Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-19 / 296. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 19., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP A város napját ünnepelték baja Jövőre kevesebb támogatás és nehéz döntések várhatók A díjazottak a városháza Dísztermében Részegen ült az úttest közepén, mégis megúszta a gázolást öntudatlan részegségben ücsör­gött a forgalmas 54-es főúton Bocsa és Jakabszállás között, az Abonyi fogadó közelében az a férfi, akit egy időben két autó is majdnem elgázolt szombaton este, néhány perccel negyed 10 előtt. A férfire először egy kis­kunhalasi sofőr lett figyelmes, aki Kecskemét felől közlekedett Soltvadkert irányába. Jobbra rántotta a volánt, miközben vil­logott a szemből érkező autós­nak, aki szintén az utolsó pilla­natban tudta csak elhúzni a kormányt, hogy ne üsse el az úttesten akkor már keresztben fekvő férfit. Mindkét autós megállt, majd a halasi sofőr próbálta az erősen elázott férfit felsegíteni. Pillanatokra úgy tűnt, hogy a mámoros férfi meg akarja ütni megmentőjét, majd valahogy felállt, néhány im­bolygó lépés után pedig elterült az árokparton, feltételezhetően el is aludt. A néhány percen be­lül a helyszínre érkező rend­őröknek és mentőknek sem si­került megtudniuk tőle, hogy ki ő, és hogyan került az úttest­re. Személyazonosságára csak később derült fény. Az először kiérkezett rohamkocsi - miu­tán a mentők ellenőrizték a fér­fi életfunkcióit - elhagyta a helyszínt, hiszen éppen egy szívinfarktusos beteggel sietett Soltvadkertről Kecskemétre. A részeg férfit végül egy másik mentővel szállították kórházba, hogy kijózanítsák. ■ A téli időszakban foko­zottan fennáll a kihűlés veszélye. Nyíkos Tamástól, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivő­jétől megtudtuk: a 45 éves hel- véciai férfi szerencsére csak hámsérüléseket szenvedett. Nyíkos Tamás hozzátette: a ré­szeg férfinek nagy szerencséje volt, hogy senki nem ütötte el, illetve hogy a két autós próbált segíteni, és riasztotta a rend­őröket, illetve a mentőket. A szóvivő felhívta a figyelmet ar­ra, hogy a téli időszakban foko­zottan fennáll a kihűlés veszé­lye, főleg az italozó személyek esetében. Nyíkos Tamás ezért arra kéri az állampolgárokat, hogy ha hasonlót tapasztalnak, akkor értesítsék a rendőrséget és a mentőket. ■ Zs. D. Várossá nyilvánításának 315. évfordulóján tartotta hagyományos ünnepségét a bajai önkormányzat. Kubatovics Tamás Szombat délelőtt a városházán a kiscsávolyi iskolások műsorát követően adták át a város kitün­tető díjait, elismeréseit azoknak, akik hosszú időn át kivívták azo­kat munkájukkal, és öregbítet­ték Baja hírnevét. Az ünnepségen Zsigó Róbert polgármester értékelte az évet.- Nehéz, küzdelmes esztendő volt, de korántsem eredményte­len. Köszönöm a város minden polgárának, hogy számíthattunk egymásra, képesek voltuk össze­fogni fontos ügyekben. Több fo­lyamatban lévő nagyberuházást vettünk át elődeinktől. Azt vál­laltuk, hogy ezekben kijavítjuk a hibákat, és tisztességgel befe­a KELEBiAi járőrök péntek éjjel öt líbiai és egy szíriai állampolgárt fogtak el Kisszálláson, a vasútál­lomás területén. Személyazonos­ságukat és magyarországi tartóz­jezzük a fejlesztéseket. Sok vita kísérte a belváros felújítását, sok alaptalan támadást, kritikát kel­lett elviselni. Többek között azok­tól, akik a hibákat elkövették. Mára viszont egyre