Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)

1922-03-26 / 85. szám

6. oldal. BACSMEGYEI NAPLÖ 85. szám — A baíármegállapító bizottság Pécsett. Budapestről jelentik: Az antant határmegállopitó bizottsága, amely a baranyai határkiigazitás­­sal foglalkozott, az elmúlt napok­ban látogatást tett Pécsett, hogy megtekintse a várost és annak nevezetességeit. A bizottság tag­jai Cree angol ezredes, a bizott­ság elnöke, Saimsernai francia kapitány, Marminia francia, Val­­vasseri olssz és Janagowa japán ezredesek, megtekintették a vá­ros környékét, a bányákat, a Zsolnoy gyárat és a Littke-féle pezsgőgyárat. — Tehermentesítik az aj épülete­ket. B.eogradböl jelentik: Az építés­ügyi minisztérium rendeletét adott ki, amely szerint az uj épületek tekintet nélkül a helyre*és karakterre, a. köz­terhektől mentesek. Az építésügyi minisztérium ezzel az építkezés fel­lendülését akarja előmozdítani. — A budapesti szírájktnosgalmak, Budapestről jelentik: A sztrájkoló vasmunkások ügyében a pénteki na­pon sem történt jelentős változás, sőt a tárgyalások, sem indultak meg az érdekelt felek között. A villamos­vasutasok csütörtökre virradó éjjel értekezletet tartottak, amelyen Elha­tározták, hogy tüntető menetben fel­vonulnak a kereskedelmi miniszter­hez és a villamosvasút igazgatóságá­hoz. A rendőrség azonban közbelé­pett és nem engedte meg a. felvonu­lást. Erre a munkások küldöttségileg adták át bérmemorahdumukat a villa­mosvasút igazgatóságának. ígéretet kaptak, hogy harmicszázalékos bér­­követelésüket teljesíteni fogják. A bőripari munkások mozgalma rész­ben eredménnyel járt. Egyéb szak­mák munkásainak bérjavifási akciója még előkészítési stádihumban van. A lapok azt Írják, hogy általános sztrájk kitörésétől nem kell tartani. — Sinnfein merényletek Belfast­ban. Belfastból jelentik: Tegnap este az egyik katholikus templom bejára­tába bombát dobtak. Két asszony megsebesült. Délelőtt a nyilt utcán nyolc fölfegyverzett férfi megölt két rendőrt. — Belgák meggyilkoltak két német csendért. A Wolff-ügynökség jelenti: Mambómban a városi vasúti kocsiban két belga nyomozó igazol­ványt kért két német csendőrtől. Mi­kor ezek megtagadták az igazolást, a nyomozók a csendőröket lerántották az utca kövezetére és agyonlőtték őket. __ A Morvát blokk mesaozamlnmát átadták a belga és angol kormányok­nak. Brüsszelből jelentik: A horvát blokk külön követe átadta Radics memorandumát a belga kormánynak és az ott akkreditált követeknek. Lon­doni jelentés szerint az angol külügyi hivatalnak is átadták a horvát blokk memorandumát. — Erancfeorséág delegáltjai a génuai konferencián. Párisbóí je­lentik: A minisztertanács legközelebbi ülésén kijelölik a Génuába menő francia küldöttség tagjait. A Havasa ügynökség szerint a küldöttséget de Sastojnie pénzügyminiszter vezeti. — Fcsiaiorpalom Szovjetofű&zoiszág és az S. K. S. közoti. Boügrkíböl je lentik: A postaügyi miniszter, a bel­ügyminiszterrel megegyezett a S.zov­­jetoroszországgaí való közvetlen pos­­tu.forga.iom felvétele ügyében, úgy, hogy a legközelebb már meg is kez­dik Szövet Oroszországba szóló • leve­lek és táviratok felvételét. —- Hausse a budapesti tőzsdén. Bu­dapestről jelentik: A tőzsdén a ko­rona esése miatt a valutákban igen nagy forgalom volt. A legnagyobb ér­deklődés a dollár iránt mutatkozott, amelyben a kereslet is igen nagy. A dolláron kívül még a szokol emelke­dett igen nagy arányban. Az érték­piac jelentősen megszilárdult, min­denben nagyobb áremelkedések tör­téntek. — Titkos kommunista-gyűlés Londonban. Londonból jelentik : Az angliai kommunista-párt titkos gyűlést hívott egybe Londonba, amely tegnap kezdődött meg a Saint-Pancrace ne­gyedben. Bár a tárgyalások teljesen titokban folynak, mégis nyilvánosságra került, hogy a gyűlés célja a 111. in­­ternacionálé végrehajtó bizottsága által enunciált politika ellenőrzése és az egész angliai munkásságnak és vala­mennyi munkáspártnak a kommunis­tákkal való együttműködése. A gyű­lés első napján a kővetkező határo­zatot hozták: „A nemzetközi kípita­­lizmus offenzivát kezdett a munkások ellen, abban a reményben, hogy állandósíthatja a tőke uralmát oly mó­don, hogy a munkásságot példátlanul álló nyomorba sülyesztette. A konfe­rencia örömmel észleli a kontinens minden pártjában uralkodó forradalmi hangulatot, amely a kommunista­pártokkal együttműködve forradalmi támadássá fog átalakulni a szervezett tőke uralma ellen. — Lenin betegsége. Moszkvából jelentik : A ,.Pravda" szerint a szov­jet elnöke kijelentette, hogy Lenin állapota annyira komoly, hogy a kor­mányban való további résztvevőséről egyelőre szó sem lehet. — A magyar ipar a Levante felé orientálódik. Budapestről jelen tik: A legutóbbi napokban alakult meg Lukács György volt miniszter elnöklete alatt a magyar-görög keres kedelmi kamara, amely a magyar­­görög kereskedelmi érintkezés kiépíté­sét tűzte ki céljául. A magyar keres­kedelmi és Ipari élet súlyosan érzi a fogyasztó területek elvesztését. A gö­rög kapcsolat megteremtése révén azt remélik a magyar külkereskedelem irányítói, hogy sikerül Görögországon keresztül Levante és a kisázsiai ten­germellék piacait a magyar keteske­­delem és ipar számára megszerezni. (*) A Függöny legújabb száma rendkívül gazdag és nívós tartalom­mal jelenik meg. Interjúk, bécsi, pesti levelek, versek, színház, sport, érde­kes kozmetikai cikkekkel és sakkal. Kapható mindenütt. — Landru gyermekei más nevei vesznek fel. -Párisbóí jelentik: A nemrég kivégzett Landru gyerme­kei kérvényt adtak be a belügymi­nisztériumhoz, hogy nevüket Remy-re változtathassák. (*) Keresek megvételre használt jugoszláv bélyegeket minden mennyi­ségben a legmagasabb árban. Hoff­mann Subotica, Harambasicseva-ul. 12. Posta fiók 12. 1999 (*) Dr. Gábor fogorvosi rendeléseit újból- megkezdette. 1157 (*) Roth Olga kozmetikai intéze­tében fvr. Alexandroyarulíca 21. sz. áfáit, az Angot-magvar Bankpalotájá­ban, félemeleten, modern szépség­ápolás, arcbőrhftmlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeolök, májfoltok végleges eltávoü fása. Kaphatók saját készítmény ü, kiváló hatású kenőcsök, púderek, gyógvszappanok, arcfehéritő és szeplő­­kenöcspk stb. , 434 — Megakarta ölni, mert magyar-Marosvásárhelyről jelentik: A közeli Marosszentgyörgy községben egy bé­kés család életét dúlta fel a nemzeti­ségi viszálykodás, mely most véres gyilkosságig fajult. Magyari János csizmadia három év előtt feleségül vette Opris Erzsit. A lány családja nem szívesen nézte ezt a. házasságot, nemcsak azért, mert a férfi huszon­hat évvel volt idősebb a lánynál, de mert református magyar volt, a lány családja pedig görög keleti román. A lány azonban legyőzte a szülök ellen­szenvét, hozzáment Magyarihoz, sőt nemrégiben át is tért a református vallásra. Azóta teljesen elhidegült a viszony Magyarj és apósa családja között, ami a házi békéiét is rneg­­rontntta. Magyari tegnap künn dolgo­zott a falu határában, amikor arra ment a sógora, Josif Fülöp. Mikor kö­zelében ért, felkapott egy vaslapátot, mellyel Magyari dolgozott s rátá­madt! — Most végzek veled, te kutya magyar! kiáltotta s a súlyos vasla­páttal a fejébe vágott. Magyari azon­nal összeesett, mire a sógora tovább kaszabolta, összezúzott fejjel, véresen szabadították ki Magyarít a dühöngő Fülöp kezei közül. A szerencsétlen ember* beszállították a marosvásár­helyi kórházba., ahol most halállal vivődik. (*) Risztics női szabónál készült újdonság látható Lőwi testvérek ki­rakatában. 1502 (*) Fiatal leányok meghallgathat­ják-e a Kreutzer szonátát? Tölstoj az.t mondja, hogy nem! ö ugyanis ha-­­soncimü regényében azt írja, hogy Beethoven Kreutzer szonátája bor­zasztó muzsika, annyira érzékingerlő és idegizgató, hogy az csak veszedel­mes hatással lehet, nemcsak a serdü­­letlen leányok, hanem a felnőttek testi és lelki világára is. A világ leg­nagyobb zeneesztétikusai azonban ál­talában a Kreutzer szonátát a költői lángelme legtökéletesebb termékének, az abszolút zene legfényesebb, leg­­tüneményesebb megnyilatkozásának tartják. A leányok tehát veszedelem nélkül, egész bátran meghallgathat­ják Beethoven Kreutzer szonátáját, melyet Kernács Pál, a nagy hegedü­­fenomén e hó *29-én, a városi szín­házban tartandó hangversenyén ját­szani fog. Jegyek a Jedinstvo tőzsdé­ben kaphahtók. 2002 Si>om Ünnepi program. Szombaton dél­után a Bácska pályáján a somberi Amatörök komplett csapata fog mér­kőzni a E. T. C.-vel. A sombori csa­pat játékerejét fölösleges ismertetni, hiszen a suboticai közönség már jól ismeri az amatőröket, akik az őszi szezonban a kerület legjobb együtte­sei közé tartoztak. Az Sz. T. C.-nek minden erejét össze kell szedni, ha méltóan akarja képviselni Suboticát. Vasárnap a Bácska játszik Sz. T. C. ellen és azt hisszük, nem tudja meg­akadályozni Bácska 2—3 góldifferen­­ciáju győzelmét a szombati mérkőzés fáradalmaival meghendikepelten küz­dő Sz. T. C. csapata. Bácska a múlt vasárnapi összeállításban fog szere­pelni. Ez a mérkőzés is a Bácska pá­lyáján lesz megtartva-FJmara&nak <* budapesti csapatok húsvéti alas’: furái. Mint Budapest? pöl jelentik, az olasz szövetségen be­lüli pártviszályok miatt, valószínűleg elmaradnak a budapesti csapatok olaszországi túrái. Az olasz szövetség régi hivatalos testületé ugyanis fel­kérte az M. L. Sz.-t, hogy akadályozza meg a magyar egyesületek olasz tú­ráit, nehogy olasz földre érve, az F. T. C. sorsára jussanak. Az átirat alapján a M. L. Sz. valószínűleg le­tiltja a Mac., a III. kér. és Törekvés husvétra tervezett túráit. Novisedi terménytőzsde. 1922. március 24-én. A inai tőzsdenapon, csekély üzleti for­galom mellett, az árak val. melyest estek. Kötés kukoricában iöt létre. Bácskai búzát 1780 koronás árban, szerérniségi árut 1800 koronáé t, bács­kai Novisad környékit 1780 koronás ár an kínáltak. Kukoricában elég élénk forgalom fej­lődött ki. Kötés történt bácskai uj áruban 1300 kor., ugyanaiban április-májusi szállí­tásba 1340 kor nás árban. Kötts jött létre továbbá bánáti áruban hajó B ga 1325. Kiná at p ri Becsk; tck 1280 kor,, hajó Duna 1325 kor., szerbiai áru, hajó izáva 1335 korona. Lisztben nem vol üz'eí. Seogratíi tőzsde. Márc. 24. (Zárlat.) Valuták: Devizák: Font . . . London . 374 Fr. Frank Paris . . . Dollár » . Newyork Márka . . Berlin . . 25325 Lira . . . Bukarest. Lel . ... Szaloniki 305 Sokol. .. Prága .. 149 Cseh . .143 Szófia . . Osztr. . . Bécs .. . 120 Napoleon Milano. . Leva . . 4850 Genf. . . Drachma Sv. Frank Budapest, 1075 Budapesti tőzsde. Márc. 24. (Zárlat. ^ Valuták: Devizák: Pont . . 4050—4100 Fr. frank. 8350 —85 Dollár . . 92;—930 Márka . . 267-277 Lira . .4623-4675 Lei .... 640—655 Sobol .1620-1640 Osztr. . .IIV2-I2V2 Dinár.. 1020-1050 Napoleon 3475 Rubel. . , L. márka. 19—20 S. frank ÉRTÉKPAPÍROK : Osztrák —, Papír 2' Délivasut 1670, Adri 1440, Kőszén 12703, Danubius 40900, Rir Atlantika 2750. London. 4005-4100 Paris .. 8325- 8425 Newyork 925-935 Berlin , . 262Vs Milano .4650 - 4700 Bukarest. Prága. . .1630 Bécs. . . HVa-12»/* Zagreb . . 265—275 Róma . . Zürich . . 18050-150 Varsó . .21VS-22V-: Svájc . . ■ Magyar hitel 1950, 50, Ál lám vasút 5550, a 7650, Szlavónia Salgó 6875, Ganz­­ía 2335, Ni sici 1975, DDDrxmnnrvxmmnnmtxTTmm SZANATÓRIUM Dr. HEISZLER sebészi-, bel-, női-, idegbetegek részére Külön fizikotherepiás osztály Telefon 4-06. SUBOTICA Hasi űzőket orvosi rendelésre, füző­­k t. tfvomorszori ót és inclltartót legelegánsabb J i vitel ben- készít, ugv­­«?! tén tisz itást és javi­­©RS tást elfogad 63© VIRÁG LEÖNTIK Alexantlrova-ulica 11. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents