é^ Beck Imre, valamint Szabó Marcin é, akik mindannyian hozzájárultak az estély s<kéréhez. A jó! sikerült kabaréestély után reggelig tárló tánc következett. — Újabb földrengés Óazerbiábaa. B ogradbóí jebstis: A jeszaoikt Sío'eabtró jelentése szerint ott pritis 16-án reggel földrengés volt ■ízlelhető, am-iy azonban károkat em okozott. Hasonló jelentés érkezett Ara ugye lováéról is. — Csecsemőholttest «pincében. N gyazombaton reggel a Paimoričsva-utca 16. számú ház pincéjében véres rongyokban egy csecsemő holttestet Utaltak. A rendőrség megállapította, hogy a k ét-harom na r os yermeket, «ki élve jött a világra, ktzael fojtották meg. A holttestet a bajai-uti temető hullaházában felboncolták. Az ügyet áttették az ügyészséghez és a nyomozás megindult a bestiális anya után. — A sental nyugdíjasok szervezkedése. A vajdasági nyugdíjasok szervezkedése, amely Suboticáról indult ki, a többi városokban is visszhangra talált. HtHIvét hétfőn a suooticai központi vezetőség Czéner Audorné vezetésével Sentán « Központi iskolában gyűlést tartott, a melyen mintegy 130 sentai nyugdíjas jelent meg. Czéner Andorné ismertette a megjelentekkel a szerveződés célját és fontosságát. A tárgy ismertetése után többen felszólalta« és azt az indítványt tették, hogy alakuljon a csoport fiók jellegge . A szónokok han* súlyozták, hogy sokkal celrevezetőbb, ha egy központi szervbe csatlakoznak. A hely csoportok nem tudnak jelentős ered ményt «-lérni, tehát célravezetőbb, ha a suboticíi központba kapcsolódik bete az alakulás. A megjelentek eihatározták, hogy kimondják a send fiókinfézet megalakulását és egy későbbi gyűlésen a vezetőséget is egvála*ztják, amely állandó nexusban lesz a suboticíi központtal. — Zita tartásdija és tartózkodási helye. Londonból jelentik: A Reuterügynőkség jelentése szerint a nagykövetek értekezlete már érintkezésbe lépett az utódállamokkal Zita tartás dija ügyében. Behatóan tanulmányozták a kérdést, a beérkezett jelentéseket átvizsgálták, de döntés még nem történt. Zita, volt királyné és családja tartózkodási helyéről csak a tartásdij elintézése után fognak tárgyalni. — Letartóztatott csaló. A suboticai rendőrségnél panaszt tett Miskolczi József vasúi alkalmazott, hogy Szkenderovics Pál egy szőlőskertet adott el neki, melynek fogglalójául húszezer koronát vett fel tőle. Később kiderült azonban, hogy Szkenderovicsnak nincs szőleje. A rendőrség a csalót, aki ellen már amuggy is több hasonló panasz érkezett, letartóztatta. — Ausztria vagyonokat kölcsönöz Magyarországnak. A muH évi magyar aratás során a magyar mezőgagzdasáfjnak Igen súlyos kárai származtak abból, hogy a magyar államvasutak nem tudtak a gazdáknak elég vagyont rendelkezésre bocsátani.' A» magyar kormány már most jó eleve azzal a kéréssel fordult az osztrák kormányhoz, hogy az idei aratás tartamára bocsásson 2000 vagyont kölcsön rendelkezésére. Az ilyen vaggonkőldfinzések rendezni a Nemzetközi Vaggonkölcsönzöl Társaság utján szoktak lebonyolodnj. Feltűnést keltett tehát, hagy a magyar kormány közvetlenül tárgyúit Ausztriával A tárgyalások már ha fe fefjeződtek és az osztrák kormány meg is fogja adöi u tért 2090 vagyat r- Az Ezt nem __ ■ ______ Beagradban. Budapestről jelentik: Az Est 19-iki, szerdai számában megcáfolja a suboticai Hírlap nak azt a hírét, amely szerint .Az Est* lapvállalat az SHS. kormánnyal tálalásokat folytat egy Beogradban létesítendő nyomda felállítása és egy magyár nyelvű napilap megindítása ügyében. Az Est buzgó eltolásában odáig rcegy, hogy laptársunknak bizonyár» Jóhiszemű információn alapuló közleményét .ostoba hazugságnak és szemenszedett valótlanságnak* mondja, amivel az újságírás szótárában ege szén szokatlan és átélendő hangot üt meg, annál te inkább, mert tudóinkkal fs az Athenaeum komoly tárgyalásokat folytat az SHS- királyságban nyomda létesítése ügyében. r"" A hatba ugrott. Btus Vilma 23 éves radonováci nő öngyilkossági szándékból a kútba ugrott. Megelőzőleg zsirszédát ivott, á gyorsan előhívott mentők kihúzták a fiatal nőt a ktílból és beszállították a közkórházba. Kétségbeesett lettét állítólag szerelmi