Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-26 / 85. szám
6. oldal. BACSMEGYEI NAPLÖ 85. szám — A baíármegállapító bizottság Pécsett. Budapestről jelentik: Az antant határmegállopitó bizottsága, amely a baranyai határkiigazitással foglalkozott, az elmúlt napokban látogatást tett Pécsett, hogy megtekintse a várost és annak nevezetességeit. A bizottság tagjai Cree angol ezredes, a bizottság elnöke, Saimsernai francia kapitány, Marminia francia, Valvasseri olssz és Janagowa japán ezredesek, megtekintették a város környékét, a bányákat, a Zsolnoy gyárat és a Littke-féle pezsgőgyárat. — Tehermentesítik az aj épületeket. B.eogradböl jelentik: Az építésügyi minisztérium rendeletét adott ki, amely szerint az uj épületek tekintet nélkül a helyre*és karakterre, a. közterhektől mentesek. Az építésügyi minisztérium ezzel az építkezés fellendülését akarja előmozdítani. — A budapesti szírájktnosgalmak, Budapestről jelentik: A sztrájkoló vasmunkások ügyében a pénteki napon sem történt jelentős változás, sőt a tárgyalások, sem indultak meg az érdekelt felek között. A villamosvasutasok csütörtökre virradó éjjel értekezletet tartottak, amelyen Elhatározták, hogy tüntető menetben felvonulnak a kereskedelmi miniszterhez és a villamosvasút igazgatóságához. A rendőrség azonban közbelépett és nem engedte meg a. felvonulást. Erre a munkások küldöttségileg adták át bérmemorahdumukat a villamosvasút igazgatóságának. ígéretet kaptak, hogy harmicszázalékos bérkövetelésüket teljesíteni fogják. A bőripari munkások mozgalma részben eredménnyel járt. Egyéb szakmák munkásainak bérjavifási akciója még előkészítési stádihumban van. A lapok azt Írják, hogy általános sztrájk kitörésétől nem kell tartani. — Sinnfein merényletek Belfastban. Belfastból jelentik: Tegnap este az egyik katholikus templom bejáratába bombát dobtak. Két asszony megsebesült. Délelőtt a nyilt utcán nyolc fölfegyverzett férfi megölt két rendőrt. — Belgák meggyilkoltak két német csendért. A Wolff-ügynökség jelenti: Mambómban a városi vasúti kocsiban két belga nyomozó igazolványt kért két német csendőrtől. Mikor ezek megtagadták az igazolást, a nyomozók a csendőröket lerántották az utca kövezetére és agyonlőtték őket. __ A Morvát blokk mesaozamlnmát átadták a belga és angol kormányoknak. Brüsszelből jelentik: A horvát blokk külön követe átadta Radics memorandumát a belga kormánynak és az ott akkreditált követeknek. Londoni jelentés szerint az angol külügyi hivatalnak is átadták a horvát blokk memorandumát. — Erancfeorséág delegáltjai a génuai konferencián. Párisbóí jelentik: A minisztertanács legközelebbi ülésén kijelölik a Génuába menő francia küldöttség tagjait. A Havasa ügynökség szerint a küldöttséget de Sastojnie pénzügyminiszter vezeti. — Fcsiaiorpalom Szovjetofű&zoiszág és az S. K. S. közoti. Boügrkíböl je lentik: A postaügyi miniszter, a belügyminiszterrel megegyezett a S.zovjetoroszországgaí való közvetlen postu.forga.iom felvétele ügyében, úgy, hogy a legközelebb már meg is kezdik Szövet Oroszországba szóló • levelek és táviratok felvételét. —- Hausse a budapesti tőzsdén. Budapestről jelentik: A tőzsdén a korona esése miatt a valutákban igen nagy forgalom volt. A legnagyobb érdeklődés a dollár iránt mutatkozott, amelyben a kereslet is igen nagy. A dolláron kívül még a szokol emelkedett igen nagy arányban. Az értékpiac jelentősen megszilárdult, mindenben nagyobb áremelkedések történtek. — Titkos kommunista-gyűlés Londonban. Londonból jelentik : Az angliai kommunista-párt titkos gyűlést hívott egybe Londonba, amely tegnap kezdődött meg a Saint-Pancrace negyedben. Bár a tárgyalások teljesen titokban folynak, mégis nyilvánosságra került, hogy a gyűlés célja a 111. internacionálé végrehajtó bizottsága által enunciált politika ellenőrzése és az egész angliai munkásságnak és valamennyi munkáspártnak a kommunistákkal való együttműködése. A gyűlés első napján a kővetkező határozatot hozták: „A nemzetközi kípitalizmus offenzivát kezdett a munkások ellen, abban a reményben, hogy állandósíthatja a tőke uralmát oly módon, hogy a munkásságot példátlanul álló nyomorba sülyesztette. A konferencia örömmel észleli a kontinens minden pártjában uralkodó forradalmi hangulatot, amely a kommunistapártokkal együttműködve forradalmi támadássá fog átalakulni a szervezett tőke uralma ellen. — Lenin betegsége. Moszkvából jelentik : A ,.Pravda" szerint a szovjet elnöke kijelentette, hogy Lenin állapota annyira komoly, hogy a kormányban való további résztvevőséről egyelőre szó sem lehet. — A magyar ipar a Levante felé orientálódik. Budapestről jelen tik: A legutóbbi napokban alakult meg Lukács György volt miniszter elnöklete alatt a magyar-görög keres kedelmi kamara, amely a magyargörög kereskedelmi érintkezés kiépítését tűzte ki céljául. A magyar kereskedelmi és Ipari élet súlyosan érzi a fogyasztó területek elvesztését. A görög kapcsolat megteremtése révén azt remélik a magyar külkereskedelem irányítói, hogy sikerül Görögországon keresztül Levante és a kisázsiai tengermellék piacait a magyar keteskedelem és ipar számára megszerezni. (*) A Függöny legújabb száma rendkívül gazdag és nívós tartalommal jelenik meg. Interjúk, bécsi, pesti levelek, versek, színház, sport, érdekes kozmetikai cikkekkel és sakkal. Kapható mindenütt. — Landru gyermekei más nevei vesznek fel. -Párisbóí jelentik: A nemrég kivégzett Landru gyermekei kérvényt adtak be a belügyminisztériumhoz, hogy nevüket Remy-re változtathassák. (*) Keresek megvételre használt jugoszláv bélyegeket minden mennyiségben a legmagasabb árban. Hoffmann Subotica, Harambasicseva-ul. 12. Posta fiók 12. 1999 (*) Dr. Gábor fogorvosi rendeléseit újból- megkezdette. 1157 (*) Roth Olga kozmetikai intézetében fvr. Alexandroyarulíca 21. sz. áfáit, az Angot-magvar Bankpalotájában, félemeleten, modern szépségápolás, arcbőrhftmlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeolök, májfoltok végleges eltávoü fása. Kaphatók saját készítmény ü, kiváló hatású kenőcsök, púderek, gyógvszappanok, arcfehéritő és szeplőkenöcspk stb. , 434 — Megakarta ölni, mert magyar-Marosvásárhelyről jelentik: A közeli Marosszentgyörgy községben egy békés család életét dúlta fel a nemzetiségi viszálykodás, mely most véres gyilkosságig fajult. Magyari János csizmadia három év előtt feleségül vette Opris Erzsit. A lány családja nem szívesen nézte ezt a. házasságot, nemcsak azért, mert a férfi huszonhat évvel volt idősebb a lánynál, de mert református magyar volt, a lány családja pedig görög keleti román. A lány azonban legyőzte a szülök ellenszenvét, hozzáment Magyarihoz, sőt nemrégiben át is tért a református vallásra. Azóta teljesen elhidegült a viszony Magyarj és apósa családja között, ami a házi békéiét is rnegrontntta. Magyari tegnap künn dolgozott a falu határában, amikor arra ment a sógora, Josif Fülöp. Mikor közelében ért, felkapott egy vaslapátot, mellyel Magyari dolgozott s rátámadt! — Most végzek veled, te kutya magyar! kiáltotta s a súlyos vaslapáttal a fejébe vágott. Magyari azonnal összeesett, mire a sógora tovább kaszabolta, összezúzott fejjel, véresen szabadították ki Magyarít a dühöngő Fülöp kezei közül. A szerencsétlen ember* beszállították a marosvásárhelyi kórházba., ahol most halállal vivődik. (*) Risztics női szabónál készült újdonság látható Lőwi testvérek kirakatában. 