Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-21 / 272. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 21, HÉTFŐ 13 MEGYEI KÖRKÉP Beüzemelik a szirénákat, délután hatkor szólalnak meg Anett szőrén üli meg a lovat tiszaalpár Kapocsnak érzi magát az emberek és a négylábúak között ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI gyakorlat zajlik ma hazánkban, a rádiókban és a televíziókban közzétett közlemények, a dél­után hat órakor megszólaló szi­rénák nem jelentenek valódi ve­szélyhelyzetet. A mozgósítás célja a riasztá­si rendszer tesztelése, továbbá a lakosság is megismerheti, hogy valós veszély esetén milyen tar­talmú közleményekre kell szá­mítani. Ehhez kapcsolódóan egy tényleges véradási akció várja az önkénteseket me­gyénkben három helyszínen; Kecskeméten, Harkakötönyben és Kiskunhalason. Az egész országra kiterjedő gyakorlat során készenlétbe he­lyezik a védelmi igazgatás teljes rendszerét, tesztelik az ország mintegy kétezer-ötszáz légvédel­mi szirénáját. A katasztrófa-el­hárításban részt vevő hivatáso­sok mellett a polgári védelmet, vagyis az állampolgárokat is mozgósítják, megyénkben ösz- szesen 848 főt, 58 településen. Az érintettek nyolc nappal ko­rábban levélben kaptak felhí­vást, hogy ma délután öt órakor kötelesek megjelenni egy adott helyen. Ez rendszerint települé­sük polgármesteri hivatala, ahol mozgósítás témakörben tarta­nak számukra felkészítést. ■ Egy tényleges véradási akció is várja az önkén­teseket Kecskeméten, Harkakötönyben és Kis­kunhalason. A lakosságot a szirénákon ke­resztül riasztják, pontban 18 órakor. Bács-Kiskun Megyében 70 sziréna központi irányítással szólal meg (26 településen, Paks 30 kilométeres körzetében), to­vábbi 62 helyszínen pedig kézi irányítással. Utóbbiak közül Kecskeméten 12 sziréna riaszt majd, a többihez hasonlóan 6 másodpercen keresztül. Civileket ilyen célból még nem riadóztattak. A cél most az, hogy megállapítsák: sikerül-e valamennyi érintettet értesíteni, s ők adott időn belül képesek-e a számukra kijelölt helyen megje­lenni. Azt is tesztelik, hogyan működik a technikai rendszer, azaz sikerül-e valamennyi - egyébként rendszeresen kar­bantartott - szirénát időben megszólaltatni. ■ Popovics Zsuzsanna kőzzön, pedig már az ő lábát is megharapta. Végül sikerült elme­nekülnünk. Hálával tartozom ne­ki, hogy nem lett semmi bajom.- Lovak betanításával is foglal­kozik. Mennyire nehéz feladat ez?- Nem minden ló egyforma, nem szabad félni tőlük, mert azt észreveszik. A hajlamtól is függ az, hogy mennyi időbe kerül be­tanítani őket. Az egyszerűbb dol­gokat egy-két nap alatt megta­nulják. Most öt lovam és egy sza­maram van. Csinos a legöregebb, az ő csikója Jázmin és Csipke. Milli egy póniló, Szikra pedig arab félvér. Rá kell érezni arra, hogy egy lóval mit lehet elvégez­tetni. Nézéssel, mozdulatokkal Férfiakat megszégyenítő­en üli meg nyereg nélkül a lovát a 21 éves tisza- alpári Bársony Anett. Szentirmay Tamás Anett már hároméves korában el­határozta, hogy lovakkal kiván fog­lalkozni. Egy idő óta mindennap a négylábú barátai között él. A csa­ládjában senkinek sem volt lova, ő viszont minden szabadidejét a szomszédban lévő lovak között töl­tötte. A szüleitől tízéves korában kapta meg az első lovát.- Nekem a lóval való foglalkozás szárnyakat ad és szabadságot, mert a ló az ember legjobb barátja - mondja Anett. Az első csikóm nagyon vad volt, nem tudtam bán­ni vele, talán azért, mert még kicsi voltam hozzá. Azt követően viszont egy sodrott ló indította el bennem azt, hogy a lovak mellett fogom el­tölteni az életem. Azután jött Csi­nos a maga izgágaságával. Ennek már tíz éve. Édesapám akkor azt mondta, hogy vagy megszeretem, vagy nem lesz több lovam. Elkezd­tem vele foglalkozni, és igazi bará­tok lettünk. Csinos után jött Milli, majd Szikra, a többiek már itt szü­lettek nálunk. Millivel akkor nőt­tünk egymáshoz, amikor elmen­tem vele lovagolni. Nem volt nyer­gem, zablám, csak egy kötőfék. Egy külterületi részen megtáma­dott egy hatalmas kutya, elkapta a bokámat, és lerántott a lóról. Ahogy ugrott volna rám, Milli egy hatal­masat rúgott a támadó kutyába. Nem engedte, hogy hozzám fér­Anettnek a lóval való foglalkozás szárnyakat ad és szabadságot sok mindenre meg lehet tanítani őket. A lelkűkbe kell látni. Csip­ke még csak négy hónapos, de már lefekszik, ha arra kérem. Nem fél az emberektől, bújik, mint a többiek.- Több szüreti felvonulás alkal­mával láttam már azt, hogy ágaskodik a lovával.- Négy év óta csináljuk ezt Csi­nossal. Először nem tudtam azt, hogy van benne ilyen hajlam, de sikerült rájönnöm.- Legtöbbször nyereg nélkül üli meg a lovakat. Miért?- Nekem az a természetes. Úgy vagyok vele, hogy nyeregben bár­ki meg tudja ülni, de szőrén az igazi. Belovagolni is mindig sző­rén szoktam, sokkal közvetle­nebb, nincs közöttünk egy tárgy. Sokszor leestem már lóról, ez ben­ne van, de különösebb bajom sze­rencsére nem történt.- Minek tartja magát, lovász­nak, csikóslánynak, vagy hajtó­nak, mert már fogatversenye­ken is indult.- Lovakkal beszélő embernek, aki segíteni akar nekik és az em­bereknek is. Kapocsnak érzem magam a kettő között. Kommuni­kálásra törekszem. A lovat nem sporteszköznek, hanem igazi ba­rátnak tekintem.- Mennyire elfogadott az, hogy egy nő szőrén üli meg a lovat?- Magyarországon ennek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, külföldön viszont úgy néznek ránk, mint egy istenre. Hatalmas dolognak tartják. Tiszaalpáron már öt olyan lány van, akikkel együtt lovagolunk. Nagyon jó kap­csolatot alakítottunk ki egymás­sal, szinte testvérként szeretjük egymást.- Kiskunfélegyházán jár iskolá­ba. Milyen szakra?- Vidékfejlesztő és mezőgazda- sági technikusi végzettségem van, jelenleg pedig lovász szakra járok, majd pedig szeretném le­tenni a lovas túravezetői szakot is. Lovakat és embereket szeret­nék tanítani, de bemutatókat is szívesen tartok. Többen is keres­tek már, hogy tartsak bemutató­kat, főleg külföldről, de én ma­gyarnak tartom magam, itthon akarom megmutatni először a tu­dásomat - mondta Bársony Anett. Gor ivez GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt közleménye rendkívüli gázmérő leolvasásról Tájékoztatjuk tisztelt ügyteleinket, hogy 2011. november 7. és december 4. között rend­kívüli gázmérő leolvasást indított el Társaságunk. A leolvasást a DL Kft munkatársai végzik, akik írásos meghatalmazással rendelkeznek, mely a személyi igazolványukkal együtt érvényes. Más, egyéb személyek megkeresését, kérjük, ne fogadják! Ugyanakkor kérjük ügyfeleinket, hogy a gázmérőhöz való hozzáférést tegyék lehe­tővé a leolvasók számára, hiszen a fogyasztás pontos követése közös érdekünk. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a leolvasáshoz kapcsolódóan a jövőbeni szám­lázás ütemezését is megváltoztatjuk. Kérjük ezért ügyfeleinket, hogy figyelmesen nézzék át a november és december havi elszámoló számlák, továbbá a leolvasást követően kiállított december havi részszámlák tájékoztató adatait. Köszönjük szíves közreműködésüket! GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. LAKÁSÁT, INGATLANÁT, ÜZLETÉT, BÉRLEMÉNYÉT..? Keddenként megjelenő ingatlanbörze oldalunkon! Apróhirdetését telefonon is feladhatja ©76/518-250 Petőfi Népe K/ífOiR KIK-FOR Kft. 6000 Kecskemét, Csónyi J. krt. 14. Tel.: 76/504-925 Cégünk minimum 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes, megbízható munkatársakat keres az alábbi tevékenységi körökbe: • kőműves • villanyszerelő • víz-gáz-központi fűtésszerelő Fényképes szakmai önéletrajzokat a fenti címre vagy a munkauav@kikfor.axelero.net e-mail ________címre kérjük küldeni. m);j. 48 65 Ft/hó helyett csak 3275 Ft/hó Megtakarítás havonta: 1590 Ft, évente 19 080 Ft a Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu <*pe*őttNep& Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756 HIRDETÉS KK40R KIK-FOR Kft. 6000 Kecskemét, Csónyi J. krt. 14. Tel.: 76/504-925 Cégünk az alábbi tevékenységi körökbe keres munkájára igényes, megbízható munkatársakat: • ingatlankezelő • műszaki ügyintéző Feltételek: • legalább középfokú szakmai végzettség • minimum 3 éves szakmai tapasztalat • felhasználói szintű számítógépes ismeretek Előny: német nyelv tárgyalási szintű ismerete Fényképes szakmai önéletrajzokat, fizetési igény megjelölésével a fenti címre vagy a munkaugy@kikfor.axelero.net e-mail címre kérjük küldeni. Bővebb felvilágosítás a 76/485-891 _______telefonszámon kérhető. m.<-u In formációs telefon (ingyen hívható) ZÖLDszám: 06/80/480-756 A szaminkat adjuk I Petőfi Népe

Next

/
Thumbnails
Contents