Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-19 / 271. szám
10 ÉLETMÓD wmmmmmmmmtKsmmmmmmammmKmm PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 19., SZOMBAT Mellműtöttek egyesülete - húsz esztendeje segítik egymást Javul a levegő minősége? lélegzet Megyénkben határérték alatti a légszennyezettség Védje a bőrét antioxidánsokkal a téli csípős hideg ellen jubileum Húsz éve alakult meg a Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, ennek apropóján emlékülést tartanak ma Kecskeméten. A tagságot a régi SZTK épületébe várják 10 órától, ahol a köszöntők mellett onkológus szakorvosok tartanak előadást az emlőrák gyógyítása, a daganatos betegséggel való megküzdés témakörökben. ■ P. Zs. Üj klub várja az értelmi sérült embereket értelmi sérülteket fogadó klub nyílik ma Kecskeméten. Egyedülálló a kezdeményezés, mivel országos szinten is hiányoznak azok a helyek, ahol az akadályozott embereknek lenne alkalmuk és lehetőségük szórakozni, kikapcsolódni. Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Nyitnikék Idősek klubjában (Kecskemét, Margaréta u. 2.) lesz erre lehetőségük. Ugyanitt tartják a klubnyitó rendezvényt, ahol ünnepi műsor várja az érdeklődőket. Kezdés: 15 órakor. ■ P. Zs. Várják az önkéntes véradókat az ünnepek közeledtével fontos, hogy megfelelő vérkészlet álljon rendelkezésre. Ezért a következő hetekben szervezett véradások kiemelt fontossággal bírnak. ■ Véradás Bács-Kiskun megyében 11.20. Akasztó, 9-13 óra, Műv. ház 11.21. Harkakötöny 10-12 óra, Műv. ház 11.21. Kiskunhalas 13.30-15 óra, Szoc. Otthon, Nyúl u. 11.21. Kalocsa 9-11.30, Börtön 11.21. Kalocsa 12.30-14.30, Szociális Otthon 11.23. Szabadsz. 9-13 óra, Műv. ház 11.24. Felsőszentiván 9-12 óra, Művház 11.24. Rém 13-15 óra, Régi mozi 11.25. Kecskemét 9-17 óra, Gong Rádiós véa. Erdei F. MK 11.26. Kiskunfélegyháza 9-12 óra, Batthyány-iskola Szinte fojtogató a levegő! Bár megyénk azon kevés területek egyike, ahol a légszennyezettség mértéke nem éri el az egészség- ügyi határértéket, esténként sem szellőztetni, sem hosszabb sétát tenni nem ajánlott. Munkatársunktól A szmog egészségkárosító hatásai közé tartozik, hogy izgatja a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját. Köhögést és nehézlégzést válthat ki, majd a tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el. Asztma és krónikus légcsőhurut miatt ilyenkor többen fordulnak orvoshoz, és nő a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség honlapján olvasható: csütörtök reggeli adatok szerint Bács-Kiskun megyében a levegő szennyezettsége továbbra is alacsony, az Egészségügyi Világszervezet az ilyen szintű szennyezettség még hosszú távú hatását tekintve is elfogadhatónak tartja. A nitrogén-dioxid mennyisége 7 mikrogramm/köbméter, ami az elmúlt napokhoz képest csökkenést jelent. Szintén csökkent Nem fúj a szél és nem esik az eső, nincs ami megtisztítsa a levegőt Füst és köd a „szmog” szó az angol füst és köd szavakból származik (smoke + fog). Kétfajta szmog létezik. A Lon- don-típusú szmog, amit f& leg a szén égéséből, a kéndioxid (SO2) és porkibocsátásból származó légszeny- nyezés okoz. Az ilyen szeny- nyezés köddel párosulva levegőben lebegő kénsavcsep- peket (H2SO4) eredményezhet. A Los Angeles-típusú szmog (fotokémiai szmog), napfényes napokon intenzív közlekedés mellett fordul elő. A kipufogógázból a nitrogén-oxidok és a szén- hidrogének (változó antropogén és biogén forrásból) reakcióba lépnek a napfény jelenlétében, és ártalmas gáz- és aeroszolkeveréket hoznak létre. a levegőben lévő egyéb nitrogén-oxidok és az ózon mennyisége. Az önkormányzatok arra kérnek mindenkit, hogy mérsékelje a sok légszennyező anyagot kibocsátó dízelüzemű, illetve a kétütemű járművek használatát, és a szén-, fa- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát. Felfázás - a nők visszatérő rémálma