Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-18 / 77. szám
77. szám. BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal — A nisi püspök Novisadon. Novisadról jelenük: Dositjel ni^i püspök több bumanus tgyesíilet vehetője a napokban Njvisadra érkezik, ahol sorozatos előadást tart az oroszországi nyomorról. — Föloszlatják a görög1 parlamentet. Az athéni sajtó - szerint a görög parlamenti körökben úgy tudják, hogy Gunarisz uj államcsínyre készül. Miután nincs parlamenti többsége, föl fogja oszlatni a parlamentet és még a kisázsiai csapatok visszatérése előtt uj választásokat fog elrendelnil — A radikális párt egyik vezére lemondott mandátumáról. Beogradból jelentik: Stanojevics, a radikális párt egyik vezére levelet intézett a parlament elnökéhez, amelyben bejelentette, hogy betegsége miatt lemond mandátumáról. Minthogy Stanojevics egyike volt a legtekintélyesebb radikális politikusoknak és intim barátja Pasics miniszterelnöknek, lemondását politikai körökben a legkülönbözőbb kommentárral kisérik. — Százezer dinár segélyt kap havonta a suboticai közkőrház. A kórház ügyében folytatott tárgyalások végleg eredményesen befejeződtek. A város vezetőinek legutóbbi beo gradi tárgyalásai alkalmával a közegészségügyi minisztérium a város kérésére hozzájárult ahhoz, hogy ezentúl havonta 100.000 dinárnyi segélyt folyósít a suboticai közkórháznak és ezenkívül kifizetik a kórház régebbi követeléseit is. így most már „remélhető, hogy a kórház válsága végleg megszűnt és ezenkívül a rendelkezésre bocsájtott segélyből most már bizonyos feltétlenül szükséges beruházások is eszközölhetők lesznek. — A Timok-di vízió ügyének tárgyalása. Beograaból jelentik: Kosztics tábornok pör nek tárgyaláséi pénteken kezdte meg a katonai törvényszt k, amelynek elnöke Jovanovics Joco ezredes, szavazóbirája: Deskalovics és Pavlovics alezredes, ügyésze N kolics őrn gy. Kosztics tábornok védelmét Miiudinovics generális látja e. A pénteki nap Kosztics védőbeszédével telt el. Elhárította magáról a felelősséget s kijelentette, hogy minden intézkedést magasabb parancsnokságot utasítására tett. Hogy pánik keletkezett a szávai átkelésnél, annak tisztán az volt az oka, hogy a katonás g lovescsppatokat lá ott fölvonulni és azt haté, hogy azok ellen égés osztagok. A h dón való átkelésnél Kosztics szerint azért történt szerencsétlenség, mert a pionírokat, ahelyett hogy a hid megerősítésére használták volna fel, lősztrszállitásra vezényelték. — A hivatalnok redukció eddigi eredménye. Beograd ól jelen ti i. : A tisztviselők redukcióit végző bizottság eddig 676 tisztviselő elbocsátását határozta el. Ezzel a rendelettel az állami budget 35 millió dinár tehertől mentesült. — Korábban megrendelt ároknál nem kell behozatali engedélyt kérni. Beogradból jelentik: A pénzügyminiszter a valuta- és deviza-rendelettel kapcsolatban kőzhirré tette, hogy a már korábban megrendelt áruknál nem szükséges a Narodna Banka behozatali engedélye. Az importőrnek csak hiteles okmányokkal kell bizonyítani, hogy az árukat való ban korábban rendelte meg. Ez az intézkedés azokra az árukra vonatkozik, amelyek április 25-ig érkeznek az országba. — Járásbíróság bírák nélkül. Beograabtl jelentik : A Politika szelni a sentai járásbíróság utolsó bírája is lemondott s igy a járásbíróság birak nélkül maradi. Ugyancsak lemondtak a palánkai járásbíróság bírái is. — A zsidó hitközségi választások előkészítése. Dr. Klein Adolf, a suboticai zsidó hitközség elnöke e hó 19-re, délelőtti 10 órára, a hitközségi tanácsteremben értekezletet hív egybe, melynek napirendje a hitközségi választások előkészítése és az intéző-bizottság kijelölése. Ugyancsak 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor, — mint már tegnap megriuk — az ezidöszerinti vezetőség