Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-17 / 269. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KORKÉP Katonás összefogás a beteg gyerekekért beteg gyerekek javára szerve­zett jótékonysági estet múlt pén­teken a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbá­zis, melyet valamennyi Kecske­méthez kötődő katonai szerve­zet támogatott. Tavaly a szolgá­latteljesítés közben elhunytak árvái számára gyűjtöttek pénzt, idén pedig a beteg gyerekeket nevelő családoknak. A jótékony- sági estet Kilián Nándor dandár- tábornok, a házigazda repülőbá­zis parancsnoka nyitotta meg. Köszönetét mondott a mintegy hatszáz résztvevőnek, és a támo­gatójegyek vásárlóinak. Elmond­ta, maga is megdöbbent, amikor végigolvasta a rászorulók hosz- szú listáját, amikor szembesült a ténnyel, hogy munkatársai kö­zül milyen soknak a családjában van beteg gyermek. Az adomá­nyokat viszont nem akarták el­aprózni, ezért orvosok segítsé­gével kiválasztották a tíz legsú­lyosabb állapotú gyereket, és az ő szüleiknek ajánlották fel a tel­jes bevételt. Családonként ez 60- 70 ezer forintos támogatást je­lentett. ■ G. Z. Rászorulóknak gyűjtenek megunt, feleslegessé vált gyer­mekkönyveket, játékokat, ruhá­kat gyűjt a félegyháziPetőfi Sán­dor Városi Könyvtár. Az adomá­nyokat a Kapocs Segítő Szolgálat közreműködésével rászoruló családoknak szeretnék eljuttatni karácsonyi ajándékként. ■ V. P. Templomi bemutatkozás csík zenekar Közeleg már az emberfia - adventi turnéja Csík János: „azt szeretném megmutatni, hogy van honnan erőt meríteni” Pályafutása első templomi kon­certjére készül a Csík zenekar. A kecskeméti együttes Sopronban esik át a tűzkeresztségen no­vember végén, majd következik az adventi turné többi állomása, köztük a szegedi Dóm, a debre­ceni Református Nagytemplom, és - a turné utolsó állomása de­cember 16-án - a kecskeméti Nagytemplom.- Az adventi várakozás re­ményteli időszakában az egysze­rű szavakat szép gondolatokká formáló versekkel és muzsiká­val szeretnénk hozzájárulni az ünnepi készülődéshez - mondta el Csík János a turné tegnap Kecskeméten megtartott sajtótá­jékoztatóján. - Ez a koncert más lesz, mint azok a fesztiválszerep­léseink, amelyeken az elmúlt években találkozhatott velünk a közönség. A hétköznapokban mindenki teszi a dolgát, de ah­hoz, hogy az ünnepet a maga tel­jességében élhessük meg, szük­ségünk van lelki segítségre. Ad­venti műsorunk azt szeretné megmutatni, hogy van honnan erőt meríteni. Egyházi népénekek, Kodály­kórusművek hangzanak el a koncerten, de ezúttal is lesz könnyűzene, hallhatjuk például Presser Gábor Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dalát.- A versek kiválasztását Eper­jes Károllyal kezdtük el, ám el­foglaltságai másfelé szólították - mondta Csík János. - A közre­működést nagy örömünkre Őze Áron vállalta magára, akivel sokszor dolgoztunk már együtt. Költemények hangzanak el Dsida Jenőtől, Pilinszky János­tól, Lackfi Jánostól, és Áron el­mondja Ratkó József Segítsd a királyt című drámájából István imáját. A hét állomásból álló turné szervezője a Kecskeméti Kultu­rális Központ. Mint Bak Lajos elmondta, akár kétszer ilyen hosszú is lehetett volna az ad­venti turné, azonban a zené­szek nem tudtak több koncertet vállalni advent idején. így a hét szerencsés kiváltsága, hogy be­fogadja a 23 éve működő, a ma­gyar népzene hiteles tolmácso­lójaként is- óriási rajongótábor­ral rendelkező kecskeméti ze­nekart. ■ Rákász Judit Baleset-megelőzés a tanyavilágban rendőrökkel és falugondnokokkal A tavalyi sikeres együttműködés­nek köszönhetően idén is közös baleset-megelőzési kampányt in­dított a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság és a Falu­gondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete. A novemberi akció célja, hogy a falu- és tanyagondnokok a rend­őrökkel együttműködve felhívják a helybeliek figyelmét az őszi-téli megváltozott közlekedési körül­ményekre. Csörszné Zelenák Ka­talin, a falugondnokok egyesüle­tének ügyvezetőjétől megtudtuk, a