többen van­nak, akik látják, megérte a sok munka, érdekeink melletti kiál­lás. Úgy hiszem, mindannyian Díjazottak baja város díszpolgára Al­bert Sándomé lett. baja váro- sért-díját kapott dr. Bogár Judit és dr. Nebojszki László. baja közszolgálatáért Far­kas Attila, oktatásáért Erős János Árpád és Permai Gyu­la, kultúrájáért dr. Maru- zsa Zoltán Viktor, egészség­ügyéért dr. Hal Viktor és dr. Mészáros Endre, sportjáért Tartsányi Gabriella, fejlesz­téséért Tan Attila, közbiz­kodásukat igazolni nem tudták, okmányaik nem kerültek elő. A tiltott határátlépést elismerték, idegenrendészeti őrizetbe kerül­tek - tudtuk meg Nyíkos Tamás­büszkék lehetünk majd az ered­ményre. Ezúton is szeretnék kö­szönetét mondani Fercsák Ró­bert alpolgármester úrnak kitar­tó munkájáért, melyet a fejleszté­sek és a városüzemeltetés terüle­tén végzett, munkája nélkül va­lószínűleg nem lennénk eredmé­nyesek - mondta egyebek mel­tonságáért András István, kisebbségeiért a Szentist- váni ÁMK Horvát Nemzetisé­gi Szakköre, a városban vég­zett szociális munkáért Fe kete Szabolcs vehetett át díjat. A közelmúltban elhunyt Ikotity József kapta az 1956- OS FORRADALOM EMLÉKDÍJÁT, a polgármester kitüntető dí­ját az Ad Libitum Kórus kap­ta, míg BAJA VÁROS MESTERE Kovács Péter lett. tói, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivőjétől. Szombaton Kelebián egy férfit igazoltattak a járőrök. Okmányok nem voltak nála, így ujj- és tenyérnyomata lett évértékelőjében a város első embere. Kiemelte továbbá: a ma­gyar nemzet újjáegyesítésének folyamatában szívmelengető ese­ményeknek lehetett részese, Ba­ján közel 300 új magyar állam­polgár tett esküt. A jövőről szólva hangsúlyozta, hogy az alaptörvény hatályba lé­pését jelentő újévre a sarkalatos törvények többsége is megszüle­tik, ezen változások alakítják majd 2012-t. - Baja városa is vál­tozni fog, a legfontosabb, hogy meg tudjunk állni saját lábun­kon. Az biztos, hogy az önkor­mányzat nem tud az eddigi mér­tékben támogatásokat biztosíta­ni, arra törekszünk majd, hogy kötelező feladatainkat tisztesség­gel ellássuk. Sok nehéz döntést kell meghoznunk, bizonyosan sok konfliktust is vállalni kell majd. Mi vállalni fogjuk a vitákat is annak érdekében, hogy a vá­ros jövője biztosabb alapokon áll­jon - fogalmazott Zsigó Róbert. alapján azonosították. Kiderült, hogy a 29 éves afgán férfi ellen beutazási tilalom van érvényben, így őt gyanúsítottként hallgatták ki, és bűnügyi őrizetbe került. ■ Hangverseny a templomban Bácsalmás Ma délután 5 órakor karácsonyi zongora- hangversenyt tartanak a re­formátus templomban. Köz­reműködnek a Liszt Ferenc zeneiskola növendékei, fel­készítő tanáruk Bundula Marcella. (J. J.) Hazai lett a végső győztes nemesnádudvar Befejeződött a térségi ulübajnokság. Az utolsó fordulót a herceg- szántói Vélin Marin nyerte 11 ponttal. Második a bács- bokodi Bencsik Gyuláné 10, harmadik a mátételki Bá- nóczki Nándor 10 ponttal. Összesítésben 2011 bajnoka a hazai Péter József, 2. Fara­gó István Bácsbokod, 3. Bá- nóczki Nándor lett. (T. G.) Új díjakról döntenek Bácsalmás Kedden délután 2 órakor képviselő-testületi ülést tartanak a polgármes­teri hivatalban. A féltucatnyi helyi rendelet módosítása mellett szó lesz még a föld- program idei tapasztalatai­ról és az 2012-es év elképze­léseiről. A városatyák dön­tést hoznak egy újabb pályá­zat benyújtásának a lehető­ségéről, zárt