Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-24 / 275. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK A féltékeny férfi késsel támadt, de ő szenvedett súlyos sérülést Bajban a bokszhercegnő gyanú A veszteséges vállalkozás egy szlovén férfié lett A bajai bokszvilágbajnok pályafutása befejezése után az üzleti világban próbált szerencsét A féltékenység juttatta a vád­lottak padjára a 47 éves kalocsai K. Ferencet, aki korábbi párjá­val 2009 őszén szakított. Majd megismerkedett egy ná­lánál tíz évvel idősebb asszony­nyal. Gyorsan összeköltöztek egy kalocsai albérletbe, majd - lehet mondani - ugyanilyen gyorsan megszakadt köztük a kapcsolatot. Csakhogy Ferenc reménytelenül szerelmes ma­radt az asszonyba. Ez volt az oka annak, hogy 2009. december 12-én, délután egy barátjával közösen megit­tak egy liter bort, majd ő tovább folytatta egyedül az ivást egy kocsmában. Záróra után kerék­párra ült, és elhajtott a nő laká­sához, aki akkor már egy másik férfival élt Kalocsán. Bement a kertbe, onnan pedig a lakásba. A zajra felébredt az asszony új élettársa, aki az előszobába ment. Itt kezdett dulakodni a két férfi: a vádlott kezében egy nyi­tott bicska, a zsebében pedig gázspray is volt. Földre kerül­tek, itt szúrt volna kétszer is a bicskával a vádlott, de elkapta kezével a pengét a másik férfi. Az ujjait megvágta, közben elő­került a spray is, majd hirtelen a megtámadott ember is kést ka­pott magához, és nyakon szúrta a támadót. ■ A vádlott kezében nyi­tott bicska, a zsebében gázspray volt. A támadó sérült meg jobban: két hétig tartott a gyógykezelése, míg a másik férfi sérülései nyolc napon belül gyógyultak. A sér­tett ellen nem emeltek vádat, mert jogos védelmi helyzetben volt, amikor bicskával támadtak rá az otthonában. A vádlott a megyei bíróságon nem tett vallomást, ezért rend­őrségi vallomásait olvasta fel Fodor Endre bíró. Ezekben azt állította, hogy ittassága miatt szinte semmire sem emlékszik. Majd a büntetőpert januárra ha­lasztották, mivel az asszony, aki miatt a két férfi „késpárbajo­zott”, a szabályszerű idézés el­lenére sem jelent meg a bírósá­gon. A kihallgatását viszont, - valamint rajta kívül a sértett férfi meghallgatását is - rendkí­vül fontosnak tartja még az íté­let meghozatala előtt a bíró. ■ N. N. M. Az adócsalás, magánokirat-ha­misítás és fiktív számlázás gya­núja miatt őrizetbe vett Csábi Bettina, egykori bokszvilágbaj­nok csak egy cégben volt tulaj­donos. A veszteséges vállalko­zást egy szlovén férfira íratták: Silic Mario nagyon sok magyar cégnél tulaj - írja a gazdasag.hu. Csábi az Opten cégtára szerint egyetlen, élelmiszer-, ital- és do­hányáru-nagykereskedelemmel foglalkozó kft.-ben szerepelt tu­lajdonosként. A 2006-ban 3 mil­lió forint jegyzett tőkével alapí­tott, Vasad II. Külterületen be­jegyzett Dream-Food Kft. öt év alatt hat székhelyre volt beje­gyezve. A cég szinte végig vesz­teségesen működött, adószámát októberben felfüggesztették, végrehajtást is kezdeményezett az adóhivatal. A gyanú szerint Csábi, egy kö­zeli családtagja és harmadik tár­Csábi Bettina mérkőzéseinek milli­ós nézettsége volt a televízióban Intenzív osztályra került 2010- re a kalocsai kórház, de 2011- re sikerült megmenteni - ve­zette fel Török Ferenc, Kalocsa polgármestere a tényt, misze­rint a jövőben is aktív kórház marad a kalocsai. Dr. Vadász Mária, a Szent Kereszt Kórház főigazgatója a polgármesterrel közös sajtótájékoztatón adta hírül tegnap, hogy túl vannak suk bűnszervezetben követtek el adócsalást, magánokiratot hami­sítottak, fiktíven számláztak. A vád nem nevesítette sem a cé­get, sem a társakat. A cégadatok szerint a társasá­az első, és egyben legnehezebb tárgyaláson a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőségi és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) egészségszervezé­si és finanszírozási főigazgató­ságával.- Az első tárgyaláson kide­rült, hogy aktív kórház marad a miénk, vagyis nem kerül át 2012-ben a funkcióváltó kate­got idén márciusban értékesítet­ték, az új tulajdonos a magyar származású szlovén állampol­gár, Silic Mario. Az üzletember­nek nem ez az első befektetése a magyar piacon, több mint húsz góriába, melynek keretében a járóbeteg-ellátáson, az egyna­pos sebészeti ellátáson és kró­nikus ellátáson kívül nem vé­gezhetne más aktív ellátást. A tárgyalódelegáció úgy érkezett, hogy a kalocsai kórháznak nul­la aktív ágyat szántak. Innen nézve különösen jelentős ered­mény, hogy lehetnek műtétek, gyógyíthatnak a belgyógyásza­cége van (vagy volt benne tulaj­donos). A vállalkozások egy ré­sze, megszűnt, végrehajtás vagy felszámolás indult ellenük, a cégpapírok szerint a rendőrség is nyomoz az ügyben. ■ ink, fogadhatunk kardiológiai betegeket, és végezhetünk sür­gősségi ellátást - vázolta a helyzetet a főigazgató asszony. Aki azt is kifejtette, hogy