Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)

1922-03-03 / 62. szám

62. szám. BACSMEGYEI NAPLÓ 7. oldal, % comtera. Jóllehet kézenfekvő volt, hogy nagy jövedelmei igen homályos forrásból származnak. A bécsi rend­őrség sem tehetett egyebet, mint hogy kitiltotta Ausztria területéről Salzburg boldogítóját. A legutóbbi napokban azonban ennek ellenére feltűnt Becsben. A vicomte jelenlétét azonban csakha­mar észrevették a Kaertner-Strasse színes idegen tumultusában a szem­füles bécsi titkosrendőrök. Az egyik nagyszálloda halijában letartóztat­ták Paul Froc de la Guerre et de Genenville vicomtot, ki most tiltott visszatérés miatt fogmegismerkedni ß köztársaság börtöneivel. Emberek a népek szolgálatában — Bukaresti levél. — Pár nap előtt Bukarest fontos diplomáciai tárgyalások színhelye volt. A tanácskozások színhelye a bukaresti Sturdza palota — a külügyminisztérium épülete volt, miután az előzetes tanácskozást a kotroceni palotában a király részvételével megtartották. Pasics jugoszláv miniszterelnök és Nincsics külügyminiszter az Athenée Palace szállóban laktak, délelőtt tiz órakor indultak el a külügyminisztérium felé. A hall­ban alig néhány újságíró várako­zott reájuk, nem sok reménnyel eltelve, mert hiszen tudták, hogy a két államférfi közül egyik sem nyilatkozik túlságosan szívélye­sen a sajtónak, különösen olyan kérdésekben nem, amilyenek a mostani konferencián kerülnek szőnyegre. Hosszú várakozás után végre megjelenik a két szerb miniszter. Mindkettő fekete pré­mes bundában, cilinderben. Az újságírók pillanat alatt körülve­szik őket, de hiába minden ost­rom és a kérdések egész özöne, a jugoszláv miniszterelnök hosszú szakállába mosolyog és néhány barátságos, udvarias szót mond a jugoszláv-román barátságról, arról a viszonyról, ami a szövetséges államok között már a háború alatt kialakult. S azzal udvariasan megemelte kalapját és máris au­tójába szállott, hogy Bratianu miniszterelnököt keresse fel. Alig néhány lépésre az Athe­née Palacetól van a csehszlovák követség épülete. Itt is a legna­gyobb csend, minden érdeklődés itt is hiábavaló. Legfeljebb egyet lehet megtudni, hogy Veverka, Csehszlovákia meghatalmazott mi­nisztere szintén résztvesz a kon­ferencián, kormánya megbízásá­ból, amiről — mint mondták — azonnal meg is győződhetünk, mert autója már készen áll és percek alatt ő is indul. Tényleg titkára kíséretében feltűnik az aj­tóban a meghatalmazott minisz­ter szikár alakja, az újságírók számára nincs egy szava sem. Ezekről a tárgyalásokról nem nyilatkozhat, amig felhatalma zása nincsen rá. Az ünnepélyes­ségnek minden nyoma hiányzik arcáról. A diplomata frakk sin­csen rajta, csak egyszerű zsakett. Nem is érdemes lefényképezni, olvasom le az egyik illusztrált lap munkatársának arcáról, mert hiszen fényképe klisirozva meg van még óbból az időből, amikor kinevezték és Bukarestbe érke­zett. Érdemes-e ezek után tovább hajszolni a konferencia érdekes­ségeit? Alig hiszem. A külügy­minisztériumnál sem láthatok semmi újat, legfeljebb még a len­gyel követ autóját. Azt viszont már mindenki tudja, hogy ő is résztvesz a tanácskozásokon, a melyek a kisantant Londonban tervezett előzetes értekezletét im­máron feleslegessé teszik . . . . A bukaresti konferencia ered­ményei még nem kerülték teljes egészükben nyilvánosságra. Annyi azonban bizonyos, hogy a kisan­tant politikájára döntő jellegűek voltak a bukaresti tanácskozások, amelyeknek hatása hamarosan érezhető lesz. Bodö Pál. A közigazgatásban is takarékoskodnak — Megszűnnek a járási rcndőrfelügyelőségek — A pénzügyminiszter követelésére az állami és önkormányzati tisztviselői kart, takarékossági okokból, redukál­ják. A minisztertanács erre vonatkozó határozatát megkapta a zombori fő­­ispáni hivatal is, úgy, hogy a közel­jövőben Bácskában is megkezdődik a tisztviselői kar revideálása. Ez a re­vízió ki fog terjedni a vármegyei, városi és községi tisztviselőkre. A fölös létszámú tisztviselőket elbocsát­ják a szolgálatból. Az egyes tisztvi­selők felülbírálásánál az a szempont érvényesül, hogy az illető tisztviselő­nek megvan-e a törvény által meg­követelt minősítése. ' Sztojkov Mózes dr. bácsmegyei alispán munkatársunk kérdésére ez ügyben a következőket mondotta: — A revízió munkálatait a legrövi­debb időn belül megkezdjük. Azt hiszem, hogy a Bácskában nem nagy azoknak a tisztviselőknek a száma, akiket el kell majd bocsájtani, mint fölös létszámuakat, miután nálunk alig van több tisztviselő, mint a régi közigazgatásban. Azt az elvet, hogy kizárólag kvalifikált tisztviselők marad­janak meg, a lehetőséghez képest végre fogjuk hajtani. Bizonyos, hogy a járási rendőrfelügyelői állásokat megszüntetjük, miután azok teljesen fölöslegesek. A járási rendőrfelügye­lők hatáskörét a szolgaöirák veszik át. A megye területén eddig tizenkét rendőrfelügyelő működött, akiket igy el fogunk bocsátani. így ezek a fölös leges állások hamarosan megszűnnek Álarcok és álarcosok Végére jár a farsang, a kalendá­rium szerint már hamut kellene hin­teni fejünkre, de még egyre-niásra érkeznek a kései meghívók bálokra és álarcosbálokra. Különösen ál­arcosbálra. Ez a régi fajtájú mulat­ság, amelyben idegen, vonásokat kell ölteni az arcra és szokatlan kosztümöt a testre, az idei farsan­gon ujra egyre jobban divatba jött. Régi vágya cs mulatsága az em­bernek. hogy maszk mögé rejtse az arcát, hogy titokzatos színű és redő­­jii ruhákba bujtassa testét és ezzel felismerhetetlenné tegye magát. So­kat foglalkoztak már ezzel a kérdés­sel. keresve e vágy lélektani rugóit. Nyilván szeret, az ember másnak látszani, mint, amilyen, szereti félre­vezetni embertársát, és szereti meg­lepni váratlanul elváltozott külsejé­vel. Régi hagyomány, hogy a maszk­nak mindent szabad. Ma ezt a sza­badságot csak néhány órára engedé­lyezi a szokás és az illem, de volt olyan kor, amelyben egész éven át elmaszkirozták magukat az embe­rek. A XVII í. században volt ez, a rokokó idejében; ez volt az álarcos ünnepek virágkora. Kedvelt tréfa volt akkor, hogy az idegen, aki elő­ször látogatott meg valakit, álarc­ban mutatkozott be neki . A fiatal Goethe gyakran űzte ezt a mulat­ságot. Nagy Frigyes is ezzel a vi­dám módszerrel őrizte meg inkogni­­tóját. A maszk rányomta bélyegét az egész akkori életre. A maszk szeretete nyilatkozott meg a sok titkos szövetség és fantasztikus tár­saság alapításában, a maszk szere­tete vezette el az embereket a mű­kedvelő színházakhoz és pásztor­­játékokhoz. Az álarc vidám öröme teremtet­te meg az akkor divatos paraszt­bálokat, amelyeken a legelőkelőbbek és legpóriasabbak szabad mulatság­ban találkoztak. Német ^ hercegek és hercegnők parasztnak és paraszt­asszonynak öltözve jelentek meg s a mulatság minden látogatója úgy­nevezett jellemmaszkot öltött magá­ra. Az előkelő urak és hölgyek jól érezték magukat, amikor mint pa­rasztok, korcsmárosok, hajóslegé­nyek és egyéb ilyen egyszerű fog­lalkozású emberek léphettek fel s amikor leülhettek a durva és vörös kendővel borított asztalokhoz, hogy agyagedényekből és kőkorsókból egyenek-igyanak. Az apache-bál sem modern találmány. MáraXVIIT. században volt egy mulatság, ame­lyet a tolvajok céhének neveztek. Ezekkel a parasztbálokkal egyesi­­tettek azután az évi vásárokat, amelyekben kikijcáltók. bohócok és csepürágók léptek fel. Különösen Frigyes Vilmos kedvelte ezeket a mulatságokat és trónörökös korában azon a napon, amikor Leibnizzel fel­avatta a tudományos akadémiát, rendcztetett egy ünnepet, amelyen .mint hamiskártyás lépett fel. Ezek a parasztbálok aztán lassan­ként kimentek a divatból és helyük­be azok a maszkabálok léptek, ame­lyeket velencei vásároknak hívtak. Egy-egy kis darab földet kicsiny Velencévé alakítottak át. igazi gon­dolák voltak ezeken o mulatságokon s a gondolák lagúnák helyett, a park átalakított csatornáin úszkáltak. Hi­res Nagy Frigyesnek az az 1754-iki kosztümbálja, amelyen Mazarin bí­boros és Anna királynő is megjelent. A zabolátlan álarcosbálok szék­helye a redoute volt. A redoute ne­ve az előkelő velencei »Riđotto« játéknemtől kapta a nevét, amely a Via San Musén csillogott. A XVIII. század közepén virágzottak föl a re­­doute-ok. Ezek már a legnyilváno­­sabb álarcosbálok voltak, mindenki részt vehetett bennük s aZ örök csak ritkán kaptak olyan parancsot, hogy csak nemes gavallért és nemes höl­gyet engedhetnek be az álarcosok közé. Az udvar maga elkülönített helyen vett részt, Poroszországban pedig a nemesek vörös maszkkal különböztették meg magukat a töb­bi társadalmi osztályoktól. A grand­­seigneur-ök mellett itt már megje­lentek a kalandorok és az előkelő hölgyek mellett a komédiásnők és táncosnők. A redoute-okban megje­lenik már Casanova; magas alakját dominóba rejti, melyből csak raga­dozómadár-orra mered ki. CagHostrd egyiptomi páholyt rendez be magán nak a redoute-okban, Mozart pedig elbájolja a salzburgi redoute-ok kön zönségét kecses táncaival, A maszk ma is divatos még, ál* arcosbálokat rendeznek a kaszinók* ban s a polgári szalonokban, melyek-* bői egy-egy éjszakára felszedik ff szőnyeget és kiviszik a bútorokat. De mintha megszürkült volna ez a maszk, hiányzik belőle az örömnek az a piros ragyogása, amely a régi maszkbálok nem nemesi tagjainak álarcából is sugárzott. Kicsit úgy is érezzük, hogyha maszkot teszünk az arcunkra, egyszerre két maszkot viselünk, ügy érezzük, mintha egy maszk állandóan rajta volna az ar­cunkon. Álarcosbálok nélkül is a maszkok korát éljük, alig van vala­ki, aki igazi arcát mutatja. Lassan­ként el is feledjük, hogy milyenek voltunk, amikor mosolygó merev, hus-maszkunkat az arcunkra szorí­tottuk. Hobainbörze a párisi éjszakában Titokzatos automobilokban árulják a „coco“-t. Páris, február :28. A' párisi mulatós világ körében uj és nagyon veszedelmes szenvedély harapódzott el: a kokainfogyasz ás, amire talán a rendkívüli idők okoz* ta izgatottság avagy a túlhajtott él­vezetek ösztönzik az embereket. Paris minden negyedében, legyen az a Champs Elysée vagy Montmartre", folyton találkozik az ember olyan egyénekkel, akik tiltott gyógyszere* két árulnak. Ezek közül a legked­veltebb és legkeresettebb a kokain. Olyan megszokottan kérik az embe­rek ezt a szert, mint amikor a pék­nél kenyeret vásárolnak. Gyakori látvány az utcán, amint a rendőrök igen szépen öltözött höl­gyeket, divatos ruhát viselő férfia­kat tartóztatnak le, amint tettenérik őket kokainvásárlás közben. Sőt már megjelentek a kokainvásár csa­lói is. Ezek igen csinos, ízléses cso­magolásban kevés lisztet árulnak, bizonyosak lévén abban, hogy ha ki is derül a csalás, a följelentés elma­rad. A párisi argó már becéző nevet is talált a kokainnak, . »coco«-nab nevezve azt. Egy angol újságíró, aki Parisban jártában nagy megdöbbenéssel szem­lélte végig a kokainvásárt, igen megkapóan írja le azt, ahogyan az ismeretlen vevő és eladó egymásra talál: —1 A Montmartre egyik rosszul világított, de Igen forgalmas utcájá­ban taxi-autó közeledett szép csen* desen. A soffőr időközönkint halk. de mégis világos jelet adott. Ez a különös autójel felkeltette a kíván­csiságomat és figyelni kezdtem. Ugyanis az a benyomásom támadt, hogy az autónak valami különös cél­ja van. Próbaképpen rákiáltottam a soffőrre és egy közeli utca címét mondtam. A soffőr elnevette magát és kedélyesen odaszólt: — Nincs arra szükség! Senki sincs itt. Magyarázatot akartam kérni, folytatta az angol újságíró, be akar­tam szállni az autóba, amikor leg­nagyobb csodálkozásomra, az autó sötétjéből szép, fehér, formás kar nyúlt felém. A kéz szépen manikű­rözött ujjain gyönyörű gyűrűk vil­logtak és valósággal szikráztak az

Next

/
Thumbnails
Contents