Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-30 / 89. szám
89. stim. BAC5MEGYEI tiAPLÖ 7/ olcö Perek és minoritások jogvédelmének eredetét vizsgálja meg először. Szerinte az egész probléma-feltevés Wilson háboruelőtti tudományos működéséből származik. Kétségtelen, bogy különböző államokban már jó ideje voltak törvények, melyek az idegen nyelvű állampolgárok nemzetiségi és kulturális autonómiáját biztosították. Bizonyos azonban, hogy a nemzetközi jog intézményévé, és nemzetközi államszerződések tárgyává csokisa párisi konferencia után vélik a kisebbségek védelmének ügye. Materiálisán a párisi béke klauzuláiban a St-Germaine-i (osztrák), a trianon (magyar), a neuillii (bolgár) és a sévresi (török) szerződésben vannak a nemzetiségi védeiem alapelvei lefektetve. Ugyancsak fontos institúciókat teremtenek e tárgyban az antant nagyhatalmak szerződései Jugoszláviával, Csehszlovákiával, Lengyelországgal, Romániával, Albániává! és Örményországgal. Érdekes, hogy Perek kimutatja, hogy a csehszlovák nyelvtörvény sok tekintetben túlmegy a békeszerződés vállalta kötelezettségek nemzetiségek liberalizmusának határain. A bíróság előtti kisebbségi védelem intézményén kivül ugyanis, melyenk követelménye, bennfoglaltatik a békeszerződésben, a csehszlovák nyelvi törvény nemcsak állami, hanem az autonom hatóságoknál is biztosítja a szabad kisebbségi nyelvkasználatot és a kétnyelvű icrületeicen kétnyelvű felírásokat rendel el, rnig az erőszakos beolvasztási kísérleteket büntetendőnek bélyegzi. Tudományos szempontból fogyatékossága Perek könyvének, hogy a nemzetiségek védelmét célzó jogi institúciók gyakorlati érvényesülését és ennek hiányosságait, csak három államban, a német birodalomban, Ausztriában es Magyarországban vizsgálja. Kétségtelen ugyanis, hogy az idegen anyanyelvű állampolgárok száma e három államban épen a békeszerződés következtében elenyészően csekély* És igy tudományos és politikai szempontból is egyaránt tanulságosabb lett volna azon államok törvényalkalmazásának és végrehajtásának elemzése, melyek a párisi határmegállapítások szerint az idegen nemzetiségek nagyobb tömegeit egyesítik testükben. Az a drágaság ! Ülünk a kávéházbon, Blitz Elek iír, a közismert nagykereskedő és én. A mai eseménytelen világban mit tehetünk egyebet, beszélgetünk a napi eseményekről. Blitz ur: (Gondterhesen sóhajt.) Én: Bizony, bizony. Ő : Hogy van különben ? Én : Ne, mint a szegény ember a gazdag városban. O: Hát szegény is az ember. Tudja, ez a folytonos drágulás. Én: Jobb arról nem is beszélni, a szegény embert még az ág is húzza. O: Látja, a laikusok minket kereskedőket szidnak. Pedig a vak is láthatja, hogy nem mi csináljak a drágaságot. En: (Meggyőződéssel.) Tudom, hegy nera maguk as oka. A valuta, ugye, a vaiuta. Ó: Az is, de főleg az állam. Látja barátom, az államot senki sem meri bántani, sokkal könynyebb minket, szegény lánckereskedőket szidni. Én: Persze, hogy az állam, (súgva) de ki mer erről (beszélni. Allameilenes izgatás . . . Ö: Mert, látja mindig a kormány drágít először. Az ember már alig szívhat szivart, annyira felemelték az árát. Én : (Célzásnak véve.) Parancsol talán egyet? (Megkínálom.) ó: (LIgy látszik nem kel! neki a rövidszivar.) Köszönöm, majd csak a magaméból. (Rágyújt egy Medeára. Nem kinél vissza.) Látja, szerencse, hogy még a drágulás előtt vettem húsz skatulyával. Bizony, sok pénzt kell az embernek belefektetni, ha nem akar a drágaságba beleesni. Én : Könnyű annak, aki teheti. ö: De nem nagyon. Tudja, az a sok adó. Az embernek minden pénze arra megy és nem jut a megélhetésre. Képzelje, csak forgalmi adóban százezer koronát kellett kifizetnem. Én: (Irigykedő respektussal.) Szegény ember. O: (Busan.) Hogy az egyéb adókról ne is beszéljünk. Azután a sürgöny. Tudja, hogy megdrágult a távirat? Én: Sajnos tudom. Az anyósomért is azért nem sürgönyöztem. O: Látja, ez csak egy sürgöny Hát akinek naponta ötvenet kell feladni ? De eszel még nincs vége. Aztán a vasút. Én i Hát az is drágább lett ? O : Még nem, de majd lesz. A duplája Je3Z a mostaninak. Én : (elszántan) Nem fogoktöbbet utazni. Ö : Könnyű magának. De nekem száz vaggon búzám van utón. (Sóhajt!) Mennyi pénz, mennyi pénz. Én: De ez legalább még nem lesz drágább ? Ö : (Panaszosan). Nekem azéit számolnom kell a drágasággal. Nekünk, siebereknek mindig sokat. kell számolnunk. Én : Bizony sokat is számítanak. . . O: £s a rezsi. A hivatalnokok, a család, a szivar. Tudja, hogy egy nap húsz szivar kell ? Én : (sajnálkozva) Szegény ember. . . Ö: Ha élni akarok, mindent nagyban kell vennem, hogy ne kenjen a drágábbat beszerezni. Én: De így legalább kisebb a költség. Ő: (könnyezve) Dehogy kisebb, dehogy kisebb. Nekünk reálisan kell számítanunk a mostani árakat. Tíz mázsa zsír, húsz mázsa liszt, a szivar, tíz ruha és más egyebek. Amit két éve őrzök, ha az most kellene megvennem. . . Borzasztó. . . En : (megborzongok) Hát rettenetes is. . . ő: Hogy erre mennyi pénzt kellene kiadnom. , . Én: Hét akinek nincs? Nekem ez ez egy ruhám van ; nincs zsirorn, nincs lisztem. Ö : (irigykedve) De jó magának. Ez legalább nem drágul. Nem kell vele kalkulálni. . . Én: (sóhajtva) Nem is kalkulálok. . • O: Ha én ezt tehetném. . . Könnyű magának, aki elköltheti I azt amit keres » » Én: Ei is köhöm. . . már tizedikéig elköltőm a fizetésemet. Ó : De nekem meg kell fognom minden garast. Nincsen pénzem... minden vagyonom portékában van. Még feketét is alig merek inni. . . Az is tíz korona. . . Ha arra gondolok, hogy köthettem volna sluszt tízezer pikoló kapucinerre, amikor még egy dinárért adták. . . Barátom, ha tudná, milyen gondjaim vannak. . . Én ; Szegény kereskedők. Ö: Holnap is egy milliót kel! kifizetnem és még százezer hiányzik. Honnan szerzem ? Honnan szerzem ? Én : Miért nem kér kölcsön ? Ó : Drága a kamat, — nem lehet hitellel dolgozni. El kell adnom valamit, pedig a jövő hónapban mégegyszerannyit kapnék érte. Én : Én is igy szoktam. Most a szekrényemet adtam el . . . Ö: Apuskám, hogy nekem milyen gondjaim vannak . .. (Sírva) De milyen gondjaim 1 (Sűrűn folynak a könnyei, lassanként nagy tócsa keletkezik az asztal körül és egy drágasági hullám elsodor mellőle.) ó; (A távolból) Hogy én milyen szegény vagyok . . , Nem fuj a szél, nem forog az amsterdami szélmalom De sok verset irtak, de sok Léét festettek, de sok regénynek a engulatát színezték a kedves, a furcsa, a régi, a romantikus szélmalmok, Egyes múzeumokban egész termek vannak teli tájképekkel, csendéletekkel, amelyek mind a szélmalom kerekei köré csoportosítják a hegyet, a vizet, a házakat és embereket, a föld minden szépségét, a szélmalom köré, amely úgy állt ott a horizont alján, mint valami bizarr madárnak a szárnya, amely felveti árnyékét az égre. Hol a dorozsmai magyar égre, hol a hollandi égre. Úgy látszik mégis csak halad az idő, mégis csak öregszünk s az öreg ember fején valóban az öregség hava a fehérség, s valóban, mialatt az öregek a sir felé irányítják lassú lépteiket, a fiatalok is mér közelebb hajtják fejüket a föld télé. Ezek a melankolikus gondolatok jutnak eszünkbe, ha olvassuk azt a hivatalos hollandi hirt, a hollandi nemzeti gyűjtemények bizottságának hírét, amely arról értesíti a világot, hogy haldokolnak a hollandi szélmalmok. Annyira haldokolnak, hogy maholnap mér alig marad hírmondó belőlük, s nemsokára a hagyományosan tiszta és jól rendezett hollandi múzeumokba kell majd mennünk, hogy egyegy megmaradt példányát láthassuk. Meggyorsult az ipari civilizáció irama s már a békés és nyugodt életű hollandi molnároknak sincs idejük arra, hogy kedvező szelet várjanak, miként a régi tengerek régi hajósai, hogy munkába kezdhessenek és megőrüljék a lisztet. Várják a kenyeret, a jó és megdrágult kenyeret Hollandiéban is és ott is be kellett látni, hogy a modern gép gyorsabb és megbízhatóbb a bo- 1 héméletü szeleknél. A régi romantika díszletei Ily módon ismét megfogyatkoznak eggyel. Helyébe lép a gép, a szürke vasbálvány, amely engedelmes szolgája az embernek, az emberi észnek és erőnek, de a mely egyelőre még nem ihlette meg a szivet. A gépeknek még nincs költészetük, ez a modern háziállat egyelőre még nem szólaltatott meg húrokat az emberi szívben. A nagyvárosnak, a gén peknek. az iparnak aránylag még nagyon kezdetleges a lírája. Walt Whitman, Verhaeren és néhány kővetője próbálták először daliba foglalni a modern ember környezetét, az ipar életét, az 6 verseikben szólal meg először a vér és könny szavaival a füstölgő gyárkémény, a rohanó mozdony, a gyártelep, a folyókat és tengereket átfogó hid, mindaz, ami ma már sokkal közvetlenebb viszonyba került vele, mint a régi romantikus délibáb s a délibáb szivárványködében kelepelő szélmalom. A szélmalmok meghatnak itt is, Dorozsmán is, Hollandiában is, amitől meghal mindenütt a régi romantika. Az uj költő majd a sürgönydrótról, a telefonról, a rotációsról, a repülőgépekről s er embernek egyéb megvalósult s ércbeöníöít csodájáról fog verset írni. > Várjuk ezt a költőt, a költőknek ezt a seregét, uj időknek ezt a romantikáját, mert hiszen nem lehet a gép oly szürke és nera lehet az élet olyan kietlen a földön, hogy az emberi szív meg ne színesítse és a költőből a léé édes és szép álmait ki ne váltsa. Apró bűnök — kis ounosok A bajsai kisbiró — A vasúti műhely szőnyege — A község kaszálója • Nugy büntető ügyben tartott szerdán főtérgyalést a suboticai büntető törvényszék. Évekre viszszanyuló, régi büntető ügyekről volt szó, amelyeket most sorra elővesz Pavlovits István h. törvényszéki elnök tanácsa. A bajsai kisbiró. Az első ügyben Hodalik Mihály bajsai kisbiró volt^ a vádlott, aki a vádirat szerint 350 kilogramm morzsolt kukoricát a község bezárt padlásáról eltulajdonított és a községbeli embereknek eladott. Az eset még 1918, julius 5-én történt. A vádlott kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek. Akkoriban, 1918. év nyarán nagymérvű rekvirálások voltak és ő adott és vett kukoricát, kereskedett kukoricával, de a község kukoricájához nem nyúlt. Az elnök megállapítja az iratokból, hogy ekkoriban tényleg loptak a község padlásáról morzsolt kukoricát és kérdi, hogy hét ki lophatta el a kukoricát? — Nem tudom, — feleli a vádlott —- mert nagy ideje van aftnak. A vádlott kihallgatása után a tanukat szólították be. Az első tanti Petras Mihály bajsai földműves. Nem tud róla, hogy a kisbiró lopott volna a község kukoricájából. Azt tudja, hogy adott-vett kukoricát és látott is a kisbiró hivatalos szobaijában két zsákot.’ de hogy mi