ülésen pedig egy korábbi pályázat elszá­molásának a gondjait vitat­ják meg. (J. J.) Koncert az orgonán lakótelek Nem olyan régóta van orgonája a lakiteleki re­formátus egyháznak. A mi­nap komoly művész, Kuzma Levente játszott a hangsze­ren. A szegedi tanár klasz- szikus, orgonára írt műve­ket szólaltatott meg, amit Szabó Tamás református lel­kész konferált be. (Sz. T.) Százezres kárt okozott a tolvaj foktő Több mint háromszáz- ezer forintos kárt okozott az a tolvaj, aki szombatra vir­radóan egy foktői építkezés területéről ellopott 800 mé­ter földkábelt és 160 darab rézsarut. A rendőrség keresi az elkövetőt. (Sz. B. Z.) Líbiai, szíriai és afgán határsértők HIRDETÉS . NUiMiM fARORSZAG MEGÚJUL A projekt u Európai Unió támogatásival, u Európai SZÉCHENYI TERV BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA / -r \ \ VV i * NFSZ * Képzési ajánlattételi felhívás a 6/1996. (VII. 16.) MŰM rendelet 3. §. (1) bek. szerinti felnőttképzést folytató intézmények képzési jegyzékére történő felkerülésre A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja közzéteszi ajánlattételi felhívását, melyben a TÁMOP 1.1.2 projekt keretében 2012-ben megvalósítandó felnőttképzések lebonyolítására kéri benyújtani az ajánlatokat. A részletes ajánlattételi feltételeket és tudnivalókat tartalmazó ajánlattételi dokumentáció letölthető a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal <http://www.kormanvhivatal.hu/hu/bacs- kisknn/hirdetmenvek» címen elérhető honlapjáról. Az ajánlatokat 2012. január 9.. 16.00 Óráig kérjük eljuttatni a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. II. emelet 215. További információ kérhető a 76/486-588/224 telefonszámon, vagy a csapol@lab.hu e-mail címen Villámcsődülettel demonstráltak kiskunhalas Az elégedetlenség és az internet hívta a térre az embereket A rendszer ellen tiltakoztak: a résztvevők megkapták az amerikai Függet­lenségi Nyilatkozat egy részletét is ► Folytatás az 1. oldalról. Az MSZP-s önkormányzati kép­viselő - mint azt kérdésünkre kifejtette - magánemberként hívta életre a demonstrációt, melyről egy közösségi portálon küldött értesítést közel kétezer embernek. - Csütörtökön kezd­tük el szervezni a rendezvényt, amikor bejelentették a megma­radó magánnyugdíjpénztári ta­gok vagyonelkobzását. Amikor megláttam, hogy a Szolidaritás Mozgalom szervezi az országos akciót, akkor csatlakoztunk. Úgy voltam vele, hogy ha egye­dül kell kijönnöm, én akkor is kijövök, mert nálam betelt a po­hár - mondta el Jekő Attila, mi­közben már közel 30, egymás­sal békésen beszélgető ember gyűlt össze a mozi előtti plac- con. Arra a kérdésre, hogy mi a céljuk a demonstrációval, Jekő Attila elmondta: illúzióik nin­csenek, véleményt akarnak nyilvánítani. - Ha nem mond­juk el a véleményünket, és nem adjuk hozzá az arcunkat, akkor csak egy csendes tömeg le­szünk mindig, és nem fognak minket komolyan venni. Ebből szerintem nagyon sok ember­nek elege van. Az országos helyzetre is gondolok és a kis­kunhalasi helyzetre is - tette hozzá Jekő Attila, aki hangsú­lyozta: nem politikai ideológia mentén szerveződött a de­monstráció. A téren délelőtt nem sokkal megjelent két rendőr, akik tet­tek egy kört az adventi vásár pavilonjai között, majd beültek a kocsijukba, és elhajtottak. Délben a demonstrálok magnó­ja is elhalkultak, az emberek el­hagyták a teret. ■ Zs. D.

Next

/
Thumbnails
Contents