Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-21 / 298. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 21., SZERDA GAZDASÁGI ABLAK A pályázati pénz mellé hitel is társult borota A Hajós-Bajai bor­vidék egyik legnagyobb bo­rászatának ügyvezetője, Koch Csaba jelentős beru­házásokat tervez Borota mellett, mert panziót sze­retne építeni. Az építkezés költségének 65 százaléka pályázati támogatás, hozzá 50 millió forintos hitelt kel­lett felvennie a vállalkozó­nak. A tervek szerint a pan­zió mellett a régi tanyaépü­let felújításával kádármúze­umot és hozzá illő lakást alakítanak majd ki, továbbá egy hagyományos alföldi pincét is nyitnak. Elnöki elismerés a cégvezetőnek kiskunhalas Schmitt Pál köztársasági elnök ország­járó kőrútjának Bács-Kis- kun megyei állomásán, Kecskeméten az ünnepi közgyűlésen a Köztársaság Elnökének Díszoklevele éremmel tüntette ki, és vál­lalatvezető munkája és köz­életi tevékenysége elismeré­seként Gidai Jánost, a kis­kunhalasi Ganz-Air Komp­resszortechnikai Kft. ügy­vezető igazgatóját. Új irodaépületbe pályázati támogatással dusnok Az Új Magyaror­szág Fejlesztési Terv Dél-al­földi Operatív Program ke­retein belül a Dusnoki Pil­lér Kft. telephelyén épült új irodaépület. A projekt célja« az volt, hogy a kft. közel húsz éve bérelt helyéről egy új, saját irodaépületbe költözhessen. Az ingatlan építéséhez 11 millió forint értékű támogatáshoz ugyanekkora összeget a dusnoki társaság tett hozzá. Húsz éve alapították az EMEL Kft.-t baja Húsz évvel ezelőtt, 1991-ben Mezei Lajos alapí­totta meg a bajai székhelyű EMEL Kft.-t, melyből orszá­gosan elismert építőipari cég lett. Ott hagyták a ke­zük nyomát Budapesten, Kecskeméten és Pápán is. A nevükhöz fűződik a Bács­kai Kultúrpalota és Baja Ví­zi Kapuja megépítése, is. Termékkosár a világhálón SE, fogyasztóvédelem Partneri kapcsolat kiépítése a célok egyike kell tenniük „Megelőzésen a hang­súly” címmel indított in­terjúsorozatot a megyei kamara. Most dr. Hor­váth Zsuzsannával, a Bács-Kiskun Megyei Kor­mányhivatal Fogyasztóvé­delmi Felügyelőségének vezetőjével beszélget­tünk. Barta Zsolt- Történt-e valamilyen válto­zás a fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség munkájában azóta, amióta megyei kormányhiva­talhoz került a szervezet? - kérdeztük dr. Horváth Zsu­zsanna felügyelőségvezetőt.- A megelőzés, a fogyasztók megelégedettségét szolgáló ha­tósági munka, a vállalkozások­kal való partnerkapcsolat kiala­kítása került még inkább elő­térbe.- Munkánkban a fogyasztók tájékoztatása, tudatosságának erősítése továbbra is fontos sze­repet tölt be, ugyanakkor tevé­kenységünkben új elemként je­lent meg a súlyos szankciók he­lyett a hiányosságokra való fi­gyelemfelhívások alkalmazása, a vállalkozások képzése és tájé­koztatása. A kis- és középvál­lalkozások esetében év eleje óta él az a gyakorlat, amely szerint első jogsértés esetén nem alkal­mazunk pénzbüntetést, hanepi kötelezzük a vállalkozásokat a jogsértés megszüntetésére. Dr. Horváth Zsuzsanna, a fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője örökre ott marad, meddig tart a listatagság?- Amennyiben a hatóság az igazolást elnyerő vállalkozásnál jogsértést tár fel, akkor a listáról törlésre kerül.- Nemrég az interneten egy termékkosárral kapcsolatos hír jelent meg, mely önöket érinti. Mi áll a kezdeményezés mögött?