ellenzéke is tart gyűlést a Lloydban. — Nyilvánvaló, hogy a két gyűlés ftek egy napra és egy órára való tgybehivésa merő véletlen és ment minden célzatosságtól vagy taktikától. — Nagy baisse a bécsi tőzsdén. Becsből jelentik: A tőzsdén tegnap nagy baisse volt. Azok a híresztelések, hogy Amerikától újabb kölcsönt kap Ausztria, a valuták és értékpapírok értékét húsz százalékkal leszállította. — A baranyai menekültek tánc estélye Beogradban. Beogradból jelentik : A „Baranyai Menekültek Gaz dasági Egyesülete“ szombaton, március 18-án a „Slavija“ szállóban színielőadást rendez táncmulatsággal egybekötve. A mulatságon a királyi gárda zenekara hangversenyez. — Athénben is jegyzik a dinárt-Beográdból jelenti : A görög bank szindikátusa elhatározta, hogy ezentúl nem csak Szalonikibe, hanem Athénben is jegyzik a dinárt. — A bolgár kormány aj bankjegyeket bocsát ki. Szófiából je lentik: A bolgár kormány elhalá T zta, hogy az eddigi forgalomban lévő bankjegyeket bevonja. Svájcban 3 milliárd leva értékű uj bankjegy megrendelést tett a bolgár kormány. — Az államnyomda munkásainak bérmozgalma. Beogradból jelentik : A minisztertanács teljesítette az államnyomda munkásainak bérkövetelését és egy mi lió dinárt uta't a munkabér emelésére. A munkahelyeiket elhagyott munkásokat a yomda igazgatósága felszólította, hogy térlenek vissza munkahelyeikre. Az uj tarifa megállapítása közö megbeszélés tárgyát képezi. — Egy cselédleány betörései. Lukasics Dariuka cseiédleány állott pénteken a büntető bíróság élőit, nem kevesebb, mint tizenöt betöréses lopással vádolva. A vádiratnak egyik érd kés része az, hogy a vádlott cseiédleány, aíinek a betöréseknél kedvese, egy vasúti váltóőr segített, francia katonának öltözve, ak iv részt vett a betörésekben. Miután a beidézett tanuk nem jelentek meg, a biróság a tárgyalást március hó 30-ra elnapolta. — Bankos bál. A banktisztviselők suboticai egyesülete április hó 22-én a suboticai szláv és magyar társadalom előkelő hölgyeinek védnöksége alatt, a Beograd-száilóban levő városi színház termében táncestélyt rendez. Az estély tiszta jövedelmét a beteg és munkaképtelen banktisztviselők segélyalapja javára fordítják. (*) Olvassa el a »Színházi Világ« legújabb számát. Ma jelent meg. Kapható minden trafikban és hirlapárit gitónáh - - . 966 — A rokkantsegélyek fizetése. A szláv rokkantak részére a város újból megkezdte a segélyek kiutalását. Miután a segélyfizetés csak bezárólag március 28-ig tart, a rokkantak minél előbb jelentkezzenek segélyükért a városházán. — Munkanélküliek tüntetése Párisban. Párisból jelentik: Tegnap a Bourbon-palota előtt mintegy kétszázezer főnyi em bérlőm eg hatalmas tüntetést rendezett, hétszázhusz frankos drágasági pótlékot követelve. — Intézkedések a veszettség megszüntetésére. A legszigorúbb intézkedések ellenére sem sikerül1 a Suboticán fellépett veszettség járványnak gátat vetni, a főkapitány szigorú rendelkezéseket léptetett életbe, amelyeknek be nem tartása esetén sz ebtuiajdonosokat szigorúan megbüntetik. Házőrző ebeket az utcára engedni szigorúan tilos. — Azokban az udvarokban, amelyek nincsenek teljesen bekerítve, a ku yá at állandóan lánc n kell tartani. Fakutyákat és vadászkutyákat szájkosárral kell ellátni. A vadászku tyáknak vadászatra menet is ei kell aha lenni szájkosarakkal. Nyilvá nos helyiségekbe kutyákat bevinni ilos. A nyilvános helyiségekben látható helyen, feltűnően ki kell Írni, hogy kutyákat oda bevezetn nem szabid. A kutyapecér minden szájkosár nélkül az uccán tálá t bet elfog és csak a városházán kiadott engedély alapján ad vissza tulajdonosának. A tulajdonosokat ez esetben is szigorúan megbüntetik. Ha a legkisebb gyanú forog fenn az elfogott eb betegségére, elpusztítják. — A francia hadsereg erősítése. Az amerikai