Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-19 / 271. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 19.. SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Esélyük sem volt a túlélésre tragédia Kétszer kapták el ittasan, de a jogosítványát nem vették el A négy ember haláláért felelős férfi a börtönbe tart, fejét kabáttal álcázza követően a Kiskőrösi Városi Bí­Több helyen megváltozik a forgalmi rend Kalocsán Kalocsa több pontján megvál­tozhat a forgalmi rend a jövőben. Az önkormányzat szerint ezt la­kossági kérések mellett az is in­dokolja, hogy a járműforgalom összetétele jelentősen megválto­zott az elmúlt években. Első kör­ben az érsekség előtti Szenthá­romság tér közlekedési rendje változna meg, többek közt azért, mert az jelenleg nem egyértel­mű. A jelzőtáblák nincsenek egymással összhangban, illetve emellett a Szentháromság tér egy igen veszélyes közlekedési gócponttá fejlődött ki, ezért szükséges a csomópont felül­vizsgálata, és a forgalmi igé­nyeknek megfelelő átalakítása. Hasonló okok vezettek a Mátyás király utca-Vörösmarty Mihály utca forgalmi rendjének megvál­toztatásához is, hisz az ottani szabályok is 10-15 éves forgalmi viszonyokhoz igazodnak. A Kubinszky utcában főként a lakosok közös kérelme, hogy az említett utca forgalmát korlátozza valahogyan a város. A lakók sze­retnék elérni, hogy autóbusszal ne lehessen behajtani, illetve súly-és sebességkorlátozást jelző tábla is kerüljön az utca végére. Az említett útszakasz egyébként töredezett, így annak állapotát a nehéz gépjárművek tovább ront­ják. A változásokról csütörtöki ülésén szavaz majd a város kép- viselő-testülete. ■ Sz. B. Z. Kerékpárost gázolt, majd tovább hajtott csütörtökön este fél tíz előtt Lajosmizse külterületén az 5211-es számú úton Kerekegy­háza felé haladva ismeretlen sze­mély autóval elgázolt egy gyalo­gost. A feltehetően ezüstszürke színű, 2001-es vagy 2002-es évjáratú Volvo S80-as személy- gépkocsi két autó előzésébe kez­dett. Közben a jármű bal eleje nekiütközött a szemből, látható­sági mellényt viselő, kézben tar­tott, előre fehér fényt kibocsátó lámpával közlekedő kerékpáros­nak. A 19 éves lajosmizsei férfi súlyos sérüléseket, több csonttö­rést szenvedett. A gázoló jármű vezetője megállás nélkül tovább­hajtott. ■ Az elsődleges szakértői vé­lemény alapján óránként 130 kilométeres sebesség­gel haladt autójával a régi 5-ösön a kecskeméti család tragédiáját okozó félegyházi L. Tibor. Hraskó István Timafalvi László alezredes, a félegyházi kapitányság vezetője elmondta: a híradásokkal ellen­tétben a szlovák rendszámú Volkswagen Phaeton vezetője nem egy kocsisort előzött, hanem két gépjármű előzését befejezve a harmadik utánfutós jármű után haladt. Mielőtt azonban meggyő­ződött volna, hogy szemből nem érkezik autó, megkezdte ennek előzését is, ekkor ütközött frontá­lisan a kecskeméti család Rover­jével.- Ez az újabb információ alátá­masztja, hogy a vétlen sofőrnek | esélye sem volt fékezni és az üt- I közést elkerülni. A műszaki szak- | értő elsődleges véleménye alap- E ján a balesetet okozó gépjármű az ütközést megelőzően 130 km/órás sebességgel haladt, míg a vétlen gépjármű a megengedett 90 km/órás sebességgel szabá­lyosan közlekedett - jelentette ki Timafalvi László. A kapitány hozzátette: az őri­zetbe vételkor tapasztalt fizikai jelek alapján a gyanúsított a bal­eset időpontjában alkoholos be­folyásoltság alatt állt, ezt a véral- kohol-vizsgálat november 15-én kézhez kapott eredménye is meg­erősítette. A soron kívül kért füg­getlen szakértői vizsgálat szerint a baleset időpontjában a férfi kö­zepesen ittas volt, vérében 1,8 és 1,87 ezrelék közötti alkoholkon­centrációt mutattak ki, mely kö­rülbelül 15 üveg alkoholtartalmú sör fogyasztásának felel meg.- A balesetet okozó személy ko­rábban két alkalommal állt bíró­ság előtt ittas vezetés miatt, de a bíróság mindkét esetben eltekin­tett a járművezetéstől eltiltás mel­lékbüntetés alkalmazásától - mondta el Timafalvi László. Mint megtudtuk, L. Tibor 2009-ben Tiszakécskén közlekedett része­gen, ekkor szabálysértési eljárás indult ellene. Az elsőfokon eljáró rendőrhatóság a pénzbírság ki­szabása mellett 3 hónapra eltiltot­ta a vezetéstől, de a fellebbezést róság úgy döntött, hogy eltekint ettől a szankciótól, és csak pénz­bírság kiszabását rendelte el. A második esetben, 2010-ben már ittas vezetés bűncselekmény el­követése miatt intézkedett elle­ne a félegyházi rendőrkapitány­ság. Mivel enyhe fokban volt csak kimutatható az alkoholos befolyásoltság, így a Kiskunfél­egyházi Városi Bíróság pénz- büntetésre ítélte, de a járműve­zetéstől ekkor sem tiltották el.- Biztosíthatom a lakosságot, hogy személyesen felügyelem azt a folyamatos ellenőrzés-soro­zatot, melynek célja, hogy a köz­úti közlekedésből teljes mérték­ben kiszűrjük az ittas vezetőket. A megyei rendőr-főkapitányság­gal együtt célzottan és hatéko­nyan lépünk fel minden olyan gépjárművet vezető személy el­len, akinél az alkoholos befolyá­soltságnak csekély lehetősége is felmerül. Sikernek könyvelhet­jük el, hogy már csütörtökön el­fogtunk egy ittas vezetőt, aki el­len a szükséges intézkedéseket megtettük. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy Kiskun­félegyháza lakói biztonságban érezzék magukat az utakon, és ne kelljen tartaniuk a részegen furikázó autósoktól. A szigorú rendőri ellenőrzés mellett kér­jük azonban a lakosság segítsé­gét abban, hogyha konkrét tu­domásuk van ittas járműveze­tés elkövetéséről, jelezzék az il­letékes kapitányságnak. Szeret­ném tolmácsolni a városi rend­őrkapitányság dolgozóinak mélységes megrendülését a bal­esettel kapcsolatban, és egyúttal részvétünket fejezzük ki a gyá­szoló családnak. Néhány mun­katársunk a tragédia láttán kez­deményezte az életben maradt fiúgyermek anyagi segítését - jelentette ki Timafalvi László. Fehér csuklyások kést szorítottak a nyakához SOLTVADKERT A kiskőrösi rendőrkapitányság nyomoz felfegyverkezve elkövetett rablás gyanúja miatt egy 56 éves soltvadkerti férfi felje­lentése alapján. Csütörtökre virradó éjjel két fehér csuk­lyát viselő férfi a vadkerti ta­nyába bejutva a házigazdát megtámadta. Nyakához kést tartottak, megverték, pénzt követeltek tőle, majd megkö­tözték, és elvitték két mobil- telefonját, Simson segédmo­tor-kerékpárját, arany karika­gyűrűjét, valamint ötezer fo­rintját. A kirabolt férfi köny- nyű sérülést szenvedett. A csaló 2,7 millió forint értékben küldött sms-eket lajosmizse A kecskeméti rendőrkapitányság nyomoz csalás gyanúja miatt egy lajosmizsei kft. ügyvezetőjé­nek feljelentése alapján is­meretlen tettes ellen. Valaki ugyanis október 20. és no­vember 15. között Lajos- mizsén, a kft. üzletében vá­sárolt öt darab SÍM kártyával összesen 2,7 millió forint összegben rövid szöveges üzeneteket küldött. A díjke­ret túllépése miatt végül a SÍM kártyák letiltásra kerül­tek - tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr­főkapitányság szóvivőjétől. Új kennelek épültek a koncert bevételéből Kalocsa A kutyamenhely bő­vítésére, új kennelek építésé­re fordította azt a félmillió fo­rintot a kalocsai Összefogás az Állatokért Alapítvány, amit az októberi jótékonysági esten „összeénekelt” Gregor Bernadett, Zoltán Erika, Ke­resztes Ildikó és az Omega együttes alapítótagja és bil­lentyűse, Benkő László. Emellett a lakossági felaján­lásoknak köszönhetően az ólak téliesítését is meg tud­ták oldani. (Sz. B. Z.) Benkő László Letartóztatták, majd a tököli rabkórházba szállították L Tibort bilincsbe verve, a fejére hú­zott kabátjával vezették a bör­tönbe a kiskunfélegyházi L. Ti­bort tegnap a rendőrök. Azt követően, hogy 30 napra előze­tes letartóztatásba helyezte a férfit a nyomozási bíró. A kecs­keméti megyei kórház ötödik emeleti baleseti sebészetének egyik