Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)

1922-03-14 / 73. szám

í. oMsK BACSMEGYEI NAPLÖ l — Franciaország sikere. Parisból leientik: A szövetséges pénzügymi­niszterek álíai ma aláirt egyezmény Franciaországnak értékes előnyöket nyújt, mert; a megszállás költségei­nek fizetésére átalány rendszert ál­lapit meg. A francia pénzügyminisz­ter kieszközölte azt is, hogy a raj­­iiamcnti francia- hadsereg megerősí­tése céljából elrendelt mozgósítás költségeit is megtéri tik. —1 Benes áfiamsiövetségi terve. Becsből jelentik: A 5;Morgen® pá­risi táviratot; közöl, mely szerint IJenes csehszlovák miniszterelnök most ezen fáradozik, hogy egy nagy államszövetséget hozzon létre, amelyben a-kifantant tagjain kívül résztvepne Magyarország és Ausz­tria is. Benes az uj államszövetség­ben 'a cseheknek akarja biztosítani a yfezétó'szetepet, v Kizárták az angol vasmunká­sokat. Londonban a vas- és gépipar munkásai sztrájkba léptek s ezért 6étfőn a munkaadók a munkások ■nagy részét kizárták. Négyszázezer tnűükást bocsátottak el, köztük Ž50.000 tanulatlan munkást.- Ha rö­­vjdesen nm ion létre a megegye­zd, akkor a szakmunkások még mun­kában levő részét is kizárják s az őzéinek beszüntetik működésűket. Ez esetben még félmillió munkást zárnak ki. Azt hiszik, hogy a sztrájk legfeljebb 14 napig tart, mert a munkásoknak nincs pénzük a sztráj­kolok támogatására. Lloyd George szoros érintkezést tart fenn a mun­­kásszervezctek vezetőivel, de a közbelépésre még nem látja az időt elérkezettnek. B -á ' ć— Schober lemond. Azok a tár­gyalások, amelyek a keresztényszo­cialisták ' és a nagynémetek közt folytak, vasárnap hajnalban meg­egyezésre vezettek. Megállapodás jött - létre a keresztényszocialisták és a nagynémetek között a közös munkaprogramra nézve. A meg­egyezéshez a többi . polgári párti képviselők is hozzájárultak. Meg­állapodtak, hogy a tiszta polgári kormány alakul. A megegyezés lé­nyege, hogy Schober birodalmi kan­cellár mondjon le. Schober, utóda valószínűleg tír. Ender Vorelberg tartományi főnöke lesz. r .—r. IV. Károly nem megy Wight­szigetre. Londonból jelentik: ÍV. Káróly semmiféle kérést a britt ki­rályi' kömátiybóz nem intézett'az­iránt, hogy W|ght-S2igétve utazhas­sák.- — Háromszázezer amerikai ké­szül a nyáfon Németországba és Ausztriába. Amerikai német, lapok közlése szerint Németország és vaJősíűttüleg Ausztria is ezen a nyá­ron az amerikaiak valóságos invá­ziójára számíthat. A márka és az osztrák korona alacsony árfolyama veíidkmi! ölesóvá feszi az atneri­­• kajaknak a Németországban és Ausztriában való nyaralást. A. Cook­­cég newyotki irodáiban már eddig is vagy Háromszázezren jelentkeztek, akik. részt akarnak venni a cég né­metországi és ausztriai társasutazá­sa ihm — Hány yagont foglalnak el a vagottfakók? Budapestről jelentik; llivatakhs kihnitatás Azcrint Magyar­­országon a vagonlakók az ország különböző állomásain szétszórtan *^03 vagon! foglalnak él, illetve Hűdapcsfen használják lakás cél­— Álarcos pufimból Becskereken, A bcskereki Zsidó Ifjúsági Kultur­­egyesület szombaton este fényes si­kerű álarcos purimbált Rendezett nagy és előkelő közönség részvéte­lével. Az elegáns és ízléses jelme­zek tarka fejvonulása valódi karne­váli képet nyújtott. A bálnak főszen­­zációja a 35 tagból álló Jazz-Band zenekar volt, Becskereken ez volt az első Jazz-Band. Lármás, duhaj, idegtépő, fiiiszaggató muzsikájuk nagy sikert aratott az ifjúság köré­ben, ellenben 3 mamák riadtan fog­ták be. fülüket. A jelmezversenyen felső dijat nyert Pilis Juliska disz­krét, -ízléses fekete kéményseprő jelmezével. A közönség késő regge­lig kitünően mulatott, szerbek, ma­gyarok, zsidók együtt járták a kólót és a csárdást.­— Középegrópa még nem nyújt elég biztosítékot. Szeged városa kü­lönféle beruházások költségeire két­százezer dollár kölcsönt akart fel­venni egyik amerikai banktól. A szegedi polgármester ajánlata sze­rint az évi tizénkétezer dollárt ki­tevő annuitást dollárban vagy jóféle szegedi paprikában fizették volna. Az illető newyorkí bank most udva­riasan értesítette Szeged városát, hogy ezeidőszerint nem állhat szol­gálatára. mert »Középeurópa még nem nyújt biztosítékot a külföldi tő­kének«. Amerika kapitalistái — irja a newyorki bankár — különbén sém helyezték el tőkéiket külföldön. A világ mostani állapota pedig erre soha sem volt olyan kedvezőtlen, mint most. Legalább két esztendőre van szükség, hogy a viszonyok meg­javuljanak és akkor az amerikai tőke is keresheti az európai elhe­lyezkedést. — A robot- Panaszos levelét kaptunk Petrovoszelo községből, amely azt adja hírül, hogy a fa­luban újra felébredt a robot rend­szer.' A tél folyamán a faluban kivágatták a fákat. Most pedig arra kényszerítik a falubeli gaz­dákat, hogy a kivágott fát be­hordják a községháza udvarára. A gazdák kénytelenek ingyen, ro­botba fát hordani s emiatt nem végezhetik a tavaszi munkát. Jó volna, ha vármegyei alispáni hi­vatal érdeklődnék az iránt, hogy milyen jogforrás állítja vissza a robotmunkát, amit tudvalevőleg — s ezt Peírovoselón is tudni kel­lené —. már régen eltöröltek. ■(*) Elhalasztják Kernács Pá! hangversenyét, Kernács Pál hegedű­művész hangversenyéi, amelynek megtartása ! 5-ére volt hirdetve, bi­­zoíyíalau időre, közbejött akadályok nűafi, elmarad. — Hogyan alakítják át London­ban a földalatti vasutat. Londoni jelentés szerint ott rövidesen hozzá­fognak a földalatti vasúthálózat ki­bővítéséhez. A költségeket, ötmillió font sterlingre becsülik. A munká­ban két éven át körülbelül húszezer munkás kap alkalmazást. A munka­­íervezetnek technikailag rendkívül érdekes része a Citybeli. déli lon­doni és Tcmse alatti mostani föld­alatti vonhlitk rekonstruálása. Ez úgy történik, hogy a meglévő vonal árnyul ja köri?), mintha ónnak burko­lni a volna, uj, nagyobb átmérőjű alagutat, fájnak és építenék f;i a közlekedés .mindvégig, rendesén fog Mionyoiőrlnj — s‘ amikor az üj alag­út mipdencitii! készen lesz; 3 régit egr-szeiüeu kihúzzák belőle. . — Á szociáldemokraták a német párt ellen, Veliki-Beeskérekröl je­lentik: A Bácsmegyei Napló tudósi­­tója beszélgetést folytatott, a bánáti szociáldemokratapárt egyik vezető emberével, aki kijelentette, hogy a .szociáldemokratapárt a német párt­tal szemben azon az állásponton van, hogy vele, iránt nagytőkések szervezetével, , semmi-lile politikai együttműködésről nem lehet szó. A magyar párt. bár demokratikus szel­lemű politikát képvisel — mondta :— mégsem az a szervezet, amellyel az osztályharcos munkásság politi­kai szövetségre léphetne. —A paralizis és a tabes uj gyógy­módja. Prágából jelentik: A német orvosok egyesületének Prágában tartott értekezletén dr. Fischer prá­gai pszichiáter bemutatta a parali­zis és tabes újabb rendszerű keze­lésére " vonatkozó kisérleteit, ame­lyekből arra 1 az eredményre jutott, hogy az erős lázt előidéző szerek gyengitőleg hatnak a paralizisre és a tabesre. — A bécsi filharmonikusok dél­­amerikai vendégszereplése. A bécsi filharmonikus zenekar julius el­sején három hónapra Délameri­­kábn utazik, ahol Weingartner Félix vezénylésével hangverse­nyeket fognak adni. A zenészek esténként és fejenként 31 peso tiszteletdijat kapnak, ami 21.000 osztrák koronának felel meg. — Súlyos vád egy olaszországi .magyar indigena ellen. Rómából je­lentik: A »Corrjce D’Italia« cimü új­ság egy titokzatos történetet mond el, amelynek arisztokraták a hősei és amelynek Róma és Budapest a színhelye. Egy magyarországi illető­ségű olasz származású hercegi csa­ládról ,van szó, amelynek palotájá­ban a legelőkelőbb családok fordul­nak meg. A herceg ellen az utóbbi időben több támadás hangzott el, amelyek a háború alatt tanúsított magatartását sajátságos színben tüntetik fel. A lap csupán azt a részletét, mondja el. hogy a herceg két támadójától elégtételt kért, de mind a négy - segédje, köztük két olasz tábornok, utóbb visszaadta ä megbízatást, Egy év után. Megírta a Bács­megyei Napló, hogy a csantavéri íiagykorcsmában három héttel ez­előtt Siükóvics Péter és Keezeli Miklós zentgi földmives között vé­res verekedés volt és hogy a csend­­őrség vizsgálatot indított, a vereke­dő emberek ügyében. A vizsgálat folyamán most a csendőrség meg­tudta, hogy Keczeli Miklós a múlt év márciusában agyonvert egy, Bre­­zor nevű zentai földmivest. Keczelit hétfőn beszállították a suboticai ügyészség fogházába. — A levelek címzése és a teme­­rini posta. Több temerini olvasónk azzaL a panasszal fordult hozzánk, hogy' az ottani postahivatal csak a cirill írással címzett leveleket és egyéb postaküldeményeket fogadja el. A temerini postahivatal vezetője, akit megkérdeztünk, hogy milyen rendelet alapján jár el igy, azt vá­laszolta, hogy a panaszok tévesek lehetnek, mert ők minden levelet és küldeményt elfogadnak, bármilyen írással cinuzék azokat, csupán ah­hoz ragaszkodnak, hogy a címben a.hivatalos község ég városnevek legyenek ícítüntefcve, 73. szám, — Dungyerszky eladta a verseny, istállóját. Budapestről jelentik: Dungyerszky Gyóka, a hires és is­mert bácskai nábob eladta a híres kaméndini ménest. A lovakat á frauenthaü ménes vásárolta meg és Gladiátort, a ménes hires tenyész­­apát már el is szállították Csehor­szágba.- A Dungyerszky verseny­­istálló eladása bizonyára nagy meg­lepetése lesz 3 jugoszláv sportkö­röknek, akik Dungyerszkytől várták a jugoszláv lósport megteremtését. — Heller Oszkár gyilkosai. Sze­gedről jelentik: Most tárgyalta a törvényszék Török Vica, Bodó Antal és Török Mihály bünpörét, kiket Heller Oszkár festőművész meggyil­kolásával vádolt az ügyészség. Tö­rök Vica. modellje volt Pápán a ki­váló művésznek, aki szerelemre lob­bant a szép asszony iránt s a nyo­mozás adatai szerint Török Vica férjével és apjával együtt gyilkolta meg a festőt. A törvényszék felmen­tette a vádlottakat, de az ügyész­ség felebbezésére .elrendelte íogva­­tartásukat. — Rablótámadások Berlinben. Berlinből jelentik: Zahlendorf elő­városban, amely a berlinieknek ked­velt kirándulóhelye, gyors egymás­utánban négy rablótámadás történt. Mind a négy esetben két fiatal le­gény volt a támadó, de a rendőrség­nek még nem sikerült eddig Icézre­­kefíteni őket. Az első áldozat egy kerékpáros volt, akit az-országúton feltartóztattak és revolverrel fenye­getve minden értéktárgyát elra­boltak. Egy órával később a villa­sorban ágy másik - kirándulót fosz­tottak ki. nemsokkal később pedig egy főtanitót támadtak meg; aki ha­zafelé igyekezett,- A tanító segítsé­gért kiáltott, mire á rablók elmene­kültek. A főtanitó erre üldözni kezd­te őket, mire a rablók visszafordul­tak és nyolc lövést adtak le feléje, de a golyók szerencsére nem talál­tak. Negyedik áldozatuk a Vilmos császár-intézet egyik tanára és en­nek asszisztensnője volt. A rendőr­ség széleskörű nyomozást inditott, — Vasárnapi szurkálások. Az elmúlt vasárnap a mentőknek bő­ven adott munkát. Három eset­ben vonultak ki a mentők. Szom­batról vasárnapra virradó éjjel. Sar­­ling József Il-ik köri, 35-ik számú iakós, több társával mulatott a Vili. köri Knyaza Mihajla u -ban levő egyik vendéglőben, ahol ősz­­szeszólalkoztak, amiből csakha­mar verekedés lett, miközben elő­került a bicska és Sarlinget mellbe szúrták. A mentők beszállították a közkórházba. — A második eset a VI. köri Bunyevacka u.-án tör­tént, ahol Percsics Lajos és Peics István birkóztak, amiből vereke­dés fejlődött és Percsics mellbe­­szurta Peicset. — A harmadik eset szintén a VHI-ik körben történt egy oltani korcsmában vasárnap éjjel. Itt Racsmány Ferencet is­meretlen tettesek megszurkálták. A mentők bekötözték sebeit és lakására szállították. — Szerencsétlenül járt gépész. Zentáról jelentik: A közeli csókai­­féle uradalomban Bilik József gé­pésznek nnmkaközben egy vasdarab kiütötte a szemét. A szerencsétle­nül járt: gépészt. ‘ beszállították a zenićti kórházba.

Next

/
Thumbnails
Contents