Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-15 / 293. szám
15 PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK SPORT ■■■HHMHMHnHI Véradásra hívják a segíteni akaró helyi sportolókat a bajai futók Gyermekeknek gyűjtenek kézilabda Karácsonyi sportos gálát rendeznek Lajosmizsén Sporteszközökkel gazdagodtak a legügyesebb városi iskolák ELSŐ ALKALOMMAL próbál mindenkit véradásra ösztönözni a bajai FuTeam SE. Az amatőr futók által életre hívott klubhoz pár év alatt több sikeres kezdeményezés is kötődött, ezúttal a sportolókat, sportbarátokat igyekeznek megszólítani. Arra kérik őket, hogy holnap 8 és 15 óra között keressék fel a kórházban lévő területi vérellátót, és adjanak vért. Előzetesen húsznál többen jelezték részvételi szándékukat. Kuritár Zoltán, a klub elnöke elmondta: korábban ő sem volt véradó, ez most fog megváltozni, és kellő érdeklődés esetén tavasszal újabb, hétvégi napot jelölnek ki ilyen célra, hogy még többen segíthessenek. ■ K. T. Halász Máté meghívást kapott Mocsai keretébe MOCSAi lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a 28 játékost, akik közül 16-an pályára lépnek majd a január 15. és 29. közötti szerbiai Európa-bajnok- ságon. A keretből hiányzik Perez Carlos. A 40 éves átlövő a télen Kubában pihen. Nem pihen, és a keretben van a kecskeméti nevelésű, jelenleg Gyöngyösön játszó Halász Máté. ■ Holnap jótékonysági kézilabdagálát rendeznek Lajosmizsén. A szervezők szeretnének hagyományt teremteni a mostani kezdeményezésből. Rajtmár István Idén első alkalommal rendezik meg Lajosmizsén a „Karácsonyi kézilabdagálát”. Az ötlet Tóth Róbert Dávid fejéből pattant ki, ő a helyi női csapat „mindenese”: edzője és titkára is egyben.- Mindenképpen szerettünk volna valamiben segíteni a városnak, viszonzásként a lajos- mizsei kézilabdacsapatok támogatásáért - mondta az ötletadó és szervező Tóth Róbert Dávid, aki maga is pályára lép a gálán. A gála holnap 16 órakor kezdődik a helyi sportcsarnokban. A szervezők szeretnének minél több ajándékot begyűjteni az eseményre érkező sportbarátoktól, akik használt, de jó állapotú könyveket, játékokat, plüssállat- kákat hoznak az általuk elkészített karácsonyi csomagokban.- A segíteni szándékozóktól azt kérjük, hogy a csomagokra írják rá, hány éves gyermeknek szánják. A gálán összegyűjtött ajándékokat - a Lajosmizséért Közalapítványon keresztül - a helyi kollégium hátrányos helyzetű gyermekei részére hétfőn, a lajosmizsei főtéren rendezendő élő betlehemes műsor keretében Korsós Miklós és csapata, a Kecskeméti NKSE NB l/B-s gárdája lesz az egyik résztvevője a mizsei gálának adják át a kézilabdázók - mondta Tóth Róbert Dávid. Korsós Miklós, a Kecskeméti NKSE NB l/B-s női együttesének vezetőedzője nagyon örül annak, hogy meghívták kézilabdázóit a gálára. Bár a felnőttcsapat egy része jelenleg a bajnokság fáradalmait piheni ki, a legtehetségesebbek ott lesznek a pályán. A KEZIUVBDAGALA PROGRAMJA 16 ÓRA: Helyisport.com- Lajosmizse (női junior)-Kecs- kemétt NKSE (női junior) 17 ÓRA: Primavera-Mizse KC (férfi junior)-„Szundi és barátai" (Szénái Sándor születés- napi csapata) 18 ÓRA: Helyisport.com- Lajosmizse (női felnőtt) - Kecskeméti NKSE (női felnőtt) 19 ÓRA: Primavera-Mizse KC (férfi felnőtt)-Bács-Kiskun megyei játékvezetők csapata A szeptemberi II. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó keretében történelmi sportversenyre is sorkerült. A rendezvényen az iskolák, illetve diákjaik versenyeztek egymással. Az első három helyezett iskola sporteszköz díjazásban részesült. Az első helyezett Lánchíd utcai általános iskola 50.000 Ft értékű, a második helyezett Bányai Júlia Gimnázium 40.000 Ft értékű, míg a harmadik helyezett II. Rákóczi Ferenc általános iskola 30.000 Ft értékű sporteszközt kapott. A díjakat az intézményvezetőknek a napokban, a rendező Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége nevében Ujhidy Tibor elnök adta át. ■ Imre Leila negyedik lett a „Húszakon”. A fővárosban rendeztémneg az asztaliteniszezők idei orezágos serdülő fiú és leány „Húszak Bajnokságát”. A megyebeli indulók közül a lányoknál Imre Leila (Univer-KTE) 7 győzelemmel negyedik lett. A fiúknál szintén két Univer-KTE-s sportoló szerepelt a legjobban: Kovács Sebestyén három győzelemmel a hetedik, míg Balogh Erik két, sikerrel megvívott ütközet után a kilencedik helyen végzett. ■ i HIRDETÉS Látogasson el a www.hovany.hu-ra, és mi levesszük a Kívánsága szerint, bármilyen f Hisszük, hogy a legjobb megoldást mi Győződjön meg róla Ön is személyesen. Ha haszongépjármű, akkor is irány Hovány! Kecskemét, Szent László krt. 79. Tel.: 76/487-300 ‘A 20. születésnapját ünneplő Hovány Csoport jubileumi akciója, amely a December 1-20. között bármelyik kecskeméti Hovány Autószalonban vásárolt új autóra vonatkozik. Magyarország egyik m ■ haszongépjármű választékát nálunk találja!