szentkirályi, helvéciai, ágas­egyházi, soltvadkerti, öregcsertői, ordasi, kelebiai, csólyospálosi, kiskunmajsai és a kiskunfélegy­házi tanya- és falugondnokok se­gítségével a körzeti megbízottak a tanyákon élő emberek számára a kampány során láthatósági mel­lényt osztanak ki. Emellett a ke­rékpárokat is átvizsgálják. A- mennyiben azok megfelelő mű­szaki állapotban vannak, tulajdo­nosaik „szuperbringa-matricát” kaphatnak. Az egyesület vezetője hangsúlyozta: közös akciójuk bűnmegelőzési szempontból is komoly jelentőséggel bír, hiszen a helyi rendőr a falu-és tanyagond­nokkal közösen keresi fel a ta­nyán élőket, így közvetlenül is kapcsolatba kerülnek, mely növe­li a külterületi emberek bizton­ságérzetét. ■ V. P. HIRDETÉS PROMÓCIÓ MOST MEGERI HOSSZABB IDŐRE ELŐFIZETNI! Ha Ön már előfizetője lapunknak, fizessen elő egy hónappal hosszabb időszakra jelenlegi előfizetésénél, és mi megajándékozzuk Önt meghosszabbított hónaponként 2 db tiszakécskei vagy kiskunhalasi fürdőbelépővel. Népe. Meghosszabbítom a Petőfi Népe előfizetésem | hónappal és ajándékként kérem a: tiszakécskei fürdőbelépőt vagy [ kiskunhalasi fürdőbelépőt Név: ........................................................................................... .......J. Ci m: Telefon: aláírás Előfizetését meghosszabbíthatja: az ingyenes 80/480-756-os számon, e-mailben: teriesztes@Detofinepe.hu személyesen: a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy a kiadóban 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6. Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/480-756 ÁLLÁST kínál? ’Sz­állást keres? Apróhirdetését telefonon is feladhatja (Ö 76/518-250 Petőfi Népe Nemzetközi cég leányvállalata keres munkatársat, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye területére, ÁRUTERÍTŐi MUNKÁRA (nem értékesítés), alkalmazotti munkaviszonyban. Amit kínálunk: • vonzó, teljesítményarányos fizetés • mobiltelefon Elvárások: • érettségi • minimum 3 éves vezetői tapasztalat • jó kommunikációs készség • „B” kategóriás jogosítvány • területismeret előnyt jelent, de nem feltétel Jelentkezni fényképpel ellátott önélfetrajzzal, és fizetési igény megjelölésével a kecskemetlog@citromail.hu e-mail címen lehet. Tanulmányút a szakképzés fejlesztéséért 9 SZÉCHÉNYI TERV A közelmúltban a VM Kelet-ma­gyarországi Agrár-szakképző Központ négy pedagógusa a nor- végiai Hvam Videregaende Skole mezőgazdasági iskolában tölthe- tett el néhány napot. A VM ASzK szentesi tagiskolájából Udvardi István tagintézmény-vezető és Horváthné Erdős Cecília angol­szakos tanárnő, a jánoshalmi székhelyű iskolából pedig Mol­nár Gáborné oktatási igazgató- helyettes és Berta László osztály- főnöki munkaközösség-vezető vett részt a tanulmányúton. A szentesi tagiskolának egyéb­ként már többéves kapcsolata van a norvég iskolával. Ez év ta­vaszán járt utoljára Szentesen és Jánoshalmán norvég delegáció, most ősszel pedig a magyar fél lá­togathatott ki Norvégiába, annak érdekében, hogy a szakképzés minőségének fejlesztési lehető­ségeit vizsgálva betekintést nyer­hessen az ottani iskolai életbe. A tanulmányút során lehetőség nyílt az iskolák közötti tapaszta­latcserére, amely hatékonyan elősegítette a VM ASzK Európai Uniós forrásból finanszírozott TÁMOP-2.2.3 projektjében vál­lalt nemzetközi kapcsolatfejlesz­tési feladatok megvalósítását is. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. ökoflex HAVONTA 500 TONNA (25-5OO-IG) MAGYAR SZABVÁNY SZERINT KERESÜNK I. OSZTÁLYÚ AZONNALI FIZETÉSSEL. Ajánlatokat várjuk: tel.: +36-70/384-1170, fax: +36-1/248-0218. E-mail: oekoflex@t-online.hu LAKÁSÁT, INGATLANÁT, ÜZLETÉT, ***} BERLEMENYEL* Keddenként megjelenő ingatlanbörze oldalunkon! Apróhirdetésót telefonon is feladhatja ©76/518-250 Petőfi Népe A kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola 2011. november 22-én NYÍLT NAPOT TART a 9. évfolyamon. A diákok órákat látogathatnak, 17 órakor tájékoztató szülői értekezletet tartunk. Érdeklődni a 06-76/550-162 telefonszámon lehet. További információk: ________www.bsrg.hu lusm

Next

/
Thumbnails
Contents