a GYEMSZI támogatja a Szent Kereszt Kórház törekvéseit és •fejlesztéseit, és alkalmasnak tartja a kórházat arra, hogy szükség esetén más feladato­kat is átvegyen. ■ Sz. B. Z. Döntés: aktív kórház marad a kalocsai egészségügy Szükség esetén más feladatokat is átvehetnek Balesetet okozott, de továbbhajtott Kecskemét Segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt a rendőrség őrizetbe vett egy 24 éves kecskeméti fér­fit. Azzal gyanúsítják, hogy november 14-én este, Lajos- mizse határában személy- gépkocsijával - két autó előzése során - áttért a bal oldali sávba, és ott kocsija bal eleje nekicsapódott egy szemből érkező kerékpáros­nak. A láthatósági mellényt viselő, kezében fehér fényt adó lámpával közlekedő ke­rékpáros férfi súlyosan megsérült. A balesetet oko­zó autós azonban tovább­hajtott. Új vezetője lett a tízéves klubnak Kalocsa Új vezető került a Vakok és Gyengénlátók ka­locsai klubjának élére Mácsai Józsefné személyé­ben. Az előző területi kép­viselő, István Pálné tíz év után, családi okok miatt tá­vozik posztjáról, Kecske­métre költözik. A vezetővál­tás a klub tizedik születés­napjának ünneplésével egy­bekötve történt meg a kalo­csai Közösségi Házban. (Sz. B. Z.) Előadás a magyar zarándokútól Kiskunfélegyháza Magyar Zarándokút Bács-Kiskun megyében címmel rendez­nek előadást a Hattyúház­ban ma 17 órakor. Az. test vendége Rideg László, a megyei közgyűlés alelnöke és Rumi Imre, a Magyar Za­rándokút Egyesület elnöke lesz. A rendezvényen Szász András író, újságíró szakrá­lis fotóiból nyílik kiállítás. Köszöntőt mond: Gyenes Attila önkormányzati képvi­selő. (V. P.) Huszonöt kiló húst loptak el LAJOSMIZSE Kedden hajnal­ban ismeretlen tettes a ke­rítésen átmászva jutott be egy családi ház melléképü­letébe, majd onnan a mély­hűtőből 25 kilogramm húst és egyéb élelmiszert lopott el. A kár 240 ezer fo­rint. HIRDETÉS a Kecskeméti Főiskola G/ftHF Karán! anyagmérnöki gépészmérnöki ipari termék- és formatervező mérnöki jármümérnöki mérnök informatikus műszaki menedzser műszaki szakoktató A nyílt nap részletes programja megtalálható weboldalunkon: 2011« november 29* 9tOO Kecsbemél, Kziábi fii 10. Rövid a takaró, de nem biztos, hogy megtoldják nagyjából 300 millió forint lesz a 2012-es nagykőrösi költségve­tésben a hiány, ha a jelenlegi tartalommal fogadja el a jövő évi pénzügyi tervet a városi képvi­selő-testület. Ezt az összeget részben korábbi kötelezettsé­gekhez kapcsolódó költségek képezik, illetve az újabban kitű­zött feladatok fedezethiánya ad­ja ki. Ellensúlyozására egyelőre nem tervezik működési célú hi­tel felvételét. Arra számítanak, hogy a tervezett feladatok szűkí­tésével, fontossági rangsorolá­sával elkerülhető a banki forrás bevonása. A nagyberuházásokhoz hitel­ből biztosított saját erő visszafi­zetése azonban amúgy is jelen­tős terhet ró a helyi költségvetés­re. Kőrös 1 milliárd 150 millió forint hitelállománnyal kezdi az új évet. Az éves adósságszolgálat 260 millió forint lesz. Ez tartal­mazza a temetőhegyi városrész közművesítésére felvett hitel tör­lesztését is. lövőre elsősorban olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyekhez pályázati pénz kérhető. Zömmel a közlekedési feltételek javításával számol a városvezetés. A piactér közleke­dési rendezése, a Batthyány utca felújítása, a Honvéd és Kuruc ut­cák, valamint a temetőhegyi la­kóövezet utcáinak burkolása, a Határ és a Téglagyári utca össze­kötése szerepel a költségvetési tervben. ■ M. J. Tizenegy sírt öntöttek le maró folyadékkal maró anyagot öntött valaki a jakabszállási temető tizenegy sír­jára. - A fiam hívott fel, és ő mondta el, hogy mi történt. Vé­gigjárta a temetőt, ő akkor kilenc olyan sírt talált, ami le volt öntve- mondja Szabó Ferencné írón­ké. Férjének sírját is leöntötték.- Mi végül nem tettünk feljelen­tést. Nem hiszem, hogy meglesz valaha az ilyen. Emellett meg­győződésem, hogy valójában nem nekünk akartak ezzel üzen­ni - mondja Szabóné. A szürke színű maró anyagot többnyire a sírkövek közepére öntötték, a fényezést tették ezzel tönkre, de jutott az anyagból a sír körüli betonra is. A rendőrségen senki nem tett feljelentést. - En­gem a polgármester úr tájékozta­tott a történtekről, de eljárást ő sem kezdeményezett - mondta László György, helyi rendőr. Szabó Mihály polgármester úgy érzi, a történtek ellenére sem zárhatja be az önkormányzat a temetőt éjszakára. - Ilyenkor már négy óra körül besötétedik, mi­kor tegyünk lakatot a kapukra? Öt órakor még sokan beszalad­nak, de a sötét leple alatt az ilyen emberek is betalálnak - mondta a polgármester. Majd hozzátette: amikor ők végigjárták a temetőt, tizenegy olyan nyughelyét talál­tak, amiben kárt okoztak a van­dálok. Az önkormányzat segít a hozzátartozóknak a helyreállítás­ban. ■ Sz. B. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents