Bács megyei püspöki körlevelek, 1928
— 35 — r A tisztelendő papságnak béke és áldás az Urban! 219/Pr. sz. Habár különböző alkalmakkor már ismételten egyenkint is, együttesen i szólottunk hozzátok, Tiszt. Testvéreim, mindazonáltal most is szükség készteti a püspöki konferencia választmányi ülésén egybegyült püspököket, hogy arra kérjék fel főpásztoraitokat, intézzenek hozzátok néhány üdvös intelmet és útbaigazítást. Mi éppúgy, mint a többi katholikus nemzet, már néhány esztendő óta az ú. n. katholikus akció bevezetésén és berendezésén fáradozunk, amely arra van hivatva, hogy a papságnak általában, de különösképpen a lelkipásztorkodó papságnak jobbkeze legyen az ő munkájában. A lelki vezetést azonban ebben a papságnak kell vállalnia. Ugyanis az igazi katholikus akció a Szentatya tanítása szerint csakis az egyházi elüljárók vezetése mellett jöhet létre és működhetik. A katholikus papság — a világi papok éppúgy, mint a szerzetesek — a legnagyobb áldozatkészséggel dolgoztak népünk között évszázadokon keresztül, nemcsak annak lelki üdvéért, hanem ideigtartó jólétéért is, amennyiben azt az idők és a körülmények megkövetelték. Valamikor a világi papok és a szerzetesek egyaránt küzdöttek a világiakkal együtt az első sorokban a kereszt és az arany szabadság szent ügyéért; később pedig a nemzeti és kulturális megújulás idején, a papok voltak a nép jogainak előharcosai. Amikor pedig a nép széles rétegei a nyilvános politikai élet terén is kezdtek közreműködni, akkor is a papság köréből kerültek ki népünknek legkiválóbb politikai vezérei, akiknek ragyogó emlékét mindvégig meg fogják őrizni, mert a népért kifejtett munkájukban valóban nagy és múlhatatlan érdemeket szereztek. Mi papok büszkék lehetünk erre; azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez nem első és nem fő hivatása a papnak. Minden katholikus legyen apostola környezetének ; s épen azért a kath. akció is, mint a laikusok apostolkodása, mindig időszerű volt és most is az; különösen a jelenkor súlyos helyzetében, mely a vallási élet terén éppúgy mutatkozik, mint a kulturális és társadalmi életben. A nagy pápa: XIII. Leó hangsúlyozza, hogy a papságnak a sekrestyén kívül is kell működnie és különösképpen kiemeli a templomon kívüli kulturális és társadalmi tevékenység szükségességét. X. Pius pedig ismert jelszavával: „instaurare omnia in Christo“ lelkes munkára hívja fel az összes híveket úgy az egyes emberek, mint a család és a társadalom Krisztus szellemében való megújítására kulturális és társadalmi szervezetek által. XI. Pius pedig joggal mondható a katholikus akció pápájának. Az ő szavai szerint egyedül a katholikus akció által valósítható meg az, amit annyira hangsúlyoz, hogy t. i. „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában**, vagyis a hívők lelkében, a családokban, az Egyházban s az egész emberiségben, azért soha sem szűnik a Szentatya a kath. akcióról szólani, erre vonatkozólag tanácsokat adni, utasításokat és rendeleteket közrebocsátani. Úgy látszik azonban, mintha papjaink közül még mindig volnának olyanok, akik nem látják be a kath. akció célszerűségét, szükséges és hasznos voltát, sőt egyesek fölöslegesnek is tartják azt; mások meg nem tesznek különbséget társadalmi egyesületek és gazdasági vagy politikai szervezetek között; mások ismét azt gondolják, hogy kötelességük csupán érdeklődéssel kisérni a kath. akció szervezeteit, de nem törődnek azok továbbfejlesztésével, vagy nem ügyelnek kellőképen arra, hogy azok helyes irányban működjenek, mindegyik a rendeltetése szerint és pedig egymást támogatva egy közös cél elérésére, hogy t. i. tagjaiból öntudatos és hű gyermekeket neveljen a kath. Egyháznak, akik mindig és minden alkalommal mint hithű katho- likusok fognak érezni, gondolkozni, beszélni és cselekedni. A kath. akció tehát teljesen időszerű és szükséges. Ezt bizonyítja a Szentatyának annyi nyilatkozata. t,s a katholikus akció elleni ösz- szes ellenvetés minden alapot nélkülöz. Szem előtt tartva tehát azt, hogy a katholikus akcióval való foglalkozás a lelkipásztorkodás egy részét képezi, azért Tisztelendő Testvéreim, szent kötelességtek legyen, törődni vele s mint lelkipásztorok azon fáradjatok, hogy szervezetei iskolát képezzenek tagjaik részére, ahol ezek a nyilvános életre fogják magukat előké- sziteni és tökéletesíteni, mint praktikus katholi- kusok. Világos tehát, hogy a katholikus akció szervezetei sokszor nem vallásos társulatok és nem is főcéljuk tisztán csak az ájtatosság ápolása. Hanem föltételezik és megkövetelik, hogy minden tagjuk a vallásos öntudattól máris át legyen hatva és legyen lelkiismeretes vallási kö telmeinek teljesítésében, amit adott alkalommal tettel is meg tudjon mutatni. Hasonlóképeu nyilvánvaló, hogy a katholikus akció szervezetei nem lehetnek politizálás, még kevésbbé pártoskodás szinterei, miután tagjai különböző politikai irányzatok- és pártoknak lehetnek hívei, csak ha különben egyeneslelkü és praktikus katholikusok s az Egyháznak hű gyermekei és természetesen azon politikai irányzat, amelyet képviselnek s azon párt, amelyhez tartoznak, egyébbként programijában nem tartalmaz semmi olyasmit, ami az Evangélium tanításával ellenkeznék és nem