kórtermében hallgatta meg a bíró L. Tibort. A férfi nem tett tegnap vallomást. Csupán annyit mondott a kór­teremben, ahol ő, a rendőrök, valamint a bíró, az ügyész és a kirendelt védő voltak jelen, hogy az autó nem az övé, ha­nem egy barátja vállalkozá­sáé. Állítása szerint jövedelem­mel nem rendelkezik, és meg­erősítette, hogy élettársa és két kislánya van. A gyanúsított a bírói meghallgatást követően megkapta a kórházi zárójelen­tést, majd rendőrök szállítot­ták át a kecskeméti börtönbe, melynek kapujában fotósok és , tévéstábok várták. Úgy volt hajlandó azonban csak a rendőrautóból kiszállni, ha egy kabáttal takarhatja a fe­jét. Papucsban, vezetőszíjon totyogott a börtön bejáratáig. Információink szerint nem so­káig maradt a rácsos kecske­méti épületben: még tegnap délután átszállították a tököli rabkórházba, ahol a kórházi kezelését folytatják. (N. N. M) HIRDETÉS Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. munkatársat keres technikus pozíció betöltésére kecskeméti munkavégzéssel Leendő munkatársunk feladata: Szerepvállalás az EDF DHE Kft. tulajdonában lévő hálózat műszaki adatbázisának kezelésében, elemzésében, kimutatások készítésében. Ezen belül: • a beérkező megvalósulási dokumentációk és más változási adatok vizsgálata, kapcsolattartás az adatszolgáltatókkal (kivitelezők, projektmenedzserek, üzemeltetők), • az adatok feldolgozásának előkészítése, • a különböző műszaki adatbázisok karbantartása (GIS, SAP PM), • adatszolgáltatások készítése. Várjuk jelentkezését, ha: • villamosenergia-ipari technikusi végzettséggel vagy erősáramú szakközépiskolai végzettséggel és legalább 5 év szakmai tapasztalattal rendelkezik, • jártas az Office programcsomag kezelésében és érdeklődik az informatika iránt, • B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, • jó együttműködési készségei vannak, pontosan és hatékonyan kommunikál, • munkájában precíz, kitartó, motivált. Amit kínálunk: • versenyképes bérezés és cafeteria rendszer, • kitűnő munkakörülmények egy nemzetközi cégcsoport hazai leányvállalatánál. A pályázatokat melyek magyar nyelvű fényképes szakmai önéletrajzot és motivációs levelet tartalmazzanak, 2011. november 28-ig a szemelyugy@edf.hu címre kérjük küldeni. Az üzenet tárgyában szíveskedjen feltüntetni: „Technikus” eDF DÉMÁSZ HIRDETÉS Összefogás és stabilitás Az Univer Szövetkezeti Zrt. hat munkatársa vehetett át kitüntetést Az Univer Szövetkezeti Zrt. dolgozói hagyományos környezetben, a kecskeméti Három Gúnár Rendez­vényházban tartották meg a napok­ban a hagyományos fehérasztalos termelési tanácskozásukat, ahol tá­jékoztatást kaptak a cég idei ered­ményeiről, és kis bepillantást nyer­tek a jövő évi elképzelésekbe. Jó ér­zéssel vették tudomásul, hogy min­den nehézség ellenére folytatódik az az összefogás és stabilitás, amely hosszú ideje jellemzi az Univert, és a körültekintő gazdálkodás eredmé­nyeként a jövő biztonságáért sem kell aggódniuk. Ebben fontos szere­pe van az évek óta jól működő szer­vezeti formának, illetve annak a ve­zetői összefogásnak, amelynek nyo­mán a közös szakmai cél érdekében az egyes szakterületek kölcsönösen erősítik egymást. Nem utolsósorban pedig a munkatársak anyagi és er­kölcsi megbecsülésének, hiszen az ő elkötelezett tenni akarásuk nélkü­lözhetetlen az Univer sikerességé­hez és eredményességéhez. Az Univer cégcsoport adminiszt­ratív társaságának ünnepségén Kádámé Nagy Klára főkönyvelő­helyettes, Mészáros Pétemé pénz­ügyi asszisztens, Száraz Hajnalka munkaügyi előadó és dr. Varga Lászlóné munkaügyi előadó az Ev Dolgozója kitüntetésben része­sültek. Makáryné Antal Anikó adó- és pénzügyi főelőadó Univer Díjat, Kása Mátyásné pénzügyi csoport- vezető Univer Hűségdíjat vehetett át Szarka Balázs vezérigazgatótól. Az Univer ezúton is gratulál a ki- tüntetteknek, további munkájuk­hoz sok sikert kíván.

Next

/
Thumbnails
Contents