megelőzés Megbosszulja magát, ha figyelmen kívül hagyjuk a tüneteket Ősszel és télen gyakran nehezítik a nők életét bizonyos problémák, amelyeket sokszor csak „felfázásnak” hívunk. Mit érdemes tudnunk, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket? Hólyaghurutról akkor beszélhetünk, ha a vizelés fájdalommal, érzékenységgel jár. Úgy érezzük, hogy folyamatosan a mosdóba kell rohannunk, ugyanakkor a húgyutak alig ürülnek. A vizelet megváltozása is jele lehet a problémának. Ilyen figyelmeztetések pedig a váladék, vér vagy esetleg a kellemetlen szag. Gyakran előfordul alhasi fájdalom, főleg a vizeletürítés ideje alatt, illetve esetenként láz, álmatlanság, fáradékonyság is felmerülhet. A hólyaghurut kialakulásának számos oka lehet. A hideg kövön való Ha már felfázott • igyon nagyon sok folyadékot, mert átmossa a hólyagot, és megnehezíti a baktériumok megtelepedését. • öltözzön rétegesen. • ne tartsd vissza a vizeletedet ilyenkor, mert az csak súlyosbítja a problémát. • A gyógytea hatásos otthoni tünetenyhítő lehet, igyon minél több cickafarkfűteát. állás-ücsörgés mellett előfordulhat, hogy a végbélnyílásban található E. Coli baktérium vagy más fertőző gombafa• a felfázás ideje alatt az étrendre figyelni kell. Lehetőleg olyan alapanyagokkal töltse fel a hűtőt és a kamrát, melyek köztudottan gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek, ilyenek a fokhagyma, a torma, és a zöldségeket, gyümölcsöket . és halat se felejtse ki a sorból. jók, mint például a Candida okozza, melyek a legnagyobb higiéniás odafigyelés ellenére is a húgyutakba kerülnek. Mivel a női húgyvezeték rövi- debb, így a baktériumok és a hideg sokkal hamarabb feljut rajta. Ha bakteriális fertőzés áll a háttérben, bő folyadékfogyasztással csökkenthetők a tünetek, végleges gyógyulást azonban széles spektrumú, gyorsan ható antibiotikum jelent. Amennyiben a tünetek csökkenése miatt nem fordulnak orvoshoz a betegek, a baktérium tartósan megtelepedhet a hólyagban, és visszatérő hólyaggyulladásokat hozhat létre. ■ a környezeti hatások közül bőrünk egyik legnagyobb ellensége a hideg, a szennyezett levegő, amely éveket öregíthet bőrünkön. Ezért fontos ilyenkor az öregedést lassító antioxidánsokat tartalmazó élelmiszerek fogyasztása. Nem kell egzotikus, drága különlegességekre gondolni, hiszen hétköznapi gyümölcsök és zöldségek is tele vannak gyógyító, fiatalító anyagokkal. CSIPKEBOGYÓ ÉS FEKETERIBIZLI Az apró fanyar bogyók gazdagok C-vitaminban. Készítsen minden reggel csipkebogyóteából és feketeribizli-léből koktélt, fele-fele arányban, édesíteni sem kell. Egész napra ossza be az egyliter- nyi keveréket. A szárított csipkebogyót elég 60 fokos vízben áztatni, így benne marad a vitamin. Ezzel nem csak belülről szépítheti bőrét, de immunrendszerét is felturbózza. MANDULA ÉS BROKKOLI Mint minden olajos mag, a mandula is tele van E-vitaminnal. A brokkoli gazdag C-vitaminban, főleg ha nyersen vagy csak leforrázva fogyasztja. Salátához a brokkolirózsákat keverje össze fokhagymás napraforgóolajjal, sóval, és szórjon rá aprított mandulát, köretnek és vega főételnek is megállja a helyét. alma És dió Az almáról már tényleg szinte mindenki tudja, hogy az egyik legegészségesebb őszi gyümölcs. Még a csecsemők is tudják, mert ez az első ételek egyike, amit már meg tudnak emészteni, és tele van C-vitamin- nal. A dióban rengeteg a sejtóvó E-vitamin és még számos ásványi anyag. Salátához pirítsa meg I a diót serpenyőben. A reszelt al- I mát keverje össze mézes joghurttal, és szórjon rá diót. SÜTŐTÖKSALÁTA NARANCCSAL A sütőtökben, mint minden narancsszínű zöldségben, rengeteg az A-vitamin. A tököt vágja kockákra, és főzze pár percig, de ne főzze szét! Szűrje le, és tegyen mellé narancsgerezdeket, locsolja meg kevés szezámolajjal, és szórja meg kesudióval. Az olaj kell az A-vitamin felszí- I vódásához. ■ A koffein jótékony hatását igazolta a vizsgálat ritkábban lettek depressziósak azok a nők, akik napi legalább egy csésze kávét elfogyasztottak - ezt állapították meg az amerikai Harvard Egyetem kutatói. A megfigyelés csak azokra volt igaz, akik koffeintartalmú kávét ittak, ezért a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a hatás annak köszönhető, hogy a koffein megváltoztatja az agy kémiáját. Michael Lucas és kutatócsoportjának vizsgálatában 50 ezer, 20 és 70 év közötti amerikai ápolónő vett részt, akik az Egyesült Államok különböző területein élnek. A Harvard közegészségügyi karának munkatársai 1996 és 2006 ■ Tea és kávé - nélkülük nehezek ben indul a nap. között, egy évtizeden át követték nyomon a nők egészségi állapotát, aldk évente egyszer kérdőíveket is kitöltöttek kávéfogyasztási szokásaikról. A követés időtartama alatt mintegy 2600 nőnél jelentkeztek a depresszió tünetei. Az adatok elemzéséből és összehasonlításából az derült ki, hogy azoknak a nőknek, akik legfeljebb napi egy kávét ittak, 15 százalékkal csökkent az esélyük a depresszió kialakulására azokhoz képest, akik lemondtak a kávéról. A vizsgálat hasonló eredményt hozott, amikor a koffeintartalmú fekete teák élettani hatását vizsgálták. ■ HIRDETÉS Testfoimálás sebészkés nélkül ANOBUTRIEStest- és arcpakolás az egészségmegőrzéssel egybekötött szépségápolás! A közel 40 ezer éves gyógynövény tőzegpakolás kicseréli a sejtek ásványi anyagait, látványosan fokozódik a sejtanyagcsere, a vér- és nyirokkeringés javul, intenzíven ürülni kezdenek a felfúvódott zsírsejtekbe zárt makacs salakanyagok. Méregtelenítést végez, és feltölti a szöveteket ásványi anyagokkal, vitaminokkal, fokozza a kollagéntermelést, így azonnali kötőszöveti tisztulást és feszesedést eredményez nem csak az arcon. A kényes narancsbőrös területeken fellazítja, kiüríti a lerakodott zsírszöveteket. Feszesebb, simább, rugalmasabb lesz a bőr, a striás csíkok halványulnak, a cellulit- és a nyiroködémák jelentősen csökkennek. A zsírszövet csökken, és ez akár két ruhaméretet is jelenthet. Egyedülálló bőrfiatalító hatása: feltölti a ráncokat, a gyulladt pattanásos és rozaceás bőrt rendbe hozza. Ásványi anyagai táplálják a csontokat, az ízületeket, érrendszer és érfalerősítő, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatása kiváló a krónikus ízületi, a mozgásszervi és a köszvényes anyagcserepanaszokra is. Most ingyenesen kipróbálhatja a tőzegkezelést (választható: arc, has, vagy popsi), ha bejelentkezik november 30-áig. Bejelentkezés, tájékoztatás: 76/322-993,7Ó/505-087 Sonoterápia Centrum Kecskemét, Horváth Döme kit 8. Karácsonyi ajándékbérleteink megérkezteid Ajándékozza meg szeretteit! ÉRSZŰKÜLET? JÖJJÖN MOST! Érvizsgálat-kedvezmény! 8000 Ft helyett 5000 Ft a most hétfőn és kedden bejelentkezőknek1 A vizsgálatot érsebész • dr. Cserényi László főorvos • dr. Raskó Endre főorvos • dr. Molnár Tamás adjunktus végzi a Sonoterápia Centrum rendelőjében. 40 év felett ajánlott évente egyszer ellenőriztetni érrendszerét. Tapasztalt már éjszakai lábszárgörcsöt, zsibbadást, érzészavart, járás közbeni feszítő fájdalmat, nehézláb- érzést, elszíneződést a végtagokon, egyre romló memóriát, fülzúgást, szédülést, ingadozó vérnyomást, fokozódó fáradtságérzetet? Köny- nyen lehet, hogy érrendszeri elváltozás okozza. Ellenőriztesse időben érrendszerét, és előzze meg a nagyobb bajt SON OTERÁPIÁVAL. Ne halogassa, jelentkezzen be a vizsgálatra most kedvezménnyel! HIRDETÉS ÉRSEBÉSZETI, sebészeti magánrendelés DR.CSERÉNYILÁSZLÓ főorvos- végtagi panaszok- érszűkület- visszerek korszerű, injekciós kezelése Keukemét, Bagoly u. 1/A Meditress Egészségház * Bejelentkezés: 16-19 óráig, 1 06-30/2-21-21-31 = ÉLETMÓD tematikus oldal minden szombaton a Petőfi Népében! Változatos témák egészségről, szépségről, egyedi ajánlatok, hasznos tippek)