terv szerint a szárazföldi hadseregek leszereléséről kellene tárgya ni. Ezzel szemben mint Párisból jelentik: A kamarában a ladügyminiszter kifejtet e, hogy Franciaországnak erősebb hadsetegre van szüksége, mint amilyen Németország esetleg fel tudna álliani. Szerinte hatszázharminc ezer főnyi haderő megvédheti Franciaországot minden eshetőséggel szemben. A hadsereget kétszázötezei színes katonával akarja kiegészíteni. — Bankbetörés — eredmény nélkül. Csütörtökön a déli órákban az Alexandrova-ulicán lévő Prometna bank helyiségében betörő járt. Délben bezárták a helyiséget és midőn délután két óra tájban ismét kinyitották, az egyik Íróasztal fiókja fel volt törve. A fiókban nem tartanak sem pénzt, sem értéktárgyat, csupán egy csomó cigaretta volt benne. A betörő, a feletti boszuságában, hogy nem talált pénzt, a cigarettákat is otthagyta. A betörő a kapubejárat alatti kis ajtón álkulcscsal jutott be a bankba. (*) A Függöny következő száma vasárnap reggel jelenik meg. Tartalma novisadi szinházi újdonságok. Wieni levél, a revü után (tréfa). Pesti szinházi levél, film újdonságok, apró versek, tréfák, sport, kozmetika, sakk stb, élénkítik a heti revüt. 1815 (*) Dr. Vécsei Jenő orvosi rendelője nemi betegek részére. Rendel délelőtt 7—ig. Délután 2-től fél 4-ig és 6—7-ig. Lakás: Cyrillmetoda-tér 12. I. emelet, Vojnich Piroska-féle ház. 000 (*) Fűzőket a legújabb divat szerint alakit Steinné Schaffer Margit Karadžičeva-ulica 7.. (Bárány szálló melletti " 1186 Beogradi tőzsde. Valuták: Pont . .. Fr. Frank Dollár . . 73 Márka . • Lira . . . Lei • .. • Sokol. ,, Cseh . . Osztr. . . Napoleon Leva , . Drachma Sv. Frank Márc. S7. (Zárlat.) Devizák: London . 331 Fáris . . . 62150 Newyork Berlin . . 32- Bukarest. Szaloniki Prága .. Szófia . . Bécs .. . Milano. . Genf. . . Budapest, Zürich! tőzsde. Márc. 17. (Zárlat.) Devizák: London . 2235 Bukarest Paris . . . 4610 Prága . . 900 Newyork 515 Zagreb. . 165 Berlin . . 186 Varsó . . 071/2 Milano. . 2590 Bécs . . . B.-pest. . 063 BÉlveazslt K 0P|c Amsterdam Hollandia 19376 Budapesti tőzsde. Márc. 17. (Zárlat. ) Valuták: Devizák: Font . . .3500-3540 ‘Fr. frank 7050-7100 Dollár .. 788—79S Márka . . 292-302 Lira . .3950-3975 Lei .... 580—590 Sokol . . 1380—95 Osztr. . .U»/s-12‘|s Dinár .. . 870—890 Napoleon 2925—75 Rubel. . . 39—40 L. márka.17lA-18V* London . 3575-3625 Péris . .. 7150-7200 Newyork. 790—800 Berlin . . 295 - 315 Milano. .3975-4025 Bukarest Prága. . .1375-1385 Bécs . . .11‘A-121/1 Zagreb. . 225—235 Róma , . Zürich . . 155—156 Varsó S. frank ÉRTÉKPAFIROK : Magyar hitel 1920, Osztrák 750, Papír 2675, Ál lám vasút <875, Déiivasut 1530, Adria 7400, Szlvónia 1456, Kőszén 11950, Salgó 6650, Ganz- Danubius 40300, Rima 2975, Átlanüka 2825. Bécsi tőzsde. Valuták: Font . . Fr. frank. Dollár . , Márka . . Lira . . . Magy. K Lei ... . Szokol. . Dinár . . L. márka Sv. Frank Márc. 17. (Zárlat.) Devizák: London . 28700 > Páris . . . 590 Newyork 6650 Berlin . . 2412 Milano. . 335 Budapest 815 Bukarest 48 Prága . Zagreb Varsó . , Zürich . . 114Ü4 20 165 1290 Amsterdám 2030 Valódi Erényi DIANA sősborszesz Minden gyógyszertárban, drogériában és jobb üzletben kapható. Kis üveg ára IC 18.Közép üveg ára „ 50.— Kagy^Jhrogjára^jlüO^A valódi »Erényi Biana- Sósborszesz“ urnden házban nélkülözhetetlen. — Óvakodjunk értéktelen utánzatokból HP T5rv. védve. Forgalomba hozza s JUGOPHARMACSA R.-T. DIANA OSZTÁLYA ZAGREB, PRIIAZ BS. 12. Vezérképviselet és főlerakat a Vojvodina részére: Koródy Lajos és Tsa I Novisad. Viszonteladóknak nagy engedmény ! Kívánatra árajánlatot küldünk! „PHIL ATELIA” BÉLYEGKERESKEDÉS — SZÉCSI E. SUBOÍICA.PÖPOSTA MELLETT VÉTEL - ELA DÁS - CSERE Keresek megyéidre használt jugoszláv bélyegeket tekintet nélkül akiadás okra bármily mennyiségben