- A termékkosár célja olyan termékek csokorba szedése, melyek a fogyasztók szerint biz­tonságosak, megbízhatók és jó minőségűek. Ugyanakkor | hangsúlyoznám, hogy a ter­mékkosár nem a termék minő­sítését jelenti. Ez a fogyasztók véleményét tükrözi, ők ajánlják a terméket, amely felkerülhet termékkosárba. A www.termekkosar.hu olda­lon lehet regisztrálni, illetve sza­vazni az árukról.- Hogyan voksolhatunk?- A Nemzeti Fogyasztóvédel­mi Hatóság minden hónapban meghirdet egy termékkategóri­át. Ezen belül a fogyasztók konkrét terméket ajánlhatnak, a honlapon lévőkre szavazhat­nak. Ötfokozatú skála szerint értékelik majd az árukat. A leg­több szavazatot kapott termék bekerül a termékkosárba. A fo­gyasztó dönti el tehát, hogy me­lyik a legjobb termék. Novem­berben a kenyér, most pedig a szaloncukor, illetve a fényfüzér kategóriában lehet ajánlani és szavazni.- Mit tapasztaltak az ellen­őreik a munkájuk során az idei évben?- A vállalkozások a partneri hozzáállásunk vi­szonzásaképpen szívesebben működ­nek együtt és tanú­sítanak jogkövető magatartást. Ta­pasztalataink sze­rint a vállalkozások sok esetben azért vétenek, mert nem ismerik a tevékeny­ségükre vonatkozó szabályokat. E hiányosságokat kívánjuk meg­szüntetni az ellenőrzéseink és egyéb találkozásaink során.- Gyakran hallani az országos felügyelőség által létrehozott pozitív listáról. Mi ez, kik ke­rülhetnek ide?- Azok a vállalkozások kerül­hetnek rá, amelyeknél az ellen­őrzések hiányosságot nem tár­nak fel. Az ellenőrzés eredményéről ké­szült dokumentum alapján a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság igazolást ad ki, amely az üz­letben kifüggeszt­hető. A jogkövető vállalkozásra vonat­kozó információk megjelennek a hatóság honlapján is.- Mi ennek a jelentősége?- Ez az információ pozitív üzenet a vásárlóknak, és egy egészséges versenyt is eredmé­■ A tapasztalatok szerint a cégek sok esetben azért vétenek, mert nem isme­rik a tevékeny­ségükre vonat­kozó megfelelő jogszabályokat.- Mennyi termé­ket mi­nősíte­nek majd?- Minden hónapban két termékkate­góriában, egy élelmiszer-ipa­ri, illetve egy műszaki ter­mékre lehet sza­vazni - mondta végül dr. Horváth Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Me­gyei Kormányhi­vatal Fogyasztóvé­delmi Felügyelőségé­nek felügyelőségveze­tője.- Aki felkerül, az nyezhet, mert egyre többen szeretnének a listára ke­rülni. a gazdasági kamarákról szóló törvény alapján a kereskedelmi és iparkamara 86 szakmában jo­gosult mestervizsgáztatásra, va­lamint az arra felkészítő mester- képzés szervezésére. A mestervizsga követelmény- rendszerét a szakképesítésért fe­lelős ágazati miniszter - a ka­mara elnökével egyetértésben - adja ki. Magyarországon jelenleg 10 szakmában jogszabály által elő­írt feltétel a tevékenység gyakor­lásához a mesterlevél megléte. A szakmák nevesítve: ács-állvá­nyozó, kőműves, autószerelő, au­tóvillamossági szerelő, gázveze­ték-és készülékszerelő, vízveze­ték-és központifűtés-szerelő, ké­ményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó, pék, molnár, hen­tes és mészáros. A mestervizsga során a mes­terjelöltnek bizonyítania kell, hogy elsajátította szakmája leg­újabb eredményeit, tájékozott pénzügyi és fogyasztói kérdé­sekben, magas szinten képvise­li a vállalkozói kultúrát, és ren­delkezik a tanulóképzéshez szükséges pedagógiai ismere­tekkel. ■ 1994 óta kizárólag a ka­marák szervezhetnek mesterképzést és vizs­gáztatást. A hétfőn elfogadott új szak­képzési törvény a mesterképzés- és vizsgáztatás területén is vál­tozást hozott. A szabályozás értelmében a mestervizsga követelményszint­tel rendelkező szakképesítések esetében gyakorlati oktatóként olyan személy vehet részt, aki mestervizsgával rendelkezik. További rendelkezés, hogy gya­korlati oktatóként elsősorban a szakoktatói képesítéssel rendel­kező személyt kell alkalmazni. A törvény átmeneti időt is meg­jelöl, és ennek értelmében a mesterlevelet 2015. augusztus 31-éig kell megszereznie a köte­lezetteknek. Mestervizsgára minden eset­ben a kamarai tagnak a tagsági viszonya, egyéb magánszemély­nek a lakóhelye, székhelye sze­rinti illetékes területi kamaránál lehet jelentkeznie, hiszen 1994 óta kizárólag a kamarák szer­vezhetnek mesterképzést és vizsgáztatást. ■ Bíróság helyett előbb a békéltetőkhöz érdemes fordulni békéltetőtestület Minden munkanapra jutott az idén egy tárgyalandó ügy - Vizsgáltak cipőt és kerekes széket is Az idén közel háromszáz ügy­gyei foglalkozott a megyei kama­ra mellett működő Békéltető Tes­tület (BT). Vizsgálódtak egysze­rű, alig néhány ezer forintos ke- rékpáralkatrész-ügyben, de hoz­tak ajánlást több millió forintos biztosítási ügyben is. Dr. Gál Gyula, a testület elnöke és Ka- rádi János elnökhelyettes egy rö­vid évértékelőt adott kérésünk­re. Az ügyek száma az idén kö­zel háromszáz körül alakul, a problémák mintegy 15 százalé­ka pénzügyi, biztosítási, banki jellegű volt. (Július 1-jétől a PSZAF-hoz kerültek az ilyen jel­legű kérdések - a szerk.) Az épí­tőipari, közüzemi, távközlési, kis-, háztartási gépek, lábbelik minőségi problémáival kapcso­latos viták a problémák mintegy felét teszik ki. De gyakran for­dulnak még a testülethez autó- szereléssel, garanciális kérdé­sekkel, utazásszervezéssel kap­csolatban is kétségbeesett em­berek. A BT eljárásai térítésmen­tesek, többnyire hatvan napon belül befejeződnek, és a végén a testület szakemberei ajánlást tesznek az adott gond megoldá­sára.- Sok esetben a meghallgatá­sig sem jutnak el az ügyfelek, mert amikor a panaszolt szolgál­tató vagy a kereskedő megkapja a testület kiértesítését, akkor megkeresi az ügyfelet, és meg­egyezik vele - mondja dr. Gál Dr. Gál Gyula, a Békéltető Testület elnöke és Karádl János elnökhelyettes Gyula. Azaz maguk között ren­dezik a vitát. Több cég - miután megszületett a testület döntése - magára nézve kötelezőnek ér­zi, és azt végre is hajtja. így a vi- tázóknak nem kell a bíróságra járniuk - teszi hozzá az elnök. Az ügyek közül dr. Gál Gyula egy mozgáskorlátozott esetét is­mertette. Az illető a kerekes szé­Ide lehet fordulni! bács-kiskun Megyei Békéltető Testület: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel.: 76/501-500 két megvásárolva műszaki hibá­kat vett észre. Vitába keveredett a gyártóval, majd amikor nem jutottak dűlőre, a testülethez for­dult. A békéltetők megkeresésé­re a cég képviselője egy szakér­tővel megjelent az egyeztetésen, és megvizsgálta a járművet. Egyezséget kötöttek, és megjaví­tották a kerekes széket. így az ügyfeleknek nem kellett évekig a bíróságra járniuk. A testület elnöke hangsúlyozta: rengeteg problémával a fogyasztóvédelmi szervezethez fordulnak az em­berek, a hatóság azonban gyak­ran mondja, hogy az ügyben nem illetékes, és mindig jelzi, hogy a Békéltető Testülethez for­duljanak panaszaikkal. ■

Next

/
Thumbnails
Contents