bánatból követte el. —* Kiskorú tolvaj. A suboticai rendőrségnek hétfőn egy veszedelmes tolvajt sikerült ártalmatlanná tenni. B. Károly 18 éves fiú személyében. A fiatalember 1916-ban a nyaraltatási akció idején került Bécsből Suboticára, mint nyaraló gyermek és akkor, mivel szülei nem voltak, itt is maradt. Az utóbbi időkben igen sok kisebb-nagyobb lopást követett el. Lakásán több aranytárgyat, ruhaneműt és élelmiszert találtak, ami mind lopásokból származik. Egyelőre őrizetbe vették és büntetésének kitöltése után Bécsbe, illetőségi helyére fogják ioloneolni — Egy budapesti orvos rejtélyes eltfiné e. Budapestről jv lentik: Dt. H re/. Rezső fogorvos péntek ót* eltűnt hazulról. Családjához intézed eveiében közli, hogy ti távozik B d^pestrŐI és nem tér többé vissz. „Ne keressetek" — írja levele veén. Több milliónyi vagyonát lévé iteg a rokonságra hagy a. A család feljelentést tett a rendőrségen, mer öngyilkosságtól tartanak. ■— A Remanev-család igénye a berlini orosz követség palotájára. Bécsből jelentik: A »Lokaianzeiger« hire szerint a berlini orsz követségnek az Unter den Lindenen levő paltája körül, amelyet a szovjetkormány a berlini szovjetkővetség céljaira magának követel, amihez a berlini illetékes körök hozzájárultak, per készül. Nemrégiben a Romanov-uraikodóház egyik tagja egy berlini ügyvéd utján bejelentette igényét a palotára, amely az ő véleménye szerint a Romanov-ház magántulajdona. Ha a szovjetkővetség e per eldőlte előtt el akarná foglalni a palotát, a Romanor-esalád képviselője e per tárgyának zár alá vételét fogja kivinni.- Kizárják az angol Szemek* bői a vasmunkásokat. London bó' tel ntik: Az angol üzemekben bérdiff rer-c’ák miatt az összes vasmunkások kizárása várható. (*)Füz8ktl8*lsgessé»ek Dimitrijevič Juliskánál Subotica, Skotus Viadorauiica 10. Főpostától 4-ik ház. (*) Dr. Vénei Jenő orvosi read«, lője nemi betegek részére. Rendel délelőtt 7—-9-ig. Délután 2-tól léi 4-ig és Lakás: Cyrillmetoda-tér 12. I, emelet, .Voinich Hr^ka-íéie kl«, — A Suboticai Amatör Atlétikai Gab oo dye. A Suboticai AAC ■pritis 22-én, szombaton este tel kilenc órai kezdettel, a Bárány szálloda nagytermében műsoros estélyi rendez, amely iránt a .özöneég körében nagy az érdeklődés. — Az ékségterfiletre számfiaik az orosz politikai elítélteket. Romai) 1 jelentik: Egy moszkvai távirat szerint a szovjetkormány elhatározta, kogy a letartóztatásban levő forradalmi szocialistákat a Volgámé nti éhségterületre fogja számOzui. (*) A Snboticai MSjpáltoló Kör hús. vét első és másodnapján a városi színházban Csiky Gergely »Cifra nyomorúság« cimü színmüvét adta. A közönség, amely zsúfolásig töltötte meg a nézetért, sok tapssal honorálta az ambiciózus műkedvelőket. A kör elnöknéje, Pietsch Ferencné kettős szerepében kitűnő volt. A drámai szerepben Fdhér Anna és Weisz Irénke adtak jót. Jó volt szerepében Elek Boriska és jól táncolt Miatevné úrnő. A férfi szereplők közül kiemelkedik Sarkadi Aladár, a darab rendezője, Pénzes Ferenc, Miikő Emmi, Gyurgyevicg Gyuri, Pap István és Balázs Pista. A legközelebbi darab előadása május 7-én lesz. 2424 (JlfrQIZg Helyreigazítás. Mai számunkban a sporteredmények közlésénél ~ sajtóhiba csúszott be, amennyiben a suboticai combinólt csapatnak a novisadi Juda Makkabival lefolyt mérkőzésén az eredmény nem 2:1 volt Makhabi javára. A meccs 2:2 eldöntetett eredménnyel végződött. A Bácska győzelme Temesváron. Bácska-Umirea 3:1 ((hl) A temesvári Kinizsi sportegylettel szemben husvét vasárnapján elszenvedett vereséget némiképen helyrehozta hétf n a suboticai Bácska csapata. Hétfőn ugyanis a temesvári Unireával került össze a suoticoi csapot. A játék tizedik percében az Unirea goolt lő, amit u Bácska vehemens támadása dacéra a félidő végéig nem tud kí•gyenliteni. A másodig félidőben « suboticaiak tejes fölénnyel játszanak és három goolt rúgnak. Eredmény 3:1 a Bácska javára. A jelenvolt nagyszámú közönség lelkesen ünnepelte a győztes vendégcsapatot. axxiTrrrxTXTTixjrTTTinim a# eHe# SZ&1WE&ÖÄÄZA fJUnOTÍCA Nálam vásáréit árúknál 50% kedvezmény "—ni— MIM 1,1'r.HHI. Ilit I jtffrii, «II