1502 (*) Fiatal leányok meghallgathatják-e a Kreutzer szonátát? Tölstoj az.t mondja, hogy nem! ö ugyanis ha-soncimü regényében azt írja, hogy Beethoven Kreutzer szonátája borzasztó muzsika, annyira érzékingerlő és idegizgató, hogy az csak veszedelmes hatással lehet, nemcsak a serdületlen leányok, hanem a felnőttek testi és lelki világára is. A világ legnagyobb zeneesztétikusai azonban általában a Kreutzer szonátát a költői lángelme legtökéletesebb termékének, az abszolút zene legfényesebb, legtüneményesebb megnyilatkozásának tartják. A leányok tehát veszedelem nélkül, egész bátran meghallgathatják Beethoven Kreutzer szonátáját, melyet Kernács Pál, a nagy hegedüfenomén e hó *29-én, a városi színházban tartandó hangversenyén játszani fog. Jegyek a Jedinstvo tőzsdében kaphahtók. 2002 Si>om Ünnepi program. Szombaton délután a Bácska pályáján a somberi Amatörök komplett csapata fog mérkőzni a E. T. C.-vel. A sombori csapat játékerejét fölösleges ismertetni, hiszen a suboticai közönség már jól ismeri az amatőröket, akik az őszi szezonban a kerület legjobb együttesei közé tartoztak. Az Sz. T. C.-nek minden erejét össze kell szedni, ha méltóan akarja képviselni Suboticát. Vasárnap a Bácska játszik Sz. T. C. ellen és azt hisszük, nem tudja megakadályozni Bácska 2—3 góldifferenciáju győzelmét a szombati mérkőzés fáradalmaival meghendikepelten küzdő Sz. T. C. csapata. Bácska a múlt vasárnapi összeállításban fog szerepelni. Ez a mérkőzés is a Bácska pályáján lesz megtartva-FJmara&nak <* budapesti csapatok húsvéti alas’: furái. Mint Budapest? pöl jelentik, az olasz szövetségen belüli pártviszályok miatt, valószínűleg elmaradnak a budapesti csapatok olaszországi túrái. Az olasz szövetség régi hivatalos testületé ugyanis felkérte az M. L. Sz.-t, hogy akadályozza meg a magyar egyesületek olasz túráit, nehogy olasz földre érve, az F. T. C. sorsára jussanak. Az átirat alapján a M. L. Sz. valószínűleg letiltja a Mac., a III. kér. és Törekvés husvétra tervezett túráit. Novisedi terménytőzsde. 1922. március 24-én. A inai tőzsdenapon, csekély üzleti forgalom mellett, az árak val. melyest estek. Kötés kukoricában iöt létre. Bácskai búzát 1780 koronás árban, szerérniségi árut 1800 koronáé t, bácskai Novisad környékit 1780 koronás ár an kínáltak. Kukoricában elég élénk forgalom fejlődött ki. Kötés történt bácskai uj áruban 1300 kor., ugyanaiban április-májusi szállításba 1340 kor nás árban. Kötts jött létre továbbá bánáti áruban hajó B ga 1325. Kiná at p ri Becsk; tck 1280 kor,, hajó Duna 1325 kor., szerbiai áru, hajó izáva 1335 korona. Lisztben nem vol üz'eí. Seogratíi tőzsde. Márc. 24. (Zárlat.) Valuták: Devizák: Font . . . London . 374 Fr. Frank Paris . . . Dollár » . Newyork Márka . . Berlin . . 25325 Lira . . . Bukarest. Lel . ... Szaloniki 305 Sokol. .. Prága .. 149 Cseh . .143 Szófia . . Osztr. . . Bécs .. . 120 Napoleon Milano. . Leva . . 4850 Genf. . . Drachma Sv. Frank Budapest, 1075 Budapesti tőzsde. Márc. 24. (Zárlat. ^ Valuták: Devizák: Pont . . 4050—4100 Fr. frank. 8350 —85 Dollár . . 92;—930 Márka . . 267-277 Lira . .4623-4675 Lei .... 640—655 Sobol .1620-1640 Osztr. . .IIV2-I2V2 Dinár.. 1020-1050 Napoleon 3475 Rubel. . , L. márka. 19—20 S. frank ÉRTÉKPAPÍROK : Osztrák —, Papír 2' Délivasut 1670, Adri 1440, Kőszén 12703, Danubius 40900, Rir Atlantika 2750. London. 4005-4100 Paris .. 8325- 8425 Newyork 925-935 Berlin , . 262Vs Milano .4650 - 4700 Bukarest. Prága. . .1630 Bécs. . . HVa-12»/* Zagreb . . 265—275 Róma . . Zürich . . 18050-150 Varsó . .21VS-22V-: Svájc . . ■ Magyar hitel 1950, 50, Ál lám vasút 5550, a 7650, Szlavónia Salgó 6875, Ganzía 2335, Ni sici 1975, DDDrxmnnrvxmmnnmtxTTmm SZANATÓRIUM Dr. HEISZLER sebészi-, bel-, női-, idegbetegek részére Külön fizikotherepiás osztály Telefon 4-06. SUBOTICA Hasi űzőket orvosi rendelésre, füzők t. tfvomorszori ót és inclltartót legelegánsabb J i vitel ben- készít, ugv«?! tén tisz itást és javi©RS tást elfogad 63© VIRÁG LEÖNTIK Alexantlrova-ulica 11. sz.